A Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetségének halgazdálkodása

A 80-as évek vége óta foglalkozunk tavi haltermeléssel 180 hektáron. A 74 hektáros Csökmői Halgazdaság 4 tóegységből áll, 65 hektáron pikkelyes nyurgaponty termelése történik, 9 hektáron napijegyes horgásztó üzemel. A halgazdaság éves szinten 60 tonna „visszafogható” méretű ponttyal gyarapítja a tagegyesületek és a saját kezelésében álló horgászvizek halállományát. Az Ecsegfalvi Halgazdaság Békés, Csongrád és Jász-Nagykun Szolnok megyék horgász szövetségeinek közös tulajdona. A tógazdaság jelenleg 106 hektár üzemelő tóterülettel látja el a három szövetség és tagegyesületeinek éves szinten 80-100 tonnás haligényét.

Ecsegfalvi Halgazdaság

Horgászvizeink haltelepítéseit halgazdálkodási bizottságunk koordinálja. A háromnyaras korosztályú ponty teljes mennyisége a halgazdaságokból rendelkezésre áll, az ivadék és növendék ponty, a ragadozók – előnevelt süllő, csuka, harcsa, balin, valamint az egyéb halfajokat külső forrásból vásároljuk és helyezzük ki. A haltelepítésekre nagy gondot fordítunk, melyet a fogási naplók összesített adatai alapján készült halfogási statisztikák is alátámasztanak. Halasítások irányszámai évente: ponty összesen 60 tonna, ragadozók: 400.000 db, egyéb hal: 10-15 tonna.

Halgazdaságainkban kizárólag vízterületeink telepítésére termelünk, illetve vízkezelő tagegyesületeinket szolgáljuk ki. Piaci értékesítésre halat nem termelünk, piaci értékesítést nem végzünk.

Képgaléria: