Versenyprogram 2020 – részletes kiírások

A Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége Verseny Bizottsága 2019 decemberi, majd 2020 januári ülésén megtárgyalta és összeállította a KHESZ 2020 évi versenykiírását, melyet az alábbiakban teszünk közé, bízva abban, hogy tagjaik közül minél többen megtalálják benne a tetszésüknek megfelelő szakági versenyt, emelve ezzel a különböző versenyek részvételi arányát, a megyei horgászversenyzés és versenyhorgászat nívóját.

Kiemelten felhívjuk a figyelmet a jelentkezésekkel kapcsolatban arra, hogy a Verseny Bizottság által meghirdetett horgászversenyekre a jelentkezések a következők szerint adhatók le:

  • e-mailen, a verseny nevezésekre elkülönített verseny@khesz.hu címünkön
  • személyesen a KHESZ Központi Ügyviteli Irodájában nyitvatartási időben
  • telefonon: 30/478-3783, 66/328-945

Kérjük lehetőség szerint a nevezéseket elsősorban e-mailben küldeni.

A nevezési díjak befizetésének módjai:

  • személyesen a KHESZ Központi Ügyviteli Irodájában nyitvatartási időben,
  • a KHESZ Központi Ügyviteli Irodájában kapott csekken
  • átutalással a KHESZ OTP Banknál vezetett 11733003-20030188 számlaszámú bankszámlájára, megjegyzés rovatban az adott versenykiírásban szerint megjelölt megjegyzést kérjük beírni. Kérjük az erről készült igazolást az adott verseny regisztrációjára elhozni szükség szerinti ellenőrzés céljából
  • helyszíni díjbefizetést kizárólag adott versenykiírásban megjelölt esetben fogadunk, előre egyeztetett módon.

Kérjük a Horgásztársakat, hogy a nevezés előtt, illetve a verseny előtt alaposan olvassák el a kiírást, továbbá az adott szakág országos versenyszabályzatát, mert több helyen történtek változások!

A versenyekkel kapcsolatos kérdést, észrevételt kérjük a fentebb megjelölt verseny@khesz.hu email címünkön feltenni.

2020. évi versenynaptár vázlatosan:

Finomszerelékes, feeder, method versenyek:

1. Megyei Egyéni Feeder Bajnokság
2020. április 4-5. – Fűzfás-zugi-holtág versenypálya

2. Megyei Női Bajnokság, Megyei Utánpótlás Bajnokság
2020. április 26. – Hosszú-tó, Mezőberény

3. Megyei Method Feeder Bajnokság
2020. június 7. – Munkácsy-tó, Gyula

4. Match-Fishing-KHESZ Match-botos Kupa
2020. június 14. – Fás-tó, Békéscsaba

5. Megyei Felnőtt Egyéni Bajnokság
2020. június 19-21. – Fűzfás-zugi-holtág versenypálya

6. Megyei Veterán Kupa
2020. július 12. – Kákafoki-holtág, Bikazugi-ág (HAKI)

7. Megyei Feeder Csapatbajnokság
2020. augusztus 16. – Fűzfás-zugi-holtág versenypálya

8. Megyei Finomszerelékes Csapatbajnokság
2020. szeptember 6. – Fűzfás-zugi-holtág versenypálya

9. Balogh Attila Feeder Emlékverseny
2020. szeptember 20. – Édenkerti tavak, Sarkad

Harcsafogó versenyek:

10. Match-Fishing–KHESZ Páros Harcsafogó Verseny
2020. április 18-19. – Kákafoki-holtág

11. Körösi Kuttyogató Horgászverseny
Időpont tervezés alatt – Hármas-Körös, Szarvas

Gyermek és ifjúsági korosztályos versenyek:

12. Körösvidéki Sulikupa selejtezők
2020. április 18. – Békés megyei járási helyszíneken

13. Körösvidéki Sulikupa döntő
2020. május 10. – Fűzfás-zugi-holtág versenypálya

14. KHESZ Ifi Klub Gyermeknapi Horgászversenye
2020. május 31. – Élővíz csatorna, Békéscsaba

Békéshal-fogó és egyéb versenyek:

15. Pünkösdi Félhalmi Nagyhalfogó Horgászverseny
2020. május 29-31 . – Félhalmi-holtág (5-ös szakasz)

16. Békés Megyei Pontyfogó Bajnokság
2020. július 16-20. – Munkácsy-tó, Gyula

17. Elnök-titkári Horgászverseny
2020. szeptember 4-5. – Fás-tó

18. Békés Megyei Bojlis Horgászverseny
2020. szeptember 22-27. – Fás tó, Békéscsaba

19. Módszerek Harca Páros Verseny
2020. szeptember 27. – Poklás-csatorna, Gyula

Pergetőversenyek:

20. Megyei Pergető Verseny 1. forduló
2020. május 24. – Kettős-Körös, Köröstarcsa

21. Megyei Pergető Verseny 2. forduló
2020. augusztus 23. – Kettős-Körös, Köröstarcsa

22. Megyei Pergető Verseny 3. forduló
2020. október 11. – Kettős-Körös, Köröstarcsa

2020. évi versenyek részletesen

Finomszerelékes, feeder, method versenyek:

1. MEGYEI EGYÉNI FEEDER BAJNOKSÁG

Időpontja: 2020. április 04-05., szombat-vasárnap

Helyszíne: Fűzfászugi holtági versenypálya, Gyomaendrőd

Nevezési határidő: 2020. március 31. kedd 14 óráig,

A nevezési díj helyszíni regisztrációkor is befizethető! Kérjük a helyszíni nevezési díj fizetést a jelentkezéskor előre jelezni. A befizetés igazolása a helyszínen ellenőrzésre kerül.

Nevezési díj: 4 000 Ft. A nevezési díj utalással, csekken, vagy helyszíni regisztrációkor is befizethető. Csekken és utalással történő fizetésnél kérjük feltüntetni: „Feeder egyéni nevezési díj – név”. Kérjük a helyszíni nevezési díjfizetést előre jelezni.

A nevezési díj helyszíni ebédet tartalmaz.

A verseny lebonyolítása, szabályok kivonatosan:

  • Aki a versenyzést a verseny befejezése előtt (az önhibáján kívüli eseteket pl. sérülés, stb. kivéve) abbahagyja, a Szakbizottság döntésétől függően, de legalább egy évig semmilyen megyei bajnokságon nem indulhat el.
  • Amennyiben az időjárási körülmények vagy más vis-major lehetetlenné teszi a verseny megrendezését, akkor legkésőbb négy héten belül változatlan helyszínnel és változatlan feltételekkel meg kell ismételni.
  • A verseny két fordulóban, fordulónként 5 órában (2 x 5 óra) kerül lebonyolításra. Az etetőanyag és csali összetételének kizárólag természetes eredetű anyagokból kell állnia, semmilyen fémes eredetű anyag, valamint bojli, paszta vagy gyurma-műcsali nem használható.
  • A verseny a MOHOSZ szakági országos versenyszabályzata szerint kerül megrendezésre, egyedi esetben a Verseny Bizottság állásfoglalása a mérvadó.

Díjazás: Az 1-3. helyezett serlegben és a KHESZ 2021. évi általános területi jegyében részesül.

Találkozó: 2020. április 04. szombat 7 órakor a fent megadott helyszínen

Edzésnap: 2020. április 03-án pénteken 7-20 óráig, a verseny hetében egyénileg. Kérjük a hivatalos edzésnap igénybe vétele esetén – érvényes területi jegy hiányában – az előzetes egyeztetést Fehér Csaba (30/498-4927) halászati őrnél.

 

2. MEGYEI NŐI BAJNOKSÁG, MEGYEI UTÁNPÓTLÁS (U15-U20-U25) BAJNOKSÁG

Helyszín: Hosszú-tó, Mezőberény

Időpont: 2020. április 26., vasárnap

Nevezési határidő: 2020. április 21. kedd 14 óráig

Korcsoportok:

  • U25-ös korosztályú az a versenyző, aki a versenyt megelőző év december 31- én nem tölti be a 25. életévét.
  • U20-as korosztályú az a versenyző, aki a versenyt megelőző év december 31-én nem tölti be a 20. életévét.
  • U15-ös korosztályú az a versenyző, aki a versenyt megelőző év december 31-ig nem tölti be a 15. életévét, de betölti a 6. évét. (Az U15 korosztályban segítő kizárólag a felkészülési időben segédkezhet.)

(Az életkor igazolására személyi igazolvány, diákigazolvány (14 év alattiaknál a szülő személyi igazolványának) bemutatása a helyszínen kérhető.)

Nevezési díj: A nevezés díjtalan, de az előzetes nevezés és regisztráció kötelező!

A verseny lebonyolítása:

  • A verseny egy napon U15-ös korcsoportnak egy délelőtti, míg U20 és U25-ös korcsoportnak és nőknek egy délelőtti és egy délutáni fordulóban, fordulónként három órában kerül lebonyolításra.
  • a versenyen a versenyző kizárólag saját korcsoportja szerinti kategóriában indulhat. Alacsony számú jelentkező esetén korcsoportok összevonásáról a versenyszervezők a verseny kezdetét megelőzően helyszínen döntenek.
  • A maximális bothossz 11,5 méter, U15-ös korcsoportnak 10 méter, a fordulónként használható etetőanyag mennyisége 10 liter (a hozzá kevert földdel együtt), az élő anyag maximálisan 1 liter, ebből 0,25 liter lehet a szúnyog, tűzőszúnyogot kizárólag horogra lehet használni.
  • A verseny a MOHOSZ szakági országos versenyszabályzata szerint kerül megrendezésre, egyedi esetben a Verseny Szakbizottság állásfoglalása a mérvadó.

Edzési lehetőség: Hivatalos edzésnap 2020. április 24. péntek, 25. szombat. Kérjük a hivatalos edzésnap igénybevétele esetén az előzetes egyeztetést Szalai Zsolt (70/284-98-27) egyesület titkáránál (Mezőberényi HE).

Találkozás: 2020. április 26. vasárnap 6.30 perckor a Hosszú tó partján, a Tópart Vendéglő mögötti területen.

Díjazás: A Nőknél és az Utánpótlás korcsoportonként az első három helyezett serleget kap, továbbá a Szeki Horgászbolt és a KHESZ támogatásával tárgynyereményekben, továbbá a gyermeknél a benevezett versenyzők, az U20, U25 és a női korosztály 1. helyezettjei 2021. évi KHESZ általános területi jegyben részesülnek.

A verseny kevesebb mint 10 fő jelentkezése esetén nem kerül megrendezésre.

 

3. MEGYEI METHOD FEEDER BAJNOKSÁG

Ideje: 2020. június 7 vasárnap

Helye: Munkácsy-tó, Gyula

Nevezési határidő: 2020. június 2. kedd 14 óráig (e-mailen, telefonon, vagy személyesen kizárólag a KHESZ elérhetőségein)

Nevezési díj: 4 000 Ft. A nevezési díj a helyszínen is befizethető. Kérjük a helyszíni nevezési díjfizetést előre jelezni. Csekken és utalással történő fizetésnél kérjük feltüntetni: „METHOD egyéni nevezési díj – név”. A verseny a MOHOSZ OVHB hivatalos method feeder versenyszabályzat alapján kerül lebonyolításra.

A verseny lebonyolítása, szabályok kivonatosan:

  • Aki a versenyzést a verseny befejezése előtt (az önhibáján kívüli eseteket pl. sérülés, stb. kivéve) abbahagyja, a Verseny Bizottság döntésétől függően, de legalább egy évig semmilyen megyei bajnokságon nem indulhat el.
  • Amennyiben az időjárási körülmények vagy más vis-major lehetetlenné teszi a verseny megrendezését, akkor legkésőbb négy héten belül változatlan helyszínnel és változatlan feltételekkel meg kell ismételni.
  • A verseny két fordulóban, fordulónként 4 órában (2 x 4 óra) kerül lebonyolításra.
  • A verseny lefújásának pillanatában már/még horgon lévő hal kifárasztására további 10 perc áll rendelkezésre. A verseny vége után a 10 perc leteltét egy rövid hangjelzéssel jelezni kell. Az ezután megfogott hal a verseny értékelésébe nem számít bele.
  • Pontymatrac használata a vízkezelő helyi szabályai alapján kötelező.
  • A versenyzők kötelesek halaik élve tartásáról gondoskodni, ezért versenyzőnként két (vagy akár több) haltartó használata szükséges. Egy haltartóban maximum 30 kg hal tárolható, ha ezt a mennyiséget elérte a versenyző, köteles új haltartóba helyezni a halakat. Amennyiben a két haltartóban a halak mennyisége eléri a 30-30 kg-ot, a versenyző köteles időközi mérlegelést kérni, vagy lehetősége van újabb haltartóba gyűjteni a halakat. Ha a verseny lefújását követő mérlegelésnél a haltartókban a megengedett 30 kg-nál több hal található, a mérlegelő lapra akkor is csak 30 kg írható be.
  • A verseny a MOHOSZ Országos Method Feeder Versenyszabályzata szerint kerül megrendezésre, egyedi esetben a Verseny Bizottság állásfoglalása a mérvadó.”

Díjazás: Az 1-3. helyezett serlegben, továbbá az 1-3. helyezett a 2021. évi KHESZ általános éves területi jegyben részesül.

Találkozás: 2020. június 07. 6 órakor a verseny helyszínén.

Edzésnap: 2020. június 5. 7-20 óráig, továbbá a verseny hetében edzés egyénileg. Kérjük a hivatalos edzésnap igénybe vétele esetén – érvényes területi jegy hiányában – az előzetes egyeztetést Schlett Árpád egyesületi elnökkel.

 

4. MATCH-FISHING-KHESZ MATCH-BOTOS KUPA

Időpontja: 2020. június 14., vasárnap

Helye: Fás tó, Békéscsaba – versenypálya szakasz (Wagner utcai egyenes)

Nevezési határidő: 2020. június 10. szerda 14 óra. Kérjük a nevezést kizárólag a KHESZ elérhetőségeire leadni.

Nevezési díj: 1.000 Ft. A nevezési díj kizárólag a verseny helyszínén fizethető!

A verseny napjára a Fás-tóra érvényes területi jeggyel kell rendelkezni.

A verseny lebonyolítása:

  • a verseny két fordulóban, fordulónként 4 órában kerül lebonyolítása,
  • a versenyben kizárólag match horgászbot használható úszós szerelékkel, horgászni minimum a horgászállástól 20 méteres távolságban kell,
  • a fordulónként használható etetőanyag mennyisége 20 liter, élő csali max. 2,5 liter, ebből etetőszúnyog fél liter, tűzőszúnyog csak csalizásra használható
  • fent külön nem szabályozott kérdésekben a MOHOSZ Finomszerelékes Országos Versenyszabályzata, egyedi esetben a versenyszervezők állásfoglalása a mérvadó.

Díjazás: Az első három helyezett serlegben részesül.

A két forduló között a szervezők a résztvevőknek ebédet biztosítanak.

Találkozás: 2020. június 14. vasárnap 5.30 perckor a verseny helyszínén.

 

5. MEGYEI FELNŐTT EGYÉNI BAJNOKSÁG

Időpontja: 2020. június 19-21., péntek-szombat-vasárnap

Helyszín: Fűzfás-zugi holtág versenypályaszakasz, Gyomaendrőd

Nevezési határidő: 2020. június 16 kedd 16 óráig, A nevezési helyszíni regisztrációkor is befizethető. Kérjük a helyszíni nevezési díj fizetést a nevezéskor előre jelezni. A befizetés igazolása a helyszínen ellenőrzésre kerül. Csekken és utalással történő fizetésnél kérjük feltüntetni: „Megyei egyéni – név” (Számlaszám: OTP: 11733003-20030188)

Nevezési díj: 5 000 Ft/fő, Nőknek, 20 év alattiaknak és 60 év felettieknek 2500 Ft/fő, mely összeg magában foglalja a vasárnapi ebéd díját.

A verseny a MOHOSZ Finomszerelékes Országos Versenyszabályzatától eltérően három fordulóban, fordulónként négy órában kerül lebonyolításra. (péntek 1, szombat 1, vasárnap 1 forduló). A maximális bothossz 13 méter. A verseny szabályaira egyebekben a MOHOSZ szakági országos versenyszabályzata, egyedi esetben a KHESZ Verseny Bizottság állásfoglalása a mérvadó.

Fordulók:

  • minden forduló 10.00-14.00-ig tart

Találkozó: 2020. június 19. 06.30-kor sorsolás 06.45-kor.

Díjazás:

  • az 1-3. helyezett serlegben részesül,
  • az 1-3. helyezett a KHESZ 2021. évi általános éves területi jegyében részesül.

Hivatalos edzésnap 2020. június 17-én szerdán 7.00 – 20.00 és 18-án csütörtökön 7-18 óráig. Csütörtökön 18 óra után etetni és horgászni már tilos, a parton szerelni és pakolni szabad. Kérjük a hivatalos edzésnap igénybe vétele esetén – érvényes területi jegy hiányában – az előzetes egyeztetést Fehér Csaba (30/498-4927) halászati őrnél.

 

6. MEGYEI VETERÁN KUPA

A verseny időpontja: 2020. július 12., vasárnap

A verseny helyszíne: Kákafoki holtág Bikazugi HAKI ág  

Részvételi szabályok:

  • Kellő számú jelentkező esetén a verseny két kategóriában: 50 éves vagy a feletti (továbbiakban: 50+), illetve 60 éves vagy a feletti (továbbiakban: 60+) kategóriában kerül értékelésre és díjazásra. Amennyiben a jelentkezők száma, korösszetétele nem teszi ezt lehetővé, a verseny egy kategóriában (50+) kerül értékelésre és díjazásra. Ez esetben a legeredményesebb 60+ korú versenyző különdíjban részesül.
  • 50+ kategóriában indulhat: aki a 49. életévét 2020. évben betöltötte,
  • 60+ kategóriában indulhat: aki az 59. életévét 2020. évben betöltötte.

A verseny egy napon kettő négyórás fordulóban kerül lebonyolításra. Bothossz 11,5 méter. Egyebekben az OVHB Finomszerelékes Úszós Versenyszabályzat rendelkezései irányadók.

Program:

  • 05:30 regisztráció, sorsolás
  • 06:00-07:55 felkészülés
  • 07:50-08:00 etetés
  • 08:00-12:00 verseny
  • 12: 00-14:25 ebéd (ebédet a szervezők biztosítanak), felkészülés.
  • 14:20-14:30 etetés
  • 14:30-18:30 verseny
  • 18:30-tól mérlegelés, értékelés, eredményhirdetés

Jelentkezés: 2020. július 7 kedd 14 óráig a KHESZ elérhetőségein. Kérjük jelentkezéskor a korkategória megjelölését.

Nevezési díj: 2.000 Ft. A nevezési helyszíni regisztrációkor is befizethető. Kérjük a helyszíni nevezési díjfizetést előre jelezni. Csekken és utalással történő fizetésnél kérjük feltüntetni: „Veterán nevezési díj – versenyző neve”. A nevezési díj helyszíni ebédet tartalmaz. (Számlaszám: OTP: 11733003-20030188)

Díjazás: Az 1-3. helyezett serlegben, továbbá mindkét korosztály 1. helyezettje 2021. évi KHESZ általános éves területi jegyben részesül.

 

7. MEGYEI FEEDER CSAPATBAJNOKSÁG

Időpontja: 2020. augusztus 16., vasárnap

Helye: Fűzfás-zugi-holtág, Gyomaendrőd

Nevezési határidő: 2020. augusztus 11. kedd 14 óráig (e-mailen, telefonon, vagy személyesen
kizárólag a KHESZ elérhetőségein)

Nevezési díj: 12.000 Ft, mely magába foglalja az ebéd költségét (csapatonként 4+2 fő). A nevezési díj helyszíni regisztrációkor is befizethető. Kérjük a helyszíni nevezési díjfizetést előre jelezni. Csekken és utalással történő fizetésnél kérjük feltüntetni: „FEEDER CSAPAT nevezési díj, csapat neve”. A befizetési csekk másolata a helyszínen ellenőrzésre kerül. (Számlaszám: OTP: 11733003-20030188)

A verseny lebonyolítása:

  • a verseny egy napon, egy délelőtti, egy délutáni fordulóban, fordulónként négy órában kerül (2 x 4 óra) kerül lebonyolításra.
  • csapatonként 4 fő + 1 fő tartalék versenyző + 1 fő csapatvezető részvételével (A versenyző bármilyen korú és nemű személy lehet, aki 2020-ban tagja a versenybe nevezett Szövetséghez tartozó tagegyesületnek.)
  • a verseny a MOHOSZ Feeder Országos Versenyszabályzata szerint kerül megrendezésre, egyedi esetben a Verseny Bizottság állásfoglalása a mérvadó.

Edzési lehetőség: Hivatalos edzésnap 2020. augusztus 14. péntek, 15. szombat 7-19 óráig. A hivatalos edzésnapon a holtágra szóló érvényes területi horgászjegy hiányában a holtág halászati őrével előzetes egyeztetést kérünk. (Fehér Csaba, 30/498-4927)

Díjazás: Az első három helyezett csapat serleget és érmet kap.

Találkozás: 2020. augusztus 16. vasárnap 5 óra 30 perckor az Ifjúsági lakótelep mögött, a holtág töltése mellett. holtág partján.

 

8. MEGYEI FINOMSZERELÉKES CSAPATBAJNOKSÁG

Időpontja: 2020. szeptember 6.

Helye: Fűzfás-zugi holtág, Gyomaendrőd

Nevezési határidő: 2020. szeptember 1. kedd 14 óráig (e-mailen, telefonon, vagy személyesen kizárólag a KHESZ elérhetőségein)

Nevezési díj: 14 000 Ft, mely magába foglalja az ebéd költségét (csapatonként 5+3 fő). A helyszíni regisztrációkor is befizethető. Kérjük a helyszíni nevezési díjfizetést előre jelezni. Csekken és utalással történő fizetésnél kérjük feltüntetni: „MCS nevezési díj”.   A befizetési csekk másolata a helyszínen ellenőrzésre kerül. (Számlaszám: OTP: 11733003-20030188)

A verseny lebonyolítása:

  • a verseny egy napon, egy délelőtti, egy délutáni fordulóban, fordulónként három órában kerül lebonyolítása,
  • a fordulónként használható etetőanyag mennyisége 12 liter (a hozzá kevert földdel együtt), az élő anyag maximálisan 2 liter, ebből 0,5 liter lehet a szúnyog, tűzőszúnyogot kizárólag horogra lehet használni, mennyisége FipsEd limitedény szerint
  • csapatonként 5 fő + 1 fő tartalék versenyző + edző + csapatvezető részvételével (A versenyző bármilyen korú és nemű személy lehet, aki 2020-ban tagja a versenybe nevezett Szövetséghez tartozó tagegyesületnek.)
  • a kiírásban külön nem szabályozott kérdésekben a MOHOSZ szakági országos versenyszabályzata, egyedi esetben a Verseny Bizottság állásfoglalása a mérvadó.

Edzési lehetőség: Hivatalos edzésnap 2020. szeptember 4. péntek és szeptember 5. szombat 7-19 óráig. A hivatalos edzésnapon a holtágra szóló érvényes területi horgászjegy hiányában a holtág halászati őrével előzetes egyeztetést kérünk. (Fehér Csaba, 30/498-4927)

Díjazás: Az első három helyezett csapat serleget és érmet kap.

Találkozás: 2020. szeptember 6. vasárnap 5.30 perckor az Ifjúsági lakótelep mögött, a holtág töltése mellett, a holtág partján.

 

9. BALOGH ATTILA FEEDER EMLÉKVERSENY

Ideje: 2019. szeptember 20., vasárnap

Helye: Édenkerti tavak, Sarkad

Nevezési határidő: 2020. szeptember 17. csütörtök 14 óráig (e-mailen, telefonon, vagy személyesen a KHESZ elérhetőségein)

Nevezési díj: 3 000 Ft. A nevezési díj helyszíni regisztrációkor fizetendő. A nevezési díj helyszíni ebédet tartalmaz.

A verseny a MOHOSZ OVHB hivatalos feeder versenyszabályzat alapján kerül lebonyolításra.

A verseny lebonyolítása, szabályok kivonatosan:

  • Amennyiben az időjárási körülmények vagy más vis-major lehetetlenné teszi a verseny megrendezését, akkor legkésőbb négy héten belül változatlan helyszínnel és változatlan feltételekkel megismétlésre kerül.
  • A verseny két fordulóban, fordulónként 4 órában (2 x 4 óra) kerül lebonyolításra.
  • Az etetőanyag és csali összetételének kizárólag természetes eredetű anyagokból kell állnia, semmilyen fémes eredetű anyag, valamint bojli, paszta vagy gyurma-műcsali nem használható. Valamennyi feeder bajnokságban egy fordulóban maximum 12 l etetőanyag (bekevert, áttört, kész, nedves állapotban, beleértve földet, agyagot, kukoricát, magokat, pelletet és minden egyéb, a vízi környezetre és a növényzetre ártalmatlan, nem mérgező összetevőt) és 2,5 l csali használható fel, ez utóbbi maximum 0,5 l apró szúnyoglárvát tartalmazhat.
  • Külön nem szabályozott és vitatott esetekben a versenyszervezők (KHESZ Verseny Bizottsága) állásfoglalása a mérvadó.

Díjazás: Az 1-3. helyezett serlegben és a támogatók által tárgynyereményben részesül.

Találkozás: 2020. szeptember 20-án vasárnap 6.00-kor a verseny helyszínén.

Edzési lehetőség kizárólag egyénileg!

 

Harcsafogó versenyek

10. MATCH-FISHING-KHESZ PÁROS HARCSAFOGÓ VERSENY

Időpontja: 2020. április 18-19. (22 órás)

A verseny időtartama: 2020.04.18 14.00 – 2020.04.19 12.00

Helye: Szarvas-békésszentandrási Holt Körös (a szarvasi strandtól a Békésszentandrási régi hídig)

Nevezési határidő: 2020.  április 16. csütörtök 14 óráig

Nevezés: a fent megadott lehetőségekkel, vagy info@matchfish.hu, személyesen: MATCHFISHING SHE SZARVAS BÉKE KÖZ 6  TEL: +36 30 657-4830

Nevezési díj: 5 000 Ft/páros, a Matchfishing SHE tagjai részére az egyesület átvállalja a nevezési díj felét.

A nevezési díj kizárólag a helyszínen fizethető!

A verseny lebonyolítása:

  • A versenybe a szervezők párok jelentkezését várják, akik csónakban vagy parton horgásznak,
  • a párosok maximum személyenként 2 (összesen 4) horgászbottal horgászhatnak, a pergetés, a vertikális horgászmódszer és mindennemű műcsali használata nem lehetséges.
  • a megfogott harcsákat mérlegelésig legalább 2-3 méter hosszú karikás haltartóban, vagy pontyzsákban kell tartani, törekedve a legkíméletesebb sérülésmentes tárolásra.
  • a verseny értékelésnél a megfogott harcsák farokúszóval együtt, azaz teljes testhosszban kerülnek bemérésre, a 60 cm feletti példányoktól.
  • a rendezők a kijelölt versenypálya szakaszon folyamatosan mérlegelnek.

A verseny díjazása:

  • I-III. helyezett párosok serleget és a támogatók által felajánlott értékes horgászfelszerelést nyernek

Gyülekező és a rendezvény bázishelye: Szarvas, Petőfi utca vége („Csigánál”), 2020. április 18. 12:30. Eredményhirdetés: 2020. április 19. 14:30.

Eredményhirdetés: 2019. április 7. 14:30

A verseny végén a szervezők a résztvevőket helyszíni ebéddel vendégelik meg.

 

11. KÖRÖSI KUTTYOGATÓ HORGÁSZVERSENY

A verseny időpont és helyszíne tervezés alatt van. A későbbiekben külön kiírásban kerül kihirdetésre.

 

Gyermekversenyek:

12. KÖRÖSVIDÉKI SULIKUPA SELEJTEZŐK – ISKOLÁK KÖZÖTTI CSAPATVERSENY

Selejtezők: 2020. április 18. szombat

Helyszínek: Békés megye járásainak helyén:

  • Békési tankerület: Mezőberény, Hosszú-tó
  • Békéscsabai tankerület: Élővíz-csatorna Békéscsaba bíróság előtti szakasz (lebonyolító: KHESZ) találkozó: Békéscsaba, József Attila utcai gyalogoshídál a bíróság oldalán
  • Gyomaendrődi tankerület: Fűzfás-zugi versenypálya (lebonyolító: Gyomaendrődi HE),
  • Mezőkovácsházi tankerület: Mezőkovácsházi Homokbánya-tó (lebonyolító: Mezőkovácsházi SHE) április 26
  • Orosházi tankerület: Gyopáros Északi tó (lebonyolító: Kinizsi HE)
  • Sarkadi tankerület: Éden-tó (lebonyolító: Bárkás HE)
  • Szarvasi járás: Kákafoki holtág, Szarvas városi szakasza (lebonyolító: Match-fishing HE)
  • Szeghalmi járás: Kecskés-zugi holtág, Vésztő (lebonyolító: Mágori SHE, Szeghalmi HE)

 

13. KÖRÖSVIDÉKI SULIKUPA DÖNTŐ – ISKOLÁK KÖZÖTTI CSAPATVERSENY

Döntő: 2020. május 10. (vasárnap)

Helyszíne: Fűzfás-zugi versenypálya, Gyomaendrőd

A Körösvidéki Sulikupáról részletes versenykiírás készül, ami a KHESZ Tagegyesületeinek, illetve a megyében működő iskoláknak kiküldésre, a KHESZ weblapján elhelyezésre kerül.

 

14. KHESZ IFI KLUB GYERMEKNAPI HORGÁSZVERSENY

A pontos versenykiírást a KHESZ Ifi Klubjának kiírása tartalmazza.

Időpontja: 2020. május 31.

Helye: Élővíz csatorna békéscsabai szakasza, vagy Fás tó

 

Békés halfogó és egyéb versenyek:

15. PÜNKÖSDI FÉLHALMI NAGYHALFOGÓ VERSENY

Időpontja: 2020. május 29-30-31.

Helye: Félhalmi holtág „ötös” szakasza (a holtág horgásztanyák felőli végétől)

Regisztráció: május 29. péntek. 10-11:15-ig a Félhalmi „ötös” holtág végén a Körösvidéki Sporthorgász Egyesület horgásztanyájának udvarán (a büfénél), (a helyszínen napi horgászjegy, éves horgászjegy váltható)

Program:

  • horgászhelyek sorsolása: 11:15,
  • kisorsolt helyek elfoglalása 11:30-12:00,
  • verseny (etetés) kezdete (kürtszó jelzi): május 29. 12 óra,
  • verseny vége: május 31. vasárnap 10 óra (kürtszó jelzi),
  • eredményhirdetés május 31. vasárnap 11:00 óra (a holtág végén a horgászanya-büfé udvarán).

Nevezési határidő: 2020. május 22. péntek 12:00 (Nevezni a KHESZ Székházában személyesen, telefonon a 66/328-945-ös telefonszámon munkaidőben, illetve e-mailen a verseny@khesz.hu címen lehetséges.)

A részvétel korlátozott. A versenybe 75 csapat nevezését tudjuk elfogadni!

A versenyben résztvevő nagyszámú csapat miatt a verseny alkalmával a Félhalmi ötös holtág teljes szakasza lezárásra kerül.

A verseny nyílt, megyén belüli és kívüli, valamint külföldi versenyzők jelentkezését egyaránt elfogadjuk a versenykiírás feltételeinek elfogadása mellett.

Kérjük részvételi szándékukat jelezzék a fentiek alapján a KHESZ-nek telefonon, e-mail-en vagy a KHESZ irodájában személyesen. A nevezés elfogadásának feltétele az érvényes horgászathoz szükséges okmányok megléte, mely a helyszínen ellenőrzésre kerül. Határidő utáni és helyszíni nevezést a fokozott érdeklődés miatt nem áll módunkban elfogadni. (A KHESZ által kiadott – a holtágra nem szóló – különböző típusú éves területi jegyeket a verseny idejére elfogadjuk.)

FIGYELEM! A fokozott érdeklődés miatt az a csapat, aki a versenybe nevezett, de a verseny regisztrációkor, majd a versenyen nem jelenik meg, nem vesz részt, illetve ezt előre legkésőbb a verseny kezdetét megelőző nap 12 óráig a KHESZ felé az itt megadott hivatalos elérhetőségeken nem jelzi, az a csapat, illetve a csapat tagjai (külön-külön más csapatot alkotva) a 2021. évi versenyen nem nevezhetnek! Egyéb vis maior esemény bekövetkezte miatt meg nem jelent csapat következő évi nevezéséről a Verseny Bizottság dönt!

Nevezési díj: 5 000 Ft/csapat, mely díjat csekken, átutalással kérünk legkésőbb 2020. május 22. péntek 12 óráig befizetni. Csekk kérhető a KHESZ irodájában, vagy egyeztetés alapján postán is. (csekken és átutalásnál kérjük közleményként feltüntetni: „Pünkösdi Félhalmi nevezési díj”) A nevezési díj helyszíni regisztrációkor történő befizetését kérünk előzetesen a nevezéskor jelezni. Számlaszám: OTP 11733003-20030188

Verseny szabályai:

  • a versenybe két fős csapatok jelentkezését várjuk.
  • a versenycsapatok részéről mindennemű horgászattal kapcsolatos tevékenységet kizárólag az adott csapat két tagja végezhet.
  • a versenyzők előre sorsolt helyeken (horgászállásokon) versenyeznek. A sorsolás – a nagyszámú csapat jelentkezése miatt, a korábbi évek tapasztalatai alapján a gyors helyfoglalás érdekében – a jelentkezési sorrend alapján a versenycsapat létszám által meghatározott számsorból számhúzással történik, a húzott számok az előre elkészített helyfoglalási táblázat (véletlenszerűen meghatározott helyfoglalási rács) alapján határozzák meg a horgász helyet.
  • az értékelésbe kizárólagosan az élve mérlegelt méretkorlátozott és tilalmi idővel védett (napi darabszám korlátozással szabályozott) hal számít be méretkorlátozásra tekintettel. A rendezők a mérlegelést folyamatosan végzik, (visszahelyezés esetén matrac, fertőtlenítő használata javasolt) a mérlegelésig a kifogott hal tárolása kíméletesen, a hal méretének megfelelő szákban, pontyzsákban, pányvázva történhet.
  • az eredménybe a csapatok által kifogott hal összsúlya grammban kerül beszámításra, (holtverseny esetén a versenybírók állásfoglalása alapján a kifogott halak darabszáma, vagy a legnagyobb egyedsúlyú kifogott hal dönt.)
  • a versenyen horgászni versenyzőnként két horgászbottal, minden nemű szabályos horgász készséggel és módszer alkalmazásával lehet (feeder, bojlis készség, match, stb.)
  • ­a verseny partról történik, csónak, etetőhajó, egyéb – nem partról horgászkészség által bejuttatott – etetésre használt vízen úszó eszköz használata tiltott.
  • a versenyszabályokat, a KHESZ Helyi Horgászrendjét és a MOHOSZ Országos Horgászrendjét be nem tartó csapatok a versenyből azonnal kizárásra kerülnek
  • a versenykiírásban nem szabályozott, egyedi kérdésekben a versenyszervezők állásfoglalása a mérvadó.

Díjazás:

  • 1-3. helyezett csapat tagjai éremben, serlegben és pénzjutalomban részesülnek,
  • az 1. helyezett csapat tagjai a KHESZ által kiadott területi jegyben részesülnek,
  • a legnagyobb halat kifogó csapatot különdíjjal jutalmazzuk.

A verseny csapadékos idő esetén is megtartásra kerül, a résztvevő csapatokat csapadékos idő esetén felázott földutas közlekedés (kemény terep) várja. Gyomaendrőd, vagy Köröstarcsa felől a Hármas-Körös bal parti árvízvédelmi töltésén közlekedéshez külön engedély szükséges. (Megvásárolható a gyomaendrődi horgászboltokban). A verseny ideje alatt bekövetkezett balesetekért, eltulajdonított tárgyakért a rendező felelősséget nem vállal.

Információ, elérhetőségek:

Rendező: Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége (telefonszám, e-mail a fejlécben)

Információ:

  • Fehér Csaba +36 (30) 498-49-27 halászati őr (versenyszervező)
  • Varjú Tibor +36 (30) 286-8404 halászati őr (versenyszervező)

 

16. BÉKÉS MEGYEI PONTYFOGÓ BAJNOKSÁG

Helyszín: Munkácsy tó, Gyula

Időpont: 2020. július 16. (csütörtök) 20:00 – július 20. (vasárnap) 14:00

Tiszta versenyidő: 66 óra

Program: 2020. július 16. (csütörtök)

  • Érkezés, regisztráció: 16:30
  • Megnyitó, rövid szabályismertetés: 17:00
  • Sorsolás, helyek elfoglalása, limitellenőrzés, felkészülés: 17:30
  • Verseny kezdete: 20:00
  • 2020. július 20. (vasárnap)
  • Verseny vége: 14:00
  • Eredményhirdetés: 16:00

Nevezési határidő: 2020. július 14. kedd 14.00-ig

Nevezési díj: 35 000 Ft/csapat – mely tartalmazza a pályabérletet (3×3 darab napijegy és egy versenyt záró ebéd).

A tavalyi verseny végi beszélgetések alapján idén a verseny ideje alatt büfé fog üzemelni, illetve lehetőség lesz pénteken és szombaton egyszeri meleg étkezésre. A büfé és a meleg étel önköltséges. Kérjük a jelentkező csapatokat, hogy nevezésnél jelezzék kérnek-e meleg étkezést, melyik napra és hány főre.

A versenybe a pályához igazodóan az első 16 csapat nevezését tudjuk elfogadni.

Szabályzat

Résztvevők, nevezési feltételek:

  1. A megyei bajnokságon három egyenrangú tagból álló csapatok vehetnek részt (két fős csapat is indulhat, a nevezési díj ekkor sem változik).
  2. Csak azok a versenyzők vehetnek részt a megyei bajnokságon, akik az adott tárgyévre érvényes (magyar) állami horgászjeggyel rendelkeznek.
  3. Csak azok a versenyzők indulhatnak a megyei bajnokságon, akik a nevezési határidőig leadták nevezésüket, és befizették nevezési díjukat. A nevezés tartalmazza: a páros tagjainak nevét, címét, és az elérhetőségüket.

Megnyitó, sorsolás, díjazás:

  1. A kiírt sorsolási időpont kezdete előtt minden párosnak regisztráltatnia kell magát. Aki nem regisztráltatja magát a sorsolás kezdetéig, az elveszti a versenyen való indulásának jogát.
  2. Két körből áll a sorsolás menete. Első körben a csapatok nevük ABC sorrendje szerint sorszámot húznak, mely számok megadják a rajthelyek kihúzásának sorrendjét. A második körben a már első körben kihúzott számok emelkedő sorrendje szerint a duók kihúzzák a rajthelyet, mely szektorban kell helyüket elfoglalni, mely rajthelyen horgásznak a verseny folyamán.
  3. A versenyen a jelentkezett csapatok számától függően szektorok kerülnek kialakításra, melyek külön is díjazásra kerülnek az esélyek kiegyenlítése érdekében. Díjazásra kerül az összetett I.-II.-III. helyezett, a szektor I. helyezettek, valamint a legnagyobb halat kifogó csapat. Az összetett győztes csapat tagjai 2020. évi KHESZ általános éves területi jegyben részesül.
  4. A verseny folyamán,a sorsolás után öt hangjelzés van. 1. Hangjelzés: A sorsolást követően a csapatoknak 120 perc áll rendelkezésükre, hogy minden holmijukat, versenyzéshez szükséges horgászeszközüket, csalijaikat és etetőanyagaikat az általuk kisorsolt rajthely területére kipakolják, és hogy előkészítsék eszközeiket. 2. Hangjelzés: A horgászat kezdete. Ekkortól lehet elkezdeni az etetést, a horgászatot és a markerúszós víz-fenék feltérképezést és a markerúszós horgászterület megjelölését. 3. Hangjelzés: A verseny vége előtt 15 perccel hangzik el. Hangjelzés: A verseny végét jelöli. Ekkor azonnal minden szereléket ki kell húzni a vízből, és várni a mérlegelőket. 5. Hangjelzés: A verseny vége után 15 perccel szólal meg. Ezt követően a még a 4. hangjelzést megelőzően megakasztott hal már csak akkor számít érvényes fogásnak, ha a hal teljesen kint van a vízből, nincs a víz felett sem. A mérlegelés után minden csapat köteles valamennyi szerelékkel és anyaggal együtt rendben, tisztaságban elhagyni horgászhelyét.

Általános szabályok:

  1. Minden csapat 4 horoggal ellátott bottal horgászhat. A parittyázásra, etetőrakétázásra használt botokat a kettő plusz kettő (összesen 4 darab) bedobott bot mellett és a terület és/vagy etetésjelölő markerúszók (plusz 2 db) bent léte mellett is lehet használni. Etetésre egyszerre maximum 2 bot használható. De csak versenyzőnként egyet, tehát összesen kettőt. Tehát a verseny ideje alatt engedélyezett egy időben a négy darab felcsalizott bojlis bot, a kettő darab markerúszós bot és a kettő darab parittyás vagy etetőrakétás bot használata. Ez összesen 8 darab bot, de ebből csak 4 darab lehet horoggal rendelkező, felcsalizott bot.
  2. Kizárólag pontyokat (tükör, pikkelyes) és amurokat értékelnek, melyeknek minimum 1500 g (1.5 kg) súlyúnak kell lenniük. A halakat élve, pontytartó hálókban kell tartani. A verseny alatt a hálókat teljes hosszukban a víz alá merítve kell tartani, ólom vagy egyéb nehezék nélkül. Semmilyen más módon nem tárolhatók a kifogott halak. Az a versenyző, aki nyilvánvaló gondatlanságából megcsonkított vagy sérült halat mutat fel a méréskor, büntetésben részesül. Ebben az esetben a felmutatott, a horgász gondatlansága miatt megsérült halat nem értékelik. A pontyzsákok megtelése esetén a versenyzők kérjék, hogy a szervező személyzet mérjen le néhány, vagy az összes halat, és ezzel felszabaduljon pár haltartó. A versenybírók és a mérlegelők kötelesek eleget tenni e kéréseknek. A pontyzsákok szolgálnak a halak tárolására. Méretüknek és minőségüknek biztosítaniuk kell a halak biztonságát.
  3. Minden csapat köteles a kifogott halakkal kíméletesen bánni. Minden csapatnál kell lennie két darab nagyméretű 90x90x90 centiméteres (ún. bojlis) merítőhálónak, kettő darab vastag ponty matracnak vagy bölcsőnek, 1 darab fertőtlenítőnek, és minimum 8 darab pontyzsáknak.
  4. A fogást követően a versenyzők kötelesek a hallal kíméletesen bánni, nedvesen tartott pontymatracra helyezni, majd pontyzsákba helyezni. Egy pontyzsákban 3 kg alatti halból maximum 2 db, 3 kilogramm feletti halból pedig 1 db tárolható. A mérés után az élő és jó állapotban lévő halakat kellő körültekintéssel vissza kell helyezni a vízbe.
  5. Állati eredetű csalik (élő vagy halott), halikra, valamint állatot, rovart imitáló fémből, fából, készült műcsalik használata szigorúan tilos. Gumiból és műanyagból készült műcsalik használata engedélyezett. Csalizásra használható minden növényi eredetű mag és egyéb növényi eredetű csali, valamint az akár növényi és/vagy állati lisztből, őrleményből mesterségesen előállított csali, valamint különféle lisztek és liszt keverékek, magvak, bojlik és pelleteket, melyeket kötelezően hajszálelőkén kell felkínálni.
  6. Etetésre használható: különféle etetőanyagok, morzsák, granulátumok, különböző állati és növényi eredetű lisztek- gyári illetve házi készítésű bojlik és pelletek- aromák- növényi eredetű magvak főzve, erjesztve (száraz magvak használata nem engedélyezett) – etetőanyag ragasztók valamint etetőanyag földek, lösz, agyag
  7. Felhasználható etetőanyag és csali mennyisége együttesen maximum 80 kg.
  8. Etetni csak emberi erőn és ügyességen alapuló eszközökkel lehet. Etetőhajó és halradar használata tilos! Minden sűrített levegővel, gázzal vagy elektromos árammal működő eszköz használata tilos.
  9. A felcsalizott szerelékes horgászatra használt botok hossza 4 m-nél hosszabb nem lehet. Horgászat során csak az ún. bojlis botok használata engedélyezett. Tilos a feeder, match, rakós, pergető, legyező, surf botok horgászatra való használata. Surf (maximum 400 cm) és Spod botok csak parittyázásra, etetőrakétázásra és marker úszózásra használhatók.
  10. A bevetett bot spiccén túl, a főzsinórra csíptetve vagy arra ráhúzva nem elektromos rendszerű kapásjelző használata engedélyezett, de csak abban az esetben, ha azzal egyidejűleg egy fixen rögzített elektromos kapásjelző van a bottartón. A bot spiccére, vagy a bot testre rögzítethető vagy rögzített lengőspicc, oldalspicc és rezgőspicc használata tilos!
  11. Szerelékenként (botonként) csak egy horog engedélyezett; a hajszálelőkés felkínálás használata kötelező.
  12. Az ólomra paszták és etetőanyagok rágyúrása NEM engedélyezett. A horogra illetve a horgon lévő csalira különféle paszták, etetőanyagok rágyúrása engedélyezett. PVA eszközök (zsinór, háló, zacskó) használata csak a horoghoz, előkéhez és ólomhoz rögzítve lehetséges. Etetőkosár használata tilos! Úszók használata tilos! Fonott főzsinórok használata szigorúan tilos! Fonott előkezsinórt maximálisan 30 centiméteres hosszúságban szabad használni. Fonott dobóelőke zsinórt maximálisan 600 centiméteres hosszúságban szabad használni. Lead Core ólombetétes kagylóálló zsinórt maximálisan 100 centiméteres hosszúságban szabad használni.
  13. A versenyzők annyi botot tarthatnak és szerelhetnek össze, amennyit akarnak, de egyszerre csak legfeljebb négy bottal horgászhat a csapat. A többi botot függőleges helyzetben a horgászbottartókon kívül kell tartani.
  14. Bármely hal, amelyet egy versenyző csapat területén akasztottak, de az átlépett a közvetlen szomszéd versenyző csapat területére, szabályosan kifogott halnak számít és bármely, a szomszéd versenyző csapat zsinórján lévő hal szabályosan kifogott halnak számít. Vita esetén a szektorbíró segítségét kell kérni és minden esetben a szektorbíró döntése az elfogadott.
  15. Este 19.00 órától reggel 7.00 óráig csak és kizárólag a dobócsővel lehet etetni. Illetve engedélyezett a szerelékre szabályosan rögzített pasztákkal, és PVA eszközökkel való etetés.

Méregelés:

  1. A mérést szektoronként, egyenként két-két tagú csapat végzi.
  2. A mérlegeléskor a mérlegelőlapra felkerül a mért hal fajtája, súlya, a mérlegelés időpontja. A mérlegelőlapot a mérlegelő, a szektorbíró és a páros egy tagja aláírásával hitelesíti.
  3. Kötelező minden 8 kiló feletti halat soron kívül mérlegeltetni. Soron kívüli mérlegelést lehet kérni akkor is, ha a rendelkezésre álló pontyzsákok megteltek.
  4. A mérések adatait grammban kell megadni. /1 kg egyenlő 1000 gramm./
  5. Minden egyes kifogott halat külön-külön, egyesével kell felírni a mérlegelő lapokra. Két mérőlapja van minden párosnak. Az egyik példány a szervezőknél a mérlegelőnél, míg a másik példány a párosoknál van.
  6. A fogott összsúly alapján történik a sorrend eldöntése minden szektorban (1 pont grammonként). Egy szektorban az egyenlő pontszámok és súlyok esetén a legnagyobb súlyú hal megfogásával bíró párost illeti az elsőbbség.

Minden nem részletezett kérdésben, vitás esetben az Országos Pontyfogó Versenyszabályzatban foglaltak az irányadóak.

 

17. ELNÖK-TITKÁRI HORGÁSZVERSENY

Meghívásos verseny a KHESZ Tagegyesületeinek tisztségviselői részére!

Helyszín: Fás-tó

Időpont: 2020. szeptember 4-5.

Az elnök-titkári horgászverseny a már megszokott gyakorlat szerint kerül lebonyolításra. Tagegyesületenként 2-2 horgász és 1 fő kísérő kerül meghívásra. A 2019. évi versenyen minden megfogott hal (a napi darabszám-korlátozással védett és az összsúlykorlátozással védett halfajok is) mérlegelésre kerül.

 

18. BÉKÉS MEGYEI BOJLIS HORGÁSZVERSENY – FÁS TÓ

Versenyszervező: KHESZ Verseny Szakbizottsága

Helyszín: Fás-tó

Időpont: 2020. szeptember 22-27

Nevezés: 2020. augusztus 21. péntek 12:00 óráig (e-mailen, telefonon, vagy személyesen a KHESZ elérhetőségein)

A nevezés elfogadásának feltétele a nevezési díj befizetése. Kérjük a nevezésnél megjelölni a nevezési díj befizetésének módját. Helyszíni nevezés nem lehetséges. Határidőn túli nevezést a Szakbizottság nem fogad el. (A versenyt minimum 12 csapat jelentkezése esetén rendezzük meg.)

Nevezési díj: 40. 000 Ft / csapat. A nevezési díj utalással, csekken, vagy a KHESZ székházában személyesen is befizethető. Csekken és utalással történő fizetésnél kérjük feltüntetni: „KHESZ Megyei Bojlisverseny”

Díjazás: az 1-3. helyezett csapat serlegben, éremben (külön-külön érem a csapattagoknak + segítőnek is), továbbá  pénznyereményben részesül, amelynek minimumalapja:

  • 1. hely: 100-100 ezer forint
  • 2. hely 50-50 ezer forint
  • 3. hely 30-30 ezer forint

További nyereményként támogatóink által értékes tárgynyeremények kerülnek kiosztásra. A legnagyobb halat kifogó csapat különdíjban részesül.

Részletes versenyszabályzat:

  • A verseny csapatverseny. Egy csapat két főből áll, azonban minden csapat igénybe vehet egy fő segítőt. A segítő a hal megfogásában nem vehet részt. Nem akaszthat, nem fáraszthat. Minden egyéb tevékenységet viszont végezhet, tehát, etethet, behúzhat, meríthet, stb.
  • A sorsolás menete: a nevezett csapatok, a nevezési díj befizetésének sorrendje szerint húzzák ki azt a számot, ami meghatározza, hogy a következő körben mely sorrendben történik az helyek kisorsolása. A sorsolásról esetlegesen elkéső csapat a megmaradt helyek közül húz, vagy a megmaradt horgászállást foglalja el. Több ilyen csapat esetén ez az érkezés sorrendjében történik.
  • A horgászállásokon a csapatok csak a számukra kijelölt zónán belül tartózkodhatnak, azt horgászattal összefüggő tevékenység (etetés, fárasztás, bedobás stb.) céljából nem hagyhatják el.
  • A szektorokat a versenybíró felügyeli. A versenybíró ellenőrzi a szabályok betartását, felügyeli a mérlegelést. A versenybíró utasításait minden csapat köteles végrehajtani.
  • Mérlegelés általános esetben napi két alkalommal történik, reggel és este. Minden halat a szervezők által biztosított mérleggel és mérlegelőhálóval kell lemérni. Mérlegelés megkezdése előtt a száraz mérlegelőhálót meg kell nedvesíteni, és meg kell állapítani az önsúlyát (tárázás). A mérlegelésnél jelen kell lennie legalább1 fő csapattagnak. Megtelt haltartók esetén, illetve 10 kg-ot meghaladó egyedsúlyú hal fogása esetén soron kívüli mérlegelést kell kérni.
  • Minden csapatnak rendelkeznie kell a kifogott halak sérülésmentes és kíméletes tárolására alkalmas haltartóval (pontyzsák), pontymatraccal és sebfertőtlenítővel. A merítőháló használata kötelező. A felsorolt eszközök meglétét a regisztráció alkalmával, illetve a verseny egész ideje alatt a szervezők ellenőrizhetik.
  • A kifogott halakat mérlegelésig haltartóban kell tárolni, majd a mérlegelés után azonnal kíméletesen vissza kell helyezni a tóba.
  • A versenyen csak a legalább 3 kg és feletti élő ponty illetve amur kerül értékelésre. A verseny végeredményének megállapítása a fogott összsúly alapján történik. A legtöbb összsúlyt elérő csapat nyeri a versenyt. Azonos fogott összsúly esetén a nagyobb átlagsúlyt elérő csapat kapja a jobb helyezést.
  • A csapatok csak a sorsolással kijelölt versenyhelyen horgászhatnak. Csónak kizárólag a verseny időtartama alatt használható radarozásra, bója elhelyezésére, etetésre, behúzásra, illetve hal fárasztására.
  • Az egyes szektorokon (a vízen a parti szektorszélek tóra vetített merőlegesei) kívül tilos a horgászat és az etetés. Amennyiben fárasztás közben a megakasztott hal elhagyja a csapat szektorát, azt a lehető leghamarabb vissza kell vezetni úgy, hogy a többi csapatot a legkevésbé zavarja a horgászatban. A szektorok a vízen a tóközépig tartanak.
  • Csak a szabályosan megfogott hal kerül értékelésre. Ha a kifogott hal mérlegelés előtt elpusztul, nem kerül mérlegelésre.
  • A versenyen csapatonként összesen 4 bottal (személyenként kettő) történő horgászat engedélyezett. Botonként egy darab egyágú horog, hajszálelőkés felkínálási módban engedélyezett. A főzsinór csak monofil lehet, ideértve az esetleges dobóelőtét zsinórt is. Fonott zsinór csak horogelőkének használható, maximum 30 cm-es hosszban. Leadcore (ólombetétes zsinór), illetve egyéb súlyozott zsinórok az ólomtól számítva maximálisan 1,5 m-es hosszban használhatók.
  • Csalizásra, etetésre tilos használni bármilyen élő vagy elpusztult (szárított sem) állatot, bogarat, férget, lárvát stb. Csalizni kizárólag pelletekkel, bojlikkal engedélyezett, hajszálelőkén felkínált módszerrel. Plasztik, műanyag csali utánzatok, parafa (kivéve a horogcsaliba őrleményként bedolgozott formában) csalizásra, kikönnyítésre, lebegtetésre halvédelmi okokból nem alkalmazhatóak. Oldódó csalik, paszták használata engedélyezett. A pasztaólom használata engedélyezett. A csalik pasztával történő bevonása, PVA termékek használata engedélyezett. A csalik szabályszerű használatát a szervezők folyamatosan ellenőrzik, ideértve a bevetett készségek szúrópróbaszerű kivétellel járó vizsgálatát.
  • Etetésre bojli, pellet, method mix, főzött és erjesztett magvak használhatóak. Az etetésre mennyiségi korlátozás nincs. Etetéskor a csónakban kizárólag egy csapattag tartózkodhat. Az etetés a verseny kezdetét jelző hangjelzés után kezdhető meg.
  • A verseny ideje alatt csapatonként 2 darab jelölő bója használata engedélyezett, ami lehet világítással ellátott.
  • A verseny kezdetét megelőzően botonként maximum tíz próbadobás engedélyezett. A próbadobások alkalmával a szerelékek horgot nem tartalmazhatnak.
  • Az éjjeli horgászatok során nagyteljesítményű reflektorok nem használhatóak. Az alkalmazott világító berendezések más csapatokat nem zavarhatnak.
  • A horgászaton kívüli tartalék botokat külön kell tárolni. A horgászatra aktuálisan használt botokon kívül a bottartó állványon más bot nem lehet.
  • A csapattagok bevetett horgászkészségeik őrizetlenül hagyása a versenyből való kizárást vonhatja maga után.
  • A verseny végét jelző hangjelzés elhangzása előtt megakasztott hal beleszámít az értékelésbe akkor is, ha a hangjelzés elhangzását követően lett csak megszákolva.
  • Haltárolás kizárólag partról lehetséges.
  • A tóban fürdeni tilos!
  • Kiemelten felhívjuk a versenyzők figyelmét a kulturált viselkedés írott és íratlan szabályainak betartására, a túlzott alkoholfogyasztás veszélyeire.
  • A versenyzők csónakjaikat a horgászvízen a versenyek kezdőnapján 11 órától helyezhetik vízre (kizárólag megfelelő műszaki állapotú csónak), amit a verseny befejező napján 14 óráig a vízről ki kell venni és el kell szállítani.
  • A csónakkal való kikötés csak a kisorsolt versenyhelyen történhet.
  • A horgászállásokat tisztán, rendezett állapotban kell hagyni.

Szankciók:

  • Figyelmeztetés jár jogosulatlan segítség igénybevételéért, valamint a verseny kezdetét megelőző jogosulatlan horgászati tevékenységért, meder feltérképezésért, etetésért. Figyelmeztetés jár a sporthorgászhoz méltatlan viselkedésért, egymás és a halak testi épségének veszélyeztetéséért, beleértve a túlzott alkoholfogyasztást. Figyelmeztetésben részesül a Versenyszabályzatot megsértő csapat.

Versenyből történő azonnali kizárással jár:

  • a tiltott csalik és nem megengedett eszközök használata
  • a csalás
  • a versenyszabályzat durva megsértése
  • A szervezők, a résztvevő csapatok tagjainak, a versenyt meglátogató vendégeknek testi épségéért, illetve értékeiért sem anyagi, sem más jellegű felelősséget nem vállalnak, a versenyen mindenki saját felelősségére vesz részt. A verseny ideje alatt az étkezést mindenki magának biztosítja. Akkumulátor, mobiltelefon, zseblámpa, stb. töltési lehetőséget a helyszínen biztosítunk.

A csapatoknak saját csónakkal kell rendelkezni. Csak megfelelő műszaki állapotú csónak használható, kizárólag saját felelősségre.

Jelen versenyszabályzatban külön nem szabályozott kérdésekben a versenyszervező állásfoglalása a mérvadó.

 

19. „MÓDSZEREK HARCA” A POKLÁS CSATORNÁN

Helyszín: Poklás csatorna, Gyula

Időpont: 2020. szeptember 27. vasárnap 8 órától-16 óráig

Gyülekező: 2020. szeptember 27. vasárnap 7 órakor.

A verseny egy fordulóban kerül lebonyolításra, 9-15 óráig. Eredményhirdetés és helyszíni vacsora 15:30-kor.

Nevezés: 2020. szeptember 22. kedd 12 óráig (e-mailen, telefonon, vagy személyesen a KHESZ elérhetőségein.) A nevezés elfogadásának feltétele a nevezési díj befizetése. Kérjük a nevezésnél megjelölni a nevezési díj befizetésének módját. A helyszíni nevezési díj fizetését kérjük a nevezéskor előre jelezni. Határidőn túli és helyszíni nevezést a Bizottság nem fogad el.

Nevezési díj: 3 000 Ft/csapat, mely a verseny eredményhirdetését követően helyszíni vacsorát tartalmaz. A nevezési díj utalással, csekken, a KHESZ székházában és a helyszínen személyesen is befizethető. A helyszíni nevezési díj fizetését kérjük a nevezéskor előre jelezni. Csekken és utalással történő fizetésnél kérjük feltüntetni: „Poklás verseny”

Díjazás: az 1-3 helyezett serlegben és éremben, továbbá pénzjutalomban részesül. A legnagyobb halat kifogó különdíjban részesül.

Versenyszabályok:

  • a verseny páros verseny, egy csapat két főből áll.
  • a verseny előre kitűzött, sorsolt helyeken történik. A sorsolás menete: a nevezett csapatok a nevezési díj befizetésének sorrendje szerint húzzák ki azt a számot, ami meghatározza, hogy a következő körben mely sorrendben történik az helyek kisorsolása. A versenypálya két szektorra kerül felosztásra, a csapat egyik tagja az egyik, másik tagja a másik szektorba húz horgász helyet.
  • A kifogott halakat mérlegelésig haltartóban kell tárolni, majd a mérlegelés után azonnal kíméletesen vissza kell helyezni a vízterületre
  • az értékelésbe kizárólagosan az élve mérlegelt méretkorlátozott és tilalmi idővel védett (napi darabszám korlátozással szabályozott) hal számít be méretkorlátozásra tekintettel. A rendezők a mérlegelést folyamatosan végzik, (visszahelyezés esetén matrac, fertőtlenítő használata javasolt) a mérlegelésig a kifogott hal tárolása kíméletesen, szákban, pontyzsákban, pányvázva, stb. történhet.
  • az eredménybe a kifogott hal összsúlya grammban kerül beszámításra, (holtverseny esetén a versenybírók állásfoglalása alapján a kifogott halak darabszáma, vagy a legnagyobb egyedsúlyú kifogott hal dönt.)
  • Etetésre darált etetőanyag, bojli, pellet, method mix, főzött és erjesztett magvak, élő csali egyaránt használhatók. A verseny időtartama alatt összesen 12 liter etető anyag használható fel. Szúnyoglárva etetésre és csalizásra sem használható.
  • Egy versenyző egyidőben egy bottal horgászhat, a versenyen a hatályos jogszabály szerint horgászni minden nemű szabályos horgász készséggel és módszerrel lehet (feeder, bojlis készség, match, stb.)
  • ­a verseny partról történik, csónak, etetőhajó, egyéb – nem partról horgászkészség által bejuttatott – etetésre használt vízen úszó eszköz használata tiltott.
  • a versenyszabályokat, a Poklás csatorna helyi horgászrendjét és a MOHOSZ Országos Horgászrendjét be nem tartó versenyzők a versenyből azonnali kizárásra kerülnek
  • a verseny alkalmával megfogott hal nem vihető el
  • a versenykiírásban nem szabályozott, egyedi kérdésekben a versenyszervezők állásfoglalása a mérvadó.
  • A horgászállásokat tisztán, rendezett állapotban kell hagyni.

A szervezők, a résztvevő csapatok tagjainak, a versenyt meglátogató vendégeknek testi épségéért, illetve értékeiért sem anyagi, sem más jellegű felelősséget nem vállalnak, a versenyen mindenki saját felelősségére vesz részt.

A versenyen résztvevőknek a verseny végén, az eredményhirdetést követően helyszínen vacsorát biztosítunk.

 

20.-21.-22. KÖRÖSI PERGETŐVERSENY

Helyszín: Kettős-Körös, a sebes-körösi összefolyástól felfelé a Mezőberény-Bélmegyer közúti hídig

Időpontja: 2020. május 24, augusztus 23., október 11. (3 fordulós)

Jellege: Csónakos pergető csapatverseny

Nevezés: Mindhárom versenyidőpontnál a verseny hetének szerdájáig 14 óráig (e-mailen, telefonon, vagy személyesen a KHESZ elérhetőségein) A nevezés elfogadásának feltétele a nevezési díj befizetése. Kérjük a nevezésnél megjelölni a nevezési díj befizetésének módját. A helyszíni nevezési díj fizetését kérjük a nevezéskor előre jelezni.

A verseny kevesebb, mint 10 csapat jelentkezése esetén nem kerül megrendezésre. Egy csapat két főből áll.

Nevezési díj: 3 000 Ft / csapat / forduló, mely tartalmazza a fordulónkénti ebédet és a sójázások költségét. Kérjük a nevezésnél megjelölni a nevezési díj befizetésének módját. A helyszíni nevezési díj fizetését kérjük a nevezéskor előre jelezni.

Nevezéskor kérjük megadni:

  • csapatnév
  • csapattagok nevei
  • kapcsolattartó neve elérhetőségei
  • díj befizetésének módja (személyesen az irodában, utalással, versenyhelyszínen)

Regisztrációs- és versenybázis: Köröstarcsai kishajókikötő

Fordulók pontos időpontjai:

  • 1. forduló: 2020. május 24. 7-15 óráig
  • 2. forduló 2019. augusztus 23. 7-15 óráig
  • 3. forduló 2019. október 11. 7-15 óráig.

Gyülekező minden verseny előtt minimum 2 órával, eredményhirdetés a verseny zárása után 30 perccel.

Szabályok:

  • A versenyre 2 fős csapatok nevezhetnek.
  • A versenyek kezdete a kikötőből kiindulást, a vége a kikötőbe érkezést jelzi.
  • A csapattagok kizárólag együtt (egy csónakból) horgászhatnak.
  • Csak a kijelölt területen (versenypálya) lehet horgászni.
  • A kijelölt versenypályán belül a horgászhelyét mindenki önállóan választhatja meg, és a versenyidőn belül tetszőlegesen változtathatja.
  • A versenyen kizárólag csónakból lehet horgászni.
  • A versenyen a jogszabályokat és horgászrendet nem sértő műcsalik, nem tiltott módon történő használata engedélyezett.
  • A versenyen bármilyen gyári, vagy házi készítésű műcsali használható.
  • Műlegyek, streamerek használata, beleértve a balinólmos-legyes készséget is, tilos.
  • A forgókanalak, wobblerek hármashorga lehet légyszerű.
  • Gumihalak, twisterek vendéghorgozása (patkolás) nem engedélyezett
  • Tilos bármilyen etetés és bármilyen etetőanyag használata.
  • Egy felszerelésen egyszerre maximum 1 db műcsali lehet.
  • Természetes csalival horgászni tilos (pl. élő vagy döglött kishallal való pergetés).
  • A tisztán és célzottan vertikális műcsalimozgatás (műcsalis mártogatás) nem engedélyezett.
  • A csalik vontatása nem engedélyezett.
  • Tilos a műcsalit letett bottal, vízáramlással mozgatni.
  • Versenyzőnként, egyszerre 1 db bot használható.
  • A szabályos módon, de fejrészen kívüli külső akadással fogott halat megtartani tilos.
  • Az értékelésnél a következő halfajok számítanak: csuka, harcsa, balin, süllő, kősüllő, domolykó, jászkeszeg, sügér.
  • Értékelésnél a halak teljes hossza mérvadó (fejcsúcstól a farokúszó végéig).
  • Az értékelésbe a versenyeken kiadott mérettáblázat értékei alapján számítanak a halak.
  • A halak teljes hossza cm-ben kerül feljegyzésre, a fogott halért járó pont a megfogott hal teljes hossza + 10 pont, a megfogott halakért járó pontok összege adja a végeredményt. (Pl: 55 cm-es csuka = 65 pont).
  • A csapattagok által fogott halak hossza összeadódik, a legtöbb pontot elérő csapat nyer. Azonos összesített eredmény esetén a nagyobb hal hossza dönt. Egyedi esetben a versenyszervezők döntenek.
  • A versenyen a versenyzők kötelesek a fogott halakat a mérlegelésig sérülésmentesen élve tartani.
  • A mérés idejére mind a két csapattársnak szüneteltetnie kell a horgászatot és segítenie kell a mérést.
  • Mérésig a halakat megfelelő legalább 2m-es keretes haltartó hálóban kell tartani (a verseny végén a kikötőbe behozni).
  • Szájbilincs és pányva használata tilos.
  • A versenyszákba nem férő, nagyobb méretű halakat a mérésig (kíméletesen), fel lehet kantározni.
  • Mérlegelés után minden halat azonnal vissza kell helyezni a vízbe.
  • Halradar, egyéb mederszonár használata nem engedélyezett.
  • A versenybírók a használt felszereléseket, csalikat ellenőrizni jogosultak.
  • A csónakot robbanómotorral, elektromos motorral, vagy evezővel lehet hajtani, a versenytársak nyugodt horgászatának biztosításával.
  • Horgászni lehorgonyzott és sodortatott csónakból egyaránt lehet.
  • A versenyzők semmiféle külső segítséget nem kaphatnak, kivétel vészhelyzet esetén.
  • Bármilyen rendellenesség, probléma esetén a legközelebb álló csónakban lévők kötelesek segíteni a bajba jutottaknak.
  • A csónakoknak horgászat közben minimum 30 méteres távolságot kell tartaniuk egymástól.
  • Minden csapattól elvárás a sportszerű versenyzés.
  • Ha egy csapat bármelyik tagja tiltott módszerekkel horgászik, vagy a verseny alatt a szabályzattal ellentétes módon viselkedik vagy esetleg csalást követ el, a csapat a versenyből azonnali kizárásra kerül.
  • A vonatkozó versenyszabályok megsértése esetén a figyelmeztetésről, vagy kizárásról a versenybizottság dönt.
  • Minden vitás kérdésben a mérlegelő hajó személyzete dönt, melyet valamennyi horgász köteles elfogadni.
  • Maximum 30 csapat jelentkezését tudjuk elfogadni a beérkezés sorrendjében.
  • Egy regisztráció akkor tekinthető érvényesnek, ha a nevezési díjat igazoló szelvény a helyszíni regisztrációnál bemutatásra vagy a díj a helyszínen befizetésre kerül.
  • A csónakban a versenyzőkön kívül más személy nem tartózkodhat.
  • A versenyzők a versenyen saját felelősségükre vesznek részt. A rendezőség a versenyen esetlegesen történő balesetekért és keletkezett károkért felelősséget nem vállal.
  • A verseny folyamán észlelt, vélelmezett szabálytalanságokat a rendezőség megadott telefonszámán haladéktalanul jelezni kell.
  • Amennyiben a csapat a versenyt folytatni nem tudja, a pálya elhagyásáig fogott és lemérlegelt halai a versenybe beleszámítanak.
  • A versenyszabályokat, a KHESZ Helyi Horgászrendjét és a MOHOSZ Országos Horgászrendjét be nem tartó csapatok a versenyből azonnali kizárásra kerülnek.
  • A versenykiírásban nem szabályozott, egyedi kérdésekben a versenyszervezők állásfoglalása a mérvadó.
  • Az abszolút győztes csapat megállapításánál két forduló helyezései kerülnek összesítésre, minden csapatnál a két legjobb helyezési eredmény számít. Az a csapat nyer, akinek kevesebb helyezési pontja van. (zárt forduló eredménye kerül beszámításra).  Pontazonosság esetén a halhossz dönt a két legjobb fordulóban elért eredmény alapján.  (Az abszolút győztes kihirdetéséhez fentiek alapján legalább két fordulón részt kell venni.)

Díjazás:

  • Fordulónként az 1-3. helyezett csapat tagjai érem és serlegben részesülnek.
  • A verseny utolsó fordulójában kihirdetésre kerül az aboszlút győztes csapat. Az abszolút győztes csapat tagjai érem, serleg, továbbá a KHESZ 2021. évi általános éves területi jegyében részesülnek.
  • Fordulónként a legnagyobb halat kifogó csapatot különdíjjal jutalmazzuk.

A fent felsorolt és részletezett versenyek időpontjában, helyszínében, a versenyszabályokban és azok lebonyolításában egyedi esetek tekintetében a Verseny Bizottság a változtatás jogát fenntartja. A KHESZ 2020. évi versenyprogramja hivatalos weblapján megtalálható a főlap „Versenykiírás” menüpont alatt. (www.khesz.hu)

A Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége Verseny Bizottsága valamennyi versenycsapatnak és nevezőnek sok sikert és sportszerű versenyzést kíván.

A 2019. évi versenyprogram letölthető formátumban: