Időről-időre beszámolunk arról, hogy mely vízterületekre mikor, milyen korosztályú pontyot telepítünk. A viszonylag gyakori telepítési alkalmak miatt összefoglalónkban ezt most egyben tesszük meg, túlhaladva az év felén, így ősz táján.
2025. szeptember 8-ig bezárólag a következő mennyiségeket telepítettük, hektárarányosan, a látogatottságot és az egyes vízterületek haszonbérleti szerződésében és halgazdálkodási terveiben foglaltakat teljesítve, továbbá az egyedi élőhelyi és hasznosítási jellegeket figyelembe véve.
Tiszai nyurgaponty előnevelt (4-5 cm) korosztályban: 1.007.240 darab (június 19-20.) – Pályázati forrásból
Egynyaras ponty (6-8 dkg) – március 5. –május 19. között: 15.747 kg (~22.500 darab)
Kétnyaras ponty (30-65 dkg) – május 1.–május 20. között: 23.293 kg (~42.300 darab)
Háromnyaras ponty (1,7-2,5 kg) – január 3-–szeptember 5. között: 178.667 kg (~89.333 db), ebből a júniustól szeptemberig 69.719 kg (kifogható, azaz 35 cm feletti pontyot helyeztünk ki.
Az egyes vizek ponty telepítéseinek tervezésénél és végrehajtásánál törekedtünk arra, hogy a tavalyi és korábbi évekkel legalább megegyező, vagy nagyobb mennyiségű ponty telepítés teljesüljön.
A horgásztársak 2024. évben összesített és leadott fogási napló bejegyzései alapján tavaly a következő vizeken volt rekord halfogás:
Pontyfogás alapján KHESZ top 5:
- Peresi holtág – 25.769 kg
- Kákafoki holtág – 20.815 kg
- Fás-tó – 13.686 kg
- Hármas-Körös – 10.937 kg
- Kettős-Körös – 10.388 kg
Összes halfogás alapján KHESZ top 5:
- Peresi holtág – 38.409 kg
- Hármas-Körös – 33.593 kg
- Kákafoki holtág – 31.088 kg
- Kettős-Körös – 21.960 kg
- Fás-tó – 16.903 kg
Hektárarányos halfogás KHESZ top 5:
- Poklás csatorna – 1288 kg/ha
- Békésszentandrási Sirató holtág – 536 kg/ha
- Gyomaendrődi Sirató holtág – 499 kg/ha
- Danzug holtág – 441 kg/ha
- Dögös-Kákafoki csatorna – 427 kg/ha
- évben a KHESZ kezelésében lévő összes vízterületen 272,6 tonna halat fogtak horgászaink.
Köszönetet mondunk azoknak a tagegyesületeknek, civil szerveződéseknek és magánszemélyeknek, akik gyűjtésből, vagy sajáterőből támogatták egyes holtágaink és tavaink ponty telepítéseit, melyeket minden esetben további KHESZ által támogatott halmennyiséggel egészítettünk ki.
Köszönjük a MOHOSZ részéről a pályázati forrás biztosítását, a telepítéseket koordináló Munkatársaink munkáját, halgazdaságainkban dolgozó halászok munkáját, továbbá a haltermelő partnereknek a jó minőségű és egészségi állapotú, szakszerűen és gyorsan kiszállított haltételeket.
Hamarosan folytatjuk!











