Felhívás vízkezelő horgászegyesületek részére

A Békés Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának Vadászati és Halászati Osztálya (5600 Békéscsaba, Szerdahelyi utca 2, 66/540-240, fax: 66/444-254, mail: bekes-vadhal@mgszh.gov.hu) felhívást intézett Szövetségünk illetve vízkezelő Tagegyesületeink felé az alábbi tartalommal:

A Békés Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága, mind elsőfokú halászati hatóság felhívja a halászatra jogosultak figyelmét a halászatról és horgászatról szóló 1997. évi XLI. törvényben foglaltak szerint a hal és élőhelyének védelmére, valamint az erre vonatkozó kötelezettségek betartására. A hatóság kéri a jogosultakat, hogy fokozottan figyeljenek oda az egyesületek kezelésében lévő vízterületekre, a megfelelő vízminőségre, illetve az erre vonatkozó intézkedések – vízvizsgálat, vízkezelés, vízpótlás, vízcsere, oxigéndúsítás – elvégzésére, így az esetlegesen bekövetkező fokozott algásodás és halelhullás megelőzésére.

Halelhullás esetén a halászati hatóság részére a vízkezelő a bejelentési kötelezettséget a következő telefonszámon teheti meg: Makarovné Demeter Edit – halászati felügyelő +36 (20) 530-1772

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük