A ponty eredete máig nem tisztázott a hiányos őslénytani leletek miatt. Korábban törzsalaknak a Pleisztocén korban Közép-Ázsiában az Aral tó környékén kialakult formát tartották, azonban a jelenleg is folyó DNS vizsgálatok alapján egyre elfogadottabbá válik, hogy eredeti kialakulási helye az Amur folyó.
Háziasítása Kínában kezdődött, míg Európában a pontyról említést először Arisztoteles tesz. A középkori tavi pontytenyésztés központja Bohemia volt, ahonnan a dunai ponty az 1500-as években már számos európai országba eljutott. Tudatos szelekciója a XIV-XVI. században kezdődött, amikor létrejöttek a hiányos pikkelyzetű, tükrös fajták, melyeket a populációból kiemelve továbbtenyésztettek, melyben német, cseh és lengyelországi tenyésztők jártak az élen.
Ezek a pontyok hazánkba is eljutottak, és a hazai nemesítői munka eredményeként az 1950-es évek végére egymástól már jól elkülönülő eltérő testformát, színezetet, pikkelyzetet, növekedőképességet és ellenállóképességet örökítő tájfajtákként jelentek meg, melyek a nagyobb tógazdaságaink reprezentánsai voltak. A tájfajták és a hazai pontytenyésztés minőségének javítása érdekében a ponty a világon először hazánkban került be az Állattenyésztési törvénybe, azaz a tenyésztett állatfajok sorába.
Csak röviden kívánok szólni arról, hogy az állattenyésztési törvény és annak végrehajtási rendeletei a hazai pontytenyésztés mely területeit szabályozzák Ilyen a teljesítményvizsgálatok rendje, ahol az egyes bejelentett fajták és tájfajták értékmérő tulajdonságainak meghatározása, és folyamatos ellenőrzése történik. Természetesen minden egyes bejelentett fajtának rendelkeznie kell tenyésztőszervezettel, amely a fajta fenntartásáért, genetikai javításáért felelős.
Egy másik rendelet szabályozza a származási igazolások kiállításának rendjét, mivel egy pontyfajta esetében ez jelzi, hogy az értékesítésre kínált állomány megfelel a minőségi követelményeknek. Mivel a ponty jelentős része keltetőházakban kerül előállításra, ezért ezek működését is rendelet szabályozza. A keltetőházi szaporítás során elért eredményeket szintén rögzíteni kell, úgymint a lefejt ikrások aránya (1. kép), illetve a termékenyülési és kelési százalék.
1. kép: Ikrásponty fejése
Ennél a pontnál szükséges azonban néhány tévhit eloszlatása. Sokszor hallom a horgászoktól, hogy a keltetőházban szaporított egyedek, vagy, hogy a nemes pontyok nem ívnak le a természetben, mert még szeptember, októberben is ott van bennük az ikra. Ez így nem egészen pontos. A keltetőházi szaporításnak semmilyen hatása nincs az utódok ívási, szaporodási képességére, hiszen a lárva már évekkel korábban természetes környezetbe kerül mielőtt ivarszerveinek kifejlődése megkezdődne. Ugyan azt a természetes táplálékot fogyasztja, mint a tavainkban, folyóinkban nevelkedő társai, kiegészítve a gyorsabb növekedés érdekében gabona takarmányokkal.
Az viszont tény, hogy a nemespontyok igényesebbek a környezeti tényezőkkel szemben az ívás kiváltás terén, mint a vadpontyok. Addig, amíg a nyurga vagy tőponty már 17 oC-os vízhőmérsékletnél keresi az ívásra alkalmas területet és sokszor el is ívik, a nemes változatok megvárják a 20 oC-os vízhőmérsékletet és a többi szükséges környezeti paraméter íváshoz optimális értékét, ezért előfordulhat, hogy a nemes formák közül nem minden egyed ívik le, mert egy paraméter (pl. az ívási alzat) az élőhelyén nem megfelelő.
Ugyanakkor a le nem ívott egyedekben visszamaradó ikra nem marad a halakban a következő év szaporodási időszakáig. Amikor valaki szeptemberben vagy ezután fogott halban ikrát talál, az nem a le nem ívott „maradék”, hanem már a következő évi új ikra, ugyanis a le nem ívott egyedekben maradó ikra a szaporodási időszak végén visszaszívódik, reszorbeálódik a hal szervezetébe, majd ezt követően rövid időn belül megkezdődik a következő évi ikramennyiség termelődése mind a leívott mind pedig a le nem ívott egyedekben.
Folytatva az ívás előtti gondolatmenetet, a teljesítményvizsgálatok során a pontyok minőségi vagy küllemi és mennyiségi, azaz termelési értékmérő tulajdonságait vizsgálják. Ennek az írásnak a keretében most maradjunk a minőségi, azaz küllemi tulajdonságok értékelésénél. Ezek a ponty színezete, a színezet egyöntetűsége az adott fajta vizsgált egyedeinél (fajtára jellemző színezet), amely egy szürkésárnyalatú pl. a bikali, míg barnás a szabolcsi tükrös esetében (2. és 3. képek), de létezik tatai palaszürke és aranysárga pikkelyes is.
2. kép: Bikali tükrös
3. kép: Szabolcsi tükrös
Vizsgálják még a pikkelyzettséget, a pikkelytakaró egyöntetűségét, a pikkelyek méretét és a pikkelysorok lefutásának szabályosságát. Mint az ismeretes a pontynak 4 pikkelyzettségi formája van, úgymint pikkelyes, tükrös, oldalsoros és csupasz vagy bőr ponty. Az őshonos genetikai háttérrel rendelkező vadpontyok minden esetben pikkelyesek (4. kép). Oldalsoros pontyot csak Lengyelországban, a zatori gazdaságban tenyésztenek, így a fenotípus megjelenése egy állományban tenyésztési hiba és a beltenyésztettség egyik jelzője (5. kép).
4. kép: Balatoni sudárponty
5. kép: Szórt pikkelyzetű oldalsoros ponty
Csupasz vagy bőr ponty (amelynek egyetlen pikkelye sincs) a varászlói és a hajdúböszörményi tükrös állományban gyakrabban, míg a hajdúszoboszlói tükrösnél ritkábban fordulhat elő, mivel az első kettő esetében erre a tulajdonságra tudatos szelekciót folytattak, míg a hajdúszoboszlói tükrös esetében a hajdúböszörményit használták fel fajtajavítási célokkal (6. kép). Tudatosan hagytam utoljára a tükrös megjelenési formát, pedig ezt tenyésztik a legnagyobb számban és mennyiségben hazánkban. Egy, a tenyésztők által kívánatosnak tartott küllemű tükrös ponty (szarvasi 215-ös hibrid) a 7. képen látható.
6. kép: Varászlói bőr ponty
7. kép: Hibátlan küllemű tükrös tógazdasági nemes ponty
Az utóbbi években elterjedt a hazai horgászok körében egy fogalom, ami a „spanyol pikkelyes”. Megmondom őszintén, hogy nem tudom honnan ered. Valószínű, hogy Spanyolországban horgásztársaink ilyen pontyokat (is) fogtak (8. kép). Nos a képen látható ponty nem más,mint egy szórt pikkelyzetű tükrös ponty, vagy úgy is írhattam volna, hogy a tükrös pontyot tenyésztő gazdaságok rémálma. Miért? Mert az ilyen pontyok rontják az állomány összképét, általában egyéb örökletes testi hibával (pl. gerincferdülés, kopoltyúfedő hiány, stb.) is terheltek.
8. kép: „Spanyol pikkelyes” vagy továbbtenyésztésre alkalmatlan Tatai tükrösponty?
A mennyiségi tulajdonságaikat tekintve (megmaradás, növekedés, takarmányértékesítés) pedig teljesítményük elmarad a szabályos pikkelyzetű úgynevezett keretes tükrös (a hátúszó tövében és a hátíven végig fut egy szabályos pikkelysor, valamint a faroknyélen és az úszók tövében találhatók még kisebb-nagyobb méretű pikkelyek míg a test mindkét oldala mentes a pikkelyektől) pontyok teljesítményétől. Az ilyen egyedeket és azokat a szülőket, melyek ezt a tulajdonságot örökítik, a tudatos tenyésztők azonnal kiszelektálják a tenyészállományukból. A szórt pikkelyzet megjelenése a tükrös pontyoknál a beltenyésztés kialakulásának előjele is. A küllem, azaz a fenotípus értékelésénél vizsgálják még az oldalvonal lefutását (az elágazó oldalvonal beltenyésztettségre utal 9. kép), valamint az örökletes testi hibák arányát (10. kép).
9. kép: Elágazó oldalvonal
10. kép: Torzult szájnyílás
Összefoglalásként álljon itt néhány adat a hazai pontytenyésztés genetikai hátterét adó fajtákról. Jelenleg 19 tenyésztőszervezet összesen 32 fajtát, tájfajtát, keresztezési kombinációt és hibridet tart fenn és tenyészt. Ezek közül 5 magashátú nemes pikkelyes, 13 tükrös nemes változat, 2 hibrid (1 tükrös és 1 pikkelyes), 7 keresztezési változat (pl. a hortobágyi pikkelyes és a tiszai vadponty keresztezése, mind pikkelyes) és 5 őshonos vadforma (fajta), úgymint a balatoni sudár, a dunai, a tiszai, a velencei-tavi és a tisza-körös közi.
Cikk, fotók: Dr. Gorda Sándor
a KHESZ halgazdálkodási szakértője