2013. januárjától indul a “SZÁK” program

Indul az állami horgászjegyek nyilvántartására készített SZÁK program 2013. januárjától. Az illetékes hivatal (Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal – NÉBIH) által elkészített, országosan bevezetett „SZÁK” fantázianevű adatbázis az országban kiadott állami horgászjegyeket fogja nyilvántartani, valamint – már a halászati hatóságok előzetes feltöltései alapján – a halászattal-horgászattal kapcsolatos szabálysértést és bűncselekményt elkövetőket kiszűri, így azok a halászati hatóságok által kiszabott jogerős tevékenységtől való eltiltás ideje alatt nem válthatnak állami horgász, vagy halászjegyet.

Szövetségünk Tagegyesületei fentiek szerint 2013. január 2-től a kiadott állami horgászjegyek alapján megkezdik a SZÁK program adatbázisának használatát. Az okmányokat igénylő-kiváltó Horgászoknak az állami jegyforgalmazás módjának, így az egyesületek jegyforgalmazói adminisztrációs munkájának bővülésével a korábbi néhány perc helyett több időt kell szánnia a horgász okmányok kiváltására.

Mivel a SZÁK program bevezetése, ezzel a jegykiadáshoz szükséges idő növekedése miatt az állami jegyforgalmazásban lesznek kisebb fennakadások, ezért célszerű és javasoljuk tehát a horgászathoz szükséges okmányokat az év első kitűzött horgászata előtt már jó előre megváltani.

Szövetségünk és Tagegyesületeink lehetőségeikhez mérten mindent megtesznek az állami horgászjegy zökkenőmentes kiadása érdekében.

Kapcsolódó cikkek:

http://mohosz.hu/cikk66.html

http://www.bbhsz.hu/index.php/archivum/1628-felkeszueles-a-qszakq-ra

http://www.balatonihalgazdalkodas.hu/aktualitasok2?news_id=894

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük