Egyedül is megoldották a feladatot – tisztes megyei helytállás az Utánpótlás és Női Országos Bajnokságon

Békés megye utánpótlás korú versenyhorgászai számára fontos megmérettetést adott az elmúlt hétvége, hiszen ekkor bonyolították az Utánpótlás és Női OB kétfordulós viadalának első etapját. A három versenynapot jelentő kihívásban a KHESZ színeiben U20-ban Keller-Pintér János, Kiss Martin, Lázár Krisztián, Pataki Sándor, Takács Martin, míg U15-ben Keller-Pintér Barnabás ült ládára, hogy a kunhegyesi Nagykunsági-főcsatorna halaiból minél többet szákba tereljenek.

Bár dobogó közelébe nem sikerült kerülniük, a középmezőnyben való tisztes helytállás érdeme annak tükrében különösen dicséretes, hogy a fiúk helyszíni segítő nélkül, egyedül oldották meg a feladatot. A versenyről Pataki Sándor így számolt be:

„A napi négy órás fordulók nagyon szoros versenyt hoztak, mivel a pálya viszonylag kevés fogást adott, lévén, hogy a női verseny is itt volt lebonyolítva és ez jobban széthúzta a halállományt. Az első öt percben még lehetett számítani nagyobb, akár szákolós dévérekre, de aztán rákényszerültünk az apróhalazásra, ami egydekás bodorkákat és keszegeket jelentett meg persze küszöket. Volt a versenynek olyan szakasza – jellemzően a 2-3. órában – amikor egy-két gébnek is örültünk. Az utolsó órában pedig rá kellett próbálni ismét a nagyobb halakra, amelyek esetleges sikeres fogása végül is elválasztotta mezőnyt. Akinek ez nem sikerült, a középmezőnybe szorult, ahol 1-2 kilós összefogásnyi szórásban rendkívül szoros, akár 1-2 dekán múló eredmények adódtak.

Mi is a ebben a sűrű közép harmadban végeztünk a 10-19. hely között, amiért így is sokan gratuláltak, hiszen nem volt helyszíni segítőnk, szponzorainkkal történő esténkénti telefonos helyzetelemzéssel (Szilvási Szilárd, Szekerczés Sándor), egyedül kellett a pályán boldogulnunk, amit egyáltalán nem bánunk, mert sok értékes tapasztalatot adott. Itt kell megemlítenem a KHESZ jelentős anyagi támogatását is, illetve a Békési Horgász Egyesület támogatását, amit ezúton nekik is köszönünk. Ezzel az eredménnyel bizakodva futunk neki az augusztusban esedékes újabb három versenynapnak, amelyek, ha ismét ennyire szoros küzdelmet hoznak, akkor összesítésben az első tízbe kerülés sincs kizárva, ez pedig elméletileg a válogatott keret alapját adja.”

Az első három forduló összesített eredménye:

U20-ban

  • Lázár Krisztián 10. hely
  • Takács Martin 11. hely
  • Pataki Sándor 13. hely
  • Kiss Martin 14. hely
  • Keller-Pintér János 19. hely

U15-ben

  • Keller-Pintér Barnabás 11. hely