Hajdu István

  • Fogás ideje: 2021.07.19. / 20 óra 03 perc
  • Vízterület: Berettyó, Szeghalom
  • Halfaj: Tőponty
  • Fogott hal adatai: 14,30 kg

Fogási körülmények: Ezúton szeretném megosztani Önökkel életem eddigi legnagyobb folyóvízi élményét, amit a Berettyó szeghalmi szakaszán éltem át 2021. július 19-én, este 20 óra után néhány perccel. Évek óta ugyanarra a helyre járok a folyón, rendszeresen etetem a helyet. Nagyon sok szép halat fogtam már ott, amiből került a konyhaasztalra is, de többségük visszanyerte szabadságát.

Buszvezetőként dolgozom és aznap este is igyekeztem volna haza a néhány órás horgászatból, hogy időben felkészüljek az esti fuvarra, ezért elkezdtem pakolni. Kezdett sötétedni, az egyik feederbotomat már kivettem és raktam össze háttal a másiknak, ami még be volt dobva, amikor megszólalt az orsóm fékje és valami, eszeveszett rohanásba kezdett a zsinór túlsó végén! Csak megemeltem a botot, ráfogtam az orsóm dobjára, és már akkor éreztem, hogy nem kicsi hal akadt a horgomra! Kb. 50 métert húzott le a folyás irányába, majd sikerült lefékeznem és visszafordítanom, majd szépen lassan elkezdtem magam fele vontatni, „pumpálni” a halat. Nem tanúsított túl nagy ellenállást, olyan volt, mintha egy nagy rönköt húznék magam felé, de azért néha jelezte, hogy nem egy kispályással van dolgom.

Mintegy 10-15 perc elteltével láttam meg először, és nem akartam hinni a szememnek! Tudtam, hogy nagy – 6-8 kg körülinek saccoltam –, de ez annál nagyobb volt ránézésre is! Hatalmas pontyfejet, kéttenyérnyi farokúszót láttam, miközben két kisebb tiszteletkört tett előttem, aztán szépen belecsusszant a nagyméretű merítőmbe. Nagyszerű érzés volt! Ma is az, még a gondolata és az emléke is. A szerelékem egy 360-as feederbotból, 50-es orsóból, 25-ös monofil főzsinórból, 60 grammos ólomból és kb. 20 centi hosszú 15-ös fonott előkéből állt. A 4-es számú horgon hajszálelőkén mézes kukorica volt meglebegtetve. Az etetésem áztatott büdös kukorica volt. Kb. 3 percet töltöttünk el együtt a parton, majd a mérlegelés és a fotó készítése után a hal visszakerült az élőhelyére és szép komótosan elúszott. A súlyát tudom csak megmondani, 14,30 kg-os volt, nem mértem sem a hosszát, sem a kerületét. Egy biztos: gyönyörű, egészséges, jó kondiban lévő, zömök testű, hibátlan tőponty pihent a matracomon. Saját magam idétlenkedtem össze magunkról két fotót, amik nem éppen sikerültek túl jól, de az élmény volt a fontos, és hogy mielőbb visszamehessen a helyére!

Egy életre szóló élmény volt! Köszönöm Berettyó!


Küldjön Ön is beszámolót szép fogásairól és nyerjen területi jegyet 2022. évre! (részletekért kattintson IDE)