A Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetség a következő fotópályázatot írja ki és hirdeti meg.
A fotópályázat célja, tematikája:
A KHESZ kezelésében lévő halgazdálkodási vízterületeken (beleértve halastavakat is) a vízpart és a vízi élettér, a növény- és állatvilág, illetve a horgászati rekreáció bemutatása.
(!) A pályázati kiírás nem terjed ki a halfogásokat fókuszba állító fotókra (horgász+hal – lásd. szép fogások), az ilyen képek nem kerülnek feltüntetésre és értékelésre.
Pályázati feltételek:
- Pályázni kizárólag a fotópályázat céljaként meghatározott tematikájú képekkel lehet.
- A pályázat nyílt, amelyen hivatásos fotósok, továbbá a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége tisztségviselőinek, dolgozóinak, illetve a zsűri tagjainak és azok közvetlen családtagjainak kivételével foglalkozástól, életkortól és lakóhelytől függetlenül bárki pályázhat.
- Egy pályázó maximum 5 db digitális formátumban beküldött, hagyományos vagy digitális technikával készített, színes vagy fekete-fehér fotóval pályázhat.
- A pályázaton való részvétel díjmentes.
- A pályázó a fotók beküldésével hozzájárul, hogy – kizárólag a pályázat népszerűsítése céljából – azokat a szervezők térítés nélkül felhasználhassák a szerző nevének feltüntetésével (katalógus, sajtó, TV, plakát, internet, esetleg meghívó).
- A pályázónak teljes körű szerzői és személyiségi jogokkal kell rendelkeznie a beadott pályaművek felett. A KHESZ nem vállal felelősséget az ezek hiányából eredő jogvitákban.
- Pályázni kizárólag a fotók elektronikus módon történő beküldésével lehet.
- A fotók digitális fájlformátuma: JPG
- A fotók bármilyen digitális képalkotó eszközzel készülhetnek (fényképezőgép, kamera, telefon, stb.).
- A fotók minimum mérete (szélesség): 1600 pixel vagy 1-2 MB.
- A beküldött képek sorszámát, a szerző nevét, a fotó készítésének helyszínét és időpontját meg kell adni a fájlnévben a következő módon: sorszám_vezetéknév_keresztnév_vízterület_év_hónap_nap (Például: 01_Akárki_Géza_Félhalmi-holtág_2019_04_30)
- A fotókon semmiféle felirat, vízjel, embléma nem szerepelhet.
- A pályázaton csak a pályázati feltételeknek megfelelő fotók vehetnek részt.
Beküldési cím:
A fotókat kizárólag elektronikusan fogadjuk az alábbi e-mail címen:
- info@khesz.hu
Beküldési (pályázati) határidő:
- 2020. február 15.
A fotók közzétételének módja:
A pályamunkák a KHESZ hivatalos weboldalán (www.khesz.hu), valamint facebook oldalán kerülnek publikálásra a beérkezés sorrendjében.
A fotók elbírálásának módja:
A beküldött fotók zsűri által, illetve közönségszavazással kerülnek értékelésre a következők szerint:
- Közönségdíjas fotók a legtöbb facebook like alapján,
- Zsűrizett fotók pontozásos (1-10) értékelés alapján (nem lehet közönségdíjas),
- A békéscsabai Márvány Fotóműhely különdíjazása alapján (nem lehet közönségdíjas és zsűri által értékelt).
A pontozás szempontjai:
A zsűri tagjai a fotók tartalmi mondanivalója, a kompozíció, a fototechnikai megoldások és a képminőség szempontjai szerint értékelnek (1-10 pont) összpontszám megállapításával.
A zsűri tagjai:
Katona Péter (Márvány Fotóműhely elnök, egyben a pályázat szakmai zsűrijének elnöke), Boldog Gusztáv, Simon Ferenc
Értékelési és zsűrizési időszak:
Zsűrizés 2020. február 28 és március 4. között, közönségszavazásnál a 2020. március 4. napján kialakult eredmények függvényében.
Díjazás:
Közönségszavazás szerint díjazottak:*
- I. helyezett – 20.000 Ft + Emléklap
- II. helyezett – 15.000 Ft + Emléklap
- III. helyezett – 10.000 Ft + Emléklap
Zsűri értékelése alapján díjazottak:*
- I. helyezett – 20.000 Ft + Emléklap
- II. helyezett – 15.000 Ft + Emléklap
- III. helyezett – 10.000 Ft + Emléklap
Márvány Fotóműhely különdíja, amelyről a szakmai zsűri dönt:
- 15.000 Ft + Emléklap
*Lájk és pontazonosság esetén a szakmai zsűri döntése a mérvadó.
Eredmények közzététele:
A fotópályázat hivatalos végeredménye 2020. március 2-6. között került kihirdetésre a KHESZ hivatalos weboldalán (www.khesz.hu), valamint facebook oldalán.
Békéscsaba, 2019. november 15.
KHESZ