Adamik Balázs

  • Fogás ideje: 2026.04.17.
  • Vízterület: Fás-tó
  • Halfaj: Ponty
  • Fogott hal adatai: 14 kg

Fogási körülmények: Két éjszakás horgászatra érkeztünk a Békéscsabai Fás-tó partjára, nagy eredményekben bízva. Megérkezésünket követően a szomszéd horgászoktól érdeklődtünk, eredményes volt-e n nappali horgászatuk. A kora délutáni órákban jöttek és nem sokkal a kiérkezésünket követően, a naplemente után távoztak, viszont sajnos kapást nem sikerült elérniük elmondásaik szerint. Kissé elszomorított a dolog, de azért bíztam benne, ha már a nappali órák nem voltak eredményesek, hátha az éjszaka ad valami meglepetést. Minél hamarabb megpróbáltam a végszerelékeket bejuttatni és ezután minimálisan megetetni. Az első kapás hajnali két órakor érkezett, egy gyönyörű tőponty törte meg az éjszakai csendet, ami -mint végül kiderült, egyben a túra legnagyobb hala is volt a maga 14 kilogrammjával. Ezek után az éjszaka már csendben telt. A reggeli ébredést követően mindkét szereléket újra frissítettem és bíztam a kapásban, amire nem is kellett sokat várni, egy újabb tőponty (8kg) visszaeresztést követően gyors csalifrissítés és ment is vissza a szerelék a helyére, és bizony a következő kapásra nem is kellet sokat várni kb.45 perc múlva ismételten egy tőponty (7kg) jelentkezett. A nappali órákban már több kapás nem érkezett. Még az esti fényváltást megelőzve megtörtént egy minimális etetés (bojli illetve mag-mix kíséretében) és a végszerelékek a kívánt helyükre kerültek, bízva az újabb eredményes éjszakában. Erre nem is kellet sokat várni, hiszen este 10 óra magasságában meg is érkezett egy újabb tőponty (4,5kg), de sajnos ezt követően csak kettő eredménytelen kapásom volt a reggeli frissítésig, ami egy újabb tőpontyot eredményezett (11kg). Összességében elmondhatom hogy egy igazán eredményes horgászat  kerekedett ki, az összes hal nagy távolságból 110-125m-ről érkezett, napközben próbáltam a közelebbi távokat is, de eredménytelenül. Külön meglepő számomra, hogy a kicsinek mondható 11mm-es pop-up most nem adott halat, ezzel ellentétben a 16mm-es, 20mm-es illetve dupla 16mm-es bojlik igen eredményesen működtek.

Bízom a mihamarabbi eredményes folytatásban!