Parlamenti nyílt nap a horgászsport és a horgászturizmus elősegítése témakörben

Az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottsága, a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Szent István Egyetem 2013. március 26-án parlamenti nyílt napot szervezett “a horgászsport és horgászturizmus fejlesztésének elősegítése az új halgazdálkodási szabályozással”  témakörben. A Parlament Felsőházi termében megrendezett összejövetel több mint háromszáz fős hallgatótáborát az előadók mellett számos szakember, közéleti és politikai személyiség, a Mohosz, tagszövetségeinek és a horgász egyesületek tisztségviselői, a halász érkekképviselet és halászati cégek képviselői alkották. Szövetségünk a nyílt napon 15 fős létszámmal vett részt. A megnyitóbeszédek és köszöntők után az első előadás az új halgazdálkodási törvény tervezetének bemutatásáról hangzott el, melyet a Vidékfeljesztési Minisztérium Erdészeti, Halászati és Vadászati Főosztályának vezetője tartott meg.

Áder János, Magyarország köztársasági elnöke megnyitójában a horgászat és a halászat újraszabályozásában rejlő lehetőségekről beszélt. Kiemelte, hogy  a horgászat és a halászat újraszabályozása lehetőséget teremt a hagyományok megőrzésére, a készülő európai uniós irányelv nyújtotta előnyök kihasználására és a horgászturizmus fejlesztésére is. Az államfő hangsúlyozta, hogy a szabályozás tétje az is, hogy Magyarország a tisztességes horgászok és halászok, vagy pedig a rapsicok paradicsoma lesz-e.  Közismerten szenvedélyes horgászként fontosnak tartotta a szabályozás során annak különös hangsúlyát, hogy a rendelkezések világosak legyenek, a mostaninál jóval szigorúbb ellenőrzés valósuljon meg és drákói szankciók sújtsák  a törvénysértőket. A köztársasági elnök egy tiszai horgász hozzá küldött leveléből idézett, aki – a többi között – arról is írt, hogy az illegális horgászok és halászokkal szemben kiszabott büntetéseknek visszatartó erejűnek kellene lennie és szigorúbb ellenőrzést tartana szükségesnek.

Bánki Erik európai parlamenti képviselő beszámolt arról, hogy az Európai Parlament napirendjén van a halászati reform. Az új halászati irányelvek Magyarország számára kedvezőek lehetnek, mert többek között felértékelődnek az édesvizek és szigorú korlátok közé szorítják a halászatot és horgászatot. 

Szalay Ferenc levezető elnök, a sport- és turizmusbizottság tagja kiemelte: – fontos, hogy a parlament elé kerülő új törvénytervezet a horgászok és a halászok érdekeit egyaránt képviselje és elősegítse a két terület együttműködését. 

Bardócz Tamás, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) halászati osztályvezetője a készülő halgazdálkodásról és halvédelemről szóló törvényjavaslatot bemutatva hangsúlyozta, hogy már a dokumentum elnevezése is szemléletváltást jelent a mostani szabályozáshoz képest, mivel gazdálkodási rendszer kialakításához járul hozzá. A készülő jogszabály alapelveket határoz meg, amelyek védik az élőhelyeket, a halakat, kiemelve, hogy a természetvédelem és a vízterület-tulajdonos érdekei között egyensúlyt kívánnak teremteni. A halállomány növelésének szempontjait figyelembe véve a jogszabályban megteremtik a speciális halászati tilalom elrendelésének lehetőségét, az élőhelyek fokozott védelmére pedig tágabb teret adnak. A halőrzés és hatósági munka javítása érdekében beépítik az elkobzás lehetőségét, továbbá szélesítik a legális halhoz jutást módját. Az illegális halkereskedelem visszaszorítása végett, a többi között, bevezetik a fogási tanúsítványt, amely az árút végigkíséri és a fogyasztói tájékoztatás része lesz – mondta el.

 

Bardócz Tamás bejelentette, hogy a VM halászati osztályának honlapján is olvasható jogszabálytervezetet közigazgatási egyeztetésre bocsátják és várják a társadalmi szervezetek észrevételeit is. 

A törvénytervezet az alábbi linken olvasható: http://www.kormany.hu/hu/dok?source=5&type=302#!DocumentBrowse

Cikk: KHESZ, MTI

Képek forrása: az Országgyűlés Sport-és turizmusbizottságának weblapja (a képek a 2012. július 5-i parlamenti nyílt napon készültek)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük