A gyulai Hunyadi-tó gazdag halállománnyal kiváló helyszínnek bizonyult a verseny lebonyolításához, ahol idén 8 csapat 32 versenyzője mérte össze tudását.
A methodos versenyzők nagyjából ott folytatták a Hunyadi-tavon a horgászatot, ahol a múlt hétvégén a „hosszú előkés” feederes pecások abbahagyták. Egyik haltartót tették vízbe a másik után, hiszen a szebbnél szebb pontyok, amurok olyan ütemben érkeztek, ami a verseny színhelyéül szolgáló vízen sokat horgászókat is meglepte.
Ez természetesen nem volt jellemző minden szektorra, és minden helyre, néhányan legnagyobb igyekezetük ellenére is csak 5 kg körül tudtak mérlegelni. A többségnél azonban sűrű munkában volt a merítő, közel 70 kg-os fogás is született.
A mezőny 1271 kg összes fogással zárt a verseny két napja alatt.
Dobogósok:
- Gyulai Sporthorgász Egyesület – PROMIX – 29,5 pont, 199.910 gramm,
- Carppro – 32 pont, 158.620 gramm
- Gyulai Sporthorgász Egyesület 2. Csapat – 32,5 pont – 181.710 gramm
Gratulálunk a dobogósoknak, köszönjük a Gyulai Sporthorgász Egyesületnek a vízterület rendelkezésre bocsátását.









