Közel egytonnás összfogással zárult a KHESZ Megyei Feeder Klubcsapat Bajnokság

A bajnokság vasárnapi, második fordulójának is ideális körülmények és gazdag halállomány mellett, enyhén felhős, kellemesen hűvös, szélcsendes időben vágtak neki a csapatok. A Hunyadi-tó igazi haldömpinget adott a versenyzőknek. A termetes kárászok, energikus pontyok és amurok 4-5-6 kg-ig megdolgoztatták a versenyzők felszereléseit és izmait.

Az A és B szektorban különösen gyorsan beindult a halfogás, két versenyző is bőven 10 kg fölött járt az első óra után. A C szektorban érdekes módon néhányan nem, vagy lassabban találtak rá a halakra, vagy a megfelelő csalikra. A szektorokban jellemzően 30 kg körüli fogásokkal lehetett nyerni, ugyan születtek 50 kg-ot is meghaladó fogások, és pár, az utolsó percekben nagyot hajrázó versenyző. Az első forduló utáni részeredmény döntően nem változott, így az eredményhirdetés kevesebb izgalommal, de kifejezetten jó hangulatban telt.

Gratulálunk a csapatoknak a kitartó és sportszerű versenyzéshez, és bízunk benne, hogy jövőre még többen ringbe szállnak a megyei feeder klubcsapat bajnoki cím elhódításáért.

Köszönjük a Versenyzőknek a helytállást, a Gyulai Sporthorgász Egyesületnek és Schlett Árpád Elnök Úrnak versenypálya rendelkezésünkre bocsátását és munkatársainknak a lebonyolítást.

Eredmények a képek között.