Aki részt vett a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége által február 21-én, Békéscsabán, a Csabagyöngye Kulturális Központban megrendezett egész napos horgászkonferencián, az nem távozhatott rossz szájízzel. Már csak azért sem, mert a remek rendezvénytematikával felépített, gazdag tartalmú és kifejezetten élvezhető előadások sora, olyan esszenciáját nyújtotta a körös-vidéki horgászatélet vonatkozásainak, amit ritkán kaphat meg egy „adagban” az ember. No meg aztán, amiről szó volt, az sokszor igencsak megmelengette a mindig szebb jövőben reménykedő horgászszíveket. Tószögi György cikke.
Megnyitó
Mondhatni, hogy „teltházas” konferenciát nyitott meg Hermann Ottó szavaival Dr. Hunya Miklós, a KHESZ elnöke. Köszöntőszavai után a körös-vidéki táj múltját, a folyószabályozás drasztikus tájátalakító következményeit ismerhette meg a publikum érzékletes képkockákkal kísérve. Mint hallható volt, a térség horgászéletének alapját jelentő első körös-vidéki horgászegyesületek már az 1940-es években is megfogalmazták igényeiket az egykor vízből született táj megzabolázott folyóinak, holtmedreinek kezelési jogára. Az emberöltők több évtizedes küzdelmeit, lelkes horgászelődök fáradtságának időszakait megismerve mindenki számára világossá vált: a mai impozáns állapotok – melyeket legfontosabbként több mint 80 szövetségi tagegyesületet, a hozzájuk tartozó 12.500 főt meghaladó horgász, a szövetség kezelésében lévő hat folyóvízszakasz, négy holtág, négy tó és öt csatorna fémjelez –, olyan országosan is kimagasló szervezeti érdemek, melyek a maguk nemében egyedülállóak. A szövetség életét, munkáját is bemutató előadás végén az elnök – mintegy megjelenítve a konferencia szellemiségét – egyértelműen foglalt állást a természetes vizek azon hasznosítási formája mellett, melyet a jövőben a horgászatnak kell elsősorban jelentenie. Ahogy fogalmazott: azok kell, hogy kezeljék a vizeket, akik használják azokat.
A konferenciát Dr. Hunya Miklós, a KHESZ elnöke nyitotta meg – Kép: Nagy Károly – Hír6.hu
MOHOSZ köszöntő
A megnyitó után Láda Gáspár, a MOHOSZ új alelnöke kapta meg a szót, felvéve a konferencia előtte szólaló által letett fonalát. Az országos horgászszervezet képviseletében kifejtette, hogy a horgászat rekreációban, ifjúságnevelésben, családban, társadalomban megjelenő pozitív értékei vitathatatlanok, és a MOHOSZ számára ezek mindig is az alapvető eszmeiséget jelentették. Azonban bevezető gondolatait követően – a résztvevők számára jóleső önkritikát gyakorolva – hangsúlyozta, hogy a jövő elvárásai miatt bizony szükségessé vált az országos szervezeti működés javítása, az érdekvédelmi munka hatékonyságának növelése, a régi struktúrák átformálása. Felszólalása második felében pedig egyértelművé vált: aki rég várt hangokért érkezett egy horgászokat érdemben is képviselő rendezvénynapra, az most tényleg jó helyre jött. A hazai horgászélet egyik legjelentősebb, nagy várakozásokat kiváltó kérdéskörének, nevezetesen a vizek idei évi újrapályáztatásának taglalása, érezhetően fokozott figyelmet generált a széksorok között. Láda Gáspár kijelentette: az előzetes kormányzati ígéretek és az új halászati törvény jogszabályai alapján bízik abban, hogy az elkövetkezendő tizenöt évben a horgászok fogják kezelni a természetes vizeket. Hangsúlyozta, hogy a turizmus alapú gazdaságélénkítés jól illeszthető a horgászathoz és a 2020-ig tartó pályázati ciklusban egy jó lobbi munka, akár több 10 milliárd forint ágazatba történő bevonását is eredményezheti, ami a MOHOSZ kiemelt feladata. Végezetül megköszönte és méltatta konferencia megrendezését, melyet kiemelkedő fontosságúnak nevezett a kapcsolatok, a tapasztalatcsere, az új ismeretek szempontjából.
a MOHOSZ képviseletében Láda Gáspár alelnök köszöntötte a résztvevőket – kép: Nagy Károly – Hír6.hu
a MOHOSZ alelnökének köszöntője (kép: Nemes A.)
Előadó: Csörgits Gábor
A következő, tulajdonképpeni első előadás, „Horgászat és halgazdálkodás jövője a természetes vizeken az új jogszabályok tükrében” címmel, néhány horgász számára bizonyára valami kibogozhatatlan csűrcsavar-beszéddel fenyegetett, de nem az lett. Sőt. Csörgits Gábor, Földművelésügyi Minisztérium, Horgászati és Halgazdálkodási Főosztály főosztályvezető-helyettese olyan korrekt, közérthető, helyenként a horgászzsargont is használó előadást prezentált állami feladatokról, szemléleti kérdésekről, új jogszabályokról, halvédelemről, amire ritkán van példa kormányzati tájékoztatás keretében. A közvetlen „vízparti szakavatottságot” sem nélkülöző, majd egy órás felszólalás szinte minden eleme a horgásztársadalmat leginkább foglalkoztató kérdéskörök velejébe hatolt és mi tagadás, végre valahára megnyugtató, reményteljes válaszokat adott. Csak néhány kijelentés, mint legfontosabbak a teljesség igénye nélkül:
- azok számára kell megalkotni a szabályokat, akik jó gazdaként kezelik, használják a vizet
- új szemléleti alap szükséges a vizek hasznosításában, mely szerint a természetes vizek nemzeti kincsek, melyeket ha jól kezelünk, lesznek lehetőségek a hasznosításra, aztán a haszonvételre, ami elsősorban a horgászat és a hozzá kapcsolható rekreáció fog jelenteni
- kifogható hal ígéretét, szembe kell állítani a halhús puszta piaci értékével
- horgászat és a horgászturizmus elsősége nem elvitatható a jóval szélesebb haszonspektrum miatt
- kulcsfontosságú a hal élőhelyének védelme
- a haltermelést a horgászati igényekhez kell pozícionálni – a természetes vizeket nem terhelheti tovább a horgászvizek telepítési igénye (elsősorban keszegfélék)
- ma már nem azt kell indokolni, hogy miért kell védeni egyes halfajokat, hanem azt, hogy miért nem
- rossz szokásokkal szakítani kell (halgyűjtés a szákban, dézsában, macskának)
- előbb védjük meg, és csak aztán hasznosítsuk, nem pedig fordítva
Persze e címszavakon, mondatokon túl a problémák és a megoldandó feladatok sokaságáról esett még szó, kezdve a fogási napló piciny rubrikájától a horgászbottal, horoggal történő halászat szankcionálásán át az inváziós halfajok visszaszorításáig. A főosztályvezető-helyettes előadásában kiemelte: örvendetes tény, hogy itt a Körösök vidékén, az új jogszabályokat megelőzően is már jó irányú változások történtek szövetségi elképzelésben. Az egyszeri horgász számára azonban a legnagyobb mérföldkövet jelentő kijelentés a következő volt: ha a döntéshozók hozzáállása nem változik, 2016. január 1-ét követően, a természetes vizeken kereskedelmi célú halászati tevékenységre engedélyt többé nem adnak ki. Bumm! Aki tisztában van az elmúlt évtizedek horgász-halász ellentétének alapjait jelentő, a horgásztársadalom sejtszintjéig beépülő sérelmek mibenlétével, az bizonyára megérti ennek jelentőségét. A kormányzati tájékoztatás hangsúlyát jól mutatta a felszólalás utáni kérdések sokasága, melyekre minden esetben kimerítő választ kaptak az érdeklődők.
Csörgits Gábor előadásában részletesen beszélt a horgászokat leginkább érintő témákról (kép: Nagy Károly – Hír6.hu)
Az első előadás (kép: Nemes A.)
Előadó: Láda Gáspár
A pulpituson pedig ismét Láda Gáspár kapott szót, aki örömét fejezte ki, hogy a jogalkotó szerencsés módon ismerte fel azt, hogy a halhoz, a horgászaton keresztül lehet a legjobb gazdasági potenciált hozzárendelni. A gondolat ívét követve, grafikonokon szemléltette az európai középmezőnyt jelentő – magyar vizek lehetőségeit figyelembe véve –, még bő növekményeket tartalékoló hazai horgászlétszám alakulását, a magyar átlaghorgász éves „hobbiköltségvetését”, a hazai halgazdálkodás, halfogás számadatait. Azt mindenki tudta, hogy a magyar pecások többségének ponty az istene, de ennek MOHOSZ részéről történő beletörődése azért némileg megosztó volt a sorok között. Mindenesetre az európai horgászturizmus statisztikai adatainak összevetése a hazaival arra engedett következtetni mindenkit, hogy van hová fejlődni horgászatban gazdaság és kultúra tekintetében egyaránt. Ennek alapja pedig a hal – hangzott el, amire sok fej ugyancsak rábólintott. Ami, ha van a vízben, akkor van horgász. Ha pedig horgász van, akkor van bevétel, van szolgáltatás, van munkahely, gazdasági élénkülés.
Halgazdálkodási vízterületek megoszlása a haszonsítók között (Ábra: Láda Gáspár)
Előadó: Dr. Gorda Sándor
A rövid büfészünetet követve, Dr. Gorda Sándor halgazdálkodási szakértő mélyítette tovább a horgászathoz rendelhető ismeretek vertikumát a tőle megszokott közönségbarát, olykor frappáns humort sem mellőző, mégis tudományos előadásmódban. Az „Optimális halgazdálkodási modell horgászkezelésű vizeken” c. felszólalása első részében a víz, mint a hal életterét jelentő fizikai-kémiai elem, uszonyosok számára kedvező és kedvezőtlen tulajdonságairól esett szó. Gyorsan kiderült, hogy a Körös-vidék folyói, állóvizei, csatornái bizony e tekintetben igencsak szélsőséges képet mutatnak. Az ok, egyrészt természetes állapotuk különbözőségei, másrészt a rájuk ható állandó emberi tevékenységek. Olyan eklatáns példák hangzottak el mindennek igazolására, mint a fűszerpaprika-termesztés visszaszorulása miatt, az öntözési igények hiányát sínylő főcsatornák vizeinek pangása, az aszálykor „állóvízzé” változó folyók keserves állapotai, a szikes talajtípusokról mosódó vizek kedvezőtlen kémhatása, vagy a tisztított szennyvizekben is felfedezhető mosó- és tisztítószer-maradványok jelenléte. Ez azonban csak bevezető volt a halgazdálkodók életét nehezítő körülmények rémisztő arzenáljába. A megfelelő kezelés, olykor „gyógyítás” problematikája a vizek haleltartó képességének különbözőségével tovább bonyolódott. Csukát vagy süllőt? Kell e harcsa egy zárt horgászvízbe? Milyen pontyot a szám szerint 26 tájfajta közül? Jó-e a vadponty? Mi a helyzet az amurral? Miből mennyit, milyen arányban? Kőbe vésettnek kell-e tekinteni a halgazdálkodási tervet? Állandóan felbukkanó dilemmák, amelyekre szakértelem vagy tapasztalt hiányában nem könnyű feleletet adni. A tapasztaltnak pedig súlyos az ára, ahogy az egy 0,7 hektáros, több tíz mázsa hallal túltelepített horgásztó tragédiája kapcsán is hallható volt. Szerencsére a legtöbb kérdés – amelyekből az előadás után érkezett bőven – most nem maradt szakértő válasz és tanács nélkül: mély vízbe süllőt, sekélybe inkább csukát, sokhektáros vízben jól megférhet mindkettő, a harcsa meggondolandó, mert kiirthatatlan és azt eszi, ami elmegy a szája előtt. A vadponty a zárt vízben „megszelídül”, lassan nő és jobban zsírosodik, mint a nem vad társai, piaci értéke feláras, „köszönetképpen” azonban mostohább ívási körülmények között is képes szaporodni, az amurról pedig jó tudni, hogy a vizek szarvasmarhájaként a hihetetlen mennyiségű táplálék-input fele outputban jelentkezik. Busát pedig ki a vízből, mert télen is úszkálva a pihenő halak állandó stresszét okozza. Persze a horgászvizek kezelése, állománytervezése nem ilyen egyszerű, mindenképpen megfelelő szakértelmet kíván, de aki jól figyelt, az most néhány alapvető ismereten túl azt is megtudhatta, hogy a halak iszap-ízéért a zsírjukban felhalmozódó kékalga származékok a felelősek.
Egyike a “problémás” halfajoknak Dr. Gorda Sándor előadásából (kép: Dr. Gorda Sándor)
Előadó: Dr. Papp Melitta
A halgazdálkodás „gyönyöreiről” szóló ismérveket Dr. Papp Melitta „Fontosabb tudnivalók a halegészségügyi ismeretekről a vízkezelők szemszögéből” c. előadása követte, ami alighanem a vízkezelők legsötétebb rémképeit idézte meg, szerencsére a segítő ismeretek célzatával. A halbetegségekről, tünetekről, a gyógykezelés módjairól, eljárási kötelezettségekről szóló előadás annak ellenére, hogy laikusnak kissé egysíkú tananyagként szolgált, vízkezelői részről fokozott érdeklődésre tartott számot, ami az előadóhoz intézett kérdésekben jól megmutatkozott.
Törpeharcsák vírus okozta megbetegedése Dr. Papp Melitta előadásából (kép: Dr. Papp Melitta)
Előadó: Bokor Károly
A kora délutánba csúszott szendvicsebéd és szünet élénk eszmecseréket hozott és leplezetlen várakozást, hiszen ezt követően a konferencia délutánját a KHESZ alelnöki tisztjében moderáló Dr. Kutyej Lajos, a népszerű horgász-szakírót, a MOHOSZ szintén nemrég megválasztott alelnökét, Bokor Károlyt szólította előadóként az „Időjárás és a halétvágy összefüggései a különböző víztípusoknál – tapasztalati tények” címet viselő beszámolójának megtartására, aki nem okozott csalódást. Hazai és külföldi élményeinek garmadával igazolta, hogy bizony még a szakavatott horgász is olyakor csak játékszere az természeti folyamatokat alakító erőknek. Lebilincselő, első hallásra talán hihetetlennek tűnő történetek hangzottak a halak frontra, viharra, egyéb időváltozás hatására varázsütésre megváltozó viselkedéséről, a stéghez kötözött csalihalas szákok, csónakoldalhoz rögzített balinos-bilincsek harcsák általi letépéséről, észvesztő nappali harcsarablásokról, motorcsigát támadó nagybajszúakról. Közben pedig peregtek a fantasztikus képkockák. Halakról, fogásokról, messzi tájakról, ahol a kazakok azt mondják: „jön az idő, jönnek a harcsák” vagy ahol az északiak ekképp bölcselkednek: „majd ha feljönnek a delfinek és mutatkoznak.” No, igen. A tapasztalat. Bokor Károly szerint ez idehaza is többet ér a legalaposabb tudományos ismeretnél. Saját megfigyelései azt mutatják, hogy az időváltozás az egyik legfontosabb halélettant befolyásoló tényező, mert komplex láncreakciót indít el a természeti folyamatokban. Nehéz biztosan jósolni, de a lassú légnyomás-emelkedéssel járó hidegfront nagyon kedvez az ragadozók aktivitásának, a süllő, harcsa különösen érzékeny rá, de a békés halakat sem hagyja „hidegen” egy-egy markáns frontbetörés. Az előadás igazán messzire mutató, egyben konferenciatanulságként is szolgáló megjegyzése azonban a következő volt: a remélt horgászsikerhez és konzekvenciákhoz fontos tudni, hogy ott van-e a vízben a hal? Stabil állományban, mindig, mindenkor, egészségesen. Máskülönben sosem lehet bizton eldönteni, hogy bennünk, az égiekben vagy netalántán másban van a hiba.
Előadó: Sallai Zoltán
A neves horgász sokatmondó megállapítása tökéletesen átcsengett a következő előadásba, amelyet Sallai Zoltán halfaunisztikai szakértő tartott. „Kitekintés a hallépcsők halfaunára gyakorolt hatására a Tiszántúlon” olvashatta mindenki az első képkockán, ami már önmagában sokat sejtetett. A szabadon terjengő vízborítások, mocsarak, lápok világába tett időutazás jól szemléltette azt a folyószabályozásokkal bekövetkező drámai változást, amelynek következtében az egykor legendásan híres-neves hazai halfauna tragikus veszteségeket szenvedett és létrejött a mai vízrajzi állapot. Ezt az állapotot a halfaunára nézve sajnos számos további tényező súlyosbította, ezek közül is legmarkánsabban a duzzasztók, vízi erőművek megépítése. Mint hallható, és ábrákkal, grafikákkal illusztráltan látható is volt, a körösi vízrendszer e tekintetben sajnos igencsak „fertőzött” öt hazai létesítményével, pláne, ha ezt szembeállítjuk a Tisza „csupáncsak” két vízlépcsőjével. És hogy miért is olyan nagy gond egy ilyen műtárgy? A szakember hosszasan sorolta a döbbenetes tényeket, számadatokat, mutatta a diagramokat arról, hogyan alakítja át a folyó teljes ökológiáját, pusztítja, módosítja a halfaunát egy ilyen, uszonyosok számára áthághatatlan vízi akadály. A hazai vizekből teljesen kiveszett tokfélék vagy a márnák és egyéb halfajok grafikonoszlopainak egyik évről a másikra való semmibe zuhanása mondhatni megrázó erejű igazolás volt. Összegzésül Sallai Zoltán egyértelműen foglalt állást a következő szavakkal: „Ki merem jelenteni, hogy a duzzasztók komolyabb ökológiai kárt okoznak, mint a vörös iszap, vagy a cianid” – hozzáfűzve, hogy az említett katasztrófák után a folyók ökológiája idővel helyre tud állni, a duzzasztók miatt azonban többé már nem. A szakértő előadása hátralévő részében a problémákat orvosolni igyekvő megoldásokat vette górcső alá. A hallépcsők kialakítása ma már uniós előírás, azonban ez nem minden esetben hozza meg a várt eredményt és a Körösökön még csak Körösladánynál és Békésszentandrásnál épült. Több példán keresztül mutatta be a már elkészült hallépcsők problematikáját, aminek funkcióképessége például Békésszentandrás esetében a halcsatornában patakszerűen áramló víz miatt lett éppenséggel megkérdőjelezendő. Azonban a halak, ha le is tudják valami úton-módon küzdeni az előttük álló akadályt, a duzzasztott felvízen sokszor számukra kedvezőtlen életfeltételekkel találják szemben magukat. A szakember, a felszólalása utáni kérdésekre adott válaszaiban mindenkit egyöntetűen a vízi élettér segítésére, különösen az ívóhelyek kialakítását, gondozását célzó összefogásokra buzdított.
Előadó: Dr. Györe Károly
Dr. Györe Károly halászatbiológus előadásának címe „A Körösök vízgyűjtője hal- és rákfauna vizsgálatának eredményei és gyógyszermaradványok a Körösök élővilágában”, nem kevésbé volt ígéretes, főként, hogy a Körösök vízrendszerének romániai területéről származó kutatási eredményekről számolt be. A Körösök romániai szakaszának természetvédelmi kezelőjének, a nagyváradi Aqua Crisius egyesületnek a felkérésére végzett, három évig tartó kutatás sok tekintetben hiánypótló jelentőségű volt és igazolta a határon túli területek rendkívül értékes vízi ökológiáját, kimagasló életerejét, amit a rákok mellett az őshonos halfajok gazdag állományi és sajnos terjedőben lévő idegenhonos halak is igazoltak. Tiszai ingola, petényi márna, német bucó, sujtásos küsz, pénzes pér, sebes pisztráng, fürge cselle – csak néhány olyan őshonos faj, amivel a Körösök alföldi területein a legtöbb vízpartot járó ember sohasem találkozik. A szakember megjegyezte, hogy egy vízterület természeti szempontból annál értékesebb, minél változatosabb a halfaunája. Ennek alapján pedig látható, hogy a Körösök kiemelt természeti értékekkel bírnak a határokon innen és túl is. Kitért azonban arra, hogy sajnos tapasztalataik szerint, ennek sokan Romániában sincsenek kellő módon tudatában, példának hozva a kommunális szemét vagy a folyóban történő autómosás és kavicskitermelés problémáját. A kutatás másik, gyógyszer- és vegyszermaradványok vizsgálatát célzó része sajnos olyan meglepő eredményeket is adott, mint a felső folyószakaszok mintavételi nullpontjain tapasztalt gyógyszermaradványok nem éppen „nullponti” jelenléte. Magyarázatul az itatásra hajtott, állatgyógyászati készítményekkel kezelt szarvasmarha és birkanyájak szolgáltak, melyek trágyája közvetlen a folyóvízbe kerül vagy bemosódik, így gyógyszerszármazék-maradványok állandóan, az áramló vízben is jelen vannak, még a nullpontokon is átlagosan 50 ng/g mértékben. Bizonyos vízparti növényekben azonban a felhalmozódás tízszeres, szerencsére a halakban a maradványok még éppen csak a kimutathatóság határán vannak jelen. De már ott vannak.
Előadó: Feledi Tibor
Büfészünet után Feledi Tibor halbiológus, tokfélék szakértője, a Komádi toktelep vezetője tartotta meg értekezését „Van-e létjogosultsága a körösi kecsegetelepítésnek? Tokfélék telepítése homokbányákba” címmel. A tokfélék alapos és felettébb érdekes bemutatásával kezdődő előadás szomorú mementóját adta, hogy ezek a pompás halak egykor mennyire hétköznapi halaknak számítottak a Duna vízrendszerében. Az utolsó halászzsákmányokat jelentő tokokról készített képek, a különböző fajok utolsó észlelési adatait megjelenítő térképábra szórvány helyeinek réges-régi időket jelölő évszámai, alighanem végérvényesen ráébresztették a horgászközönséget arra, hogy bizony a hobbi űzése mellett mennyi felismernivalója, esetleg talán teendője volna a vízpartot látogató, természetkedvelő embernek a jövő tekintetében. Ahogy az előadó hangsúlyozta, bizony van létjogosultsága és helye a folyóvizek tokfélék általi újbóli benépesítésének – így a körösi kecsegetelepítésnek is –, de mint a bemutatásukból kitűnt, rendkívül érzékenyek a megfelelő életkörülményeikre, ezért azokat mindenképpen szükséges biztosítani számukra, másként értelmetlen a törekvés. E problémák miatt jelenleg hazánkban főként akvakultúrában, kaviártermelési céllal tartanak tokállományokat, a belőlük kinyert kaviár kilónkénti piaci ára – pl. a viza esetében – akár 10.000-30.000 dollár is lehet. A tokfélék ismeretesen különleges zsákmányt jelentenek a horgászok szemében, de meggondolandónak tartja a tokfélék tavakba, horgászvizekbe történő telepítését. Az alapvető életfeltételek biztosítása mellett, ugyanis nem árt figyelembe venni olyan tudnivalókat is, mint hogy a többi halnál általában lassúbb, kevésbé „vérmesebb” élőlény lévén, egy kevés természetes táplálékot, viszont bő halállományt tartó horgászvízben szó szerint éhen halhatnak.
Előadó: Mihai Togor
Utolsó előadóként a nagyváradi székhelyű Aqua Crisius egyesület elnöke, Mihai Togor tartotta meg előadását „Biodiverzitás megőrzésére irányuló természetvédelmi intézkedések, horgászat, halgazdálkodás és jövőbeni tervek a Körösök romániai vízgyűjtőjén, a Jád völgye, a Fekete-Körös és a Sebes-Körös mentén” címmel. Némelyek bizonyára csodálkozva szemlélték az előadó bemutatójában szereplő, Alföld látványától lényeges különböző hegyes-völgyes tájakat, köves-kavicsos raftingterepre emlékeztető folyószakaszokat, melyeket a nagyváradi egyesület nem csak horgászvízként, hanem mint Natura 2000 területeket is kezel. Ennek megfelelően komplex természetvédelmi kezelést hajt végre a jelzett helyeken, amit nem csupán horgászati vonatkozású hatáskörben végez, hanem – ha hasonlítani kellene hazai példához – leginkább nemzeti parki feladatok ellátásával, hatósági jogkörrel. A horgászathoz visszatérve azonban ki kell emelni néhány elhangzott mondatot, amelyek bizonyára sokak fülét megütötték. Kereskedelmi halászat nincs a vizeken, radar használata tilos, ahogy a csalihallal történő horgászat sem engedélyezett. Tömör összegzésként hallhattuk: aki ragadozóra akar menni, pergessen. No komment és apelláta. Kavicskitermelésért szabtak már ki 8.000 eurós bírságot, vagy folyóba történő kocsi mosásért olyan büntetést, amennyiért a felelőtlen tulaj évekig járhatott volna autót mosatni. Az előadásból kitűnt, a romániai kezelők tisztában vannak a Körösök romániai vízgyűjtőterületének valós természeti értékeivel, amit készek megóvni. Emiatt számos pályázatot, programot bonyolítanak, ami nem csak az idegenhonos halfajok visszaszorítását és az őshonos halak – pl. pénzes pér, sebes pisztráng – folyószakaszokra, patakokba történő visszahonosítását szorgalmazza, hanem olyan turistabarát fejlesztéseket is végeznek, mint a tanösvények, túra utak kialakítása, pihenőhelyek, turistaházak létesítése. Zárszóként pedig alighanem fontosabb momentum el sem hangozhatott volna: a Körösöknek nincsenek határai, ezért mindenkor fontos a kétoldalú összefogás, a folyamatos kapcsolatépítés és együttműködés, hogy ez a vidék továbbra is megőrizhesse fantasztikus értékeit.
Konferencia bezárása, értékelés
A szinte percre pontosan a menetrend szerint végéhez érkezett konferenciát Dr. Hunya Miklós zárta be, megadva az utolsó szó jogát Nemes Attila ügyvezetőnek, aki ötletgazdája és főszervezője is volt egyben a jeles eseménynek. Az ügyvezető örömmel és az utolsó előadásra is szép számmal maradt vendégek, ismerős horgászarcok elégedettségét szemlélve, látható megkönnyebbüléssel tette fel a hivatalos formulákat immár mellőző kérdést: Milyen volt? A sorok közül hangzó egyértelmű, bíztató válaszok után komolyabbra fordítva a szót kiemelte, hogy a konferencia, a horgászoknak, vízkezelőknek nyújtott, élményszerűséget is figyelembe vevő mindennemű tájékoztatáson túl egyéb célokat is szolgált. Nevezetesen, hogy a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége, a kor elvárásainak megfelelve képviselje és „megmutassa” magát, teret nyitva ezzel a személyes találkozások, kapcsolatépítések ilyen formájú lehetőségére is. Külön hangsúlyozta, hogy az előadók mindegyike „első szóra” elfogadta felkérését a részvételre, amit ezúton is köszön. Végül reményét fejezte ki, hogy a konferencia értékelése és a visszajelzések arra engedik majd a szövetséget következtetni, hogy szükség van az effajta kapcsolati és közösségépítő eseményekre a jövőben is.
Ha ezen összegzés és befejező gondolat elfogadható egyfajta visszajelzésnek, a sorok írójaként, a konferencián résztvevő sok horgász megszólítójaként és tolmácsaként bízni tudok abban, hogy e szövetségi kezdeményezés, a hazai horgászati viszonyok fejlődése mellett folytatódni fog.
Tószögi György
További cikkek a Körös-vidéki Horgászkonferenciáról:
- http://www.csabatv.hu/node/4143
- http://www.beol.hu/bekes/kozelet/szakitani-kell-azzal-hogy-a-halakat-a-szakban-gyujtsuk-egy-fotoert-597582
- http://hir6.hu/cikk/107960/a_horgaszat_szenvedely_evente_100_milliardot_koltenek_ra
(Kép: Nemes A.)