18 csapat a döntőben – közel háromszáz kishorgász küzdött a Sulikupa selejtezőiben

A Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége ismételten sikerrel csábította vízpartra a vízterületeinek vonzáskörzetében lévő települések gyermekhorgászait. A hagyományosan áprilisban lezajló, immár V. Körösvidéki Sulikupa selejtező versenyein idén 9 tankerületi helyszínen 92 csapat 276 kispecása küzdhetett meg egymással, illetve a halak, az időjárás és a horgászpraktikák „szeszélyeivel”.

Öt évvel ezelőtt született meg a Körösvidéki Sulikupa gondolata a horgászat országosan egyedülálló népszerűsítésére, mely szerint általános iskolás diákok 3 fős csapatokat alkotva, egy felnőtt csapatvezető irányításával, részt vehetnek egy olyan horgászverseny sorozatban, amely településszerte hívja, várja, invitálja a gyerekeket a vízparti élmények közelébe. Ennek keretében aztán az egyes tankerületi helyszíneken rendezett selejtező horgászversenyeken a legügyesebb halfogó csapatok jogot szerezhetnek a döntőbe  jutásra, ahol minden évben ünnepélyes keretek között Sulikupa bajnokot avatnak.

Az ötlet nyomán a Körösvidéki Sulikupa mára a KHESZ legjelentősebb gyermek-horgászverseny eseményévé nőtte ki magát, amely idén is rengeteg kisdiákot szólított meg, akik lelkesen és izgatottan ragadtak újfent horgászbotot, lázasan készülve a selejtezőkre.

Az egyes tankerületi helyszínek többnyire már hagyományos versenyhelyszínein most is komoly szervezőmunka nyomán bonyolódtak az előválogatók a KHESZ tagegyesületek nélkülözhetetlenül aktív közreműködésével. Ez jól mutatja, hogy a horgászutánpótlás-nevelés az egyesületi és a szövetségi feladatok sorában is olyan hangsúlyos sarokpont, amely remélhetőleg a horgásztársadalom egésze számára is egységesen egyre fontosabbá válik a jövőben.

Ezt a Sulikupa pozitív térségi eredményhatásai jól indokolják. Nem kétséges, hogy a gyermekek egészséges vízparti környezetbe csábítása és aktív szabadidős rekreációra való ilyetén ösztönzése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a KHESZ 2017-ben újra el tudta indítani a korábban évekig gyerekhiány miatt szünetelő megyei utánpótlás korosztályos versenyeket és idén már két saját szervezésű egyhetes gyermek-horgásztábort valósíthat meg.

A áprilisi selejtezőkből egyébként ezúttal 18 csapatnak sikerült delegálnia magát a döntőbe, amely 2019. május 12-én vasárnap kerül megrendezésre a mezőberényi Hosszú tavon, ahová szurkolókat, érdeklődőket is szívesen lát a rendezőség.

A Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége ezúton gratulál a döntőbe jutott csapatoknak, megköszönve a selejtezők lebonyolításában résztvevő tagegyesületek és a további segítők közreműködését!

A döntőbe jutott csapatok:

  • Református Kollégium 3. Csapata Mezőtúr – Tar Ákos; Malavolti Riccardo; Vékony Patrik
  • Túrkevei Petőfi Általános Iskola – Sipos József; Veres Csaba; Nánási Róbert
  • Rákóczi Általános Iskola 1. Csapata Mezőtúr – Varga Zoltán; Sőrés Márton; Malavolti Marcell
  • Kossuth L. Általános Iskola 5. Csapata Mezőtúr – Búsi Bíborka; Kovács Patrik; Polgár Bence
  • Kondoros Petőfi István Általános Iskola  – Fekete Brigitta; Nagy Dániel; Nagy Zsigmond; Barna Róbert csp.v.
  • Székács József Evangélikus Általános Iskola – Bánki-Horváth Antal Botond; Nagy Ákos Bence; Ökrös Zsombor; Bánki-Horváth Antal; csp.v.
  • Székács József Evangélikus Általános Iskola – Zsoldi Lajos Gábor; Pál Norbert; Rajtó Patrik Zoltán; Patakfalvi János csp.v.
  • Sarkadi Általános Iskola Gyulai Úti Telephelye – Tóth Roland; Bálint Imre; Tóth Zsolt; Bálint Imre csp.v.
  • Szegedi Kis István Református Gimnázium – Balog Botond; Balog Sándor; Beinschrodt Blanka; Beinschrodt Attila csp.v.
  • Szegedi Kis István Református Gimnázium – Bányai Nóra Lili; Hidvégi Viktória; Sütő Levente; Varga Szilvia csp.v.
  • Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola Békés – Kocsor György László; Kovács Zsolt; Petrás Áron Richárd; Kocsor György csp.v.
  • Mezőberényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Intézmény – Nagy Nikoletta; Gézárt Barnabás; Gschwindt András; Papp Zoltán csp.v.
  • Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium, Békéscsaba – Karácsonyi Dávid; Frank Balázs Bence; Kőszeghy Dominik; Karácsonyi Roland csp.v.
  • Mezőkovácsházi Csanád Vezér Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Intézmény – Palmer Olivér; Tóth Bence Ferenc; Dudaszeg Krisztián; Szabóné Józsa Tünde csp.v.
  • Szarvasi Szlovák Általános Iskola – Hornok Beni; Szebegyinszki Bálint; Megyik Emma
  • Kiss Bálint Általános Iskola “Csukások” csapata Gyomaendrőd – Kiss Adrián; Ács Martin; Csikós Markó; dr. Hunya Miklós csp.v.
  • Kiss Bálint Általános Iskola “Bajnokok Team” csapata Gyomaendrőd – Csontos Levente; Forgács Gergő; Gál Csanád Donáth; dr. Hunya Miklós
  • Rózsahegyi Kálmán Általános Iskola Gyomaendrőd “Nagy Pecások” csapata – Mohácsi Sándor; Botos Lujza; Horváth Szabolcs Krisztofer; Munkácsi Lajos csp.v.


Sarkad, Édekerti-tavak


Gyomaendrőd, Fűzfás-zugi holtág


Békéscsaba, Élővíz-csatorna


Békés, Puskaporos-tó


Mezőberény, Hosszú-tó


Mezőkovácsháza, Homokbánya-tó


Mezőtúr, Ligeti-tó