Uhrin Mihály

  • Fogás ideje: 2024.10.25. / 22 óra
  • Vízterület: Fás-tó
  • Halfaj: Ponty
  • Fogott hal adatai: 20,02 kg

Fogási körülmények: Előre tervezett horgászatom helyszínéül a Fás-tavat vettem célba. 2024. 10. 25-én az esti órákban érkeztem a vízpartra a Csaba-tó felőli oldalra. Körülbelül a tó felénél ültem le. A botok bevetését követően két óra elteltével, valamivel 22 óra előtt lassú húzós kapás jelentkezett a jobb oldali boton, amely 80 méter körüli távon volt. A kontakt felvétele után érezhető volt, hogy jó hallal van dolgom. Körülbelül 20 perces fárasztás után merítőbe került a hal. A mérlegelésnél kiderült, hogy tórekord gyanús. Mézes Zsolt hivatásos halőr értesítését követően a hal, úszó mérlegelőben le volt tárolva. A halőr kiérkezését követően a mérleg 21,02 kg-ot mutatott mely egyéni rekordom, illetve hivatalos tórekord is. Fényképezést követően a hal visszanyerte a szabadságát. A rekordhal kapása előtt 10 perccel a bal oldali botomra egy 6,80 kg-os ponty is jött, ahogy visszaengedtem, már húzta is a fent említett hal a jobb oldali botot. Hatalmas öröm, hogy végre tiszteletét tette nálam a tó egyik gyöngyszeme. A csali bojli volt. Köszönöm a halőr gyors kiérkezését, és köszönöm Fás-tó!


Küldjön Ön is beszámolót szép fogásairól és nyerjen területi jegyet 2025. évre! (részletekért kattintson IDE)