- Fogás ideje: 2024.10.24. / 03 óra 30 perc
- Vízterület: Félhalmi-holtág (5-ös szakasz)
- Halfaj: Ponty
- Fogott hal adatai: 21,82 kg
Fogási körülmények: Október 23-án, szerdán, a reggeli órákban kijöttem Félhalomra, az ötösre horgászni. Hosszas helykeresés után leültem az első egyenesbe, a négyes felől. Nappal kapástalanság volt bojlira, de este megindult náluk valami. 20 óra előtt valamivel jött az első kapás, egy 8,2 kg ponttyal. Reménykedtem, hogy hozza a többit is. Kb. hajnal fél négykor érkezett a második halam, ami viszont nem kis kategóriás lett, hiszen 21,82 kg-ot nyomott. Hatalmas élmény volt megfogni egy ilyen vadvízen. A csali nekem most is a Fanatic Baits család volt. A kisebbik, 20-as full kagylósra, míg a nagyobb, 20-as rák-áfonyásra jött. Fotót csak a bölcsőben tudtam készíteni, mert nem volt nálam állvány, na meg semmilyen segédeszköz, ami meggyorsította volna a képek készítését. Azon voltam, hogy mielőbb vissza tudjam helyezni a megszokott helyére.