25 kilót is mutatott a mérleg a fás-tavi harcsafogón – videó

Augusztus első hétvégéjén lezajlott a szövetség által kiírt fás-tavi harcsafogó verseny ez évi második fordulója. Ezúttal egy 25 kg-os nagybajszú igazolta azt, hogy élnek termetes példányok az öreg tóban.

Talán az ismét kánikulagyanús időjárásnak köszönhetően csak öt csapat indult a versenyen, közülük négyen eredményesen ütötték a vizet. A kétfős csapatok leginkább a reggeli, a délutáni-esti, illetve az éjjeli órákban próbálkoztak, ami érthető, hiszen délidőn a meleg, illetve az erős szél tette nehezítetté a körülményeket.

A versenyen sokáig a már megszokottnak mondható, 40-50-60 cm-es harcsák támadták a csalinak felkínált nadályokat, míg vasárnap, a nap horizontra való felemelkedésekor egy 25 kg-os példány csavarta el az egyik csónakban a botot. Tíz perc fárasztást követően sikerült a hajóba beemelni. Az eset érdekessége, hogy két évvel ezelőtt szintén ugyanígy, pontosan napkeltekor kapott egy 30 kilogramm körüli példány is.

A versenyben nagy előnyhöz jutott csapatot beérni ezt követően már nem tudták a többiek, de ismét volt, aki az utolsó óráig kitartóan próbálkozott, és ha a fanatikus hajrával ugyan nyerni nem is tudtak, de a második helyre sikerült feljönniük.

Eredmények:

1. Such András – Veres Lajos / 34,64 kg
2. Kovács Tibor – Sasfalvi István / 8,9 kg
3. Dusek András – Zsíros János / 7,86 kg
4. Timár Károly – Dr. Ollé Tibor / 7,4 kg
5. Beinschródt Attila – Beinschródt Tibor / –

Fotó: Simon Ferenc

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük