Szeles István

  • Fogás ideje: 2019.11.25.
  • Vízterület: Hármas-Körös, Gyomaendrőd
  • Halfaj: Süllő
  • Fogott hal adatai: 5,6 kg / 70 cm

Fogási körülmények: Egy szép novemberi pergetett fogasról szeretnék beszámolni. Aznap rászántam az értékes horgászidőt időt a motorozásra, hogy a Hármas-Körös általam még nem ismert endrődi részén is rápróbáljak kedvenceim megfogására. Majd egy óra csónakázás után értem el a kiszemelt területet. Több szimpatikus hely eredménytelen átfésülése után, a nap első és egyetlen süllője éles ütéssel jelentkezett, hogy megkívánta a gumihalat. Rögtön éreztem, hogy komolyabb példánnyal akadtam össze, kemény fejrázásokkal próbált szabadulni a szúrós falattól. Többször zsinórt kért, de végül felfeküdt a csónak mellett. Mivel a merítő, a csónak orrában szétszedve pihent, látva a nem túl vastag akadást, gyorsan az álla alá nyúlva emeltem be. Mivel egyedül voltam, rögtön próbáltam gyorsan pár közös képet készíteni a gyönyörű hallal. Gyors mérés, mérlegelés 5,6 kg, 70 cm faroktőig. Eddigi legnagyobb süllőm fekszik előttem, és végre kedvenc módszeremmel sikerült megfogni. Még egy pár kép után lassú farokcsapásokkal tért vissza a mélybe.