Az év első öt hónapjában is mozgalmas volt az állami halászati őrök élete

Csupán az év első öt hónapjában több mint 4 millió forint halvédelmi bírság kiszabását eredményezte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálatának (ÁHSZ) tevékenysége Magyarország halgazdálkodási vízterületein.

A Nébih Állami Halőri Szolgálata  az orvhorgászat és orvhalászat, valamint a halforgalmazással összefüggő feketegazdaság felszámolása érdekében végzi mindennapi tevékenységét. Az állami halászati őrök országos illetékességgel rendelkeznek, így – a halászatra jogosultak által alkalmazott halászati őröktől eltérően – Magyarország bármely halgazdálkodási vízterületén, haltermelési létesítményén jogosultak eljárni, intézkedni, továbbá ellenőrizhetik a kereskedelmi forgalomba hozott hal és haltermék nyomon követhetőségét is.

A halászati őrök munkájának eredményeként a Nébih elsőfokú halgazdálkodási hatósági jogkörben, már 2018 januárjában több mint egymillió forint halvédelmi bírságot szabott ki a kereskedelmi forgalomba hozott, nem nyomon követhető hal és haltermékek forgalmazásából adódóan.

A horgászok és halászok által elkövetett jogsértések között idén is a jogosulatlan halfogási tevékenység dominált, de több esetben előfordult például a tilalmi idővel védett csuka és kősüllő kifogása is. Az ÁHSZ tapasztalatai szerint a hazai orvhalászok körében népszerű a nyakzó háló használata, amely nagy összegű pénzbírság kiszabását és a horgász-, halászokmányok kiváltásától való több éves eltiltást eredményezi.

A halgazdálkodási és a halvédelmi bírságról szóló 314/2014. (XII. 12.) Kormányrendelet értelmében a jogsértést elkövető személlyel szemben a kiszabható halvédelmi bírság 10.000–500.000 forintig, az állami horgászjegy, turista állami horgászjegy, állami halászjegy váltásától, illetve a halászati engedély kérelmezésétől való eltiltás időtartama ideje 3 hónaptól 3 évig terjedhet. 2018. első 5 hónapjában a horgászokkal és a halászokkal szemben kiszabott halvédelmi bírság összege meghaladja a 4 millió forintot.

Jogosulatlan halászattal, horgászattal kapcsolatos, továbbá az Állami Halőri Szolgálat feladatvégzését érintő bejelentésüket megtehetik az allamihalor@nebih.gov.hu e-mail címen.

A bejelentéshez az alábbi adatok megadását kérjük:

  • Megye, település, vízterület (lehetőség szerint pontos, víztérkód) megnevezése
  • Bejelentő neve (nem kötelező)
  • Címe (nem kötelező)
  • Elérhetősége (telefon, e-mail cím) (nem kötelező)
  • Bejelentett adatok megadása (ki, hol, mikor, mit?)

Cikk, fotók: portal.nebih.gov.hu