A Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége kezelésében lévő horgászvizek (2011.)
A Körösökről röviden
A Körösök-vidékét a 18-19. századi folyószabályozások előtt a Berettyó, a Körösök, a Maros főfolyók és számtalan ma már nem létező, kanyargós, egymásba sok helyen átkötő folyóágak és mocsarak szövevénye egykor a Kárpát-medence leggazdagabb vízrendszerét alkotta. Az erdélyi hegyekből nagy energiával az Alföld lapályaira érve ezek a sebes folyású vizek ezernyi ágra szakadva óriási mocsarakban terültek szét, fokok, erek, kisebb-nagyobb folyók formájában, megalkotva az egykori összefüggő, páratlan gazdagságú halbölcsőt. A vizes élőhelyek és a magasabban fekvő löszpuszták adta természetes adottságok a legváltozatosabb alföldi flóra és fauna kialakulását eredményezték. A szerteágazó vízi világ a megye akkori területét teljesen felszabdalta, a települések arculatát, a lakosság életét a vízhez való alkalmazkodás alakította. A folyók felduzzasztott vize volt az első természetes energiahordozó a Körös-völgyben, melyet gazdálkodási célra használtak fel. Fő közlekedési eszköznek a csónakot használták, gyakoriak voltak a révátkelők és fahidak. A mocsárvilágon átfutó időszakosan járható földutakat csak a területet jól tájékozódó helyi emberek ismerték. A lakosság leginkább vízi mesterségekkel, állattartással és ártéri gazdálkodással foglalkozott. Ősi szakmák voltak a terület halgazdagsága miatt a halászat, csíkászat és pákászat, mely biztos élelmet és megélhetését adott, a mesébe illő madárvilágot kiaknázó madarászat, a rákászat, vadászat, méhészet, nádvágás, pásztorkodás és a vízmentes területeken a növénytermesztés.
Az árvízi veszélyeztetettség által a mezőgazdasági termelés bizonytalansága, a termő földterületek alacsony aránya, a nehézkes közlekedési viszonyok jellemezték a térséget. A 19. század elején megkezdett folyószabályozások, vízrendezések, az emberi tevékenység a vidék arculatát alapvetően megváltoztatták. Az 1830-as évek előmunkálatai után 1855 és 1879 között végezték el a fő szabályozásokat, a munkálatok az 1890-es évekre zárultak le. Összesen 266 kanyarulat lett átvágva, a Sebes-Körös, Fehér-Körös, Kettős-Körös és a Berettyó jelentősebb szakasza lett új, ásott medrébe átvezetve. A munkálatok megalapozása és terve Huszár Mátyás, Vásárhelyi Pál, ifj. Tessedik Sámuel és Beszédes József mérnökök nevéhez fűződött. A megvalósítást Bodoki Mihály, később fia, Bodoki Károly, majd az állam folytatta. A kemény fizikai munkát kubikusok ezrei évtizedeken keresztül végezték, így nyerte el a Körösök vidéke mai arculatát. Az árvízmentesítés, a lecsapolások és mederrendezések a kor legnagyobb vállalkozása volt, gyakorlatilag az addig fő ágaknak számító folyók gerincvonalai maradtak meg és alkotják ma is a vízrendszert. Megoldódott a települések árvízi biztonsága, a termőterületek jelentősen gyarapodtak, a mezőgazdasági termelés biztonságosabb lett, ezzel az addigi növény és állatvilág életfeltételei beszűkültek, korlátozódtak.
A szabályozott folyók, kimagasló védtöltéseik, leválasztott patkó alakú kanyarulataik, a holtágak, az egykori természetes medrekből fennmaradt és ásott csatornarendszer, a bányaművelésből továbbhasznosított parkosított tavak ma is természetességet adnak a tájnak. A Körösök teljes vízgyűjtő területe 27.537 km2. A hegy és dombvidéki vízgyűjtőterületeken a csapadék árhullám formájában azonnal megjelenik, a hazai alsó szakaszokra egy-három napos differenciával hat ki, mely megfelelő csapadék utánpótlás esetén napokig árvízvédelmi készültséget eredményez. A folyókon épült duzzasztók – Fehér-Körös – Gyulavári, Kettős-Körös – Békés, Sebes-Körös – Körösladány, Hármas-Körös – Békésszentandrás – medertárazási funkciót látnak el, az öntözés mellett biztosítják a holtágak frissítő vizét, a vízi közlekedést és a turisztikai célú hasznosítást. Üzemelésük megegyezik az öntözési szezonnal, a duzzasztás szintek megszüntetésével október végétől április elejéig „kisvízi” jellegűvé teszik e vizeket. A holtágak legtöbbje többcélúan hasznosított, elsősorban horgász és üdülési funkciót látnak el. Partjaik nagy százalékát hétvégi házak, horgásztanyák övezik, melyek egész évben látogatottak és sokoldalú szálláslehetőséget biztosítanak. A települések környezetében fekvő, nagy odafigyeléssel halasított és gondozott tavak a helyi horgászok gyöngyszemei. A megyében számos halnevelő tórendszer is működik, melyek a halállomány utánpótlását biztosítják, ellátva az egyre fokozódó horgászigényeket.
A páratlan természeti adtottságú Körösök völgye az ország vízi birodalma. A friss levegő, látnivalókban gazdag környezet, a vizek tisztasága, partjaik közelsége, nyugalma és szépsége újra és újra visszatérésre készteti az ide látogatót.
A Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége kezelésében lévő horgászvizek (2011.)
A Körösökről röviden
A Körösök-vidékét a 18-19. századi folyószabályozások előtt a Berettyó, a Körösök, a Maros főfolyók és számtalan ma már nem létező, kanyargós, egymásba sok helyen átkötő folyóágak és mocsarak szövevénye egykor a Kárpát-medence leggazdagabb vízrendszerét alkotta. Az erdélyi hegyekből nagy energiával az Alföld lapályaira érve ezek a sebes folyású vizek ezernyi ágra szakadva óriási mocsarakban terültek szét, fokok, erek, kisebb-nagyobb folyók formájában, megalkotva az egykori összefüggő, páratlan gazdagságú halbölcsőt. A vizes élőhelyek és a magasabban fekvő löszpuszták adta természetes adottságok a legváltozatosabb alföldi flóra és fauna kialakulását eredményezték. A szerteágazó vízi világ a megye akkori területét teljesen felszabdalta, a települések arculatát, a lakosság életét a vízhez való alkalmazkodás alakította. A folyók felduzzasztott vize volt az első természetes energiahordozó a Körös-völgyben, melyet gazdálkodási célra használtak fel. Fő közlekedési eszköznek a csónakot használták, gyakoriak voltak a révátkelők és fahidak. A mocsárvilágon átfutó időszakosan járható földutakat csak a területet jól tájékozódó helyi emberek ismerték. A lakosság leginkább vízi mesterségekkel, állattartással és ártéri gazdálkodással foglalkozott. Ősi szakmák voltak a terület halgazdagsága miatt a halászat, csíkászat és pákászat, mely biztos élelmet és megélhetését adott, a mesébe illő madárvilágot kiaknázó madarászat, a rákászat, vadászat, méhészet, nádvágás, pásztorkodás és a vízmentes területeken a növénytermesztés.
Az árvízi veszélyeztetettség által a mezőgazdasági termelés bizonytalansága, a termő földterületek alacsony aránya, a nehézkes közlekedési viszonyok jellemezték a térséget. A 19. század elején megkezdett folyószabályozások, vízrendezések, az emberi tevékenység a vidék arculatát alapvetően megváltoztatták. Az 1830-as évek előmunkálatai után 1855 és 1879 között végezték el a fő szabályozásokat, a munkálatok az 1890-es évekre zárultak le. Összesen 266 kanyarulat lett átvágva, a Sebes-Körös, Fehér-Körös, Kettős-Körös és a Berettyó jelentősebb szakasza lett új, ásott medrébe átvezetve. A munkálatok megalapozása és terve Huszár Mátyás, Vásárhelyi Pál, ifj. Tessedik Sámuel és Beszédes József mérnökök nevéhez fűződött. A megvalósítást Bodoki Mihály, később fia, Bodoki Károly, majd az állam folytatta. A kemény fizikai munkát kubikusok ezrei évtizedeken keresztül végezték, így nyerte el a Körösök vidéke mai arculatát. Az árvízmentesítés, a lecsapolások és mederrendezések a kor legnagyobb vállalkozása volt, gyakorlatilag az addig fő ágaknak számító folyók gerincvonalai maradtak meg és alkotják ma is a vízrendszert. Megoldódott a települések árvízi biztonsága, a termőterületek jelentősen gyarapodtak, a mezőgazdasági termelés biztonságosabb lett, ezzel az addigi növény és állatvilág életfeltételei beszűkültek, korlátozódtak.
A szabályozott folyók, kimagasló védtöltéseik, leválasztott patkó alakú kanyarulataik, a holtágak, az egykori természetes medrekből fennmaradt és ásott csatornarendszer, a bányaművelésből továbbhasznosított parkosított tavak ma is természetességet adnak a tájnak. A Körösök teljes vízgyűjtő területe 27.537 km2. A hegy és dombvidéki vízgyűjtőterületeken a csapadék árhullám formájában azonnal megjelenik, a hazai alsó szakaszokra egy-három napos differenciával hat ki, mely megfelelő csapadék utánpótlás esetén napokig árvízvédelmi készültséget eredményez. A folyókon épült duzzasztók – Fehér-Körös – Gyulavári, Kettős-Körös – Békés, Sebes-Körös – Körösladány, Hármas-Körös – Békésszentandrás – medertárazási funkciót látnak el, az öntözés mellett biztosítják a holtágak frissítő vizét, a vízi közlekedést és a turisztikai célú hasznosítást. Üzemelésük megegyezik az öntözési szezonnal, a duzzasztás szintek megszüntetésével október végétől április elejéig „kisvízi” jellegűvé teszik e vizeket. A holtágak legtöbbje többcélúan hasznosított, elsősorban horgász és üdülési funkciót látnak el. Partjaik nagy százalékát hétvégi házak, horgásztanyák övezik, melyek egész évben látogatottak és sokoldalú szálláslehetőséget biztosítanak. A települések környezetében fekvő, nagy odafigyeléssel halasított és gondozott tavak a helyi horgászok gyöngyszemei. A megyében számos halnevelő tórendszer is működik, melyek a halállomány utánpótlását biztosítják, ellátva az egyre fokozódó horgászigényeket.
A páratlan természeti adtottságú Körösök völgye az ország vízi birodalma. A friss levegő, látnivalókban gazdag környezet, a vizek tisztasága, partjaik közelsége, nyugalma és szépsége újra és újra visszatérésre készteti az ide látogatót.