Horgászatot érintő 2019. évi változások

Tisztelt Horgásztársak! Ezúton adunk hivatalos tájékoztatást és információkat a 2019. évi KHESZ területi jegyárakról, továbbá a KHESZ Helyi Horgászrendjében eszközölt változásokról.

KHESZ változások

A horgászok érdeklődését leginkább kiváltó területi jegy ár vonatkozásban elmondható, hogy a KHESZ által 2019. évre kiadandó területi jegyek árai nem változtak azok továbbra is a 2018 évi árszínvonalon érhetők el.

Ami a KHESZ Helyi Horgászrendjén belül a területi jegyekhez tartozó kvótákat illeti, egyedül az Észak-, Közép- és Dél-békési csatornák jegytípus esetében történt változás, mely szerint az éves területi jeggyel idei évtől a napi darabszám korlátozással-, méretkorlátozással- és tilalmi idővel védett halakból, illetve az összsúlykorlátozással védett halakból együttesen-összesen 50 kg vihető el az adott területi jegy terhére (kedvezményes egy botos éves területi jegyre 25 kg). A csatornákra szóló területi jegyek napi kvótája egységesítésre került az általános típusú jegyek napi kvótájával, ami a napi darabszám korlátozással-, méretkorlátozással- és tilalmi idővel védett halakból 2+1 darab, az összsúlykorlátozással védett halak esetében pedig 5 kg (kedvezményes egy botos napijegyre 2 db és 5 kg).

A KHESZ helyi horgászrendjét illetően két lényeges változással kell számolni. Az egyik, hogy a december 1. és február 28. között érvényben lévő egyes folyószakaszok horgászati tilalmai a korábban elsősorban folyamkilométerekhez kötött meghatározás helyett a területen sokkal könnyebben beazonosítható befolyókhoz, vízügyi műtárgyakhoz, stb. és az azokat jelölő gps koordinátákhoz lettek kötve. A másik fontos változás a Szarvas-Békésszentandrási Holt Körös (Kákafoki-holtág) november 15. és február 28. közti éjszakai horgászati tilalmára vonatkozik, amely a korábban 17:00-7:00 óra közti időszakról 20:00-6:00 órára módosult.*

*A fenti KHESZ helyi horgászrendi szabályok a 2019-re érvényes területi jegyek kiváltásával lépnek hatályba.

A KHESZ 2019. évi helyi horgászrendje letölthető ITT.

Országos (MOHOSZ) aktualitások

A Szövetségünknél már jövő héttől elérhető egységes állami horgászokmány (állami horgászjegy és fogási napló) szintén változatlan áron lesz elérhető 2019-évben, újdonsága viszont, hogy az előállító és fő forgalmazó egyaránt a Magyar Országos Horgász Szövetség lett.

További változása, hogy immár szervesen kötődik az új szövetségi informatikai rendszerhez és közfeladat ellátáshoz, ezért az új állami horgászjegyen a név, és születési idő mellett kötelező elem lesz a horgászkártya regisztráció során a horgásznak képzett és kiadott, nyilatkozaton és horgászkártyán is szereplő 6 jegyű azonosító szám. A születési hely, a lakóhely címe, illetve a horgász egyesület neve és címe, mint korábbi kötelezően rögzített adatok szükségtelenné váltak, így lekerültek az állami horgászokmányról.

A horgászigazolvány megszűnésével az egyesületi tagság a továbbiakban a HORINFO rendszer segítségével igazolható, melyet az egyesületnek tagdíjfizetéskor online kell rögzítenie.

Az Egységes Szövetségi Hozzájárulás (ESZH) befizetésének igazolása egyrészt az állami horgászjegy bal felső sarkában fog megtörténi, másrészt a rendszerben is rögzítve lesz, ahol az állami horgász okmányért és az ESZH-ért fizetendő összeg részben automatikusan kiszámításra kerül. Az ESZH díja - az állami horgászjegy díjkategóriáival párhuzamosan - a felnőtteknél nem változik (2000 Ft), a gyerekeknél díjmentes marad, a nőknél és az ifjúsági horgászoknál 2000 Ft-ra emelkedik az állami horgászokmány díjtételével megegyezően, a 70 év feletti horgászoknál 1000 Ft-ról díjmentesre változik.

Jogszabályi változások

Módosításra került a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény, majd a halgazdálkodás és a halvédelem egyes szabályainak megállapításáról szóló 133/2013. (XII. 29.) VM rendelet. A változások főbb részei 2018. december 31-én léptek hatályba. A jogszabályváltozásról a későbbiekben adunk részletesebb tájékoztatást.

Magyar Horgászkártya regisztráció és kártyaigénylés

Ezúton mondunk köszönetet azoknak a horgásztársaknak, akik a horgászkártyát már 2018-ban megigényelték. A KHESZ központi ügyviteli iroda önálló regisztrációs pontján 2018. december 21-ig több mint 1000 fő regisztrált. Ismételten ráírányítjuk azon horgásztársak figyelmét, akik még nem regisztráltak arra, hogy minél hamarabb tegyék meg, mivel a 2019. évi állami horgászjegy kiadásának elindítása már kizárólag aktív regisztrációs státusszal kezdhető meg.

KHESZ