Hétvégi horgászversenyek – 24, 25 hét.

24. hét

A Sarkadi Bárkás Horgász Egyesület június 17-én pénteken 15 órától június 19-én vasárnap 10 óráig rendezi meg horgászversenyét a Fekete-Körös sarkadi oldalán, a közúti hídtól a román határig terjedő szakaszán.
– Az AFIT Horgász Egyesület június 18-án szombaton 10 órától június 19-én vasárnap 10 óráig rendezi meg horgászversenyét a Kettős-Körös jobb partján, a dobozi híd és a duzzasztómű közötti szakaszon.

25. hét

– A Körösvidéki Sporthorgász Egyesület 2011. június 24-26-án rendezi meg szokásos nagyhalfogó versenyét a Hármas-Körösön, a Félhalmi holtágon, valamint a Danzugi holtágon. A verseny nyílt, amelyen más egyesületek horgászai nevezési díj (felnőtt 600,- ifi 300,-Ft) befizetésével vehetnek részt. A verseny felnőtt, ifjúsági és gyermek kategóriában kerül megrendezésre, amelyre az egyesület csárdaszállási horgásztanyáján június 24-én 14 órától 25-én 12 óráig nevezhetnek a horgásztársak. Mérlegelés június 26-án 10 és 11 óra 30 perc között, eredményhirdetés 12 órakor. A helyi időjárási körülményekről, a verseny részleteiről a horgásztanya gondnokságának telefonszámán (06-30/694-3646) érdeklődhetnek a horgásztársak. Minden érdeklődő horgásztársat vár az egyesület Vezetősége.

Az Okányi Horgász Egyesület horgászversenyt rendez június 25-én 12-től 26-án 10-ig a Fekete-Körösön, a sarkadi hídtól szanazug felé a jobb parton. – A Vízmű Sporthorgász Egyesület június 25-én 7 órától 26-án 12 óráig rendezi meg horgászversenyét a Félhalmi holtág ötös szakaszán. – A Gyulai Dolgozók Horgász Egyesület június 24-én 17 órától 25-én 11 óráig rendezi meg horgászversenyét a Fekete-Körösön. – A Sarkadi Horgász Egyesület horgászversenyt rendez június 25-én 16 órától 26-án 9 óráig a Fekete-Körös román határtól a közúti hídig terjedő szakaszán. Nevezés a cementháznál június 25-én 15 és 16 óra között, mérlegelés június 26-án 9.00- 9.30 óráig. A részvétel nyílt.

– A Hűtőházi Horgász Egyesület június 25-én szombaton 7 órától 18 óráig horgászversenyt rendez a Csökmői Horgásztavon.

– A Békéscsabai Sporthorgász Egyesület horgászversenyt rendez június 24-én 14 órától június 26-án 9 óráig a Hármas-Körös gyomai szakszán, valamint a Félhalmi holtágon.

– A Vízmű Sporthorgász Egyesület június 25-én 7 órától 26-án 12 óráig rendezi meg horgászversenyét a Félhalmi holtág ötös szakaszán.

A Gyulai Dolgozók Horgász Egyesület június 24-én 17 órától 25-én 11 óráig rendezi meg horgászversenyét a Fekete-Körösön.

– A Sarkadi Horgász Egyesület 2011. június 25-én szombaton 16 órától június 26-án vasárnap 9 óráig rendezi meg hagyományos nagyhal fogó horgászversenyét a Fekete-Körös sarkadi oldalán, a román határtól a közúti hídig. Az egyesület tagjainak a részvétel ingyenes, más egyesület tagjainak 500 Ft. Nevezés a cementháznál június 25-én 15 és 16 óra között. Mérlegelés: június 26.-án 9.00- 9.30 óráig. Kedvezőtlen idő- és vízállás esetén a verseny egy héttel később, július 4-5-ig kerül megrendezésre. 4– 5-én kerül megrendezésre.

– A Békési Horgász Egyesület június 25-én 13 órától 26-án vasárnap 9 óráig “nemeshal” fogó horgászversenyt rendez a Kettős-Körös békési hídtól a berényi hídig tartó szakaszán. Nevezés csak egyesületi tagoknak! Nevezni lehet a békési hídnál (a békési oldalon) 25-én szombaton 12-től 14 óráig, vagy az egyesület horgásztanyáján. Mérlegelés 26-án vasárnap 9-10:30-ig az egyesület horgásztanyáján.
– A Dugovics Titusz Horgász Egyesület horgászversenyt rendez a Félhalmi holtágon és a Hármas-Körösön a “két tanya között” június 24-én 16 órától 26-án 10 óráig. Részletes információ az egyesület Tisztségviselőinél.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük