Beszámoló a Pünkösdi Félhalmi Nagyhalfogó Horgászvesenyről

A Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége immár harmadik alkalommal rendezte meg Félhalmi holtág ötös szakaszán 2010-ben közkívánatra elindított pünkösdi félhalmi nagyhalfogó horgászversenyt. A megmérettetés helyszíne most a Hármas-Körös bal parti 40 hektár területen kanyargó holtágának négyes szakasza felőli végétől kezdődött, mivel ugyanebben az időpontban a Hűtőházi Sporthorgász Egyesület is „háziversenyt” rendezett.

A nevezést 25 csapatban limitálták a szervezők. A versenykiírást már május elején felül kellett írni, mivel a mezőny csak fokozódott, így végezetül a 32 nevezett csapatból 30 kezdte meg május 25-én pénteken délben a versenyt. A csapatok végig baráti hangulatban, de elszántan versenyeztek, a holtág körüli vendégmarasztaló sáron szerencsére a megfelelő időjárás miatt a résztvevőknek most nem kellett áttörniük magukat. Bár több versenyzőnek is volt komolyabb súlyúnak ítélt hala, azokat sajnos nem sikerült megszákolni, így az összes kifogott halmennyiség a megszokottól kissé elmarat. A legendás amurok közül csak egy kisebb, „ifinek” számító 4,5 kg-os mutatta meg magát, a mérlegelt fogások nagy része éjszaka jelentkezett. A holtág legeredményesebb szakaszának a lezárt „háromszög” alakú porta utáni szakasza (a horgásztanyák irányába) bizonyult. A legnagyobb amurt a holtág négyes – ötös részének átjárójához közeli szakaszán fogták. A díjakat a Szövetség 2012 májusban megválasztott felügyelő bizottságának elnöke, Molnár Magdolna és a Szövetség versenyt lebonyolító halőrei, Scherk László és Fehér Csaba adták át.

Eredmények:

1. “Kunhalas Team” – Hegyesi István, Jagadics Zsolt – 19.520 gramm – 12 darab
2. “Nagyállási Betyárok” – Csaba Mihály, Varga Mihály – 11.170 gramm – 6 darab
3. “Kari Team” – Erdős Károly, Papp Károly – 6.980 gramm – 4 darab

4. “Dinnyések” – 6.600 gramm – 5 darab
5. “Ámok Team II” – 6.420 gramm – 3 darab
6. “Rokka I” – 6.140 gramm – 4 darab
7. “Amurvadászok – 6.080 gramm – 2 darab
8. “Csorvási HE. Team” – 4.020 gramm – 2 darab
9. “Félhalom Bojli Team” – 3.820 gramm – 2 darab
10. “Barracuda Team” – 3.560 gramm – 3 darab

A versenyen a résztvevő csapatok 51 darab, összesen 75,91 kg halat fogtak.

Képek: Mézes Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük