15 halfaj többmillió egyede került idén rekordmennyiségben a KHESZ vizekbe

December elején lezárult a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetségének idei halasítási programja, amely már március elején kezdetét vette. A horgászszervezetek számára számos új kihívást tartogató esztendő dacára a KHESZ jelentős mértékben növelte a vizeibe kihelyezett halak mennyiségét, aminek eredményeképpen közel 3.500 mázsa hallal gazdagodtak a folyók, holtágak, tavak és csatornák. A mintegy 15 halfaj 2021. évi tétele, abszolút rekord.

Az összesített számadatok szerint a Békés megyei horgászszövetség 2021. évben egészen pontosan 347.868 kg korosztályos és 1.030.290 db előnevelt, túlnyomórészt saját erős forrásból beszerezett halat helyezett ki vizeiben (MOHOSZ ÁPFE pályázati előirányzati keretből nyert 2,250 mFt támogatással). Ez minden korábbi éveben végrehajtott telepítésnél többet jelent, ami annak figyelembevételével számottevő igazán, hogy a tavalyi, intervenciós halkihelyezésekkel együttes tételt is meghaladja.  A vízterületre vetített kihelyezett mennyiség ennek következtében 147,9 kg/ha szerint alakult, ami a hazai természetes vizek halasítási intenzitását tekintve kimagasló.

A halakat 20 haltermelő szervezettől vásároltuk – akik a MOHOSZ speciális jogállású tagjai, vagy minősített beszállító partnerei –, a kihelyezések 132 telepítési napot, és 550 vízterületi kiszállást vettek igénybe.

Erre a kiváló eredményre egyrészt a töretlen és továbbra is tendenciózusan emelkedő, jegyváltásban is tükröződő körös-vidéki horgászkedv, illetve a kedvező halkereskedelmi viszonyok mellett a jó haltermelő-partneri kapocslatok adtak megfelelő pénzügyi-piaci lehetőséget, bár hozzá kell tenni, időszakonként ugyancsak megfeszített munkamenetet követelve. A Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége 2021. évben a jegybevételek bruttó – tehát az értékesítési jutalékokkal még nem csökkenetett – pénzösszegének 64%-át fordította halvásárlásra, ami az alapszabályban meghatározott kötelező hányadnál 9 százalékponttal magasabb eredmény.

A KHESZ idei halasítási programjáról részleteiben elmondható, hogy a halgazdálkodási tervnek megfelelően zökkenőmentesen zajlott és alapvetően a korábbi évek gyakorlatát követte.

A horgászok első számú célhalát jelentő pontytelepítések már március első napján megkezdődtek, az előnevelttől az extra méretig kihelyezett korosztályok folyamatosan, novemberrel bezárólag érkeztek a vizekbe. A nagyobb testű – 4-5 kilósnál nagyobb – extra pontyokkal kapcsolatban örvendetes az a piaci tapasztalat, hogy bár a korábbi években is be tudtunk szerezni bizonyos mennyiséget ebből a korosztályból, a javuló pici ellátottság miatt azonban már igényeink szerint tervezhetünk.

Ragadozóhalak tekintetében a süllő, a harcsa, a sügér és a balin beszerzése stabilan biztosított, a tartós téli hidegek elmaradásával azonban a csuka szaporítása kiszámíthatatlanabbá vált. Ennek ellenére idén ebből a halfajból is sikerült mind előnevelt, mind kétnyaras korosztályt kielégítő mennyiséget beszerezni. Piaci okokból egyedül a kősüllő vásárlása maradt el, jövőre természetesen ismét kísérletet teszünk rá.

A néhány éve még szinte kuriózumot jelentő dévérkeszeget illetően örvendetes az a tény, hogy immár a környékben működő halgazdaságoktól is be tudjuk szerezni a kívánt mennyiséget, jó haltermelői kapcsolataink révén pedig a gyönyörű compóállományok továbbra is megbízhatóan rendelkezésünkre állnak.

Különlegességet jelentő halfajok tekintetében a különböző korosztályú kecsegék, illetve az előnevelt jászkeszeg és a menyhal telepítésével a megfelelő kínálat következtében ma már szintén biztosan számolni lehetett, de egy-egy innovatív haltermelőnek köszönhetően szilvaorrú keszeg, paduc, sőt idén először márna is kerülhetett vizeinkbe, fajonként több tízezer darabos tételekben, nem apró ivadék, hanem 7-8 centiméteres testhosszúságúra előnevelt méretben. Partnereink előrejelzése alapján ezekre a kurrensebb fajokra a jövőben is számíthatunk.

A 2021. évi kiváló telepítési eredmények kapcsán meg kell jegyezni, hogy ezt elsősorban az évről-évre folyamatosan növekvő jegyeladások tették lehetővé. A KHESZ jövő évi halasítási programjában éppen ezért az idén elért eredmények megtartása jelent alapvető célkitűzést, a horgászok igényeinek horgászlehetőségek tekintetében színvonalas kiszolgálása, illetőleg a halgazdálkodás egyéb szempontjainak figyelembevétele mellett.

A 2021. évben végrehajtott telepítések tételesen:

Ponty

– előnevelt: 205.000 db

– I. nyaras: 3.678 kg

– II. nyaras: 30.925 kg

– III. nyaras: 225.170 kg

– extra: 19.324 kg

Süllő

– előnevelt: 288.600 db

– I. nyaras: 711 kg

– II. nyaras: 308 kg

Harcsa

– előnevelt: 8.000 db

– II. nyaras: 3.208 kg

– III. nyaras: 616 kg

Csuka

– előnevelt: 154.000 db

– II. nyaras: 2.607 kg

Dévérkeszeg

– extra: 832 kg

– vegyes: 15.688 kg

– vegyes: 16.759 kg

Szilvaorrú keszeg

– I. nyaras: 50.000 db

Márna

– I. nyaras: 29.500 db

Paduc

– I. nyaras: 40.000 db

Keszeg

– vegyes: 25.314 kg

Menyhal

– előnevelt: 8.000 db

Compó

– I. nyaras: 27.190 db

– II. nyaras: 1.268 kg

Sügér

– I. nyaras: 257 kg

– II. nyaras: 300 kg

Balin

– előnevelt: 70.000 db

– I. nyaras: 203 kg

Kecsege

– előnevelt: 100.000 db

– I. nyaras: 700 kg

Jászkeszeg

– I. nyaras: 50.000 db