A tavalyi és az idei évben is meghirdetett, mára igen népszerű „szép fogásokról” beküldött horgászfotók közül több esetben kaptunk fekete amurokról készült képeket, leginkább Szarvas környezetét megjelölve fogási helyszínként. Ismert, hogy a fekete amur egyik „elterjedési” területe a Kákafoki-holtág, ami a szarvasi Halászati és Öntözési Kutató Intézethez tevékenységéhez köthető. Előzők okán „első kézből” kérdeztük meg dr. Gorda Sándort, halgazdálkodási szakértőt, egyben a KHESZ Halgazdálkodási Bizottságának elnökét a fajról szerzett tapasztalatairól.
A fekete amurról – dr. Gorda Sándor
A fekete amur hazánkba az 1986-as évben került be másodszor, egy az akkori Szovjetunióból érkező kínai növényevő hal szállítmánnyal, melyből ismereteim szerint a szarvasi HAKI és a százhalombattai TEHAG kapott lárvákat további nevelés céljából. (Az ezt megelőző szállítmány iránt a termelés és a kutatás részéről nem mutatkozott érdeklődés, így azok az egyedek lassan eltűntek a halgazdaságokból.)
Szaporodásbiológiáját tekintve a fekete amur ivarérése a leghosszabb időszak, a kínai növényevő halfajok közül, hazánkban 9-11 év alatt válnak az ikrások ivaréretté. A lárvából nevelt anyajelölteket a ponty génbank egyedei között helyeztük el további nevelés céljából. Az idő múlásával 1997-ben próbálkoztunk meg először a faj mesterséges szaporításával, ekkor még sikertelenül. A második kísérlet után 2 ikrás és 2 tejes egyedet „feláldoztunk a tudomány oltárán” és boncolás után megvizsgáltuk a petefészkeket és a heréket, azaz csak vizsgáltuk volna, ha helyükön nem nagymennyiségű hasűri zsírt és teljességgel fejletlen gonád „kezdeményeket” találunk. A jelenség lehetséges okainak elemzése során jutottunk arra a következtetésre, hogy ez a hal csiga- és kagylófogyasztás helyett inkább az anyapontyoknak kijuttatott szemes gabonát és pelletált tápot fogyasztotta, melytől tömege nőtt ugyan felhalmozott zsír formájában, azonban ivarérése a megfelelő tápanyagok hiányában elmaradt. Kísérletként áthelyeztük az állományt egy üres, amuri kagylóval teli tóba és a következő év szaporítási időszakáig (június, 24-26 oC-os vízhőmérséklet) nem takarmányoztuk őket. Ezt követően 4-5 éven át keltetőházi szaporítása sikeres volt, majd az ivartermék minősége, elsősorban a kinyert tej mennyisége és mozgásképes sejtszáma, gyorsan romlani kezdett feltehetően a nem megfelelő takarmányozás és az öregedés miatt. Mivel kereslet a halfajra nem mutatkozott, illetve ekkor már, mint idegenhonos fajt értékesíteni sem lehetett, felhagytunk tenyésztésével. 2007-ben az 1998-ban szaporított állomány utódait még sikeresen újra szaporítottuk, majd ezt követően többször nem próbálkoztunk reprodukciójával.
Természetesvízi fogásáról először 2003-2004 táján szereztünk tudomást, amikor a Szarvas-Békésszentandrási Holt-Körös (Kákafoki-holtág) úgynevezett HAKI egyenes szakaszán február végén, finom szerelékes úszós módszerrel, csontkukaccal, kis horogra csalizva egy 19 és egy 22 kg-os példányt fogtak a horgászok, illetve a 2009-es évben jelezték halászok, hogy a kunszentmártoni vasúti híd környékén 8-10 db két-, háromnyaras körüli fekete amur akadt a hálójukba, miközben a Hármas-Körösön halásztak.
Ismereteim szerint a rekordlistát egy 2018-ban a MALÉV-Dabas HE mánteleki kavicsbánya-taván fogott 31,34 kg-os, 156 cm hosszú példány vezeti.
Utoljára a halfajjal az észak-vietnami Hanoi környéki Me Linh farmon találkoztam, ahol szintén sikerrel szaporították, igaz a halfaj Vietnamban sem számít őshonosnak. Előállításának célja biológiai védekezés volt a bilharziózist (más néven bilharzia vagy schistosomiasis) terjesztő vízi csigákkal szemben. (Ez egy olyan emberi betegség, melyet a vérmételyek néhány faja okoz a trópusokon. Az emberből ürülő petékből édesvízben kelnek ki a lárvák, melyek köztigazdának alkalmas vízi csigát keresnek, abba befúrják magukat, és ott ivartalanul szaporodnak. A csigákból távozó cerkária lárvák vízben úszva keresnek alkalmas végleges gazdát. A bőrön keresztül hatolnak be az emberbe, majd ott a véredényrendszerben fejlődve alakulnak kifejlett állatokká). A lakosság fertőzöttségének problémáját korábban úgy akarták megoldani, hogy a csigákat összegyűjtők részére darabszám alapján az állam begyűjtői díjat fizetett, ám a helyi lakosok hamar felismerték, hogy ez állandó kereseti lehetőséget is jelenthet számukra, ezért elkezdték tavakban tenyészteni a köztesgazda vízi csigát. Ennek a rendszernek a kiváltása érdekében találták ki a biológiai védekezést a fekete amurral, amely ismereteim szerint nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, így nem is terjedt el országszerte.
Véleményem szerint még számos kapitálisnak mondható fekete amur megjelenésére számíthatunk a haza horgászvizekben, mivel a 2000-es évek elején számos termelő és néhány horgászegyesület is elkezdett érdeklődni a halfaj iránt és különböző csatornákon keresztül hozzá is jutottak. Természetesvizeinkben jelenleg nem szaporodik, mivel visszajelzések sem érkeznek fiatal egy-, kétnyaras egyedek fogásáról, csak a mostanihoz hasonló kapitális egyedek horogra akadásáról.
Dr. Gorda Sándor a KHESZ Halgazdálkodási Bizottságának elnöke