“Békés megyeiek a Maty-éren” – Versenyhorgász összefoglaló Maty-érről

A Csongrád Megyei Horgászegyesületek Szövetsége által kezelt Maty-ér versenypályája (kajak-kenu olimpiai központ) az idén is rangos horgászversenyek helyszíne volt. Idézzük fel az utóbbi néhány hónap eseményeit Békés megyei szemmel. Szeptember 27-28-29-én, három fordulóban került megrendezésre a Klubcsapatok Országos Bajnoksága. A megmérettetésen 18 csapat indult, melynek tétje nem csak az országos bajnoki cím, de az ezzel járó világbajnoki indulás jogának elnyerése is volt. A bajnokságot címvédéssel a Perfect-Timár Mix csapat nagy fölénnyel nyerte az MMX-Paks és a Maros Mix-Tubertini előtt. A megyénket képviselő két csapat közül a Matchfishing-Szarvas a Walterland-Sensas mögött 3 ponttal lemaradva az előkelő ötödik helyezést szerezte meg.

A csapat tagjai voltak: Dr. Bagdi Árpád, Dénes Sándor, Miloszrdni László, Szilágyi Zsolt, Szilvási Szilárd, valamint Deli Ibolya és Hajdú János.

Az ugyanitt rendezett 2010-es országos bajnokságon hatodik helyen végzett Timár Mix-  Békésszentandrás csapat tagjain alapuló Timár Mix-Békéscsaba együttese – az edzésnapok biztató tapasztalatai és az első versenynap jó szereplését követően – az általuk vártnál gyengébb eredménnyel zárta a bajnokságot (13.). 

A fenti helyezés némi kárpótlásaként is felfoghatjuk a csapat Perfect – Timár Mix – Mahor Kupán elért eredményét. Az október 5-6-án megrendezett versenyen a szervezők az egyéni eredményeket négyfős csapatként is értékelték. Ezen értékelés alapján 13 csapat közül a Timár Mix – Békéscsaba együttese (Dohány Péter, Nyári Tamás, Potecz Attila és csupán ezen alkalommal Milkovics Péterrel kiegészülve) a Walterland Sensas (28 pont) és a Tubertini Maros-Mix (41 pont) mögött a dobogó harmadik fokára léphetett (44 pont).

Ha veterán (50 év feletti) kategóriáról van szó, akkor Nyári Tamás! Tamás az október 13-án megrendezett, az egyéni feeder világbajnokunk, Erdei Attila által szervezett EA Record Kupán 16 hasonló korú versenyző között az első helyezést, az október 27-én megrendezett Horgászklub Kupán a harmadik helyet szerezte meg.

Cikk: Dr. Kutyej Lajos
Képek: horgaszcsmszov.hu, horgaszklub.eu


Nyári Tamás aranyérmes, az EA Record Kupa győztese

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük