Fehér Sándor

  • Fogás ideje: 2026.03.26. 20 óra
  • Vízterület: Berettyó
  • Halfaj: Harcsa
  • Fogott hal adatai: 63,5 kg /215 cm

Fogási körülmények: Március 26-án este 20 óra után nem sokkal sikerült horogra csalnom ezt a nagy harcsát. Aznap még a hidegfront előtt ki szerettem volna ülni a Berettyóra Szeghalmon. A hely nem volt számomra idegen mert tavasszal harcsára itt szoktam horgászni. Azon az estén is a szokásos módszert használtam, kishal volt a csali Upose szereléken. Este, 20 óra után egy igen határozott ütés volt a botomon amit a csörgő jelzett is. Az akasztás után igen kemény 20 perc következett. Nem ment el távolra, igaz nem is engedtem, próbáltam felhúzni, de nem igazán akarta magát megmutatni. Végül sikerült kiemelni a fejét, ekkor láttam meg, hogy ezt a halat nem lesz egyszerű kiemelni a vízből. Még vagy háromszor kitört, mire úgy megfogtam a száját, hogy partra tudtam húzni. Pontosan lemérni nem tudtam odakint csak a hosszát, ami 215cm. Otthon a családom segítségével mértük le a súlyát: 63,5 kg volt.