KHESZ Ifi Klub programok 2019. – horgászversenyek, nyári táborok és vizsga felkészítéssel

A Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetségének Ifi Horgászklubja idén is gazdag programot állított össze a gyermek- és ifjúsági horgászok számára. Az éves eseménysor ezúttal is olyan élménykínálatra épül, amelyek a szervezői tapasztalatok szerint  méltán népszerűek a kishorgászok köreiben.

A nyitányt a tavasz első hónapjában egy rendhagyó programelem adja, amely Szendőfi Balázs Hegyek-völgyek halai című magyar dokumentumfilmjére csábít (nem csak kicsiket). Az április már rendhagyó módon a Körösvidéki Sulikupa selejtezőinek izgalmaié, a május megszokott Ifi Klubos ritmusát pedig a Sulikupás döntő mellett az utánpótlás versenyhorgász-ifjoncok megyei  rangadója és a gyermeknapi horgászversenyek adják.


A Sulikupa döntősöket idén is mezőberényi Hosszú-tó várja


Most is lesz horgászbemutató a békéscsabai gyermeknapi horgászversenyen 

Aki ezeken a horgászversenyeken legjobban szerepel, máris ott találhatja magát a KHESZ júniusi megyei meghívásos horgásztáborában, amely tavaly rendkívül pozitív tapasztalatokkal először került megrendezésre. Ebből kifolyólag idén egy augusztusi ráduplázás is szerepel a tervek között, amely viszont már nyílt jelentkezéssel kerül meghirdetésre.

A nyár utolsó akkordjaként a II. Békés Megyei Horgász-Vadásznap keretébe foglaltan nem csupán horgászverseny, hanem egész napos gyermekprogram várja a jövő horgásznemzedékét, míg az év utolsó mozzanatát hagyományos módon a Mikulás horgászvizsga adja, amelynek most is kiváltsága, hogy ezúttal is egy olyan átfogó felkészítő előadás előzi meg, amely szinte garantálja az Állami Horgászvizsga Bizonyítvány karácsonyfa alá kerülését.


A nyári táborokban ezúttal is a legjobbaktól tanulhatnak a kishorgászok


A Mikulás 2019-ben is vizsgabizonyítványt hozhat a gyerekeknek

Az Ifi Klub 2019. évi programja részletesen
Az Ifi Klub programjainak szervezője és fő támogatója: Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége

HEGYEK-VÖLGYEK HALAI – FILMVETÍTÉS A CENTER MOZIBAN

Időpont: 2019. március 22. péntek 10:00-11:30

A Hegyek-völgyek halai című magyar dokumentumfilm vetítése a Center Moziban a Halak napja alkalmából – kiemelten iskolai csoportoknak, diákoknak. Felnőtteket is szívesen fogadunk.

  • Rendező: Szendőfi Balázs (halkutató, zeneszerző, előadóművész), műsoridő: 52 perc

Szendőfi Balázs (halkutató) filmje a Tátra vizeinek gazdag élővilágát és az azt fenyegető globális és helyi jelenségeket mutatja be. A hegyi folyók természetes halközösségei mellett a tájidegen fajok, a vízierőművek és a klímaváltozás szolgáltak fő témául, valamint az ezek hatásait vizsgáló és a természetes állapot fennmaradásáért küzdő halkutatók munkája.

Férőhely: 240 fő – a program előzetes regisztráció köteles létszám megjelöléssel

Regisztráció: info@khesz.hu, vagy +36 (30) 478-3783

KÖRÖS-VIDÉKI SULIKUPA – ISKOLÁK KÖZÖTTI MEGYEI ÉS TÉRSÉGI HORGÁSZ CSAPATVERSENY

Időpont: 2019. április-május

A Körösvidéki Horgászegyesületek Szövetsége (KHESZ) versenysorozatot hirdet, amelynek célja az általános iskolai tanulókkal a horgászat, mint nem olimpiai sportág megismertetése, megszerettetése, illetve egy játékos verseny lebonyolításával a legügyesebbek kiválasztása, díjazása.

Selejtező helyszínek:

  • Békés: Puskaporos-tó
  • Békéscsaba: Élővíz-csatorna belvárosi szakasza
  • Gyomaendrőd: Fűzfás-zugi holtág
  • Gyula: Poklás-csatorna
  • Mezőkovácsháza: Homokbánya-tó
  • Mezőtúr: Ligeti-tó
  • Orosháza: Gyopárosi tavak
  • Sarkad: Éden-tó
  • Szarvas: Szarvas-B.szentandrási Holt-Körös (Kákafoki-holtág) szarvasi belvárosi szakasza
  • Vésztő: Kecskés-zugi holtág

Selejtezők: 2019. április 27. szombat

Döntő: 2019. május 12. vasárnap – Mezőberény, Hosszú tó

Részletek: külön kiírás keretében ITT.

UTÁNPÓTLÁS (U15-U20-U25) ÉS NŐI MEGYEI HORGÁSZ BAJNOKSÁG

Időpont: 2019. május 19. vasárnap

Helyszín: Hosszú-tó, Mezőberény

  • U25: aki a bajnokságot megelőző év december 31-ig nem tölti be 24. életévét, de betölti 18. évét
  • U20: aki a bajnokságot megelőző év december 31-ig nem tölti be 19. életévét, de betölti 10. évét
  • U15: aki a bajnokságot megelőző év december 31-ig nem tölti be 14. életévét, de betölti 6. évét. (Az U15 korosztályban segítő kizárólag a felkészülési időben segédkezhet.) A nevezés díjtalan!

Részletek: külön kiírás keretében ITT.

Khesz Ifi Klub gyermeknapi horgászversenyek

KHESZ GYERMEKNAPI HORGÁSZVERSENY – HORGÁSZBEMUTATÓVAL

Időpont: 2019. május 25. szombat

Helyszín: Élővíz-csatorna, Békéscsaba (bíróság előtti szakasz)

Program:

  • 7:30-8:00 gyülekező az adott helyszínen, nevezés, helyek kisorsolása
  • 8:15-8:40 horgász bemutató
  • 9:30-11:30 verseny
  • 12:00 gyermeknapi ajándékok kiosztása, eredményhirdetés

Szabályok:

– Határidőn túli nevezést a szervezők nem fogadnak el.
– A helyek elfoglalása sorsolás alapján történik.
– Etetőanyagot és csalit a szervezők biztosítanak.
– Az első három helyezettet serleggel és értékes tárgynyereménnyel jutalmazzuk.
– A versenyben egy horgászbot és finomszerelékes úszós készség használható.
– A részvétel felső korhatára 15 év

További részletek helyszíni tájékoztató keretében.

A részvétel ingyenes! MINDEN NEVEZŐ AJÁNDÉKOT KAP! A verseny első helyezettje ingyenes részvételt nyer a KHESZ Megyei Meghívásos Horgásztáborába.

GYOMAENDRŐDI GYERMEKNAPI HALFOGÓVERSENY

Rendező: Gyomai Horgászok Egyesülete

Ideje: 2019. május 26 vasárnap

Helye: Fűzfás-zugi holtág versenypálya szakasza

Résztvevők: minden állami horgász jeggyel rendelkező gyermek, aki még nem kezdte meg középiskolát

Program:

  • Gyülekezés és regisztráció: Ifjúsági ltp. mögötti garázs sor végénél 7 órától 7 óra 15 percig
  • Sorsolás: 7 óra 20 perckor
  • Horgászhelyek elfoglalása és felkészülés 7 óra 20 perc és 8 óra között
  • Halfogás: 8 óra és 10 óra 30 perc között
  • Mérlegelés: 10 óra 30 perc és 10 óra 45 perc között
  • Eredményhirdetés: 11 óra

A verseny két korcsoportba kerül megrendezésre:

  • I. 1- 4. osztályt idén végzettek és fiatalabbak
  • II. 5-8 osztályt idén végzettek között

Mindkét korcsoport első hat helyezettje tárgyjutalomban részesül (100.000 Ft. összértékű), továbbá az első helyezettek serleget kapnak.

Nevezés: 2019. évi iskolai horgász szakkörökön, illetve dr. Hunya Miklósnál +36 (30) 925-3849 és Munkácsi Lajosnál +36 (70) 509-8392

Horgásztáborok, nyári horgászversenyek

A KHESZ MEGYEI MEGHÍVÁSOS HORGÁSZTÁBORA

Időpont: 2019. június 16-22. vasárnaptól-szombatig

Helyszín: Békés-Dánfoki Üdülőközpont

Minden nap színvonalas horgászprogramokkal, előadásokkal, halételekkel, mindezt horgász- és halgazdálkodási szakértőktől. Ebbe a horgásztáborba a KHESZ által rendezett különböző versenyeken, programokon, a Körösvidéki Sulikupán kiemelkedő eredményt elérő horgászfiatalok, továbbá a KHESZ Tagegyesületeinek különböző versenyein kiemelkedő eredményt elérő ifjú tagjai ajánlás, illetve pályázatuk alapján kerülnek meghívásra, férőhely 28 fő. Részvételi életkor: 8-16 év.

A tábor meghívásos és a KHESZ és a MOHOSZ támogatásával díjmentes!

ELMÉLETI-, ÜGYESSÉGI-, CASTING- ÉS HORGÁSZVERSENY

Időpont: 2019. június 20. csütörtök

A KHESZ meghívásos horgásztáborában kerül lebonyolításra nem csak táborozóknak! Előzetes regisztráció szükséges a verseny@khesz.hu email címen, vagy a +36 (30) 478-3783-as telefonszámon.

A KHESZ MEGYEI NYÍLT HORGÁSZTÁBORA

Időpont: 2019. augusztus 12-18. hétfőtől-vasárnapig

Helyszín: Békés-Dánfoki Üdülőközpont

Minden nap színvonalas horgászprogramokkal, előadásokkal, halételekkel, mindezt horgász- és halgazdálkodási szakértőktől. Részvételi életkor: 8-16 év. Érdeklődés, részletes információ: +36 (30) 693-6061; Részletes program: khesz.hu; A tábor részvételi díja 20.000 Ft/fő. A tábor szervezője, a szervezési és bekerülési költségek fő támogatója a KHESZ Ifi Klubja.

HORGÁSZ-VADÁSZNAPI HORGÁSZVERSENY ÉS GYERMEKPROGRAMOK

Időpont: 2019. augusztus 25. vasárnap

Helyszín: Sarkad, Édenkert tavak, KHESZ sátor

  • Horgászverseny 9 órától (gyülekező és regisztráció 8:30-tól)
  • Gyermekprogramok a KHESZ sátorban 9 órától egész nap.

A program a II. Békés Megyei Horgász-Vadásznap keretében kerül megrendezésre.

Részletes információ a későbbiekben a rendezvény keretén belül meghirdetésre.

HORGÁSZVIZSGA ELŐKÉSZÍTŐ ELŐADÁS A ÉS VIZSGA

Ideje: 2018. november 23. és december 7. (szombati napok)

November 23-án vizsga felkészítő ismeretterjesztő előadás horgászatról, szabályokról, halfajokról, tehát mindaz, ami a horgászvizsga sikeres letételéhez szükséges. (A tapasztalatok szerint horgászvizsga előkészítő előadáson résztvevők sokkal magabiztosabban, az átlagosnál jobb eredménnyel teljesítik a horgászvizsgát.) A részvétel díjtalan!

Helyszín: KHESZ Székház, 1. emeleti nagyterem.

A program 14 órától-18 óráig tart. Íróeszközt és jegyzetfüzetet mindenki hozzon magával.

December 7-én a felkészítő előadás folytatásaként horgászvizsga lehetőséget biztosítunk mindazoknak, akik szeretnék a karácsonyfa alá tenni a horgászvizsga bizonyítványt.

Az előkészítő előadásra és  vizsgaprogramra  előzetes jelentkezést kérünk november 20-ig.

Programunkra a horgászat iránt érdeklődő, vizsgázni kívánó szülőket, felnőttek is várunk!

———————————————————————————–

A programok szervezője és lebonyolítója a KHESZ Ifi Klubja, fő támogatója a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége (KHESZ) (H-5600 Békéscsaba, Bajza utca 11, Tel.: 66/328-945, fax: 66/323-512, 30/478-3783,  mail: info@khesz.hu, khesz.hu) Részletes információ a KHESZ elérhetőségein.

*Ifi Klubunk a fenti programok mellett lehetőség szerint előzetes egyeztetés alapján támogatja gyermekhorgászattal kapcsolatos egyesületi versenyek, rendezvények, programok szervezését és megrendezését.

KHESZ

Támogatott gyermekprogramok

Lurkó kupa / 4 fordulós gyermek- és ifjúsági horgászverseny

A Békési Horgász Egyesület, a Dobó Ferenc Horgász Egyesület, a Sarkadi Horgász Egyesület és a Sporthorgászok Mezőberényi Egyesületének szervezésében idén második alkalommal, már 4 fordulóban és 4 helyszínen rendezi meg a Lurkó kupát. A kupa fő támogatója a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége.

Helyszínek, és időpontok:

  • I. forduló – 2019. május 5. – Békés (Puskaporos tó)
  • II. forduló – 2019. július 20. – Köröstarcsa (Libás)
  • III. forduló – 2019. augusztus 24. – Sarkad (Bárkás csatorna)
  • IV. forduló – 2019. szeptember 21. – Mezőberény (Hosszú-tó)

Nevezési határidő:

  • I. forduló: 2019. május 1. szerda 19 óráig
  • II. forduló 2019. július 17. szerda 19 óráig
  • III. forduló 2019. augusztus 21. szerda 19 óráig
  • IV. forduló 2019. szeptember 18. szerda 19 óráig

Korcsoportok:

  • gyermek: 3-12 éves korig
  • ifjúsági (amatőr): 12-18 éves korig
  • ifjúsági (akik versenyzők): 12-18 éves korig

Nevezési díj: A nevezés díjtalan!

A verseny lebonyolítása, szabályok:

  • A verseny egy-egy napon, gyermek kategóriában egy kettőórás, ifjúsági kategóriában egy háromórás fordulóban kerül lebonyolításra.
  • A maximális bothossz 11,5 méter, a fordulónként használható etetőanyag mennyisége 10 liter (a hozzá kevert földdel együtt), az élő anyag maximálisan 1 liter, szúnyoglárva használata nem engedélyezett
  • horgászni egy bottal 1 horoggal úszós készséggel lehet
  • 2019-es államijegy megléte szükséges
  • horgászhelyeket sorsoljuk
  • csak a nevező horgászhat és etethet
  • csak természetes csali használható; keretes haltartó használata kötelező
  • a segítők a botot csak be- és felakadáskor foghatják meg

Program:

  • 7:00 találkozó, regisztráció
  • 7:30 sorsolás, helyek elfoglalása
  • 9:00 verseny kezdete
  • 11:00-12:00 verseny vége
  • mérlegelés / 13:00 eredményhirdetés

A versenyekre maximálisan 40 fő nevezését tudjuk elfogadni, ezért előzetes nevezés szükséges a megadott időpontig. A szervezők a változtatás jogát fenntartják. Nevezni lehet az egyesületek képviselőjénél: Sebestény Mihályné (Ildikó) (Sarkad): 0620/ 497-35-11; Balogh Zoltán (Békés): 0630/ 202- 31-97; Miklós Gábor (Köröstarcsa): 0620/544-40-61; Kolozsi Tamás (Mezőberény): 0620/927-60-80

A Százlábú Egyesület nyári horgásztáborai Békés-Dánfokon

A táborokba várunk minden horgászni szerető, vagy a horgászatot megismerni és megtanulni vágyó fiút és lányt. Bővebb információ: www.szazlabu.hu; www.taborok.info