Jól teljesített a KHESZ pergetőverseny első fordulója

Szövetségünk Verseny Szakbizottsága az idei évben számos újítással írta ki az eddig hagyományosan ősszel megrendezésre kerülő Körösi Pergetőversenyt. Az egyik fontos változás, hogy ezúttal három fordulóban bonyolódik a viadal, a másik, hogy a verseny eddigi 24 órás időtartama 8 órára módosult. Az első etap május 27-én zajlott le és szép fogási eredményekkel teljesített.

A májusi fordulóra mintegy tizennégy csónakos csapat nevezett, a mezőny reggel 7 órakor futott ki a verseny bázisát adó Köröstarcsai Kishajó Kikötőből húzott sorszám szerinti rendben. A versenypályát ezúttal is a Kettős-Körös mezőberényi híd és sebes-körösi összefolyás közötti szakasza adta.

A verseny rövidebb – de intenzívebb horgászatot segítő – időtartamában a jászkeszegen és a harcsán kívül minden olyan kettős-körösi ragadozóhal horogra került, ami jellemző az adott folyószakaszra.

A fogásokban kiemelkedő arányban szerepelt a kősüllő, mellette süllő, csuka, balin, sügér, domolykó került a merővályúba. A verseny legnagyobb ragadozóját egy 71 cm teljes testhosszos csuka jelentette, amelyet Pálfi Zoltán horgásznak sikerült kapásra bírnia.

A verseny nem mindennapi érdekességekét adta, hogy Niedermayer Róbert, apró plasztik műcsalival, szabályos, szájba történő akadással egy több mint 10 kilogrammos pontyot fogott, amely ugyan nem számíthatott bele a versenyeredménybe, de különleges módon színezte az egyébként sem egysíkú fogási repertoárt.

A versenyen ezúttal is a megfogott halak teljes testhosszából származtatott pontérték volt a mérvadó, amihez új szabályként minden hal után még +10 pont társult. Az így kialakult végeredmény szerint az első fordulót a tavalyi bajnok Wobblerek.com csapata nyerte, akik rendkívül meggyőző fölényéhez nem férhetett kétség.

Az augusztusi, soron következő forduló nyolc órája a nyárest és az éjszaka első felét fogja célba venni, remélhetőleg ismét reprezentálva a Kettő-Körös ragadozóhal-faunáját.

A májusi forduló első három helyezett csapata:

1. Wobblerek.com – Pálfi Zoltán, Havai Zsolt – 697 pont

2. Műpecek Fanatik – Szeles István, Kollár Attila – 261 pont

3. Gerillapeca – Kovács István, Gogán Sándor – 167 pont