A Bárkás Horgász Egyesülethez került a sarkadi Éden tó kezelése

Jelképes összegért, év végéig haszonbérbe adta Sarkad az Éden-tavakat a Sarkadi Bárkás Horgászegyesületnek – döntött nyolc igen és két nem mellett szerdán a képviselő-testület – írja a Beol.hu. Bende Róbert polgármester elmondta: 2010 óta több olyan lépést tett az önkormányzat, melynek során erősítették az együttműködést a civil szervezetekkel. Úgy véli, hogy az olyan feladatokat, melyek nem kötelezőek, érdemes kiadni. – Sok munka lesz, de sokan is akarnak együttműködni – emelte ki Debreczeni Gábor, az egyesület elnöke.

Elmondta, a három helyi horgász vagy halász egyesület – a Sarkadi Bárkás Horgászegyesület, a Sarkadi Horgászegyesület, illetve a Sarkad és Térsége Kisszerszámos Halász- és Horgászegyesület – taglétszáma öt-hatszázra tehető. A képviselők közül Jakó István, dr. Vass György és Mitykó Pál is kifejtette, örül, hogy a civil szervezethez kerül az Éden-tavak kezelése, hasznosítása, mely Bende Róbert polgármester szerint is nagyobb szakmaiságot képviselhet, mint ha a városgazdálkodási iroda feladata lenne ez.

Cikk forrása: beol.hu
Ugrás a beol.hu-ra, a cikkhez: 
http://www.beol.hu/bekes/kozelet/a-horgaszok-berlik-az-eden-tavakat-488196

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük