- Fogás ideje: 2022.07.04. / késő délután
- Vízterület: Hármas-Körös
- Halfaj: Harcsa
- Fogott hal adatai: 30 kg (becsült)
Fogási körülmények: Szeretnék beszámolni egy harcsa fogásról, amelyet idén (2022) július 4-én a késő délutáni órákban sikerült horogra csalni. A párommal és kislányommal mentünk ki csónakázni, a köröstarcsai kikötőben tettük le a csónakot délután azzal a céllal, hogy csónakázunk, kirándulunk pár órát, persze nem maradhatott el egy pergető bot bepakolása egy kistáska műcsalival együtt. Lecsónakáztunk a Kettős- és Sebes-Körös összefolyásáig, ahol leállítottam a benzinmotort és villanymotorral szépen lassan csorogtunk, élveztük a jó időt és a Körös szépségét. A csajok napoztak, én pedig felszereltem a pergetőbotomat és twister műcsalival kezdtem dobálni, mivel sok-sok éve horgászom a pályán, ismerem nagyjából a medret és az akadókat. Az egyik törésen dobáltam, emelgettem a twistert, mikor brutál rávágással jelentkezett valaki. Azonnal bevágtam és éreztem, hogy jó hal van a horgon, tudtam, hogy jó harcsa. Végül egy bő 10 perces intenzív fárasztás után sikerült csónakba emelni a halat, csak a hosszát tudtam megmérni, amely 160 cm hosszúnak bizonyult, a súlyát 30 kg körülire tippeltem. Gyorsan készítettünk pár fotót, majd visszaengedtük a halat, hadd éljen tovább.