47 kg-os harcsa a Csökmői Horgásztóból

Torma Ernő gyulai horgász a Csökmői Horgásztóban 2011. augusztus 21-én  14 óra körül fogta meg élete eddigi legnagyobb halát, egy 47,8 kg-os harcsát. Az úszós pontyozó szerelékkel felszerelt horgászbot 1/0-ás horogja a készség kihúzásakor akadt bele a pontyos etetésen éppen prédát kereső hal háti izomzatába. Legyőzője először csak nehézséget érzett a 30-as főzsinór 22-es előkéje végén, majd a termetes tavi példány többször is lehúzta az orsó szinte összes zsinórkapacitását. A szerelés és a fék azonban jól volt összehangolva, mivel két és fél órás fárasztás után az 1,8 méteres hal mérlegelés és fotózás erejéig a partra került. Mivel egy ilyen testsúlyú, kb. 9-10 éves hal  napi táplálékszükséglete – mely a tó ponty állományát is fenyegeti – jelentős, ezért ideiglenes új otthona a Csökmői Halgazdaság tárolótava lett. Gratulálunk a fogáshoz!

Weblapunkra továbbiakban is várjuk fotóikat szép halakról, fogásokról, horgászélményekről. A rövid szöveges összeállítást és képket az  info@khesz.hu e-mail címünkre kérjük elküldeni. Köszönjük!

Képek

(Képeket beküldte: Torma Ernő)

{gallery}galleries/csokmoharcsa{/gallery}

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük