A győztes csapatot a süllők segítették diadalhoz

A Körös-vidéki Horgász Egyesületek Szövetsége versenynaptárának idei utolsó horgászeseményét jelentette az elmúlt hétvégén bonyolódó Körösi Pergetőverseny, amelynek a Kettős-Körös, Mezőberény-Bélmegyer közúti hídtól a sebes-körösi összefolyásig tartó szakasza adott otthont.

A pénteken délután egy órától szombat délután egyig tartó versenyen mintegy huszonegy kétfős csapat vállalkozott arra, hogy az éjszakát is magába foglaló 24 óra alatt az adott folyószakasz ragadozóhalainak nyomára akadjanak.

A versenykiírás szerint csónakkal, kizárólag műcsalival, pergetve történő rablóhal horgászat az érkező hidegfront miatt jósolhatóan nem kecsegtetett fokozott halétvággyal, az azonban nem fenyegette a mezőnyt, hogy az egyébként kiváló haltanyákat rejtő folyószakaszon ne mutatkozzanak a terület legjellemzőbben fogásra kerülő őszi ragadozói, a süllők, csukák, sügérek.

A csapatok szokás szerint különböző taktikával próbálták meg becserkelni a ragadozókat, voltak akik az akadók és kövezések, mások a bokorszélek, netán a mélyebb, gödrösebb mederrészek átpásztázásában bíztak.

Péntekről szombatra virradóra alaposan lehűlt az idő, a horgászoknak fagypont közelébe süllyedt hőmérsékleti viszonyok között kellett kitartaniuk, kárpótlásul azonban az őszi Körösök egyedülálló hajnali idilljében részesülhettek. A zömmel Békés megyéből érkeztek versenyzők mellett egy főváros közeléből érkező horgász is ezt a természeti szépséget emelte ki, mint legfőbb vonzerőt, ami miatt idén is elindult a versenyen.

A lehűléssel járó frontváltás ellenére egyébként a fogások jól reprezentálták a Körösök jól ismert őszi „pergetős” halait, a már említett süllő–csuka–sügér klasszikus hármasa mellett balin is szerepelt a fogások között.

Méreten aluli halakból egyébként szép számmal akadt, rengeteg ilyen példányt segítettek szákba a horgászok. Bemérhető, a jogszabály által megengedett méretű halból kevesebb volt, de azért akadtak termetesebb példányok. A versenyen speciális módon egyébként nem a halak súlya volt mérvadó, hanem a teljes testhosszúság, amelyek csapatonként összesítésre kerültek.

Sügérből került horogra a legtöbb, a legnagyobb halakat ezúttal is körösi csukanép adta, három kiló feletti példányokból több is bemérésre került, de balinból és kősüllőből is előfordult egy-egy nagyobb példány.

A versenyt egyébként a wobblerek.com fantázianevű csapat nyerte, a Tóth Team és az Anonim halkoholisták előtt.

Pálfi Zoltán békési pergető horgász a győztes csapat tagjaként elmondta, hogy nem volt könnyű a verseny abból a szempontból, hogy a fronthatás és a folyó egy korábbi áradás után való hirtelen meglassulása duplán mérsékelte a ragadozók aktivitását. Csapatuk taktikáját ezért inkább az akadók és kövezések környékén stabilan megtalálható süllők és sügerek kapásra bírása jelentette az esetlegesen beeső csukákkal, ami utóbbi eshetőség végül nem következett be.

Stratégiájuk a hajrában hozta meg a győzelemhez segítő eredményt, amikor is egy méretesebb süllő és egy igazán szép, 44 centiméteres kősüllőt sikerült beméretni. Taktikájuk mellett a kizárólag plasztik csalival történő horgászat is jó választásnak bizonyult az adott helyszínekhez adoptáltan.

A körös-vidéki pergető körökben jól ismert horgász a verseny kapcsán kiemelte, a halászat megszűnése érezteti hatását a Kettős-Körösön. Idén például a legnagyobb nyári kánikula idején, a folyó „álló” vízhozama mellett, radarhasználat nélkül is sikerült 2-3 kiló között süllőket fognia, az akadók harcsái pedig nem egyszer „megtépték”. Üresjárat szinte sohasem volt, ha konkrét halfogás nem is adódott, mindig történt valami akció, kapások, akasztások, le-lemaradó halak formájában.

A pergetőverseny kapcsán hangsúlyozta, egy ilyen eseményen egyáltalán nem a nagy halak fogása a mérvadó. A jó társaság, a jó hangulat, a sokszor csak kisebb halakat megcélzó technikai tudás és taktika jelentette eredményesség inkább lényeg. Ennek okán pedig csapatuk mindenképpen indulni fog a jövő évi megmérettetésen is.

Cikk: Tószögi György
Fotó: Székely Tibor

Eredmények:

1. Pálfi Zoltán, Havai Zsolt (wooblerek.com) – 210 cm

2. Dobroczki Pál, Dobroczki Balázs (Tóth Team) – 148 cm

3. Kertész Gábor, Sági Roland (Anonim halkoholisták) – 136 cm

Legnagyobb hal: Dobroczki Balázs – 85 centiméteres csuka