Életveszélyesen fenyegették meg Szövetségünk halőri csoportjának vezetőjét

Egy szarvasi hipermarket parkolójában szerdai napon késsel életveszélyesen fenyegették meg Szövetségünk hivatásos halőri csoportjának vezetőjét, Gyulai Mihályt. A bosszú által vezérelt férfi két társával egy korábbi intézkedésből adódó orvhorgászat miatti feljelentés és a horgászeszközök lefoglalása miatt rántott szúróeszközt.

Szövetségünk halőre tájékoztatta a korábbról már ismert személyt, hogy a bizonyítás céljából visszatartott horgászeszközöket kizárólag a hatóság által kiszabott bírság megfizetése után kaphatja vissza. Ekkor az orvhorgász kést rántott, majd a halőr felé egyre közelítve a torkának elvágásával és családjának elrendezésével fenyegetőzött. A kis híján tettlegességig fajuló helyzetet a halőr a cselekmény abbahagyására felszólítással, majd az önvédelmi szolgálati fegyverének előrántásával hárította el. Ezt látván az orvhorgász kerékpárján hirtelen szitkozódva távozott. A Szarvasi Rendőrkapitányság az intézkedés során megtalálta a kést, így a már ismert személyazonosságú férfit felfegyverkezve közfeladatot ellátó hivatalos személy ellen elkövetett önbíráskodás bűntettével gyanúsítva vette őrizetbe.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük