Élményekkel teli hét Dánfokon – véget ért a II. KHESZ Gyermek Horgásztábor

Augusztus 2–9. között ismét a KHESZ Ifi Klub gyermekhorgászaié volt a főszerep a békési Dánfoki Üdülőközpontban. A tábor KHESZ önerőből, MOHOSZ-HUNOP pályázatból és szülői önrészből valósulhatott meg. A táborozók a hét során sok új természeti és horgászati ismeretekkel, valamint gyakorlati tapasztalattal gazdagodhattak, miközben a Dánfokéri-Diófás csatorna faunagazdag halállományának köszönhetően a halfogás élménye sem maradt el. A KHESZ gyermek horgásztáborainak egyik legfontosabb célja, hogy a fiatalok a horgásztechnikák megismerése mellett megszeressék a vízpartot, a természetet és azt a közösségi élményt is, amelyet a horgásztáborozás jelent. A tábor programjai voltak:

Miért fontos a halak védelme – Nemes Attila, a KHESZ ügyvezető igazgatójának előadása
Élet egy csepp vízben – Algák világa Dr. Somlyai Imre /Debreceni Egyetem TTK.  Biológiai és Ökológiai Intézet Hidrobiológiai Tanszék adjunktusa előadása
Madárgyűrűzés – Gébics Természetvédelmi Egyesület vezetője Mórocz Attila vezetésével
Dr. Borza Péter, a HUN-REN Lendület Folyóvízi Ökológia Kutatócsoport tagjának előadása az erszényes rákokról
Medve István a Békés Vármegyei Rendőrfőkapitányság Közlekedésrendészeti osztály Járőrparancsnok vízirendészettel kapcsolatos előadása
OMVK Békés Megyei Területi Szervezetének Kinológiai Szakbizottságának kutyás bemutatója Poroszlai Róbert és munkatársai együttműködésével.
Dr. Hegyi Árpád – Vízkezelési ismeretek
Napi peca Pelle Zsolttal az Orosházi Kinizsi HE elnökével
Napi peca – casting Kolozsi Tamással a KHESZ Versenybizottságának elnökével
Pergető kaland a táborban – Bokor Károly bemutatója

Köszönjük valamennyi közreműködőnek, segítőnek és támogatónak, akik munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy idén is egy tartalmas és emlékezetes hetet tölthessenek együtt a gyerekek!

Reméljük, sokukkal hamarosan ismét találkozunk a vízparton!