Ennek a három pirosas úszójú halnak a megkülönböztetése – annak ellenére, hogy felismerésük a vízpart alapvető tananyagába tartozik – gyakran okoz bizonytalanságot a kevésbé tapasztalt horgászok számára. Elkülönítésüket nehezíti, hogy egyes vízterületeken mindhárom faj otthonosan érzi magát, ahol a spiccbotos kishalazó szereléken közel azonos testméretben vendégeskedhetnek. Biztos felismerésük már csak annak okán is fontos, hogy a jászkeszeget fajlagos tilalmi időszak és méretkorlátozás védi.
Bár a három faj ugyanazon vízterületen is előfordulhat, alapvetően mások az ökológiai igényeik. A vörösszárnyú keszeg elsősorban állóvízi faj, a vízinövénnyel gazdagon benőtt holtágak, csatornák jellemző hala, ennek ellenére a folyókban is előfordulhat a lassabb áramlású szakaszok parti zónáiban, ha Körösöket hozzuk példának, akkor főként közvetlenül a duzzasztók feletti szakaszokon.
A vörösszárnyú keszeg gyakori fogás az élővíz-csatornai gyermek horgászversenyeken
A bodorkának viszonylag tág az ökospektruma, álló- és folyóvizekben egyaránt általánosan előfordul, de a mocsaras, lápi környezetet, ami a vörösszárnyú keszegnek még megfelel, már nem tolerálja. A Körös-Berettyó vízrendszer szinte mindegyik élő- és holt ágában megtalálható, de a bányatavakból sem hiányzik.
A bodorka szinte mindegyik vizünkben megtalálható
A jászkeszeg pedig inkább folyóvízi környezetben érzi jól magát, a folyók dévérzónájának jellemző lakója, de megtalálható a márnazónában és a sügérzónában is. Ennek megfelelően a Körös-vidék mindegyik élővízében stabil, önfenntartó állománnyal bír.
Jászkeszeg „ikrek” az Élővíz-csatornából
A három faj ökológiai igényeit tehát összefoglalóan a következő módon lehet jellemezni: a vörösszárnyú keszeg gyakori az állóvizekben és ritka a folyóvizekben, a bodorka mindkét környezetben általánosan előfordul, de ritka a mocsaras közegben, a jászkeszeg pedig az állóvizekben fordul elő ritkábban és a folyókban gyakori.
Mivel élőhelyi sajátosságaikban átfedések vannak, egyes vízterületeken mindhárom faj jelenlévő lehet. Kiváló példa erre az Élővíz-csatorna vízrendszere, amely áramló, de vízinövényekkel dús víztestként ötvözi élőhelyeik jellemzőit.
Egyes víztípusokon mindhárom fajjal találkozhatunk, az élővíz-csatornai
vízrendszer kiváló példa erre
Leggyakrabban a vörösszárnyú keszeg és a bodorka kerül horgászkézbe egyazon vízből. Különösen előbbi fiatal példányai – amelyeknek még nem olyan kifejlettek a színei – téveszthetők össze a bodorkával, amely kifejlett korban is inkább narancsos, téglaszín úszókat visel. Az idősebb vörösszárnyúak úszói már kimondottan élénkvörös, mondhatni a korral erősödő színezetben virítnak.
A két faj fiatal példányit ugyan a némileg hasonló színezet összetéveszthetővé teszi, de már ekkor is szembeötlő különbségük, hogy a bodorkánál nagy általánosságban a hát- és a hasi úszó az oldalvonalra állított merőleges szerint egy vonalba esik, míg a vörösszárnyú keszegnél a hasi úszó az esetek nagy többségében előrébb található.
A jászkeszeg is hasonlóan vörös, de kicsit bordóbb, sötétebb színezetű úszókat visel, ami már fiatal korban is jellemzi, az ivarérett példányoknál igen határozottá válik, idős példányoknál azonban szürkés színűvé fakulhat. Testmérete általában a fenti két fajtól jól elkülöníti. Míg előbbiek kifejlett korukra 20-25 cm-es testhosszúságot érnek el, addig a felnőtt jászkeszeg 40 centiméter hosszal és a 3 kilogramm testtömeggel bír.
Jászkeszeg (felül) és vörösszárnyú keszeg (alul) – ökológiai igényeik alapvetően eltérőek,
de egyes víztípusok mindkét faj számára élőhelyet jelenthetnek
A fiatal jászt leginkább azon szembeötlő sajátossága leplezi le a méretben hasonló vörösszárnyú keszegtől és bodorkától, hogy a másik két faj példányaihoz képest a jászkeszegnek aprók a pikkelyei. Olyannyira, hogy amíg a vörösszárnyú keszegnél és a bodorkánál az oldalvonali pikkelyek viszonylag alacsony számában akár az összetévesztésükre alapot adó átfedés is lehet (előbbinél 38-42, utóbbinál 40-46), addig a jásznál ez kizárt, a pikkelyek száma szinte minden esetben 55 felett van (55-60).
A vörösszárnyú keszeg és bodorka elkülönítése egyébként a magyar nyelvben is okozhat bonyodalmakat, amely régies elnevezéseiknek köszönhető. A vörösszárnyú keszeget a régi szakirodalmak – pl. Herman Ottó: A Magyar Halászat Könyve – még mint „pirosszemű kele” említik, ami akár csalóka is lehet, hiszen ahogy a faj egyik népneve, a „búzaszemű kele” is utal rá, ez a „piros szem” olykor egészen barnás színezetű is tud lenni.
Ezzel szemben a rég embere a bodorkát (is) előszeretettel illette „veresszárnyú koncér” névvel a pirosas-narancsos úszó miatt, ami további zavarokat okozott a két faj elnevezés szerinti elkülönítésében. Ebben tett rendet a már jó néhány évtizede használatos tudományos magyar elnevezés, amely a valóban vérvörös „szárnyakkal” rendelkező halunkat vörösszárnyú keszegnek, míg a narancsos úszókat viselő fajt bodorkának hívja.
A Magyar Haltani Társaság hivatalos oldala:
http://haltanitarsasag.hu/
Fotók: Tószögi György
„Pirosúszós” vegyes fogás
Vörösszárnyú keszeg (Scardinius erythrophthalmus) |
|
Alak | Közepesen magas, oldalról lapított testű hal, hát- és hasvonala hasonlóan ívelt. |
Úszók | Hátúszója, melyben az osztott sugarak száma 8-9, a hasúszó alapjánál hátrébb kezdődik. Farkalatti úszójában 9-12 elágazó sugár van. |
Száj | Kicsi, fölső állású. |
Szem | Szemgyűrűje sárgásfehér vagy narancsos, benne olykor piciny, vérpiros pettyek láthatók. |
Pikkely | Pikkelyei erősek, számuk az oldalvonalon 38-42. |
Szín | A nagyobb példányok úszói – főként a farok- és az anális úszó – élénkpirosak. |
Méret | Jól fejlett példányai 20-25, kivételesen 30 cm hosszúságot érnek el. |
Táblázat adatok: Magyarország halfaunája (Dr. Harka Ákos, Sallai Zoltán)
Bodorka (Rutilus rutilus) |
|
Alak | Mérsékelten magas hátú, oldalról lapított hal, legnagyobb magassága a hasúszó kezdeténél mérhető. |
Úszók | Hátúszójában 9-11 elágazó sugár van, és az úszó eleje egy vonalba esik a hasúszó alapjának hátsó szélével. Farkalatti úszójában az elágazó sugarak száma szintén 9-11. |
Száj | Kicsi és csúcsba nyíló. |
Szem | Szemgyűrűjének színe a halvány narancssárgától az élénk narancsvörösig változik. |
Pikkely | Oldalvonalán 40-46 pikkely számlálható. |
Szín | A fiatalok hasúszója és anális úszója még rendszerint fakó, az idősebbeké narancsvörös színezetű. |
Méret | Nagyobb példányainak hossza 15-20, kivételesen 30 cm. |
Táblázat adatok: Magyarország halfaunája (Dr. Harka Ákos, Sallai Zoltán)
Jászkeszeg (Leuciscus idus) |
|
Alak | Mérsékelten magas hátú, oldalról lapított hal, hát- és hasvonala hasonló mértékben ívelt. |
Úszók | Hátúszója, melyben 8-9 osztott sugár van, kicsivel hátrébb kezdődik, mint a hasúszók. Farkalatti úszójának a szegélye homorú, magát az úszót 9-10 elágazó sugár támasztja. |
Száj | Viszonylag kicsi, csúcsba nyíló, szájszöglete nem éri el a szem elejének vonalát. |
Szem | Szeme közepes nagyságú. |
Pikkely | Pikkelyei aprók, de elég erősen ülnek, számuk az oldalvonal mentén 55-60. |
Szín | Az idősebb példányok alsó úszói sötétvörösek. |
Méret | A nagyobbak 30-40 cm hosszúak, de kivételesen a fél métert is elérheti. |
Táblázat adatok: Magyarország halfaunája (Dr. Harka Ákos, Sallai Zoltán)