- Fogás ideje: 2025.06.21. / 07 óra 20 perc
- Vízterület: Hármas-Körös
- Halfaj: Ponty
- Fogott hal adatai: 17,02 kg / 80 cm
Fogási körülmények: Idén először kijutni a szeretet horgászvizemre a Hármas-Körös alsó vízre (békésszentandrási részre) bátyámmal és egy barátunkal. Hagyományos kukoricás etetéssel kezdtünk és azzal is csaliztunk, illetve gumikukoricával is próbálkoztunk. Pénteken már sikerült egy pár szép keszeget és pár méretes pontyot fogni, így pozitívan zártuk a napot. Éjszaka csendes volt, kapás nélkül telt. Másnap reggel olyan fél 7 körül újra csaliztam és újra dobtam a botokat, az egyik boton maradt a főzött kukorica, a másik botra a kukorica mellé került egy nagyobb méretű gumikukorica, így meglebegtetve kicsit a csalit. Illetve dobáltam be egy kis kukoricát is egy pár etető kanállal. Nagyjából 20 perc után, egy nagyon intenzív kapással jelentkezett ez a gyönyörű ponty. Nagyjából 15-20 perc fárasztás után sikerült a tesóm segítségével megszákolni életem legnagyobb halát. Aminek különösen nagyon örültem, hogy mindezt egy, vadvízen ‘sikerült. Örök élmény maradt!


