Elrajtolt a IV. NBBH, a legnagyobb hazai bojlis horgászverseny!

Tegnapi napon délután négy órakor eldördült a jelképes startpisztoly és rajtot vett a IV. Nemzetközi Key Telecom Balatoni Bojlis Horgászverseny, ahol több Békés megyei horgász is képviseli a Körös-vidék behúzós horgászainak népes táborát.

A délutáni kezdést a nyitóünnepség izgalmas délelőttje előzte, ahol köszöntők, tájékoztatók, sorsolás és természetesen a nagy „csapatmustra” zajlott le.

A startgálára összesereglett csapatok a révfülöpi mólónál felzászlózott rendezvényhelyszínen – ceremóniamesteri felkérésre – délelőtt 10 órakor hatalmas tripla ovációval üdvözölték a versenyt, amely után Szamosi Attila főszervező, a háttérszervezetet adó Élvehal Egyesület elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, külön meglepetéssel kedveskedve a jelen lévő, versenyen induló hölgyeknek.

Beszédében rövid visszatekintést adott arról a hihetetlen fejlődési ívről, amit az első évben 10, a másodikban 25, a harmadikban 50, ebben az évben pedig már 80 csapat versenyen való részvétele fémjelez. Mindennek következményeként mára a verseny túlnőtt minden más hasonló rendezvényen és jelen pillanatban a résztvevők számát alapul véve a IV. NBBH Magyarország valaha volt legnagyobb bojlis horgászversenyének tekinthető.

Ennek az immár egész Balatont átölelő, idén először a déli partot is meghódító eseménynek – további – újdonsága, hogy a korábbi NBBH versenyek tavaszi időpontjaival ellentétben ez most ősszel került megrendezésre. A versenyszabályok is változtak a tekintetben, hogy idén már csak a csapatok öt legnagyobb hala vehető figyelembe, ezek összsúlya fogja adni a csapateredményeket és a végső helyezési sorrendet.

Zárógondolatként a főszervező megfogalmazta, hogy bár a verseny a sok-sok előzetes szervezői- és idén már több mint húszfős helyszíni stábbal lebonyolított munkáknak, illetve a szponzorok, támogatók, partnerek és segítők közreműködésének köszönheti sikerét, legfőbb „pártfogója” alighanem maga a Balaton, ami Európa páratlanul csodás természeti és turisztikai ékköveként, mint horgászhelyszín kuriózum és kihívás a bojlisok számára.

Szamosi Attila ezt követően köszönő szavak kíséretében egy díjat adott át Koncz Imrének, Balatonakali polgármesterének, aki az első versenyt önzetlenül és segítő szándékkal a helyszínt biztosítva karolta fel és azóta is támogatja e nívós horgászeseményt.

A polgármesternek és településének járó taps után Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója méltatta a versenyt, amely szerinte újra és újra megmutatja a balatoni horgászoknak, hogyan lehet a nagyhalakat megóvva gyakorolni ezt a nemes hobbit. Hangsúlyozta, hogy a jövőben további lépéseket fognak tenni annak érdekében, hogy a tó nagytestű pontyai még több védelmet élvezhessenek és a bojlis horgászat feltételei tovább javuljanak.

Végül Tulipán Tibor, a nonprofit szervezet turisztikai menedzsere, a balatoni bojlisok közismert párfogója adott hasznos tanácsokat a versenyzőknek, főként a várhatóan hamarosan markáns fronttal változó időjárás, a táborállítás széllel, vízzel összefüggő problematikájával kapcsolatosan.

A felszólalók után megkezdődhetett a várva várt sorsolás, amely szokás szerint először a húzási sorrendért, majd második körben magáért a helyekért folyt. Az első húzás után némi feszültségoldásként a versenyzők „pajzán meséket” halhattak és láthattak Berta János és Soós Emőke békéscsabai „derűművészek” előadásában, majd eztán következett a délelőtt fénypontja, a helyhúzás.

A csapatok többsége az északi partot preferálva szeretett volna a sors kegyeibe kerülni, persze ez nem sikerülhetett mindenkinek. Hogy ki és hová került a 15 északi és 8 déli helyszín szektorhelyei közül megtudható az ITT elérhető táblázatból.

Ebéd után mindenki sietős startot vett és a szervezők által biztosított grafikus térképpel, gps koordinátával, helyszín ismertetővel és online navigációt biztosító QR-kóddal ellátott helyszíni információs adatlappal a „zsebükben” elindultak a horgászhelyekhez.

Délután négykor pedig elrajtolt a népes mezőny és ezzel hivatalosan megkezdődött a IV. NBBH, Magyarország legnagyobb bojlis horgászversenye.

A ma délelőtti első részidős eredménylista alapján látható, hogy több csapatnak sikerült remek startot vennie. Jellemzően 5-9 kilogrammos halak kerültek mérlegre első fogásokként északon és délen egyaránt.

Szebb fogás is született már rögtön az első etapban, egy tihanyi 12,40-es pontyban a verseny első tíz pluszos halát tisztelhetjük. Ezen a helyen még két bojlira éhes uszonyos is horogra akadt, így bő húsz kilóval jelenleg a „házigazda” Balatoni Halgazdálkodás Team vezeti a versenyt összefogás és legnagyobb hal tekintetében is. Ma este ismét mérlegelés, ahol is remélhetőleg újabb csapatok iratkoznak fel.

(Az események és az aktuális eredmények a verseny hivatalos facebook oldalán követhetők.)

Cikk, fotók: Tószögi György


Békés megyei bojlisok a IV. NBBH-n