2014-ben a magyar bucó az év hala

A Magyar Haltani Társaság honlapján december 31-én zárult közönségszavazás eredményeként 2014-re a magyar bucó (Zingel zingel) lett az év hala (43%), megelőzve a másodikként befutó sügért (Perca fluviatilis) (40%) és a harmadik helyezett gardát (Pelecus cultratus) (17%). Hat és fél ezer szavazat alapján született döntés az év haláról, de a választást sokkal többen kísérték figyelemmel. A voksolás három hónapja alatt – a régi közönség mellett – tízezer új látogató is felkereste az egyesület honlapját. Többen is lehettek, akik nem tudtak választani a jelöltek közül, mert mindhárom faj méltán viselhetné a megtisztelő címet.

A Herman Ottó által sugár kardosnak nevezett, szép formájú garda, amely sütve “igen jó eledel”, és annak idején “a Balaton partvidékén igazi néptáplálék” volt, napjainkra nagyon megritkult, ezért igényel több figyelmet. A kitűnő ízű és horoggal jól fogható sügér szinte minden vizünkben gyakori, ám épp ezért érdemel megbecsülést, hiszen nagyon sok horgásznak szerez örömet. A magyar bucó pedig, amely kizárólag a Dunában és a Dnyeszterben, valamint ezek mellékfolyóinak rendszerében él, igazi különlegesség. Vizeinknek őshonos és bennszülött hala, ezért fokozottan védett. Véletlenül megfogott példányait haladéktalanul vissza kell engedni, ennek ellenére a horgászok körében is népszerű, sokan szavaztak rá. A természetvédők és horgászok egyaránt örömmel tapasztalják, hogy vizeink tisztulásával mind több helyről kerül elő.

Halainkról további információkkal szolgál a Magyar Haltani Társaság honlapja

Cikk forrása: Magyar Haltani Társaság – Harka Ákos dr.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük