Téli vízvizsgálatok a KHESZ holtágain és csatornáin

Több hete már, hogy a kiterjedt, nagyobb vízterületek is tartósan jég alá kerültek. Szövetségünk Szakemberei az elmúlt időszakban a kezelésben lévő holtágakon, tavakon és több csatornaszakaszokon halegészségügyi szempontokat figyelembe véve műszeres vizsgálattal fúrt lékekből ellenőrizék a vízben oldott oxigénszintet.

A fagyponthoz közeli hideg víz oxigénfelvevő képessége alapvetően lényegesen jobb, de ilyenkor a szabad vízfelületeken történő oxigén beoldódás fentiek miatt nem lehetséges. A hóval borított jeget a napsugarak nehezebben hatolják át, kevesebb fény jut át, ezért a vízben működő biológiai folyamatok által az oxigéntermelés is korlátozódik. Bár a jéggel borított víz alatt az életfolyamatok lassúvá válnak, előzőeket árnyalja a hidegkedvelő (oligotherm) algafajok jelenléte, fotoszintetizáló, ezáltal oxigéntermelő tevékenysége, ami ilyenkor sem áll meg. A vízterületek egy-egy mélyebb vermelőhelyén összegyűlt halak által pedig nagyobb oxigénfelhasználásra lehet számítani.  Természetes körülmények között előzőek csak hipertróf, rothadó iszapot tartalmazó, vagy a víz eltartóképességéhez viszonyítva túlhalasított vizekben (halastavakon) okoznak oxigénhiányt, ezzel vízminőségi és halegészségügyi problémákat.

A lékvastagság a holtágakon 25-32 cm, még egy-egy csatornán, példaként a Holt-Sebes-Körös Vésztő melletti szakaszán oszloposra fagyott szerkezettel helyenként a 40 centimétert is elérte. A Fás tó és az orosházi Béke horgásztó jege 27-31 centiméteresre hízott. A különböző holtágak és néhány csatornaszakasz vizsgálatakor megállapításra került, hogy a vízben oldott oxigén szintje lékelés és szellőztetés nélkül is megfelelő a nyugalmi időszakát töltő halállomány számára.

Időközben az időjárás enyhébb periódusba lépett, de várhatóan a jégvesztéhez időjárástól függően február közepéig biztosan várnunk kell.

Vizsgált vízterületek, mért értékek (Mérőműszer: Hach Lange HQ30d)

Holt-Sebes-Körös (Kecskés-zugi holtágnál)

8,87

70%

Kutas csatorna

11,53

81%

Szilvarévzugi holtág

4,12

29,9%

Gyomai Sirató holtág

6,99

50,4%

Német-zugi holtág

5,09

37%

Endrőd-Révzugi holtág (Gyomaendrőd)

9,04

66,5%

Endrőd-Középső holtág

6,81

49,6%

Hantoskerti (Falualja) holtág, Gyomaendrőd

12,2

90,5%

Torzsás-zugi holtág

5,01

37,4%

Danzugi holtág

6,53

48,4%

Félhalmi holtág I.

8,15

60,8%

Félhalmi holtág II.

10,1

75,3%

Félhalmi holtág III.

15,57

115,9%

Félhalmi holtág IV.

15,6

115,7%

Félhalmi V.

6,95

53,9%

Fűzfás-zugi holtág

15,47

114,3%

Peresi holtág – Bogárzó sz.

9,22

68,8%

Peresi holtág – Vakota zug

6,97

51,2%

Peresi holtág – Zsilinszki híd

10,39

74,5%

Sirató holtág, Bszta. kiság

18,43

134,6%

Sirató holtág, Bszta. nagyág

16,16

117,4%


A Holt-Sebes-Körös 40 cm-es oszlopos szerkezetű jege


Szakszerű lékvágás a Kecskés-zugi holtágon


A Kecskés-zugi holtág jegén


A Szilvarév-zugi holtág 30 centiméteres jege


A gyomai Sirató holtágon is rendben voltak az oldott oxigén értékek


Jégvastagság a Német-zugi holtágon


29 cm


Szabályosan megjelölt és hátrahagyott lék az Endrőd-Rév-zugi holtágon


Előkészületek a Békésszentandrási Sirató holtágon


A nemrég kikotort Endrőd-Középső holtág

Cikk: KHESZ, képek: Nemes A, Székely T.