A vizsgaidőpontok csupán tájékoztatásra, a vizsgákra való jelentkezés tervezésére szolgálnak. A COVID-19 vírus okozta helyzetre, illetve a kormányzati döntésekre való tekintettel a vizsgaidőpontok nem tekintendők véglegesnek, azok változásának jogát fenntartjuk. Amennyiben a vizsgák 100 %-os biztonsággal megtarthatók, úgy abban az esetben az első vizsgák előtt részletes tájékoztatást fogunk közölni a szövetség honlapján.
FELHÍVJUK A FIGYELMET, hogy a horgászvizsgára kizárólag a HORINFO profilból lehet feljelentkezni, azonban lehetőség van arra is, hogy a KHESZ Központi Irodájának munkatársai, vagy Tagegyesületeink munkatársai jelentkeztessék fel a vizsga jelöltet az általa kiválasztott vizsgaidőpontra.
FIGYELEM! A vizsgaidőpontokra való jelentkezést a vizsga napját megelőző nap éjfélig lehet elvégezni, azonban ezt követően már csak a soron következő időpontra lehet jelentkezni. Tehát, ha valaki bizonytalan a vizsgára való jelentkezését illetően, akkor annak javasoljuk, hogy még időben vegye fel a kapcsolatot a KHESZ Központi Irodájával.
Információ: +36 30 478-3783; +36 66 328-945 (az irodai telefonszámok munkaidőben hívhatók)
Amennyiben a meghirdetett vizsga időpontjainkon a járványhelyzetből adódóan felmerülő ok miatt nem tud részt venni, ideiglenes megoldásként javasoljuk az online ügyintézéssel elérhető turista állami horgászjeggyel történő horgászat lehetőségének igénybe vételét:
Kattints ide a turista állami horgászjegy online kiváltásához!
Eredményes felkészülést kívánunk!
BÉKÉSCSABA ÉS TÉRSÉGE VIZSGABIZOTTSÁG
Vizsga helye: Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége Székháza, 5600 Békéscsaba, Bajza utca 11. Első emelet – nagyterem
Vizsgabiztosok: Hricsovinyi József, Nemes Attila Károly, Vozár Beáta, Ondrejóné dr. Lövei Ágnes, Hunyadi Helga
Információ: +36 66/328-945, info@khesz.hu
Vizsga kezdete: 16:30 A vizsgabiztosok a meghirdetett vizsgaidőpontok alkalmával kérik a vizsgák megkezdése előtt 15 perccel történő megjelenést.
Vizsganapok (2023):
- február 2., 16
- március 2., 16., 30.
- április 13., 27.
- május 11., 25.
- június 8., 22.
- július 6., 20.
- augusztus 3., 17., 31.
- szeptember 14., 28.
- október 12., 26.
- november 9.
GYOMAENDRŐD ÉS TÉRSÉGE VIZSGABIZOTTSÁG
Vizsga helye: Gyomai Horgász Egyesület; Járási Hivatal – Pince Klub, Gyomaendrőd, Szabadság tér 1.
Vizsgabiztosok: Dr. Hunya Miklós, Varjú Tibor, Nemes Attila Károly, Vozár Beáta, Ondrejóné dr. Lövei Ágnes, Hunyadi Helga
Információ: +36 30 925-3849; +36 66/328-945
Vizsga kezdete: 16:00 A vizsgabiztosok a meghirdetett vizsgaidőpontok alkalmával kérik a vizsgák megkezdése előtt 15 perccel történő megjelenést.
Vizsganapok (2023):
- március 20.
- április 17.
- május 15.
- június 19.
- július 17.
- augusztus 21.
- szeptember 18.
- október 16.
GYULA ÉS TÉRSÉGE VIZSGABIZOTTSÁG
Vizsga helye: Civil székház; 5700 Gyula, Esze Tamás utca 2.
Vizsgabiztosok: Schlett Árpád, Lipóczki Ákos, Nemes Attila Károly, Vozár Beáta, Ondrejóné dr. Lövei Ágnes, Hunyadi Helga
Információ: +36 66/328-945; +36 (20) 569-92-27; +36 (20) 561-37-55
Vizsga kezdete: 16:30 A vizsgabiztosok a meghirdetett vizsgaidőpontok alkalmával kérik a vizsgák megkezdése előtt 15 perccel történő megjelenést.
Vizsganapok: (2023):
- február 28.
- április 4.
- május 2.
- június 6.
- július 4.
- augusztus 1.
- szeptember 5.
- október 3.
OROSHÁZA ÉS TÉRSÉGE VIZSGABIZOTTSÁG
Vizsga helye: Kinizsi Horgász Egyesület – Orosháza; 5900 Orosháza, Pacsirta u. 8. (sarki régi épület, volt pártház)
Vizsgabiztosok: Doktor Imre, Pelle Zsolt, Jónás István, Pelléné Fábri Ildikó, Nemes Attila Károly, Vozár Beáta, Ondrejóné dr. Lövei Ágnes, Hunyadi Helga
Információ: +36 66/328-945; +36 (30) 288-9617; +36 (30) 205-5906; +36 (20) 388-4125
Vizsga kezdete: 17:00 A vizsgabiztosok a meghirdetett vizsgaidőpontok alkalmával kérik a vizsgák megkezdése előtt 15 perccel történő megjelenést.
Vizsgaidőpontok (2023):
- március 7.
- április 11.
- május 9.
- június 13.
- július 11.
- augusztus 8.
- szeptember 12.
- október 10.
SZARVAS ÉS TÉRSÉGE VIZSGABIZOTTSÁG
Vizsga helye: 5540 Szarvas, Kossuth Lajos tér 3. (Cervinus Teatrum épülete)
Vizsgabiztosok: Lustyik Gábor, Bohus Béla, Nemes Attila Károly, Vozár Beáta, Ondrejóné dr. Lövei Ágnes, Hunyadi Helga
Információ: +36 66/328-945; +36 (30) 286-7618
Vizsga kezdete: 16:30 A vizsgabiztosok a meghirdetett vizsgaidőpontok alkalmával kérik a vizsgák megkezdése előtt 15 perccel történő megjelenést.
Vizsgaidőpontok (2023):
- március 1.
- április 5.
- május 3.
- június 7.
- július 5.
- augusztus 2.
- szeptember 6.
- október 4.