Folyók

Szövetségünk hasznosításába több mint 300 kilométernyi – a Hortobágy-Berettyó folyó – kivételével önálló forrásterületekkel rendelkező élővíz tartozik. Mederadottságaik, hidrológiai viszonyaik változatosak, jellemzően a márna- és a dévér, illetve egyes területeken a domolykós-paducos szinttájak jegyeit hordozzák. A markáns különbözőségeket jól mutatja az a tény, míg a Sebes-Körös hazai felső szakasza egy sok helyen gázolható, keskeny, homok- és agyagpad zátonyokat rejtő folyó, addig a Hármas-Körös néhol száz méter széles medre 12-13 méter mély gödröket rejt.

Halállományuk ennek megfelelően sokszínű. A Körös-Berettyó folyók vízrendszere gazdag halfaunának ad otthont, a vizsgálatok több mint 50 halfaj jelenlétét igazolták.

Adottságaiknak köszönhetően a hazai általános horgászmódszerek szinte minden válfaja adoptálható ezekre a folyókra, legyen szó kuttyogatásról, mártogatásról, nehéz-, könnyű-, vagy UL pergetésről, legyező horgászatról, spicc-, bolognai-, vagy rakósbotos úsztatásról, feederes és pickeres technikákról.

Horgászszívét megdobogtató, sokszor tájképi szempontból is kifejezetten vadregényes részekben sok szakaszuk bővelkedik: a vízsodortól függőlegesre gyalult márgafalak, vízbe csúszott facsoportok, padmalyok, gödrök, padkák, kőszórások, visszaforgók a legjellemzőbb körösi haltartó helyek.

A KHESZ hasznosításába tartozó folyóvizeken leggyakrabban horogra kerülő halfajok: dévérkeszeg, karikakeszeg, bagolykeszeg, laposkeszeg, jászkeszeg, ponty, süllő, kősüllő, csuka, harcsa, balin, sügér, domolykó, márna, bodorka, küsz, ezüstkárász, busa-fajok, durbics- és géb-félék (ritkábban: menyhal, magyar bucó, kecsege, paduc, garda, szilvaorrú keszeg).

A Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége hasznosításába tartozó élővizek:

(A frekventáltabb vízterületek kiemeléssel jelölve*)

  • Hármas-Körös folyó*
    • a Kettős- és Sebes-Körös összefolyástól (91,3 fkm) a Szelevény község keleti határában lévő gátőrházig (12 fkm) (víztérkód: 04-201-1-1)
    • a HECSMSZ-el együttműködésben a Szelevény község keleti határában lévő gátőrháztól (12 fkm) a Tisza torkolatig (0,0 fkm) (víztérkód: 06-005-1-1)
  • Hortobágy-Berettyó folyó*
    • a Hármas-Körösbe való betorkollástól (Árvízkapu) a Sárréti-főcsatorna becsatlakozásáig (0,0 fkm–54,8 fkm) (víztérkód: 04-022-1-1)
    • a HBMHSZSZ-el együttműködésben a Sárréti-főcsatorna becsatlakozásától a Hamvas-főcsatorna szivattyúház ágának folyásirány szerint bal partjáig (54,8 fkm–61,9 fkm) (víztérkód: 04-021-1-1)
  • Kettős-Körös folyó*
    • a Fehér- és Fekete-Körös összefolyásától (37,26 fkm) a Sebes-Körössel történő összefolyásig (0,0 fkm) (víztérkód: 04-202-1-1)
  • Sebes-Körös folyó*
    • a román határtól (58,56 fkm) a Kettős-Körössel történő összefolyásig (0,0 fkm) (víztérkód: 09-122-1-1)
  • Berettyó folyó*
    • a teljes magyarországi szakaszon a román határtól (78,8 fkm) a Sebes-Körössel történő összefolyásig (0,0 fkm) (víztérkód: 09-121-1-1)
    • egy víztérkódon a következő csatornákkal: Nagyér-csatorna, Esztár-Nagymarjai-csatorna, Hencida-Csereerdői-csatorna, Kis-Körös-csatorna, Ördögárki-csatorna, Zsáka-Furtai-csatorna, Nyártói-csatorna, Poltralápi-csatorna, Pappzugi-csatorna (víztérkód: 09-121-1-1)
  • Fekete-Körös folyó*
    • a teljes magyarországi szakaszon a román határtól (20,5 fkm) a Fehér-Körössel történő összefolyásig (0,0 fkm) A folyó jobb parton 20,5-16 fkm között határvíz! (víztérkód: 04-002-1-1)
  • Fehér-Körös folyó
    • a teljes magyarországi szakaszon a román határtól (9,28 fkm) a Fekete-Körössel történő összefolyásig (0,0 fkm) (víztérkód: 04-017-1-1)