Kettős Körös

Teljes vízgyűjtőterülete: 1295 km2
A meder átlagos szélessége: 40-100 méter
A víz átlagos mélysége: 1,5 – 8 méter
Teljes hossza: 37 km

KHESz kezelésében: 11 km (73 hektár)

  • a Fekete és Fehér-Körös összefolyásától (37,3 fkm) a békési duzzasztóműig (26,3 fkm)

Vízügyi információk itt:www.kovizig.hu
Csónakhasználat: engedélyezett (hajózási útvonal)

A Kettős-Körös a Fekete és Fehér-Körös összefolyásával Szanazugnál kezdi útját. Nevét a Bihari hegységben eredő két szeszélyes folyó egyesüléséről kapta. A több ezer éves múltra visszatekintő Szana ősi település volt, mely a két köröst összekötő hajóútról, vízimalmokról, a környező kisebb folyásokról és erekről vált ismerté. Az eredeti medrében kanyargó Fekete Körös uralta a vidéket, mely a Fehér-Körös medrét egykor Békés után vette föl.
A táj jelenlegi arculatát a folyószabályozások által 1874-től itt összefolyó Fekete és Fehér-Körös által nyerte el. A térségbe látogatva kiépült üdülőteleppel, gondozott stranddal, hajókikötővel, gyalogos komppal találkozhatnak a természetes vizeket előnyben részesítő horgászok és turisták. A töltésen kívül mindkét oldalon hétvégi házak, vendéglátó egységek sorakoznak. A gyulai oldalon (Doboz-Gyula útvonal) az összefolyást zárt kemping övezi büfékkel, szálláslehetőséggel, hajórámpával homokos stranddal és kikötővel. A szomszédos panzió szobákkal, éttermi szolgáltatással, hatalmas úszó stéggel, rajta trambulinnal teszi sokszínűvé a körösi hangulatot. A Dobozról betonúton megközelíthető jobb parton több békéscsabai cég üdülője, ifjúsági tábor, motel, kisbolt, étterem, hajórámpa, a fürdőzőknek itt is homokos strand áll a lehetőségek sorában.
Az összefolyást /37,3 fkm/ elhagyva a folyó a szabályozás eredményeként egyes vonalat követve halad tovább északnyugat felé Doboz és Békés irányába. A duzzaszás által április elejétől október végéig kiszélesedő meder bal oldalán a víz kitölti a hullámteret, vadregényes bedőlt fákkal, kiálló tuskósorral, nádfoltokkal, sulyommezővel, életteret adva számos halfajnak és víziállatnak. A kiöntés peremét fa és bokorsor szegélyezi, mely egészen a dobozi hídig húzódva kíséri a főmedret. A dobozi híd /32,7 fkm/ (Békéscsaba-Doboz közútvonal) mellett mindkét parton szilárd burkolatú lejáró visz a hullámtérre, a bal parton a híd alatt betonozott rámpa segíti a horgászcsónak könnyű vízre juttatását. A jobb parton a gát tövében a dobozi hídig 4,6 km hosszan keskeny, a híd után a duzzasztóműig 6,4 km hosszan fasorokkal, bozótossal tarkított kiszélesedő hullámtér fogad. Mindkét szakaszon csapadék hatására könnyen felázó földút vezet, a part mentén számtalan ígéretes horgászhely sorakozik. Ez a szakasz horgász szempontból egész évben látogatott, tavasztól késő őszig kedvelt helye a versenyeknek és többnapos sátras kalandoknak. Bal parton a hidat elhagyva a víz a dánfoki szivornyáig újból kiterül, elöntött bokrokkal, fákkal, belső kubikokkal és a főmederrel párhuzamos hosszú csatornával. Ez a szakasz március 1 és június 15 között nem horgászható természetes ívóhely és halbölcső funkciója miatt. A gátkoronán a dánfoki szivornyát elhagyva jól látható a Körös-menti Kishajókikötő. A duzzasztó melletti földnyelven épült, Békés felől könnyen megközelíthető hangulatos kikötő szolgáltatásai között szerepel a horgászcsónak, kajak-kenu, kerékpárkölcsönzés, saját hajó tárolási lehetőség és az alsó és felsővízen egyaránt hajóátrakási szolgáltatással egybekötött sólyapálya. A töltésen kívül helyezkedik el a dánfoki ifjúsági tábor és üdülőtelep. Szálláslehetőség, kemping, homokos strand és vendéglátóhelyek várják az idelátogatókat. A Békési Duzzasztó a Kettős-Körös 26,3 folyamkilométerében épült 1968-ban. A 2×18 méteres billenő táblák 5 méter feletti felvízszintet tudnak biztosítani az öntözés és a rekreáció részére. A duzzasztó a horgászok számára is választóvonal, a műtárgy alatti szakasz halászati-horgászati kezelője a Sebes-Körös betorkollásáig a Körösi Halász Szövetkezet.

A Kettős-Körös medre a felvízi szakaszon átlagosan 40, a kiöntéses részeken 80-100 méteres széles. Mélysége egyenletes, 4-6 méter körül alakul. Horgász szempontból a mindkét partján megtalálható bedőlt fák, bokrok, a kiöntéses náddal, sulyom és hínárfoltokkal tagolt bal part kiváló búvóhelyet biztosít a békés és ragadozó halfajoknak. A horgászfogásokban kiemelkedő a ponty, az amur, a süllő és az egyéb halfajok. Legkedveltebb a duzzasztóműt megelőző 1 km-es szakasz és a nyár eleji felmelegedő víznél Szanazug és a Dobozi híd között húzódó kiöntés. Az üdülési szezonban napközben gyakoriak a termetesebb vízi járművek, ezért a háborítatlan horgászathoz érdemesebb az esti és reggeli órákat választani.

Jellemző halfajok: ponty, amur, süllő, csuka, harcsa, balin, keszegfélék, menyhal, kárász, stb.

Horgászrend:

  • Tilos horgászni március1-től július 15-ig a dobozi úti hídtól a békési duzzasztóműig a bal parton a Békéscsaba felé eső partszakaszon (kíméleti terület – természetes ívóhely és halbölcső)
  • az amur legkisebb kifogható mérete 50 cm,
  • május 2-június 15-ig terjedő tilalmi időben harcsából a 80 cm-nél nagyobb tarható meg,
  • szemetes helyen horgászni tilos! A szemetet, hulladékot a horgász köteles a horgászat megkezdése előtt összegyűjteni, a horgászat befejeztével magával vinni. szemetes horgászhelyen való horgászásért a területi engedély bevonásra kerül!
  • vízinövények, fák, bokrok kivágása, gyérítése tilos,
  • külső testfelületen akasztott halat azonnal vissza kell helyezni, tilos megtartani,
  • az őshonos halállomány védelmében az alábbi halfajok egyedeit a kifogásukat követően haladéktalanul vissza kell helyezni a vízbe,
    • széles (arany) kárász (carassius carassius)
    • garda (pelecus cultratus)
    • compó (tinca tinca)
    • kősüllő (sander vologense)
  • a kifogott törpeharcsát a vízbe visszahelyezni tilos,

Jegyárak (2012):

  • Összevont teljes jogú éves: 20.000 Ft
  • Összevont kedvezményes éves: 10.000 Ft
  • Gyula térsége teljes jogú éves: 14.500 Ft
  • Gyula térsége kedvezményes éves: 6.300 Ft

Jegyváltás: Területi jegyeket árusító helyek menüpont