A berlini Humboldt Egyetemen kutatók vizsgálták a 45 cm alatti süllők túlélését. A vizsgálat során a süllőket különböző ideig a szabad levegőnek tették ki. Összesen 144 halat vontak be a kísérletbe és négy különböző csoportban vizsgálták azokat. A halakat 1 perc, 2 perc, 3 perc és 4 perc időtartamra emelték ki a kísérleti kádakból, ezzel utánozva a horgászattal fogott halak szabad levegőre kerülését, majd vizsgálták a kiemelés hatását. A vízbe visszahelyezett halak esetleges pusztulását több tényező is befolyásolja: például a vízhőmérséklet, a halak nagysága, az esetleges sérülések mértéke.
A berlini Humboldt Egyetemen kutatók vizsgálták a 45 cm alatti süllők túlélését. A vizsgálat során a süllőket különböző ideig a szabad levegőnek tették ki. Összesen 144 halat vontak be a kísérletbe és négy különböző csoportban vizsgálták azokat. A halakat 1 perc, 2 perc, 3 perc és 4 perc időtartamra emelték ki a kísérleti kádakból, ezzel utánozva a horgászattal fogott halak szabad levegőre kerülését, majd vizsgálták a kiemelés hatását. A vízbe visszahelyezett halak esetleges pusztulását több tényező is befolyásolja: például a vízhőmérséklet, a halak nagysága, az esetleges sérülések mértéke.
Megállapították, hogy a szabad levegőn eltelt idővel egyenes arányban emelkedett az elpusztulás veszélye. Ez a veszély háromszor nagyobb volt azoknál a süllőknél, melyek a szabad levegőre kerültek, a vízből ki nem emeltekkel ellentétben. A rövidebb-hosszabb időre kiemelt süllők között a pusztulás mértéke nagyobbnak bizonyult a hosszban és tömegben kisebb egyedeknél.A kutatás eredményei azt mutatják, hogy a méreten aluli süllőket lehetőleg ne emeljük ki a vízből, illetve ha mégis szükséges, akkor mielőbb helyezzük vissza, éltető elemükbe, a vízbe.
Hasonló vizsgálatokat végeztek az USA-ban is a kifogott és visszahelyezett süllők túléléséről és a következő érdekes eredményeket kapták:
• A visszahelyezett süllőknél az elpusztulási arány 5 % alatt marad
• Nyáron a pusztulási arány magasabbnak (12 %) bizonyult, ellenben alacsony vízhőmérsékletnél és télen jelentősen nőtt a túlélési esély
• Minél kisebb méretű volt a hal, annál nagyobb volt a mortalitási veszélye. 50 cm-től viszont az elpusztulási kockázata jelentősen kisebb volt
• A mélyebbre nyelt horog esetén a zsinór elvágása, a horog bent hagyása nem emelte a pusztulás veszélyét
• Nem volt kimutatható különbség, hogy természetes vagy műcsalival fogták meg a süllőt
• Csak a mélyebb vizekből (5-8 méter) fogott süllők pusztulási aránya emelkedett (47,8 %-ra)
Mindezek ismeretében, ha méreten aluli süllőnél mélyebben akadt csalihalas horgunk, nem szerencsés horogszabadító után nyúlni és perceket tölteni a horog visszanyerésével, hanem ilyen esetben ajánlottabb a vízből ki sem emelni a kis süllőt, és úgy elvágni a szája előtt a zsinórt. Túlélésének ekkor jobb az esélye. A méreten aluli süllők elpusztulásának kockázata nemcsak a szabad levegőn töltött idő okozza, hanem az, hogy amennyiben a mélyebben nyelt horgot nem gondosan távolítjuk el, akkor a torok mögött közvetlenül található gyomrot megsértve idézzük elő (a víz testüregbe jutásával) a hal pusztulását. Tehát, ha látjuk nem lesz könnyű a horgot eltávolítani, akkor a zsinórt vágjuk el, és horgunkat hagyjuk veszni a süllő életének védelmében. Természetesen műcsalik használata esetén ez nem ajánlott, ott mindenképpen gyorsan és óvatosan távolítsuk el csalinkat és haladéktanul helyezzük vissza a méreten aluli süllőt a vízbe.
Cikk forrása: mohosz.hu