Korábbi évek KHESZ versenyprogramjai

KHESZ 2017. évi versenykiírása vázlatos formában (a részletes versenykiírás alább olvasható):

A KHESZ által szervezett és támogatott 2017. évi versenyek

Vázlatosan:

  • Megyei Felnőtt Egyéni Bajnokság – 2017. április 8-9 – Fűzfás-zugi holtág, Gyomaendrőd
  • Balogh és Balogh – KHESZ Feeder Nyitó Bajnokság – 2017. április 16 – Mikolik tó, Szeghalom
  • Körösvidéki Sulikupa Selejtező – 2017. április 22. (szombat), 9 járási helyszínen
  • Békés Megyei Bojlis Találkozó I. forduló – április 28-május 1., Fás-tó
  • Utánpótlás (U15-U20-U25) Megyei Bajnokság – 2017. április 30 – Dánfoki csatorna, Békés, Dánfoki Üdülőközponton belüli szakasz
  • Megyei Veterán Bajnokság – 2017. május 14 – Kecskés-zugi holtág, Vésztő
  • Körösvidéki Sulikupa Döntő – 2017. május 21 – Fűzfás-zugi holtág, Gyomaendrőd
  • KHESZ Ifi Klub Gyermeknapi Horgászversenyek – 2017. május 28. vasárnap (több helyszínen)
  • Pünkösdi Félhalmi Nagyhalfogó Horgászverseny – 2017. június 2-4. (Félhalmi holtág ötös)
  • Match-Fishing-KHESZ Match-botos Kupa – 2017. június 11 – Fás tó, Békéscsaba
  • Fás tavi Harcsafogó Horgászverseny – 2017. június 16-18. (Fás tó, Békéscsaba)
  • KHESZ – Balogh és Balogh Megyei Feeder Bajnoskág – 2017. június 18 – Hármas-Körös, békésszentandrási duzzasztó feletti szakasza
  • I. KHESZ Megyei Nyugdíjas Horgászverseny – 2017. július 1 – Fás tó, Békéscsaba
  • Megyei Csapatbajnokság – 2017. szeptember 10 – Fűzfás-zugi holtág, Gyomaendrőd
  • Békés Megyei Bojlis Találkozó II. forduló – szeptember 14-17., Fás-tó
  • “Módszerek harca” Horgászverseny – 2017. szeptember 17 – Poklás csatorna, Gyula
  • Megyei Pergető Csapatverseny – 2017. október 6-7 – Kettős-Körös (összefolyástól felfelé a berényi hídig)

Egyéb megyei versenyprogramok:

  • Timár Mix – Miniker – SAPI Kupa versenysorozat

 

Részletes kiírás:

MEGYEI FELNŐTT EGYÉNI BAJNOKSÁG

Időpontja: 2017. április 8-9.

Helye: Fűzfás-zug, Gyomaendrőd (Ifjúsági lakótelep mögötti szakasz)

Nevezési határidő: 2017. április 4. kedd 12 óráig, e-mailen, telefonon, vagy személyesen kizárólag a KHESZ elérhetőségein. A nevezési díj átutalással, csekken, vagy a helyszíni regisztrációkor is befizethető. Kérjük a helyszíni nevezési díj fizetést a jelentkezéskor előre jelezni. A befizetés igazolása és a tárgyévre érvényesített horgász igazolvány – a szövetségi tagság igazolása céljából – a helyszínen ellenőrzésre kerül. (Számlaszám: OTP: 11733003-20030188)

Nevezési díj: 3 000 Ft/fő, mely összeg magában foglalja a két ebéd díját.

A verseny a MOHOSZ Országos Versenyszabályzatától eltérően három fordulóban, fordulónként három órában kerül lebonyolításra. (szombat 2, vasárnap 1 forduló). A maximális bothossz 13 méter, a fordulónként használható etetőanyag mennyisége 17 liter (a hozzá kevert földdel együtt), az élő anyag maximálisan 2,5 liter, ebből 0,5 liter lehet a szúnyog, a tűzőszúnyog mennyisége a Fipsed limitedény szerint. A felsorolt feltételeken kívül a MOHOSZ Országos Versenyszabályzata, egyedi esetben a KHESZ Verseny Bizottság állásfoglalása a mérvadó.

Díjazás:

  • az 1-3. helyezett serlegben részesül,
  • az 1-3. helyezett a KHESZ 2018. évi összevont éves területi jegyében részesül.

Találkozó: 2017. április 8. szombat 5 óra 30 perckor az Ifjúsági lakótelep mögött, a holtág töltése mellett.

Hivatalos edzésnap 2017. április 6-án csütörtökön és 7-én pénteken 7-20 óráig, a verseny hetében edzés egyénileg. Kérjük a hivatalos edzésnap igénybe vétele esetén – érvényes területi jegy hiányában – az előzetes egyeztetést Fehér Csaba (30/498-4927) halászati őrnél.

 

BALOGH és BALOGH FEEDER NYITÓ BAJNOKSÁG

Ideje: 2017. április 16.

Helye: Mikolik tó, Szeghalom

Nevezési határidő: 2017. április 7. péntek 12 óráig (e-mailen, telefonon, vagy személyesen a KHESZ elérhetőségein)

Nevezési díj: 3 000 Ft. A nevezési díj helyszíni regisztrációkor fizetendő. A nevezési díj helyszíni ebédet tartalmaz.

A verseny a MOHOSZ OVHB hivatalos feeder versenyszabályzat alapján kerül lebonyolításra.

A verseny lebonyolítása, szabályok kivonatosan:

  • Aki a versenyzést a verseny befejezése előtt (az önhibáján kívüli eseteket pl. sérülés, stb. kivéve) abbahagyja, a Verseny Bizottság döntésétől függően, de legalább egy évig semmilyen megyei bajnokságon nem indulhat el.
  • Amennyiben az időjárási körülmények vagy más vis-major lehetetlenné teszi a verseny megrendezését, akkor legkésőbb négy héten belül változatlan helyszínnel és változatlan feltételekkel megismétlésre kerül.
  • A verseny két fordulóban, fordulónként 4 órában (2 x 4 óra) kerül lebonyolításra.
  • Az etetőanyag és csali összetételének kizárólag természetes eredetű anyagokból kell állnia, semmilyen fémes eredetű anyag, valamint bojli, paszta vagy gyurma-műcsali nem használható. Valamennyi feeder bajnokságban egy fordulóban maximum 12 l etetőanyag (bekevert, áttört, kész, nedves állapotban, beleértve földet, agyagot, kukoricát, magokat, pelletet és minden egyéb, a vízi környezetre és a növényzetre ártalmatlan, nem mérgező összetevőt) és 2,5 l csali használható fel, ez utóbbi maximum 0,5 l apró szúnyoglárvát tartalmazhat.
  • Külön nem szabályozott és vitatott esetekben a versenyszervezők (KHESZ Verseny Bizottsága) állásfoglalása a mérvadó.

Díjazás: Az 1-3. helyezett serlegben és a támogatók által tárgynyereményben részesül.

Találkozás: 2017. április 16-án vasárnap 6:00 órakor-kor a verseny helyszínén.

Edzési lehetőség kizárólag egyénileg.

 

KÖRÖSVIDÉKI SULIKUPA – ISKOLÁK KÖZÖTTI CSAPATVERSENY

Selejtező: 2017. április 22. szombat

Helyszínek: Békés megye járásainak helyén

  • Békési tankerület: Élővíz-csatorna békési belvárosi szakasza (lebonyolító: Békési Horgászegyesület), találkozó:
  • Békéscsabai tankerület: Élővíz-csatorna békéscsabai belvárosi szakasza (lebonyolító: KHESZ) találkozó: Békéscsaba, Csabagyöngye Kulturális Központ előtt
  • Gyomaendrődi tankerület: Fűzfás-zug (lebonyolító: Gyomaendrődi HE), találkozó:
  • Gyulai tankerület: Poklás-csatorna (megtalálható a Nagyrománváros városrész keleti szélén, a Sittye utca és Uhrin János utca által közrezárt területen, lebonyolító: Gyulai SHE)
  • Mezőkovácsházi tankerület: Mezőkovácsházi Homokbánya-tó (lebonyolító: Mezőkovácsházi SHE)
  • Orosházi tankerület: Orosházi Béke Homokbányató (lebonyolító: Kinizsi HE)
  • Sarkadi tankerület: Éden-tó (lebonyolító: Bárkás HE)
  • Szarvasi járás: Kákafoki holtág, Szarvas városi szakasza (lebonyolító: Kákafoki HE)
  • Szeghalmi járás: Kecskés-zugi holtág, Vésztő (lebonyolító: Mágori SHE, Szeghalmi HE)

Döntő: 2017. május 21. (vasárnap)

Helyszíne: Fűzfás-zugi holtág

A Körösvidéki Sulikupáról részletes versenykiírás készül, ami a KHESZ Tagegyesületeinek, illetve a megyében működő iskoláknak kiküldésre, a KHESZ weblapján elhelyezésre kerül.

A részletes versenykiírás és szabályzat IDE kattintva érhető el.

A programban szereplő versenyek kiírásának módosítási jogát a Verseny Bizottság fenntartja. A fent nem tisztázott, vitás kérdésekben a Verseny Bizottság állásfoglalása a mérvadó.

 

KHESZ IFI KLUB GYERMEKNAPI HORGÁSZVERSENYEK

Időpont: 2017. május 28. vasárnap (több helyszínen)

További részletek kidolgozás alatt…

 

BÉKÉS MEGYEI BOJLIS HORGÁSZVERSENY – FÁS TÓ

I. forduló – 2017. április 28-május 1.

Részletes információ és versenykiírás: bekesmegyeibojlisok.hu

 

UTÁNPÓTLÁS (U15-U20-U25) MEGYEI BAJNOKSÁG

Időpont: 2017. április 30. vasárnap

Helyszín: Dánfoki csatorna – a Dánfoki Üdülőközpont területén belüli szakasz

Nevezési határidő: 2017. április 25. kedd 12 óráig

Korcsoportok:

  • U25: aki a bajnokságot megelőző év december 31-ig nem tölti be 24. életévét, de betölti 18. évét
  • U20: aki a bajnokságot megelőző év december 31-ig nem tölti be 19. életévét, de betölti 10. évét
  • U15: aki a bajnokságot megelőző év december 31-ig nem tölti be 14. életévét, de betölti 10. évét.

(Az életkor igazolására személyi igazolvány, diákigazolvány (14 év alattiaknál a szülő személyi
igazolványának) bemutatása a helyszínen kérhető.)

Nevezési díj: 1 000 Ft. A nevezési díj helyszíni regisztrációkor fizetendő.

A verseny lebonyolítása:

  • a versenyen a versenyző kizárólag saját korcsoportja szerinti kategóriában indulhat. Alacsony számú jelentkező esetén korcsoportok összevonásáról a versenyszervezők döntenek.
  • a verseny egy napon, egy délelőtti, egy délutáni fordulóban, fordulónként három órában kerül lebonyolítása
  • a fordulónként használható etetőanyag mennyisége 10 liter (a hozzá kevert földdel együtt), az élő anyag maximálisan 1 liter, ebből 0,25 liter lehet a szúnyog, tűzőszúnyogot kizárólag horogra lehet használni.
  • a kiírásban külön nem szabályozott kérdésekben a MOHOSZ Országos Versenyszabályzata, egyedi esetben a Verseny Szakbizottság állásfoglalása a mérvadó.

Edzési lehetőség: Hivatalos edzésnap 2017. április 28 péntek, 29. szombat, a Dánfoki
Üdülőközpont nyitva tartási idején belül. Kérjük a hivatalos edzésnap igénybe vétele esetén az
előzetes egyeztetést Sebestyén László (30/286-8142) halászati őrnél.

Találkozás: 2017. április 30. vasárnap 6:00 órakor a csatorna partján. (A Dánfoki Üdülőközpont
belépője versenyzők részére az edzésnap és a verseny alkalmával rendezésre kerül.)

Díjazás: Korcsoportonként az első három helyezett serleget kap, továbbá a Szeki Horgászbolt
és a KHESZ támogatásával tárgynyereményekben részesülnek.

A verseny kevesebb, mint 10 fő jelentkezése esetén nem kerül megrendezésre.

 

KHESZ VETERÁN KUPA

A verseny időpontja: 2017. május 14. (vasárnap)

A verseny helyszíne: Vésztő, Kecskés-zugi-holtág

Részvételi szabályok:

  • Kellő számú jelentkező esetén a verseny két kategóriában: 50 éves vagy a feletti (továbbiakban: 50+), illetve 60 éves vagy a feletti (továbbiakban: 60+) kategóriában kerül értékelésre és díjazásra. Amennyiben a jelentkezők száma, korösszetétele nem teszi ezt lehetővé, a verseny egy kategóriában (50+) kerül értékelésre és díjazásra. Ez esetben a legeredményesebb 60+ korú versenyző különdíjban részesül.
  • 50+ kategóriában indulhat: aki a 49. életévét 2016. évben betöltötte
  • 60+ kategóriában indulhat: aki az 59. életévét 2016. évben betöltötte.

A verseny egy napon kettő háromórás fordulóban kerül lebonyolításra. Engedélyezett etetőanyag és csali limit fordulónként 17 liter etetőanyag, 2 liter élő csali, melyből ½ liter lehet az etető szúnyoglárva, ezen felül horogra való un. tűző szúnyog az erre szolgáló limitedénynek megfelelő mennyiségben (≈1 dl). Egyebekben az OVHB Finomszerelékes Úszós Versenyszabályzat rendelkezései irányadók.

Program:

  • 06:30 regisztráció, sorsolás
  • 07:00-08:55 felkészülés
  • 08:55-09:00 etetés
  • 09:00-12:00 verseny
  • 12: 00-14:25 ebéd (ebédet a szervezők biztosítanak), felkészülés.
  • 14:25-14:30 etetés
  • 14:30-17:30 verseny
  • 17:30-tól mérlegelés, értékelés, eredményhirdetés

Jelentkezés: 2017. május 5-ig a KHESZ elérhetőségein. Kérjük jelentkezéskor a korkategória megjelölését.

Nevezési díj: 2.000 Ft, melyet a helyszínen is be lehet fizetni.

 

PÜNKÖSDI FÉLHALMI NAGYHALFOGÓ VERSENY

Időpontja: 2017. június 2-4.

Helye: Félhalmi holtág „ötös” szakasza (a holtág horgásztanyák felőli végétől)

Regisztráció: június 2. péntek. 11 órától 11 óra 30 percig a Félhalmi „ötös” holtág végén a Körösvidéki Sporthorgász Egyesület horgásztanyájának udvarán a büfénél (a helyszínen napi horgászjegy, éves horgászjegy váltható)

  • horgászhelyek sorsolása: 11:15
  • kisorsolt helyek elfoglalása 11:30-12:00
  • verseny (etetés) kezdete (kürtszó jelzi): június 2. 12:00
  • verseny vége: június 4. vasárnap 10:00 (kürtszó jelzi)
  • eredményhirdetés június 4. vasárnap 11:00 (a holtág végén a horgászanya-büfé udvarán).

Nevezési határidő: 2017. május 26. péntek 12:00 (Nevezni a KHESZ Székházában személyesen, telefonon a 66/328-945-ös telefonszámon munkaidőben, illetve e-mailen az info@khesz.hu címen lehetséges.)

A részvétel korlátozott. A versenybe 60 csapat nevezését tudjuk elfogadni!

A versenyben résztvevő nagyszámú csapat miatt a verseny alkalmával a Félhalmi ötös holtág teljes szakasza lezárásra kerül.

A verseny nyílt, megyén belüli és kívüli, valamint külföldi versenyzők jelentkezését egyaránt elfogadjuk a versenykiírás feltételeinek elfogadása mellett.

Kérjük részvételi szándékukat jelezzék a fentiek alapján a KHESZ-nek telefonon, e-mail-en vagy a KHESZ irodájában személyesen. A nevezés elfogadásának feltétele az érvényes horgászathoz szükséges okmányok megléte, mely a helyszínen ellenőrzésre kerül. Határidő utáni és helyszíni nevezést a fokozott érdeklődés miatt nem áll módunkban elfogadni. (A KHESZ által kiadott – a holtágra nem szóló – különböző típusú éves területi jegyeket a verseny idejére elfogadjuk.)

Nevezési díj: 5 000 Ft/csapat, mely díjat csekken, átutalással kérünk legkésőbb 2017. május 26. péntek 12 óráig befizetni. Csekk kérhető a KHESZ irodájában, vagy egyeztetés alapján postán is. (csekken és átutalásnál kérjük közleményként feltüntetni: „Pünkösdi Félhalmi nevezési díj”) A nevezési díj helyszíni regisztrációkor történő befizetését kérünk előzetesen a nevezéskor jelezni. Számlaszám: OTP 11733003-20030188

A verseny szabályai:

  • a versenybe kétfős csapatok jelentkezését várjuk.
  • a versenycsapatok részéről mindennemű horgászattal kapcsolatos tevékenységet kizárólag az adott csapat két tagja végezhet.
  • a versenyzők előre sorsolt helyeken (horgászállásokon) versenyeznek. A sorsolás – a nagyszámú csapat jelentkezése miatt, a korábbi évek tapasztalatai alapján a gyors helyfoglalás érdekében – a jelentkezési sorrend alapján a versenycsapat létszám által meghatározott számsorból számhúzással történik, a húzott számok az előre elkészített helyfoglalási táblázat (véletlenszerűen meghatározott helyfoglalási rács) alapján határozzák meg a horgász helyet.
  • az értékelésbe kizárólagosan az élve mérlegelt méretkorlátozott és tilalmi idővel védett (napi darabszám korlátozással szabályozott) hal számít be méretkorlátozásra tekintettel. A rendezők a mérlegelést folyamatosan végzik, (visszahelyezés esetén matrac, fertőtlenítő használata javasolt) a mérlegelésig a kifogott hal tárolása kíméletesen, a hal méretének megfelelő szákban, pontyzsákban, pányvázva történhet.
  • az eredménybe a csapatok által kifogott hal összsúlya grammban kerül beszámításra, (holtverseny esetén a versenybírók állásfoglalása alapján a kifogott halak darabszáma, vagy a legnagyobb egyedsúlyú kifogott hal dönt.)
  • a versenyen horgászni versenyzőnként két horgászbottal, minden nemű szabályos horgász készséggel és módszer alkalmazásával lehet (feeder, bojlis készség, match, stb.)
  • a verseny partról történik (etetés kizárólag a kisorsolt horgászhelyről lehetséges), csónak, etetőhajó, egyéb – nem partról horgászkészség által bejuttatott – etetésre használt vízen úszó eszköz használata tiltott.
  • a versenyszabályokat, a KHESZ Helyi Horgászrendjét és a MOHOSZ Országos Horgászrendjét be nem tartó csapatok a versenyből azonnal kizárásra kerülnek
  • a versenykiírásban nem szabályozott, egyedi kérdésekben a versenyszervezők állásfoglalása a mérvadó.

Díjazás:

  • 1-3. helyezett csapat tagjai éremben, serlegben és a támogatók által értékes tárgyjutalomban részesülnek
  • az 1. helyezett csapat tagjai a KHESZ által kiadott területi jegyben részesülnek
  • a legnagyobb halat kifogó csapatot különdíjjal jutalmazzuk.

A verseny csapadékos idő esetén is megtartásra kerül, a résztvevő csapatokat csapadékos idő esetén felázott földutas közlekedés (kemény terep) várja. Gyomaendrőd, vagy Köröstarcsa felől a Hármas-Körös bal parti árvízvédelmi töltésén közlekedéshez külön engedély szükséges. (Megvásárolható a gyomaendrődi horgászboltokban).

A verseny ideje alatt bekövetkezett balesetekért, eltulajdonított tárgyakért a rendező felelősséget nem vállal.

Információ, elérhetőségek:

  • Rendező: Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége
  • Információ: Fehér Csaba +36 (30) 498-49-27 halászati őr (versenyszervező); Scherk László +36 (30) 694-36-37 halászati őr (versenyszervező); Varjú Tibor +36 (30) 286-8404 halászati őr (versenyszervező)

 

MATCH-FISHING-KHESZ Match-botos kupa – Fás tó

Időpontja: 2017. június 11.

Helye: Fás tó, Békéscsaba – versenypálya szakasz (Wagner utcai egyenes)

Nevezési határidő: 2017. június 7. szerda 12 óra. Kérjük a nevezést kizárólag a KHESZ
elérhetőségeire leadni.

Nevezési díj: 1.000 Ft. A nevezési díj utalással, csekken, vagy helyszíni regisztrációkor is
befizethető. Kérjük a helyszíni fizetést a nevezéskor előre jelezni. Csekken és utalással történő
fizetésnél kérjük feltüntetni: „Match nevezési díj”. (Számlaszám: OTP: 11733003-20030188)

A verseny lebonyolítása:

  • a verseny két fordulóban, fordulónként 4 órában kerül lebonyolítása
  • a versenyben kizárólag match horgászbot használható úszós szerelékkel
  • a fordulónként használható etetőanyag mennyisége 17 liter, élő csali max. 2 liter, ebből szúnyog fél liter, tűzőszúnyog csak csalizásra használható
  • fent külön nem szabályozott kérdésekben a MOHOSZ Országos Versenyszabályzata egyedi esetben a versenyszervezők állásfoglalása a mérvadó.

Díjazás: Az első három helyezett serlegben részesül.

Találkozás: 2017. június 11. vasárnap 5 óra 30 perckor a verseny helyszínén.

 

FÁS-TAVI HARCSAFOGÓ VERSENY

Időpont: 2017. június 16. péntek 16 órától június 18. vasárnap 11 óráig.

Nevezési határidő: 2017. június 2. péntek 12 óráig, a KHESZ Székházában személyesen, továbbá telefonon, írásban, vagy e-mail-en.

A szervezők legfeljebb 15 csapat nevezését fogadják el.

Nevezési díj: 4 000 Ft/csapat, mely díjat csekken, átutalással vagy személyesen kérünk befizetni (a csekken kérjük feltüntetni, hogy „harcsafogó verseny nevezési díj”)

A versenyben résztvevő csapatoknak a szervezők a szombati napon a helyszínen ebédet biztosítanak.

Verseny szabályai:

  • a versenyen horgászni csak csónakból, pergetés kivételével valamennyi elfogadott szabályos harcsafogó módszerrel és felszereléssel lehet
  • a versenyre csónakonként 2 fős csapatok jelentkezését várjuk
  • az értékelésbe a kifogott szürkeharcsa (Silurus glanis L.) grammban meghatározott súlya számít be. A versenyben az 50 cm standard testhosszt el nem érő harcsák nem kerülnek bemérésre.
  • holtverseny esetén a csapatok által kifogott harcsák közül a nagyobb egyedsúlyú dönt.
  • a verseny idejére a Fás tavon saját csónak használata elektromos motorral saját felelősségre engedélyezett (a csónakhasználat szabályai szerint)
  • a versenyzők csónakjaikat a horgászvízen a versenyek kezdőnapján 14:00 órától 15 óra 45 percig helyezhetik vízre (kizárólag megfelelő műszaki állapotú csónak), amit a verseny befejező napján 11 órától 14 óráig a vízről ki kell venni és el kell szállítani. A csónak vízre tétele és kivétele, a csónakkal való kikötés csak a kijelölt helyen történhet, ellenkező esetben a versenyből való azonnali kizárást vonja maga után.
  • csalizni csak megengedett élő csalival lehet
  • a versenyen halradar használata engedélyezett
  • a mérlegelést a versenyszervezők folyamatosan végzik. Záró mérlegelés a csónaklerakásra kijelölt helyen 11 órakor. Eredményhirdetés: a verseny zárónapján 11 óra 30 perckor.
  • az értékelésbe kizárólagosan az élve mérlegelt harcsa számít be, a versenybírók a mérlegelést folyamatosan végzik.
  • helyezés eléréséhez minimum egy darab méretes (60 cm) harcsa megfogása szükséges.

Díjazás:

  • 1-3. helyezett csapat tagjai serlegben részesülnek.

 

KHESZ-BALOGH és BALOGH MEGYEI FEEDER BAJNOKSÁG

Ideje: 2017. június 18.

Helye: Hármas-Körös felsővíz – a duzzasztó és a komp között előre meghatározott szakaszon
(A Hármas-Körös kedvezőtlen vízállása esetén a verseny eltérő, a Verseny Bizottság által
meghatározott helyszínen kerül megrendezésre, melyről a jelentkezőket időben tájékozatjuk.)

Nevezési határidő: 2017. június 13. kedd 12 óráig (e-mailen, telefonon, vagy személyesen
kizárólag a KHESZ elérhetőségein)

Nevezési díj: 3 000 Ft. A nevezési díj utalással, csekken, vagy helyszíni regisztrációkor is
befizethető. Csekken és utalással történő fizetésnél kérjük feltüntetni: „Feeder nevezési díj”.
Kérjük a helyszíni nevezési díjfizetést előre jelezni. A nevezési díj helyszíni ebédet tartalmaz.
(Számlaszám: OTP: 11733003-20030188)

A verseny a MOHOSZ OVHB hivatalos feeder versenyszabályzat alapján kerül lebonyolításra.

A verseny lebonyolítása, szabályok kivonatosan:

  • Aki a versenyzést a verseny befejezése előtt (az önhibáján kívüli eseteket pl. sérülés, stb. kivéve) abbahagyja, a Szakbizottság döntésétől függően, de legalább egy évig semmilyen megyei bajnokságon nem indulhat el.
  • Amennyiben az időjárási körülmények vagy más vis-major lehetetlenné teszi a verseny megrendezését, akkor legkésőbb négy héten belül változatlan helyszínnel és változatlan feltételekkel meg kell ismételni.
  • A verseny két fordulóban, fordulónként 4 órában (2 x 4 óra) kerül lebonyolításra.
  • Az etetőanyag és csali összetételének kizárólag természetes eredetű anyagokból kell állnia, semmilyen fémes eredetű anyag, valamint bojli, paszta vagy gyurma-műcsali nem használható. Valamennyi feeder bajnokságban egy fordulóban maximum 12 l etetőanyag (bekevert, áttört, kész, nedves állapotban, beleértve földet, agyagot, kukoricát, magokat, és minden egyéb, a vízi környezetre és a növényzetre ártalmatlan, nem mérgező összetevőt) és 2,5 l csali használható fel, ez utóbbi maximum 0,5 l apró szúnyoglárvát tartalmazhat.
  • Külön nem szabályozott és vitatott esetekben a versenyszervezők (KHESZ Verseny Bizottsága) állásfoglalása a mérvadó.

Díjazás: Az 1-3. helyezett serlegben és tárgynyereményben részesül.

Találkozás: 2017. június 18. vasárnap 6:00 órakor a verseny helyszínén.

Hivatalos edzésnap 2017. június 16-17. pénteken és szombaton 7-20 óráig, a verseny hetében
edzés egyénileg. Kérjük a hivatalos edzésnap igénybe vétele esetén – érvényes területi jegy
hiányában – az előzetes egyeztetést Lustyik Gábor (30/286-7618) halászati őrnél.

 

I. KHESZ MEGYEI NYUGDÍJAS HORGÁSZVERSENY

Versenyszervező: KHESZ Verseny Bizottsága

Helyszín: Fás tó – Wagner utcai egyenes

Időpont: 2017. július 1. szombat

Gyülekező, sorsolás: Fás tó, „kőépületnél”, július 1. 5:00-5:30

Verseny: Egyfordulós, 6-18 óráig

Eredményhirdetés: 18:30

Nevezés: 2017. június 23. péntek (e-mailen, telefonon, vagy személyesen a KHESZ elérhetőségein.) A nevezés elfogadásának feltétele a nevezési díj befizetése. Kérjük a nevezésnél megjelölni a nevezési díj befizetésének módját. A helyszíni nevezési díj fizetését kérjük a nevezéskor előre jelezni. Határidőn túli és helyszíni nevezést a Bizottság nem fogad el.

Nevezési díj: 1 000 Ft/csapat, mely 12:30-kor a verseny helyszínén ebédet tartalmaz. A nevezési díj utalással, csekken, a KHESZ székházában és a helyszínen személyesen is befizethető. A helyszíni nevezési díj fizetését kérjük a nevezéskor előre jelezni. Csekken és utalással történő fizetésnél kérjük feltüntetni: „Nyugdíjasverseny’

Díjazás: az 1-3 helyezett serlegben és éremben, továbbá horgászcikkre fordítható vásárlási utalványban részesül. Az első helyezett 2018. évi éves összevont területi jegyben részesül. A legnagyobb halat kifogó különdíjban részesül.

Versenyszabályok:

  • egyéni verseny, melyben kizárólag nyugdíjas horgászok (bármilyen nyugdíjas jogcím alapján) vehetnek részt. (Egyedi esetben a versenyszervezők állásfoglalása a mérvadó.)
  • a verseny előre kitűzött, sorsolt helyeken történik. A sorsolás menete: a nevezett csapatok, a nevezési díj befizetésének sorrendje szerint húzzák ki azt a számot, ami meghatározza, hogy a következő körben mely sorrendben történik a helyek kisorsolása.
  • a versenyen két horgászbot egyidejű használata és bármilyen szabályos horgászkészség, vagy módszer használata engedélyezett
  • A kifogott halakat mérlegelésig haltartóban kell tárolni, majd a mérlegelés után azonnal kíméletesen vissza kell helyezni a vízterületre
  • az értékelésbe kizárólagosan az élve mérlegelt méretkorlátozott és tilalmi idővel védett (napi darabszám korlátozással szabályozott) hal számít be méretkorlátozásra tekintettel. A rendezők a mérlegelést folyamatosan végzik, (visszahelyezés esetén matrac, fertőtlenítő használata javasolt) a mérlegelésig a kifogott hal tárolása kíméletesen, szákban, pontyzsákban, pányvázva, stb. történhet.
  • az eredménybe a kifogott hal összsúlya grammban kerül beszámításra, (holtverseny esetén a versenybírók állásfoglalása alapján a kifogott halak darabszáma, vagy a legnagyobb egyedsúlyú kifogott hal dönt.)
  • Etetésre darált etetőanyag, bojli, pellet, method mix, főzött és erjesztett magvak, élő csali egyaránt használhatók.
  • a verseny partról történik, csónak, etetőhajó, egyéb – nem partról horgászkészség által bejuttatott – etetésre használt vízen úszó eszköz használata tiltott.
  • a versenyszabályokat, a KHESZ helyi horgászrendjét és a MOHOSZ Országos Horgászrendjét be nem tartó versenyzők a versenyből azonnali kizárásra kerülnek
  • a verseny alkalmával megfogott hal nem vihető el
  • a versenykiírásban nem szabályozott, egyedi kérdésekben a versenyszervezők állásfoglalása a mérvadó.
  • A horgászállásokat tisztán, rendezett állapotban kell hagyni.

A szervezők, a résztvevő csapatok tagjainak, a versenyt meglátogató vendégeknek testi épségéért, illetve értékeiért sem anyagi, sem más jellegű felelősséget nem vállalnak, a versenyen mindenki saját felelősségére vesz részt.

A résztvevőknek a helyszínen 12:30-kor átvehető helyszíni ebédet biztosítunk, mely a helyszínen elfogyasztható. (A ebéd horgászhelyen történő elfogyasztására is van lehetőség, kérjük ennek érdekében hozzanak magukkal zárható ételhordót.)

 

MEGYEI CSAPATBAJNOKSÁG

Időpontja: 2017. szeptember 10.

Helye: Fűzfás-zugi-holtág

Nevezési határidő: 2017. szeptember 1. péntek 12 óráig (e-mailen, telefonon, vagy személyesen
kizárólag a KHESZ elérhetőségein)

Nevezési díj: 12 000 Ft, mely magába foglalja az ebéd költségét (csapatonként 5+3 fő). A nevezési díj utalással, csekken, vagy helyszíni regisztrációkor is befizethető. Csekken és utalással történő fizetésnél kérjük feltüntetni: „MCS nevezési díj”. Kérjük a helyszíni nevezési díjfizetést előre jelezni. A befizetési csekk másolatát és a tárgyévre érvényesített horgász igazolvány – a szövetségi tagság igazolása céljából – a helyszínen ellenőrzésre kerül. (Számlaszám: OTP: 11733003-20030188)

A verseny lebonyolítása:

  • a verseny egy napon, egy délelőtti, egy délutáni fordulóban, fordulónként három órában kerül lebonyolítása,
  • a fordulónként használható etetőanyag mennyisége 10 liter (a hozzá kevert földdel együtt), az élő anyag maximálisan 1 liter, ebből 0,25 liter lehet a szúnyog, tűzőszúnyogot kizárólag horogra lehet használni, mennyisége FipsEd limitedény szerint
  • csapatonként 5 fő + 1 fő tartalék versenyző + edző és csapatvezető részvételével (A versenyző bármilyen korú és nemű személy lehet, aki 2017-ban tagja a versenybe nevezett Szövetséghez tartozó tagegyesületnek.)
  • a kiírásban külön nem szabályozott kérdésekben a MOHOSZ Országos Versenyszabályzata, egyedi esetben a Verseny Bizottság állásfoglalása a mérvadó.

Edzési lehetőség: Hivatalos edzésnap 2017. szeptember 9. péntek, 10. szombat 7-19 óráig. A hivatalos edzésnapon a holtágra szóló érvényes területi horgászjegy hiányában a tó halászati őrével előzetes egyeztetést kérünk. (Fehér Csaba, 30/498-4927)

Díjazás: Az első három helyezett csapat serleget és érmet kap.

Találkozás: 2017. szeptember 10. vasárnap 5 óra 30 perckor az Ifjúsági lakótelep mögött, a holtág töltése mellett. holtág partján.

 

BÉKÉS MEGYEI BOJLIS HORGÁSZVERSENY – FÁS TÓ

II. forduló – 2017. szeptember 14-17.

Részletes információ és versenykiírás: bekesmegyeibojlisok.hu

 

„MÓDSZEREK HARCA” A POKLÁS CSATORNÁN

Időpont: 2017. szeptember 17. vasárnap 8 órától-16 óráig

Helyszín: Poklás csatorna, Gyula

Versenyszervező: KHESZ Verseny Szakbizottsága

Gyülekező: 2017. szeptember 17. vasárnap 8 órakor.

A verseny egy fordulóban kerül lebonyolításra, 9-15 óráig. Eredményhirdetés és helyszíni vacsora 15:30-kor.

Nevezés: 2017. szeptember 12. kedd 12 óráig (e-mailen, telefonon, vagy személyesen a KHESZ elérhetőségein.) A nevezés elfogadásának feltétele a nevezési díj befizetése. Kérjük a nevezésnél megjelölni a nevezési díj befizetésének módját. A helyszíni nevezési díj fizetését kérjük a nevezéskor előre jelezni. Határidőn túli és helyszíni nevezést a Bizottság nem fogad el.

Nevezési díj: 1 000 Ft/csapat, mely a verseny eredményhirdetését követően helyszíni vacsorát tartalmaz. A nevezési díj utalással, csekken, a KHESZ székházában és a helyszínen személyesen is befizethető. A helyszíni nevezési díj fizetését kérjük a nevezéskor előre jelezni. Csekken és utalással történő fizetésnél kérjük feltüntetni: „Poklás verseny”

Díjazás: az 1-3 helyezett serlegben és éremben, továbbá támogatóink által értékes tárgynyereményben részesül. A legnagyobb halat kifogó különdíjban részesül.

Versenyszabályok:

  • a verseny páros verseny, egy csapat két főből áll.
  • a verseny előre kitűzött, sorsolt helyeken történik. A sorsolás menete: a nevezett csapatok a nevezési díj befizetésének sorrendje szerint húzzák ki azt a számot, ami meghatározza, hogy a következő körben mely sorrendben történik az helyek kisorsolása. A versenypálya két szektorra kerül felosztásra, a csapat egyik tagja az egyik, másik tagja a másik szektorba húz horgászhelyet.
  • A kifogott halakat mérlegelésig haltartóban kell tárolni, majd a mérlegelés után azonnal kíméletesen vissza kell helyezni a vízterületre
  • az értékelésbe kizárólagosan az élve mérlegelt méretkorlátozott és tilalmi idővel védett (napi darabszám korlátozással szabályozott) hal számít be méretkorlátozásra tekintettel. A rendezők a mérlegelést folyamatosan végzik, (visszahelyezés esetén matrac, fertőtlenítő használata javasolt) a mérlegelésig a kifogott hal tárolása kíméletesen, szákban, pontyzsákban, pányvázva, stb. történhet.
  • az eredménybe a kifogott hal összsúlya grammban kerül beszámításra, (holtverseny esetén a versenybírók állásfoglalása alapján a kifogott halak darabszáma, vagy a legnagyobb egyedsúlyú kifogott hal dönt.)
  • Etetésre darált etetőanyag, bojli, pellet, method mix, főzött és erjesztett magvak, élő csali egyaránt használhatók. A verseny időtartama alatt összesen 12 liter etető anyag használható fel. Szúnyoglárva etetésre és csalizásra sem használható.
  • Egy versenyző egyidőben egy bottal horgászhat, a versenyen a hatályos jogszabály szerint horgászni minden nemű szabályos horgász készséggel és módszerrel lehet (feeder, bojlis készség, match, stb.)
  • a verseny partról történik, csónak, etetőhajó, egyéb – nem partról horgászkészség által bejuttatott – etetésre használt vízen úszó eszköz használata tiltott.
  • a versenyszabályokat, a Poklás csatorna helyi horgászrendjét és a MOHOSZ Országos Horgászrendjét be nem tartó versenyzők a versenyből azonnali kizárásra kerülnek
  • a verseny alkalmával megfogott hal nem vihető el a versenykiírásban nem szabályozott, egyedi kérdésekben a versenyszervezők állásfoglalása a mérvadó.
  • A horgászállásokat tisztán, rendezett állapotban kell hagyni.

A szervezők, a résztvevő csapatok tagjainak, a versenyt meglátogató vendégeknek testi épségéért, illetve értékeiért sem anyagi, sem más jellegű felelősséget nem vállalnak, a versenyen mindenki saját felelősségére vesz részt.

A versenyen résztvevőknek a verseny végén, az eredményhirdetést követően helyszínen vacsorát biztosítunk.

 

KÖRÖSI PERGETŐVERSENY

Időpontja: 2017. október 6. péntek 13 órától 7. szombat 13 óráig (24 óra)

Helyszín: Kettős-Körös, a sebes-körösi összefolyástól felfelé a Mezőberény-Bélmegyer közúti hídig

Jellege: Csónakos pergető csapatverseny

Nevezés: 2017. október 4. szerda 12 óráig (e-mailen, telefonon, vagy személyesen a KHESZ elérhetőségein) A nevezés elfogadásának feltétele a nevezési díj befizetése. Kérjük a nevezésnél megjelölni a nevezési díj befizetésének módját. A helyszíni nevezési díj fizetését kérjük a nevezéskor előre jelezni.

A verseny kevesebb, mint 15 csapat jelelentkezése esetén nem kerül megrendezésre. Egy csapat két főből áll.

Nevezési díj: 2 000 Ft / csapat, mely tartalmazza a szombati ebédet. Kérjük a nevezésnél megjelölni a nevezési díj befizetésének módját. A helyszíni nevezési díj fizetését kérjük a nevezéskor előre jelezni.

Nevezéskor kérjük megadni:

  • csapatnév
  • csapattagok nevei
  • kapcsolattartó neve elérhetőségei
  • díj befizetésének módja (személyesen az irodában, utalással, versenyhelyszínen)

Regisztrációs- és versenybázis: Köröstarcsai kishajókikötő

Program:

Október 6. péntek

  • regisztráció 10:00 órától 11:00 óráig
  • előkészületek (csónakok, felszerelések előkészítése) 12:30-ig
  • megnyitó, versenytájékoztató: 12:30-kor
  • verseny kezdete (kikötőből való indulás): 13:00 órakor

Október 7. szombat

  • verseny vége 13:00 órakor
  • kikötőbe való érkezés, mérlegelés 14:30-ig
  • ebéd 15 órakor
  • eredményhirdetés, díjátadó: 16 órakor

A verseny szabályai:

  • A versenyre 2 fős csapatok nevezhetnek.
  • A csapattagok kizárólag együtt (egy csónakból) horgászhatnak.
  • Csak a kijelölt területen (versenypálya) lehet horgászni.
  • A kijelölt versenypályán belül a horgászhelyét mindenki önállóan választhatja meg, és a versenyidőn belül tetszőlegesen változtathatja.
  • A versenyen kizárólag csónakból lehet horgászni.
  • A versenyen a jogszabályokat és horgászrendet nem sértő műcsalik, nem tiltott módon történő használata engedélyezett.
  • A versenyen gyári, vagy házi készítésű műcsalik egyaránt használhatóak.
  • Műlegyek, streamerek használata, beleértve a balinólmos-legyes készséget is, tilos.
  • A forgókanalak, wobblerek hármashorga lehet légyszerű.
  • Gumihalak, twisterek vendéghorgozása (patkolás) nem engedélyezett
  • Tilos bármilyen etetés és bármilyen etetőanyag használata.
  • Egy felszerelésen, egyszerre maximum 1 db műcsali lehet.
  • Természetes csalival horgászni tilos (pl. élő vagy döglött kishallal való pergetés).
  • A tisztán és célzottan vertikális műcsalimozgatás (műcsalis mártogatás) nem engedélyezett.
  • A csalik vontatása nem engedélyezett.
  • Tilos a műcsalit letett bottal, vízáramlással mozgatni.
  • Versenyzőnként, egyszerre 1 db bot használható.
  • A szabályos módon, de fejrészen kívüli külső akadással fogott halat megtartani tilos.
  • Az értékelésnél a következő halfajok számítanak: csuka, harcsa, balin, süllő, kősüllő, domolykó, jászkeszeg, sügér
  • Értékelésnél a halak teljes hossza mérvadó (fejcsúcstól a farokúszó végéig).
  • A mérésnél a sügér kivételével a hatályos jogszabályok szerinti méreten aluli – standard testhosszú – hal nem vehető figyelembe.
  • A halak hossza cm-ben kerül feljegyzésre, ezek összege adja a végeredményt.
  • A csapattagok által fogott halak hossza összeadódik.
  • A versenyen a versenyzők kötelesek a fogott halakat a mérlegelésig sérülésmentesen élve tartani.
  • Mérlegelés 14-én, pénteken este és 15-én szombaton reggel (pályán végighalad egy mérlegelő hajó), illetve a verseny végén a kikötőben lesz. 
  • A mérés idejére mind a két csapattársnak szüneteltetnie kell a horgászatot és segítenie kell a mérést.
  • Mérésig a halakat megfelelő haltartó hálóban (pl. pontyzsák) kell tartani (a verseny végén a kikötőbe behozni).
  • Szájbilincs és pányva használata tilos.
  • A versenyszákba nem férő, nagyobb méretű halakat a mérésig (kíméletesen), fel lehet kantározni.
  • Mérlegelés után minden halat azonnal vissza kell helyezni a vízbe.
  • Halradar, egyéb mederszonár használata nem engedélyezett.
  • A versenybírók a használt felszereléseket, csalikat ellenőrizni jogosultak.
  • Azonos összesített eredmény esetén a nagyobb hal hossza dönt.
  • A csónakot robbanómotorral, elektromos motorral, vagy evezővel lehet hajtani, a versenytársak nyugodt horgászatának biztosításával.
  • Horgászni lehorgonyzott és sodortatott csónakból egyaránt lehet.
  • A versenyzők semmiféle külső segítséget nem kaphatnak, kivétel vészhelyzet esetén.
  • Bármilyen rendellenesség, probléma esetén a legközelebb álló csónakban lévők kötelesek segíteni a bajba jutottaknak.
  • A csónakoknak horgászat közben minimum 30 méteres távolságot kell tartaniuk egymástól.
  • A csónakokat éjszaka – még ha minimális fénnyel is – de ki kell világítani úgy, hogy a horgásztársak láthassák, de a csapatok egymást ne zavarják.
  • Minden csapattól elvárás a sportszerű versenyzés.
  • Ha egy csapat bármelyik tagja tiltott módszerekkel horgászik, vagy a verseny alatt a szabályzattal ellentétes módon viselkedik vagy esetleg csalást követ el, a csapat a versenyből azonnali kizárásra kerül.
  • A vonatkozó versenyszabályok megsértése esetén a figyelmeztetésről, vagy kizárásról a versenybizottság dönt.
  • Minden vitás kérdésben a mérlegelő hajó személyzete dönt, melyet valamennyi horgász köteles elfogadni.
  • Maximim 30 csapat jelentkezését tudjuk elfogadni a beérkezés sorrendjében.
  • Egy regisztráció akkor tekinthető érvényesnek, ha a nevezési díjat igazoló szelvény a helyszíni regisztrációnál bemutatásra vagy a díj a helyszínen befizetésre kerül.
  • A csónakban a versenyzőkön kívül más személy nem tartózkodhat.
  • A versenyzők a versenyen saját felelősségükre vesznek részt. A rendezőség a versenyen esetlegesen történő balesetekért és keletkezett károkért felelősséget nem vállal.
  • A verseny folyamán észlelt, vélelmezett szabálytalanságokat a rendezőség megadott telefonszámán haladéktalanul jelezni kell.
  • Amennyiben a csapat a versenyt folytatni nem tudja, a pálya elhagyásáig fogott és lemérlegelt halai a versenybe beleszámítanak.
  • A versenyszabályokat, a KHESZ Helyi Horgászrendjét és a MOHOSZ Országos Horgászrendjét be nem tartó csapatok a versenyből azonnali kizárásra kerülnek.
  • A versenykiírásban nem szabályozott, egyedi kérdésekben a versenyszervezők állásfoglalása a mérvadó.

Díjazás:

  • Az 1-3. helyezett csapat tagjai érem, serleg- és a támogatók általi tárgyjutalomban részesülnek.
  • A legnagyobb halat kifogó csapatot különdíjjal jutalmazzuk.

A Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége Verseny Szakbizottsága valamennyi versenycsapatnak és nevezőnek sok sikert és sportszerű versenyzést kíván!

 

Egyéb megyei versenyprogramok:

TIMÁR MIX – MINIKER – SAPI KUPA VERSENYSOROZAT 2017.

Nyári Tamás versenyszervező, a SAPI horgásztó üzemeltetői, valamint a SAPI Fish Horgászegyesület 2017. évben meghirdeti a „Timár Mix – Miniker – SAPI Kupa” elnevezésű versenysorozatot. A versenysorozatban finomszerelékes úszós és feeder versenyek is szerepelnek.

A verseny helyszíne: Doboz, SAPI horgásztó

Úszós verseny időpontjai:

  • 2017. április 30.
  • 2017. május 28.
  • 2017. június 25.
  • 2017. július 23.
  • 2017. augusztus 13.
  • 2017. szeptember 24.
  • 2017. október 15.

Feeder versenyek időpontjai:

  • 2017. április 02.
  • 2017.augusztus 06.
  • 2017. szeptember 03.

„Évadzáró” verseny:

  • 2017. november 12. (úszós és feeder módszer egyaránt használható)

Versenyszabályok (feeder és úszós módszer közös szabályai):

  • versenynaponként 2 négyórás forduló,
  • az értékelésbe a küsz nem számít be,
  • az etető- és tűzőszúnyog használata nem engedélyezett,
  • élő csali fordulóként maximum 3 liter.

Versenynaponként az első három helyezett serleg díjazásban részesül.

Találkozó, regisztráció a helyszínen 05.30 órakor.

Úszós versenyek különös szabályai:

  • Pellet, bojli, nem természetes eredetű csali sem etetésre, sem csalizásra nem használható.
  • Az úszós versenynapok összetett értékelésre is kerülnek: versenynaponként az első tíz helyezett pontokat szerez, úgy, hogy az első helyezett 10 pontot, a második helyezett 9 pontot, a harmadik helyezett 8 pontot kap, és így tovább; versenyzőként az öt legeredményesebb versenynapon megszerzett pontok összesítésre kerülnek, a legmagasabb összesített pontot megszerző versenyző elnyeri a „SAPI-tó 2017. évi Bajnoka” címet és serlegdíjazásban részesül.

A fent nem érintett kérdésekben az OVHB (úszós) Finomszerelékes Versenyszabályzata irányadó.

Feeder versenyek különös szabályai:

  • Mind a klasszikus finomszerelékes és az un. method módszer is használható. Minden etetőkosár típus (két végén nyitott un. open ended, klasszikus bordás, lapos, pelletkosár, töltögetős stb.) használható.
  • Előkehosszúság és horogméret tetszőleges.
  • Pellet és minibojli (maximálisan: 16 mm átmérőjű) mind etetésre és csalizásra is használható, szilikon és más nem természetes alapanyagú un. csali imitációk (pl. gumikukorica, technopufi) csalizásra használható.
  • Etetés csak kosárral.
  • Etetőanyag limit: 12 liter.

Versenynapokra jelentkezés: Telefonon Nyári Tamás főszervezőnél a versenynapokat megelőző csütörtökig, telefon: +36-30-393-4690.

a Szervezők

 

KHESZ 2016. évi versenykiírása vázlatos formában (a részletes versenykiírás alább olvasható):

  1. Megyei felnőtt egyéni bajnokság – 2016. április 9-10, Fűzfás-zug, Gyomaendrőd (Ifjúsági lakótelep mögötti szakasz)
  2. Megyei csapatbajnokság – 2016. szeptember 25, Kecskés-zugi holtág, Vésztő
  3. Match-fishing-KHESZ Matchbotos kupa – 2016. június 12, Fás tó
  4. Balogh&Balogh feeder nyitó bajnokság – 2016. április 24, Mikolik tó, Szeghalom
  5. Balogh&Balogh-KHESZ megyei feeder bajnokság – 2016. május 29, Fás tó, Békéscsaba
  6. Poklás pontyfogó kupa – 2016. június 19, Poklás csatorna, Gyula
  7. Fás tavi harcsafogó verseny – 2016. július 22-24.
  8. Pünkösdi Félhalmi nagyhalfogó horgászverseny – 2016. május 13-15, Félhalmi holtág “ötös”
  9. KHESZ Körösi pergetőverseny – 2016. október 14-15, Kettős-Körös (összefolyástól felfelé a Mberény-Bélmegyer közúti hídig)
  10. Módszerek harca a Poklás csatornán – 2016. szeptember 18, Poklás csatorna, Gyula
  11. A KHESZ Ifi Klubjának versenyei: 2016. május 29 – Élővíz csatorna, békéscsabai szakasz, 2016. szeptember 11. vasárnap – Poklás csatorna, Gyula
  12. Körösvidéki Sulikupa – Selejtezők 9 helyszínen: 2016. április 23, döntő: 2016. május 22 – Munkácsy tó, Gyula
  13. 50+ KHESZ KUPA – A verseny időpontja: 2016. augusztus 28. – Helyszíne: Mikolik horgásztó

 

MEGYEI FELNŐTT EGYÉNI BAJNOKSÁG

Időpontja: 2016. április 9-10.

Helyszíne: Fűzfás-zug, Gyomaendrőd (Ifjúsági lakótelep mögötti szakasz) (A vízterület 2016. január 1-től a KHESZ kezelésében van.)

Nevezési határidő: 2016. április 5. kedd 12 óráig, e-mailen, telefonon, vagy személyesen a KHESZ elérhetőségein. A nevezési díj átutalással, csekken, vagy a helyszíni regisztrációkor is befizethető. Kérjük a helyszíni nevezési díjfizetést a jelentkezéskor előre jelezni. A befizetés igazolása és a tárgyévre érvényesített horgász igazolvány – a szövetségi tagság igazolása céljából – a helyszínen ellenőrzésre kerül. (Számlaszám: OTP: 11733003-20030188)

Nevezési díj: 2 000 Ft/fő, mely összeg magában foglalja a két ebéd díját.

A verseny a MOHOSZ Országos Versenyszabályzatától eltérően három fordulóban, fordulónként három órában kerül lebonyolításra. (szombat 2, vasárnap 1 forduló). A maximális bothossz 13 méter, a fordulónként használható etetőanyag mennyisége 17 liter (a hozzá kevert földdel együtt), az élő anyag maximálisan 2,5 liter, ebből 0,5 liter lehet a szúnyog, egy nyolcad liter a tűzőszúnyog mennyisége. A felsorolt feltételeken kívül a MOHOSZ Országos Versenyszabályzata, egyedi esetben a Verseny Szakbizottság állásfoglalása a mérvadó.

Díjazás:

  • az 1-3. helyezett serlegben részesül
  • az 1-3. helyezett a KHESZ összevont éves területi jegyében részesül

Találkozás: 2016. április 9. szombat 5 óra 30 perckor az Ifjúsági lakótelep mögött, a holtág töltése mellett.

Hivatalos edzésnap 2016. április 8-án pénteken7-20 óráig, a verseny hetében edzés egyénileg. Kérjük a hivatalos edzésnap igénybe vétele esetén az előzetes egyeztetést Scherk László (30/694-3637), vagy Fehér Csaba (30/498-4927) halászati őröknél.

 

MEGYEI CSAPATBAJNOKSÁG

Időpontja: 2016. szeptember 25.

Helyszíne: Kecskés-zugi-holtág, Vésztő

Nevezési határidő: 2016. szeptember 15. csütörtök 12 óráig (e-mailen, telefonon, vagy személyesen a KHESZ elérhetőségein)

Nevezési díj: 12 000 Ft, mely magába foglalja az ebéd költségét (csapatonként 5+3 fő). A nevezési díj utalással, csekken, vagy helyszíni regisztrációkor is befizethető. Csekken és utalással történő fizetésnél kérjük feltüntetni: „MCS nevezési díj”.  Kérjük a helyszíni nevezési díjfizetést előre jelezni. A befizetési csekk másolatát és a tárgyévre érvényesített horgász igazolvány – a szövetségi tagság igazolása céljából – a helyszínen ellenőrzésre kerül. (Számlaszám: OTP: 11733003-20030188)

A verseny lebonyolítása:

  • a verseny egy napon, egy délelőtti, egy délutáni fordulóban, fordulónként három órában kerül lebonyolítása
  • a fordulónként használható etetőanyag mennyisége 8,5 liter (a hozzá kevert földdel együtt), az élő anyag maximálisan 1,25 liter, ebből 0,25 liter lehet a szúnyog, egy tizenhatod liter a tűzőszúnyog mennyisége
  • csapatonként 5 fő+1 fő tartalék versenyző+edző és csapatvezető részvételével (A versenyzők bármilyen korú és nemű személy lehet, aki 2016-ban tagja a versenybe nevezett Szövetséghez tartozó tagegyesületnek.)
  • a kiírásban külön nem szabályozott kérdésekben a MOHOSZ Országos Versenyszabályzata, egyedi esetben a Verseny Szakbizottság állásfoglalása a mérvadó.

Edzési lehetőség: Hivatalos edzésnap 2016. szeptember 24. szombat 8-19 óráig. A holtágra  szóló érvényes területi horgászjegy hiányában a tó halászati őrével előzetes egyeztetést kérünk.

Díjazás: Az első három helyezett csapat serleget és érmet kap.

Találkozás: 2016. szeptember 25. vasárnap 5 óra 30 perckor a holtág partján.

 

MATCH-FISHING-KHESZ MATCH-BOTOS KUPA – FÁS-TÓ

Időpontja: 2016. június 12.

Helye: Fás-tó, Békéscsaba – versenypálya szakasz (Wagner utcai egyenes)

Nevezési határidő: 2016. június 8. szerda 12 óra

Nevezési díj: 1.000 Ft. A nevezési díj utalással, csekken, vagy helyszíni regisztrációkor is befizethető. Kérjük a helyszíni fizetést a nevezéskor előre jelezni. Csekken és utalással történő fizetésnél kérjük feltüntetni: „Match nevezési díj”.  (Számlaszám: OTP: 11733003-20030188) Határidőn túli nevezést a Szakbizottság nem fogad el.

A verseny lebonyolítása:

  • a verseny két fordulóban, fordulónként 4 órában kerül lebonyolítása
  • a versenyben kizárólag match horgászbot használható úszós szerelékkel
  • a fordulónként használható etetőanyag mennyisége 17 liter, élő csali max. 2 liter, ebből szúnyog fél liter, tűzőszúnyog csak csalizásra használható
  • fent külön nem szabályozott kérdésekben a MOHOSZ Országos Versenyszabályzata, egyedi esetben a versenyszervezők állásfoglalása a mérvadó

Díjazás: Az első három helyezett serlegben részesül.

Találkozás: 2016. június 12. vasárnap 5 óra 30 perckor a verseny helyszínén.

 

BALOGH és BALOGH FEEDER NYITÓ BAJNOKSÁG

Ideje: 2016. április 24.

Helye: Mikolik-tó, Szeghalom

Nevezési határidő: 2016. április 20. szerda 12 óráig (e-mailen, telefonon, vagy személyesen a KHESZ elérhetőségein)

Nevezési díj: 3 000 Ft. A nevezési díj helyszíni regisztrációkor fizetendő. A nevezési díj helyszíni ebédet tartalmaz.

A verseny a 2016. április 1-től érvényes MOHOSZ OVHB hivatalos feeder versenyszabályzat alapján kerül lebonyolításra.

A verseny lebonyolítása, szabályok kivonatosan:

  • Aki a versenyzést a verseny befejezése előtt (az önhibáján kívüli eseteket pl. sérülés, stb. kivéve) abbahagyja, a Szakbizottság döntésétől függően, de legalább egy évig semmilyen megyei bajnokságon nem indulhat el.
  • Amennyiben az időjárási körülmények vagy más vis-major lehetetlenné teszi a verseny megrendezését, akkor legkésőbb négy héten belül változatlan helyszínnel és változatlan feltételekkel meg kell ismételni.
  • a verseny két fordulóban, fordulónként 4 órában (2 x 4 óra) kerül lebonyolításra.
  • Az etetőanyag és csali összetételének kizárólag természetes eredetű anyagokból kell állnia, semmilyen fémes eredetű anyag, valamint bojli, paszta vagy gyurma-műcsali nem használható. Valamennyi feeder bajnokságban egy fordulóban maximum 12 l etetőanyag (bekevert, áttört, kész, nedves állapotban, beleértve földet, agyagot, kukoricát, magokat, pelletet és minden egyéb, a vízi környezetre és a növényzetre ártalmatlan, nem mérgező összetevőt) és 2,5 l csali használható fel, ez utóbbi maximum 0,5 l apró szúnyoglárvát tartalmazhat.
  • Külön nem szabályozott és vitatott esetekben a versenyszervezők (KHESZ Verseny Bizottsága) állásfoglalása a mérvadó.

Díjazás: Az 1-3. helyezett serlegben és tárgynyereményben részesül.

Találkozás: 2016. április 24-én vasárnap 600-kor a verseny helyszínén.

 

KHESZ-BALOGH és BALOGH FEEDER BAJNOKSÁG

Ideje: 2016. május 29.

Helye: Fás-tó, Békéscsaba

Nevezési határidő: 2016. május 24. kedd 12 óráig (e-mailen, telefonon, vagy személyesen a KHESZ elérhetőségein)

Nevezési díj: 3 000 Ft. A nevezési díj utalással, csekken, vagy helyszíni regisztrációkor is befizethető. Csekken és utalással történő fizetésnél kérjük feltüntetni: „Feeder nevezési díj”.  Kérjük a helyszíni nevezési díjfizetést előre jelezni. A nevezési díj helyszíni ebédet tartalmaz. (Számlaszám: OTP: 11733003-20030188)

A verseny a 2016. április 1-től érvényes MOHOSZ OVHB hivatalos feeder versenyszabályzat alapján kerül lebonyolításra.

A verseny lebonyolítása, szabályok kivonatosan:

  • Aki a versenyzést a verseny befejezése előtt (az önhibáján kívüli eseteket pl. sérülés, stb. kivéve) abbahagyja, a Szakbizottság döntésétől függően, de legalább egy évig semmilyen megyei bajnokságon nem indulhat el.
  • Amennyiben az időjárási körülmények vagy más vis-major lehetetlenné teszi a verseny megrendezését, akkor legkésőbb négy héten belül változatlan helyszínnel és változatlan feltételekkel meg kell ismételni.
  • a verseny két fordulóban, fordulónként 4 órában (2 x 4 óra) kerül lebonyolításra.
  • Az etetőanyag és csali összetételének kizárólag természetes eredetű anyagokból kell állnia, semmilyen fémes eredetű anyag, valamint bojli, paszta vagy gyurma-műcsali nem használható. Valamennyi feeder bajnokságban egy fordulóban maximum 12 l etetőanyag (bekevert, áttört, kész, nedves állapotban, beleértve földet, agyagot, kukoricát, magokat, pelletet és minden egyéb, a vízi környezetre és a növényzetre ártalmatlan, nem mérgező összetevőt) és 2,5 l csali használható fel, ez utóbbi maximum 0,5 l apró szúnyoglárvát tartalmazhat.
  • Külön nem szabályozott és vitatott esetekben a versenyszervezők (KHESZ Verseny Bizottsága) állásfoglalása a mérvadó.

Díjazás: Az 1-3. helyezett serlegben és tárgynyereményben részesül.

Találkozás: 2016. május 29. vasárnap 600-kor a verseny helyszínén.

 

KHESZ POKLÁS PONTYFOGÓ KUPA

Helyszín: Poklás-csatorna, Gyula

Időpont: 2016. június 19.

Nevezési határidő: 2016. június 15. szerda 12 óráig

Szabályok:

  • horgászni egy bottal lehetséges, melynek típusa szabadon választható – feeder, match, picker, rakós – egyaránt lehet,
  • a versenyben nem engedélyezett a rövidelőkés un. method módszer használata,
  • a fordulók 2×4 órában kerülnek megrendezésre,
  • gyülekezés és horgászhelyek kisorsolása 6 órakor,
  • első forduló etetés 7:50-től , horgászat 8-12 óráig, második forduló etetés 13:50-től, horgászat 14-18 óráig
  • mérlegelés, eredményhirdetés 18:30-kor a csatorna Újülés utcai végén
  • etetőanyag fordulónként maximum 12 liter (szemes és pellet is használható)
  • élőcsali fordulónként 1 liter, melyből szúnyoglárva kizárólag horogra használható

Gyülekező: 6 órakor a Poklás csatorna Újülés utca felőli végén, a Poklás csatorna védtöltésénél.

Díjazás: az 1-3. helyezett serleget és érmet kap.

A verseny kevesebb, mint 15 fő jelentkezése esetén nem kerül megrendezésre.

 

FÁS-TAVI HARCSAFOGÓ VERSENY

Időpont: 2016. július 22. péntek 16 órától július 24. vasárnap 11 óráig.

Nevezési határidő: 2016. július 19. kedd 12 óráig a KHESZ Székházában személyesen, továbbá telefonon, írásban, vagy e-mail-en.

A szervezők 15 csapat nevezését fogadják el.

Nevezési díj: 4 000 Ft/csapat, mely díjat csekken, átutalással vagy személyesen kérünk befizetni (a csekken kérjük feltüntetni, hogy „harcsafogó verseny nevezési díj I, vagy  II.”)

A versenyben résztvevő csapatoknak a szervezők a szombati napon a helyszínen ebédet biztosítanak.

Verseny szabályai:

  • a versenyen horgászni csak csónakból, pergetés kivételével valamennyi elfogadott szabályos harcsafogó módszerrel és felszereléssel lehet,
  • a versenyre csónakonként 2 fős csapatok jelentkezését várjuk,
  • az értékelésbe a kifogott szürkeharcsa (Silurus glanis L.) grammban meghatározott súlya számít be. A versenyben az 50 cm standard testhosszt el nem érő harcsák nem kerülnek bemérésre.
  • holtverseny esetén a csapatok által kifogott harcsák közül a nagyobb egyedsúlyú dönt.
  • a verseny idejére a Fás tavon saját csónak használata elektromos motorral saját felelősségre engedélyezett (a csónakhasználat szabályai szerint)
  • a versenyzők csónakjaikat a horgászvízen a versenyek kezdőnapján 1400-tól 1545-ig, helyezhetik vízre (kizárólag megfelelő műszaki állapotú csónak), amit a verseny befejező napján 1100-től 1400-ig a vízről ki kell venni és el kell szállítani. A csónak vízre tétele és kivétele, a csónakkal való kikötés csak a kijelölt helyen történhet, ellenkező esetben a versenyből való azonnali kizárást vonja maga után.
  • csalizni csak megengedett élő csalival lehet
  • a versenyen halradar használata engedélyezett
  • a mérlegelést a versenyszervezők folyamatosan végzik.  Záró mérlegelés a csónaklerakásra kijelölt helyen 1100-kor. Eredményhirdetés: a verseny zárónapján 1130-kor.
  • az értékelésbe kizárólagosan az élve mérlegelt harcsa számít be, a versenybírók a mérlegelést folyamatosan végzik.

Díjazás: 1-3. helyezett csapat tagjai serlegben részesülnek.

 

PÜNKÖSDI FÉLHALMI NAGYHALFOGÓ VERSENY

Helye: Félhalmi holtág „ötös” szakasza (a holtág horgásztanyák felőli végétől)

Időpontja: 2016. május 13-15.

Regisztráció: május 13. péntek, 10:00-11:30-ig a Félhalmi „ötös” holtág végén a Körösvidéki Sporthorgász Egyesület horgásztanyájának udvarán (a büfénél), (a helyszínen napi horgászjegy, éves horgászjegy váltható)

  • horgászhelyek sorsolása: 11:30
  • kisorsolt helyek elfoglalása 11:30-12:00,
  • verseny (etetés) kezdete (kürtszó jelzi): 12:00
  • verseny vége: május 15. vasárnap 10:00 óra (kürtszó jelzi)
  • eredményhirdetés 11:00 óra (a holtág végén a horgászanya-büfé udvarán)

Nevezési határidő: 2016. május 10. kedd (Nevezni a KHESZ Székházában személyesen, telefonon a 66/328-945-ös telefonszámon munkaidőben, illetve e-mailen az info@khesz.hu címen lehetséges.)

A részvétel korlátozott. A versenyre 50 csapat nevezését tudjuk elfogadni!

A verseny nyílt, megyén belüli és kívüli, valamint külföldi versenyzők jelentkezését egyaránt elfogadjuk a versenykiírás feltételeinek elfogadása mellett.

Kérjük részvételi szándékukat jelezzék a fentiek alapján a KHESZ-nek  telefonon, e-mail-en vagy személyesen. A nevezés elfogadásának feltétele az érvényes horgászathoz szükséges okmányok megléte, mely a helyszínen ellenőrzésre kerül. Határidő utáni és helyszíni nevezést nem áll módunkban elfogadni. (A KHESZ által kiadott – a holtágra nem szóló – különböző típusú éves területi jegyeket a verseny idejére elfogadjuk.)

Nevezési díj: 5 000 Ft/csapat, mely díjat csekken, átutalással kérünk legkésőbb 2015. május 11-ig befizetni (csekken és átutalásnál kérjük közleményként feltüntetni: „Pünkösdi Félhalmi nevezési díj”) A nevezési díj helyszíni regisztrációkor történő befizetését kérünk előzetesen a nevezéskor jelezni.

Számlaszám: OTP 11733003-20030188

Verseny szabályai:

  • a versenybe kétfős csapatok jelentkezését várjuk
  • az értékelésbe kizárólagosan az élve mérlegelt méretkorlátozott és tilalmi idővel védett (napi darabszám korlátozással szabályozott) hal számít be méretkorlátozásra tekintettel. A rendezők a mérlegelést folyamatosan végzik, (visszahelyezés esetén matrac, fertőtlenítő használata javasolt) a mérlegelésig a kifogott hal tárolása kíméletesen, szákban, pontyzsákban, pányvázva, stb. történhet.
  • az eredménybe a csapatok által kifogott hal összsúlya grammban kerül beszámításra, (holtverseny esetén a versenybírók állásfoglalása alapján a kifogott halak darabszáma, vagy a legnagyobb egyedsúlyú kifogott hal dönt.)
  • a versenyen horgászni minden nemű szabályos horgász készséggel és módszerrel lehet (feeder, bojlis készség, match, stb.)
  • ­a verseny partról történik, csónak, etetőhajó, egyéb – nem partról horgászkészség által bejuttatott – etetésre használt vízen úszó eszköz használata tiltott.
  • a versenyszabályokat, a KHESZ Helyi Horgászrendjét és a MOHOSZ Országos Horgászrendjét be nem tartó csapatok a versenyből azonnali kizárásra kerülnek
  • a versenykiírásban nem szabályozott, egyedi kérdésekben a versenyszervezők állásfoglalása a mérvadó.

Díjazás:

  • 1-3. helyezett csapat tagjai éremben, serlegben és a támogatók által tárgyjutalomban részesülnek.
  • a legnagyobb halat kifogó csapatot különdíjjal jutalmazzuk.

A verseny csapadékos idő esetén is megtartásra kerül, a résztvevő csapatokat földutas közlekedés (csapadékos időben _kemény terep) várja. Gyomaendrőd, vagy Köröstarcsa felől a Hármas-Körös bal parti árvízvédelmi töltésén közlekedéshez külön engedély szükséges. (Megvásárolható a gyomaendrődi horgászboltokban). A verseny ideje alatt bekövetkezett balesetekért, eltulajdonított tárgyakért a rendező felelősséget nem vállal.

Információ, elérhetőségek:

  • Rendező: Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége (telefonszám, e-mail a fejlécben)
  • Információ: Scherk László +36 (30) 694-36-37 hivatásos halőr (versenyszervező); Fehér Csaba +36 (30) 498-49-27 hivatásos halőr (versenyszervező)

 

KHESZ KÖRÖSI PERGETŐVERSENY

Helye: Kettős-Körös, a sebes-körösi összefolyástól felfelé a Mezőberény-Bélmegyer közúti hídig

Időpontja: 2016. október 14-15., péntek 13 órától,  szombat 13 óráig (24 óra)

Jellege: Csónakos pergető csapatverseny

Nevezési határidő: 2016. október 7. péntek (Nevezni a KHESZ Székházában személyesen, telefonon a 66/328-945-ös telefonszámon munkaidőben, illetve e-mailen az info@khesz.hu címen lehetséges.)

Nevezési díj: 2 000 Ft / csapat, mely tartalmazza a szombati ebédet

A nevezés elfogadásának feltétele a nevezési díj befizetése.

Kérjük a nevezésnél megjelölni a nevezési díj befizetésének módját. A helyszíni nevezési díj fizetését kérjük a nevezéskor előre jelezni.

Nevezéskor kérjük megadni:

  • csapatnév
  • csapattagok nevei
  • kapcsolattartó neve elérhetőségei
  • díj befizetésének módja (személyesen az irodában, utalással, versenyhelyszínen)

Regisztrációs- és versenybázis: Köröstarcsai kishajókikötő

Program:

Október 14. péntek

  • regisztráció 10:00 órától 11:00 óráig
  • előkészületek (csónakok, felszerelések előkészítése) 12:30-ig
  • megnyitó, versenytájékoztató: 12:30-kor
  • verseny kezdete (kikötőből való indulás): 13:00 órakor

Október 15. szombat

  • verseny vége 13:00 órakor
  • kikötőbe való érkezés, mérlegelés 14:30-ig
  • ebéd 15 órakor
  • eredményhirdetés, díjátadó: 16 órakor

A verseny szabályai:

  • A versenyre 2 fős csapatok nevezhetnek.
  • A csapattagok kizárólag együtt (egy csónakból) horgászhatnak.
  • Csak a kijelölt területen (versenypálya) lehet horgászni.
  • A kijelölt versenypályán belül a horgászhelyét mindenki önállóan választhatja meg, és a versenyidőn belül tetszőlegesen változtathatja.
  • A versenyen kizárólag csónakból lehet horgászni.
  • A versenyen a jogszabályokat és horgászrendet nem sértő műcsalik, nem tiltott módon történő használata engedélyezett.
  • A versenyen bármilyen gyári, vagy házi készítésű műcsali használható.
  • Műlegyek, streamerek használata, beleértve a balinólmos-legyes készséget is, tilos.
  • A forgókanalak, wobblerek hármashorga lehet légyszerű.
  • Gumihalak, twisterek vendéghorgozása (patkolás) nem engedélyezett
  • Tilos bármilyen etetés és bármilyen etetőanyag használata.
  • Egy felszerelésen, egyszerre maximum 1 db műcsali lehet.
  • Természetes csalival horgászni tilos (pl. élő vagy döglött kishallal való pergetés).
  • A tisztán és célzottan vertikális műcsalimozgatás (műcsalis mártogatás) nem engedélyezett.
  • A csalik vontatása nem engedélyezett.
  • Tilos a műcsalit letett bottal, vízáramlással mozgatni.
  • Versenyzőnként, egyszerre 1 db bot használható.
  • A szabályos módon, de fejrészen kívüli külső akadással fogott halat megtartani tilos.
  • Az értékelésnél a következő halfajok számítanak: csuka, harcsa, balin, süllő, kősüllő, domolykó, jászkeszeg, sügér.
  • Értékelésnél a halak teljes hossza mérvadó (fejcsúcstól a farokúszó végéig).
  • A hatályos jogszabályok szerinti méreten aluli hal nem vehető figyelembe.
  • A halak hossza cm-ben kerül feljegyzésre, ezek összege adja a végeredményt.
  • A csapattagok által fogott halak hossza összeadódik.
  • A versenyen a versenyzők kötelesek a fogott halakat a mérlegelésig sérülésmentesen élve tartani.
  • Elpusztult hal nem számít bele a mérlegelésbe.
  • Mérlegelés 14-én, pénteken este és 15-én szombaton reggel (pályán végighalad egy mérlegelő hajó), illetve a verseny végén a kikötőben lesz.
  • A mérés idejére mind a két csapattársnak szüneteltetnie kell a horgászatot és segítenie kell a mérést.
  • Mérésig a halakat megfelelő haltartó hálóban (pl. pontyzsák) kell tartani (a verseny végén a kikötőbe behozni).
  • Szájbilincs és pányva használata tilos.
  • A versenyszákba nem férő, nagyobb méretű halakat a mérésig (kíméletesen), fel lehet kantározni.
  • Mérlegelés után minden halat azonnal vissza kell helyezni a vízbe.
  • Halradar, egyéb mederszonár használata nem engedélyezett.
  • A versenybírók a használt felszereléseket, csalikat ellenőrizni jogosultak.
  • Azonos összesített eredmény esetén a nagyobb hal hossza dönt.
  • A csónakot robbanómotorral, elektromos motorral, vagy evezővel lehet hajtani, a versenytársak nyugodt horgászatának biztosításával.
  • Horgászni lehorgonyzott és sodortatott csónakból egyaránt lehet.
  • A versenyzők semmiféle külső segítséget nem kaphatnak, kivétel vészhelyzet esetén.
  • Bármilyen rendellenesség, probléma esetén a legközelebb álló csónakban lévők kötelesek segíteni a bajba jutottaknak.
  • A csónakoknak horgászat közben minimum 30 méteres távolságot kell tartaniuk egymástól.
  • A csónakokat éjszaka – még ha minimális fénnyel is – de ki kell világítani úgy, hogy a horgásztársak láthassák, de a csapatok egymást ne zavarják.
  • Minden csapattól elvárás a sportszerű versenyzés.
  • Ha egy csapat bármelyik tagja tiltott módszerekkel horgászik, vagy a verseny alatt a szabályzattal ellentétes módon viselkedik vagy esetleg csalást követ el, a csapat a versenyből azonnali kizárásra kerül.
  • A vonatkozó versenyszabályok megsértése esetén a figyelmeztetésről, vagy kizárásról a versenybizottság dönt.
  • Minden vitás kérdésben a mérlegelő hajó személyzete dönt, melyet valamennyi horgász köteles elfogadni.
  • Maximim 30 csapat jelentkezését tudjuk elfogadni a beérkezés sorrendjében.
  • Egy regisztráció akkor tekinthető érvényesnek, ha a nevezési díjat igazoló szelvény a helyszíni regisztrációnál bemutatásra vagy a díj a helyszínen befizetésre kerül.
  • A csónakban a versenyzőkön kívül más személy nem tartózkodhat.
  • A versenyzők a versenyen saját felelősségükre vesznek részt. A rendezőség a versenyen esetlegesen történő balesetekért és keletkezett károkért felelősséget nem vállal.
  • A verseny folyamán észlelt, vélelmezett szabálytalanságokat a rendezőség megadott telefonszámán haladéktalanul jelezni kell.
  • Amennyiben a csapat a versenyt folytatni nem tudja, a pálya elhagyásáig fogott és lemérlegelt halai a versenybe beleszámítanak.
  • A versenyszabályokat, a KHESZ Helyi Horgászrendjét és a MOHOSZ Országos Horgászrendjét be nem tartó csapatok a versenyből azonnali kizárásra kerülnek.
  • A versenykiírásban nem szabályozott, egyedi kérdésekben a versenyszervezők állásfoglalása a mérvadó.

Díjazás:

  • Az 1-3. helyezett csapat tagjai érem+serleg- és a támogatók általi tárgyjutalomban részesülnek.
  • A legnagyobb halat kifogó csapatot különdíjjal jutalmazzuk.

*A verseny, kevesebb mint 15 csapat jelentkezése esetén nem kerül megrendezésre.

Információ, elérhetőségek:

Rendező: Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége
H-5600 Békéscsaba, Bajza utca 11.
Telefon: +36 (66) 328-945
Irodai mobil: +36 (30) 478-3783
Fax: +36 (66) 323-512
Mail: info@khesz.hu
khesz@mail.globonet.hu

 

„MÓDSZEREK HARCA” A POKLÁS CSATORNÁN

Versenyszervező: KHESZ Verseny Szakbizottsága

Helyszín: Poklás-csatorna, Gyula

Időpont: 2016. szeptember 18. vasárnap 8 órától-16 óráig

Nevezés: 2016. szeptember 13. kedd 12 óráig (e-mailen, telefonon, vagy személyesen a KHESZ elérhetőségein) A nevezés elfogadásának feltétele a nevezési díj befizetése. Kérjük a nevezésnél megjelölni a nevezési díj befizetésének módját. A helyszíni nevezési díj fizetését kérjük a nevezéskor előre jelezni. Határidőn túli és helyszíni nevezést a Szakbizottság nem fogad el.

Nevezési díj: 1 000 Ft/csapat, mely a verseny eredményhirdetését követően helyszíni vacsorát tartalmaz. A nevezési díj utalással, csekken, a KHESZ székházában és a helyszínen személyesen is befizethető. A helyszíni nevezési díj fizetését kérjük a nevezéskor előre jelezni. Csekken és utalással történő fizetésnél kérjük feltüntetni: „Poklás verseny’

Díjazás: az 1-3 helyezett serlegben és éremben, továbbá támogatóink által értékes tárgynyereményben részesül. A legnagyobb halat kifogó különdíjban részesül.

Versenyszabályok:

  • a verseny páros verseny, egy csapat két főből áll.
  • a verseny előre kitűzött, sorsolt helyeken történik. A sorsolás menete: a nevezett csapatok, a nevezési díj befizetésének sorrendje szerint húzzák ki azt a számot, ami meghatározza, hogy a következő körben mely sorrendben történik az helyek kisorsolása.
  • A kifogott halakat mérlegelésig haltartóban kell tárolni, majd a mérlegelés után azonnal kíméletesen vissza kell helyezni a vízterületre
  • az értékelésbe kizárólagosan az élve mérlegelt méretkorlátozott és tilalmi idővel védett (napi darabszám korlátozással szabályozott) hal számít be méretkorlátozásra tekintettel. A rendezők a mérlegelést folyamatosan végzik, (visszahelyezés esetén matrac, fertőtlenítő használata javasolt) a mérlegelésig a kifogott hal tárolása kíméletesen, szákban, pontyzsákban, pányvázva, stb. történhet.
  • az eredménybe a kifogott hal összsúlya grammban kerül beszámításra, (holtverseny esetén a versenybírók állásfoglalása alapján a kifogott halak darabszáma, vagy a legnagyobb egyedsúlyú kifogott hal dönt.)
  • Etetésre darált etetőanyag, bojli, pellet, method mix, főzött és erjesztett magvak, élő csali egyaránt használhatók. A verseny időtartama alatt összesen 12 liter etető anyag használható fel. Szúnyoglárva etetésre és csalizásra sem használható.
  • a versenyen a hatályos jogszabály szerint horgászni minden nemű szabályos horgász készséggel és módszerrel lehet (feeder, bojlis készség, match, stb.)
  • ­a verseny partról történik, csónak, etetőhajó, egyéb – nem partról horgászkészség által bejuttatott – etetésre használt vízen úszó eszköz használata tiltott.
  • a versenyszabályokat, a Poklás csatorna helyi horgászrendjét és a MOHOSZ Országos Horgászrendjét be nem tartó versenyzők a versenyből azonnali kizárásra kerülnek
  • a verseny alkalmával megfogott hal nem vihető el
  • a versenykiírásban nem szabályozott, egyedi kérdésekben a versenyszervezők állásfoglalása a mérvadó.
  • A horgászállásokat tisztán, rendezett állapotban kell hagyni.

A szervezők, a résztvevő csapatok tagjainak, a versenyt meglátogató vendégeknek testi épségéért, illetve értékeiért sem anyagi, sem más jellegű felelősséget nem vállalnak, a versenyen mindenki saját felelősségére vesz részt.

A versenyen résztvevőknek a verseny végén, az eredményhirdetést követően helyszínen vacsorát biztosítunk.

 

50+ KHESZ KUPA

A KHESZ 2016. évben külön versenyt hirdet az 50 éves életkor feletti, – idén elsősorban az úszós finomszerelékes pontyhorgászatot kedvelő – sporttársaknak. Megfelelő érdeklődés esetén a következő években más-más helyszínen, „veterán” megyei bajnokságként is meghirdetésre kerül a verseny.

A verseny időpontja: 2016. augusztus 28.

A verseny helyszíne: Mikolik horgásztó, Szeghalom (www.mikolik-horgaszto.hu). 

Nevezési határidő: 2016. augusztus 15. Nevezni a KHESZ elérhetőségein (telefon: 66/328-945; fax: 66/323-512, mail: khesz@mail.globonet.hu) lehet. Helyszíni nevezésre nincs lehetőség.

A versenyre nevezhet: aki az 50. életévét betöltötte, vagy azt 2016. évben tölti be.

A nevezés díjtalan, a helyszínen a napijegyet a versenyzőknek meg kell vásárolniuk.

Találkozó, regisztráció, díjfizetés a helyszínen 05.30 órakor.

Versenyszabályok:     

  • az értékelésbe a küsz nem számít be
  • az etető- és tűzőszúnyog használata nem engedélyezett
  • kétszer 4 órás forduló
  • engedélyezett bothosszúság: 11,5 m

A fent nem érintett kérdésekben az OVHB Úszós Finomszerelékes Versenyszabályzata irányadó.

Díjazás:  A verseny első három helyezettje serleg díjazásban részesül.

 

A KHESZ IFI HORGÁSZKLUBJÁNAK 2016. évi VERSENYEI

2016. május 29. vasárnap – horgász bemutató és gyermeknapi horgászverseny az Élővíz-csatornán (Békéscsaba, bíróság előtti szakasz)

  • Gyülekező 7:30-kor Békéscsabán, a József Attila utcai hídnál. Nevezés, majd a helyek kisorsolása 7:30-8:00-ig, a verseny 9:30-tól 11:30-ig tart. Határidőn túli nevezést a szervezők nem fogadnak el. Horgász bemutató 8:15-től 8:40-ig. A helyek elfoglalása sorsolás alapján történik. Etetőanyagot és csalit a szervezők biztosítanak. Az első három helyezettet serleggel és értékes tárgynyereménnyel jutalmazzuk. A versenyben egy horgászbot és finomszerelékes úszós készség használható. A részvétel ingyenes! MINDEN NEVEZŐ AJÁNDÉKOT KAP.

 A verseny első helyezettje ingyenes részvételt nyer a KHESZ által támogatott egyhetes nyári horgásztábor turnusok egyikére.

 

2015. szeptember 11. vasárnap – Pontyfogó horgászverseny a gyulai Poklás csatornán (Gyülekező: Gyula, Újülés utca végén, a Poklás csatorna Kisökörjárás tó felőli végénél)

  • Gyülekező 8:00-kor Gyulán, az Újülés utca végén, a Poklás csatorna Kisökörjárás tó felőli végénél. a Nevezés, majd helyek kisorsolása 8:00-8:30-ig, a verseny 9:00-tól 12:00-ig tart. Határidőn kívüli nevezést a szervezők nem fogadnak el. A helyek elfoglalása sorsolás alapján történik. Etetőanyagot és csalit a szervezők biztosítanak. Az első három helyezettet serleggel és értékes tárgynyereménnyel jutalmazzuk. A versenyben egy horgászbot – tetszőlegesen megválasztott pontyfogásra alkalmas módszerrel – használható. A részvétel ingyenes! A programra előzetes nevezést kérünk elérhetőségeink bármelyikén. Részvételi létszám korlátozott: 40 fő

 

KÖRÖSVIDÉKI SULIKUPA – ISKOLÁK KÖZÖTTI CSAPATVERSENY

Selejtező: 2016. április 23. szombat

Helyszínek: Békés megye járásainak helyén:

  • Békési tankerület: Élővíz-csatorna békési belvárosi szakasza (lebonyolító: Békési Horgászegyesület), találkozó:
  • Békéscsabai tankerület: Élővíz-csatorna békéscsabai belvárosi szakasza (lebonyolító: KHESZ) találkozó: Békéscsaba, Csabagyöngye Kulturális Központ előtt
  • Gyomaendrődi tankerület: Fűzfás-zug (lebonyolító: Gyomaendrődi HE), találkozó:
  • Gyulai tankerület: Poklás-csatorna (megtalálható a Nagyrománváros városrész keleti szélén, a Sittye utca és Uhrin János utca által közrezárt területen, lebonyolító: Gyulai SHE)
  • Mezőkovácsházi tankerület: Mezőkovácsházi Homokbánya-tó (lebonyolító: Mezőkovácsházi SHE)
  • Orosházi tankerület: Orosházi Béke Homokbányató (lebonyolító: Kinizsi HE)
  • Sarkadi tankerület: Éden-tó (lebonyolító: Bárkás HE)
  • Szarvasi járás: Kákafoki holtág, Szarvas városi szakasza (lebonyolító: Kákafoki HE)
  • Szeghalmi járás: Kecskés-zugi holtág, Vésztő (lebonyolító: Mágori SHE, Szeghalmi HE)

Döntő: 2016. május 22. (vasárnap)
Helyszíne: Munkácsy tó (Gyula külterület)

A programban szereplő versenyek kiírásának módosítási jogát a Verseny Szakbizottság fenntartja. A fent nem tisztázott, vitás kérdésekben a Verseny Szakbizottság állásfoglalása a mérvadó.

Kérjük Tagegyesületeink Elnökeit, Tisztségviselőit, hogy a kiírásban szereplő versenyek időpontjairól és a részvételi feltételekről tájékoztassák egyesületük tagságát.

A Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége Verseny Szakbizottsága valamennyi versenycsapatnak és nevezőnek sok sikert és sportszerű versenyzést kíván!

 

Nem KHESZ szervezésben, de annak támogatásával lebonyolításra kerülő 2016. évi versenyek

 

TIMÁR MIX – MINIKER – MIKOLIK PONTYFOGÓ KUPA versenysorozat 2016.

A szervező idén is meghirdeti a Timár Mix – Miniker – Mikolik Pontyfogó Kupa versenysorozatot, melynek helyszíne a szeghalmi Mikolik-tó (www.mikolik-horgaszto.hu).

Versenynapok: április 03., május 15., június 05., szeptember 18. október 09., november 13. (ez utóbbi évadzáró verseny, az összetett eredménybe nem számít be.)

Találkozó, regisztráció, díjfizetés a helyszínen 05.30 órakor.

Versenyszabályok:                          

  • versenynaponként 2 négyórás forduló,
  • az értékelésbe a küsz nem számít be
  • az etető- és tűzőszúnyog használata tilos
  • élő csali fordulóként maximum 3 liter

A fent nem érintett kérdésekben az OVHB (úszós) Finomszerelékes Versenyszabályzata irányadó.

Értékelés, díjazás:

  • versenynaponként az első három helyezett serleg díjazásban részesül,
  • versenynaponként az első tíz helyezett pontokat szerez, úgy, hogy az első helyezett 10. pontot, a második helyezett 9. pontot, a harmadik helyezett 8. pontot kap…., és így tovább,
  • az öt értékelendő versenynap közül a legeredményesebb négy versenynapon szerzett pontszámok összege alapján a versenysorozat végén összetett első helyezett kerül kihirdetésre, aki serlegben részesül, és elnyeri a „Mikolik-tó 2016. évi Pontyfogó Bajnoka” címet.

Nevezési díj: 2.500,- Ft/versenynap. Fizetés a helyszínen. A nevezési díj a napi területi jegyet magába foglalja.

Jelentkezés: Telefonon Nyári Tamás szervezőnél a versenynapokat megelőző csütörtökig, telefon: +36-30-393-4690.

———————————————————————————————————————–

 

KHESZ 2015. évi versenykiírása vázlatos formában (a részletes versenykiírás alább olvasható):

  • Megyei Felnőtt Egyéni Bajnokság – 2015. április 11-12, Hosszú tó, Mezőberény
  • Megyei Csapatbajnokság – 2015. július 26, Fás tó, Békéscsaba
  • Match-Fishing-KHESZ Kupa – 2015. április 5, Élővíz csatorna Békéscsaba városi szakasza, Szoborsétány
  • Match-Fishing-KHESZ Match-botos Kupa – 2015. május 24, Fás tó, Békéscsaba
  • Balogh&Balogh-KHESZ Megyei Feeder Bajnokság – 2015. július 5, Kecskés-zugi holtág, Vésztő
  • KHESZ Pontyfogó Kupa – 2015. május 31, Poklás csatorna, Gyula

TOVÁBBI VERSENYEK:

  • Fás tavi Harcsafogó Horgászverseny: I. 2015. április 24-26, Fás tó, II. 2015. július 31-augusztus 2.
  • Parti Harcsafogó Verseny a Békésszentandrási Siratón: 2015. május 30-31, Békésszentandrási Sirató holtág, Öcsödi oldal külső ív, üdülők utáni szakasz
  • Pünkösdi Félhalmi Nagyhalfogó Horgászverseny: 2015. május 15-17, Félhalmi holtág “ötös”
  • Fás tavi Bojlis Horgászverseny: 2015. szeptember 15-20, Fás tó
  • “Módszerek harca” a Poklás csatornán: 2015. szeptember 27.
  • Norizi-KHESZ Pergetőverseny – Tervezés alatt…

A KHESZ Ifi Horgászklubjának versenyei:

  • 2015. május 31. vasárnap – spiccbotos horgász bemutató és gyermeknapi horgászverseny az Élővíz csatornán Békéscsaba, bíróság előtti szakasz
  • 2015. szeptember 6. vasárnap – Pontyfogó horgászverseny a gyulai Poklás csatornán (Gyülekező: Gyula, Újülés utca végén, a Poklás csatorna Kisökörjárás tó felőli végénél)
  • 2015. szeptember 13. vasárnap – Horgászverseny az Élővíz csatornán (Békéscsaba, Bíróság előtti szakasz)

Körös-vidéki Sulikupa: selejtezők: 2015. április 25. (Szeghalmi járás – Vésztő, Kecskés-zugi holtág: 2015. április 26.)

Békési tankerület: Élővíz-csatorna békési belvárosi szakasza (lebonyolító: Békési Horgászegyesület), találkozó: Békéscsabai tankerület: Élővíz-csatorna békéscsabai belvárosi szakasza (lebonyolító: KHESZ) találkozó: Békéscsaba, Csabagyöngye Kulturális Központ előtt, Gyomaendrődi tankerület: Fűzfás-zug (lebonyolító: Gyomaendrődi HE), találkozó:, Gyulai tankerület: Poklás-csatorna (megtalálható a Nagyrománváros városrész keleti szélén, a Sittye utca és Uhrin János utca által közrezárt területen, lebonyolító: Gyulai SHE), Mezőkovácsházi tankerület: Mezőkovácsházi Homokbánya-tó (lebonyolító: Mezőkovácsházi SHE), Orosházi tankerület: Orosházi Béke Homokbányató (lebonyolító: Kinizsi HE), Sarkadi tankerület: Éden-tó (lebonyolító: Bárkás HE), Szarvasi járás: Kákafoki holtág békésszentandrási keresztszakasza, (lebonyolító: Békésszentandrási Dolgozók HE), Szeghalmi járás: Kecskés-zugi holtág, Vésztő (lebonyolító: Mágori SHE, Szeghalmi HE)

Körös-vidéki Sulikupa döntő: Hosszú tó, Mezőberény – 2015. május 16.

Tímár Mix – Miniker – Mikolik Kupa – 2015. – Teljes versenykiírás

A szervező idén is meghirdeti az évek alatt hagyománnyá vált Timár Mix – Miniker – Mikolik Pontyfogó Kupa versenysorozatot, melynek helyszíne a szeghalmi Mikolik-tó. (www.mikolik-horgaszto.hu). Versenynapok: 2015. április 26, május 17, június 21, július 19, augusztus 23. – 2 fős/páros csapatok versenye (eredménye az összetett értékelésbe nem számít be), szeptember 06 és október 11. Találkozó, regisztráció, díjfizetés a helyszínen 05.30 órakor.(Részletes versenykiírás a cikkben.)

Versenyszabályok:                          

  • versenynaponként 2 négyórás forduló,
  • az értékelésbe a küsz nem számít be,
  • az etető- és tűzőszúnyog használata tilos,
  • élő csali fordulóként maximum 3 liter.

A fent nem érintett kérdésekben az OVHB (úszós) Finomszerelékes Versenyszabályzata irányadó.

Értékelés, díjazás:

  • versenynaponként az első három helyezett serleg díjazásban részesül,
  • versenynaponként az első tíz helyezett pontokat szerez, úgy, hogy az első helyezett 10. pontot, a második helyezett 9. pontot, a harmadik helyezett 8. pontot kap…., és így tovább,
  • a hat értékelendő versenynap közül a legeredményesebb négy versenynapon szerzett pontszámok összege alapján a versenysorozat végén összetett első helyezett kerül kihirdetésre, aki serlegben részesül, és elnyeri a „Mikolik-tó 2015. évi Pontyfogó Bajnoka” címet.

Nevezési díj: 2.500,- Ft/versenynap. Fizetés a helyszínen. A nevezési díj a napi területi jegyet magába foglalja.

Jelentkezés:Telefonon Nyári Tamás szervezőnél a versenynapokat megelőző csütörtökig, telefon: +36-30-393-4690. 

A KHESZ 2015. évi teljes versenykiírása:

MEGYEI FELNŐTT EGYÉNI BAJNOKSÁG
Időpontja: 2015. április 11-12.
Helyszíne:Hosszú tó, Mezőberény (Mezőberény, Gyomai út, Thököly út – Tópart vendéglő mögött)

Nevezési határidő: 2015. április 7. keddig, e-mailen, telefonon, vagy személyesen a KHESZ elérhetőségein. A nevezési díj átutalással, csekken, vagy a helyszíni regisztrációkor is befizethető. Kérjük a helyszíni nevezési díjfizetést előre jelezni. A befizetés igazolása és a tárgyévre érvényesített horgász igazolvány – a szövetségi tagság igazolása céljából – a helyszínen ellenőrzésre kerül.
Nevezési díj: 2 000 Ft/fő, mely összeg magában foglalja a két ebéd díját.

A verseny a MOHOSZ Országos Versenyszabályzatától eltérően három fordulóban, fordulónként három órában kerül lebonyolításra. (szombat 2, vasárnap 1 forduló). A maximális bothossz 13 méter, a fordulónként használható etetőanyag mennyisége 17 liter (a hozzá kevert földdel együtt), az élő anyag maximálisan 2,5 liter, ebből 0,5 liter lehet a szúnyog, egy nyolcad liter a tűzőszúnyog mennyisége. A felsorolt feltételeken kívül a MOHOSZ Országos Versenyszabályzata, egyedi esetben a Verseny Szakbizottság állásfoglalása a mérvadó.

Díjazás: az 1-3. helyezett serlegben részesül, az 1-3. helyezett a KHESZ 2016-ra szóló összevont éves területi jegyében részesül.
Találkozó: 2015. április 11 szombat 530 perckor a Hosszú tó vendéglő felőli oldalán

A Hosszú tavon hivatalos edzésnap 2015. április 10-én pénteken, a verseny hetében edzés egyénileg. Kérjük minden esetben az előzetes egyeztetést. Mezőberényi Horgász Egyesület – Kovács Márton vezetőségi tag – 20/939-4605. Szálláslehetőség a Hosszú tó partján működő Tópart Vendéglőben kérhető. (Mezőberény, Gyomai út 45, 66/352-491)

MEGYEI CSAPATBAJNOKSÁG

Időpontja: 2015. július 26.
Helye: Fás tó, Békéscsaba – versenypálya szakasz (Wagner utcai egyenes)
Nevezési határidő: 2015. július 21. keddig  (e-mailen, telefonon, vagy személyesen a KHESZ elérhetőségein)
Nevezési díj: 12 000 Ft, mely magába foglalja az ebéd költségét (csapatonként 5+3 fő). A nevezési díj utalással, csekken, vagy helyszíni regisztrációkor is befizethető. Csekken és utalással történő fizetésnél kérjük feltüntetni: „MCS nevezési díj”.  Kérjük a helyszíni nevezési díjfizetést előre jelezni. A befizetési csekk másolatát és a tárgyévre érvényesített horgász igazolvány – a szövetségi tagság igazolása céljából – a helyszínen ellenőrzésre kerül.

A verseny lebonyolítása:a verseny egy napon, egy délelőtti, egy délutáni fordulóban, fordulónként három órában kerül lebonyolítása,
a fordulónként használható etetőanyag mennyisége 17 liter (a hozzá kevert földdel együtt), az élő anyag maximálisan 2,5 liter, ebből 0,5 liter lehet a szúnyog, egy nyolcad liter a tűzőszúnyog mennyisége.
csapatonként 5 fő+ 1 fő tartalék versenyző+edző és csapatvezető részvételével (A versenyzők bármilyen korú és nemű személy lehet, aki 2015-ben tagja a versenybe nevezett Szövetséghez tartozó tagegyesületnek.)
a kiírásban külön nem szabályozott kérdésekben a MOHOSZ Országos Versenyszabályzata, egyedi esetben a Verseny Szakbizottság állásfoglalása a mérvadó.

Edzési lehetőség: Hivatalos edzésnap 2015. július 25. szombat 9:00-tól 19 óráig. A Fás tóra szóló érvényes területi horgászjegy hiányában a tó halászati őrével előzetes egyeztetést kérünk. (Mézes Zsolt halászati őr, KHESZ – 30/498-56-28)

Díjazás: Az első három helyezett csapat serleget és érmet kap.
Találkozás: 2015. július 26. vasárnap 530 perckor a Fás tavi kőépületnél (mosdóépület).

A Fás tó versenypálya szakaszán (a táblákkal jelzett szakaszon) a verseny és az azt megelőző edzés zavartalan biztosítása miatt 2015. július 25-én 9 órától július 26-án vasárnap 20 óráig tilalom lép életbe.

MATCH-FISHING-KHESZ KUPA – Élővíz csatorna

Időpontja: 2015. április 5. vasárnap
Helye: Élővíz csatorna békéscsabai szakasza, Szoborsétány-Békéscsabai Törvényszék előtti szakasz
Nevezési határidő: 2015. április 2. csütörtök (e-mailen, telefonon, vagy személyesen)
Nevezési díj: 500 Ft. A nevezési díjat a szervezőknek a helyszínen kell befizetni.
A verseny lebonyolítása:
a verseny két fordulóban, fordulónként 3 órában (2 x 3 óra) kerül lebonyolítása,
botlimit: rakós maximum 11,5 méter, spicc maximum 5 méter.
a fordulónként használható etetőanyag mennyisége 6 liter etetőanyag és föld összesen. Élő anyag fél liter, ebből negyed liter szúnyoglárva,
fent külön nem szabályozott kérdésekben a MOHOSZ Országos Versenyszabályzata, egyedi esetben a versenyszervezők állásfoglalása a mérvadó.

Díjazás: Az első három helyezett serleget kap.
Találkozás: 20155. április 5. vasárnap 700-kor a verseny helyszínén.

MATCH-FISHING-KHESZ Match-botos kupa– Fás tó

Időpontja: 2015. május 24.
Helye: Fás tó, Békéscsaba – versenypálya szakasz (Wagner utcai egyenes)
Nevezési határidő: 2015. május 21. csütörtök
Nevezési díj: 1.000 Ft. A nevezési díj utalással, csekken, vagy helyszíni regisztrációkor is befizethető. Csekken és utalással történő fizetésnél kérjük feltüntetni: „Match nevezési díj”. 

Kérjük a helyszíni nevezési díjfizetést előre jelezni. Helyszíni és határidőn túli nevezést a Szakbizottság nem fogad el.

A verseny lebonyolítása:
a verseny két fordulóban, fordulónként 4 órában kerül lebonyolítása,
a versenyben kizárólag match horgászbot használható,
a fordulónként használható etetőanyag mennyisége 17 liter, élő csali max. 2 liter, ebből szúnyog fél liter, tűzőszúnyog csak csalizásra használható
fent külön nem szabályozott kérdésekben a MOHOSZ Országos Versenyszabályzata, egyedi esetben a versenyszervezők állásfoglalása a mérvadó.

Díjazás: Az első három helyezett serlegben részesül.
Találkozás: 2015 május 24. vasárnap 530 perckor a verseny helyszínén.

KHESZ-BALOGH és BALOGH FEEDER BAJNOKSÁG

Ideje: 2015. július 5.
Helye: Kecskés-zugi holtág, Vésztő
Nevezési határidő: 2015. július 2. csütörtök 16 óráig (e-mailen, telefonon, vagy személyesen a KHESZ elérhetőségein)

Nevezési díj: 3 000 Ft. A nevezési díj utalással, csekken, vagy helyszíni regisztrációkor is befizethető. Csekken és utalással történő fizetésnél kérjük feltüntetni: „Feeder nevezési díj”.  Kérjük a helyszíni nevezési díjfizetést előre jelezni. Helyszíni és határidőn túli nevezést a Szakbizottság nem fogad el. A nevezési díj helyszíni ebédet tartalmaz.

A verseny a 2012. március 1-től érvényes KHESZ feeder szabályzat alapján kerül lebonyolításra. A szabályzat megtalálható a KHESZ weboldalán a Versenykiírás menüpont alatt.

A verseny lebonyolítása, szabályok kivonatosan:
Aki a versenyzést a verseny befejezése előtt (az önhibáján kívüli eseteket pl. sérülés, stb. kivéve) abbahagyja, a Szakbizottság döntésétől függően, de legalább egy évig semmilyen megyei bajnokságon nem indulhat el.
Amennyiben az időjárási körülmények vagy más vis-major lehetetlenné teszi a verseny megrendezését, akkor legkésőbb négy héten belül változatlan helyszínnel és változatlan feltételekkel meg kell ismételni.
a verseny két fordulóban, fordulónként 4 órában (2 x 4 óra) kerül lebonyolításra.
Az etetőanyag és csali összetételének kizárólag természetes eredetű anyagokból kell állnia, semmilyen fémes eredetű anyag, valamint bojli, paszta vagy gyurma-műcsali nem használható. Valamennyi feeder bajnokságban egy fordulóban maximum 12 l etetőanyag (bekevert, áttört, kész, nedves állapotban, beleértve földet, agyagot, kukoricát, magokat, pelletet és minden egyéb, a vízi környezetre és a növényzetre ártalmatlan, nem mérgező összetevőt) és 2,5 l csali használható fel, ez utóbbi maximum 0,5 l apró szúnyoglárvát tartalmazhat.
Tilos a víz felszínén úszó etetőanyagok használata.
A megengedett legnagyobb feeder kosár mérete 7 x 5 cm. Olyan kosár, melynek bármely paramétere meghaladja a megengedett maximumot, nem használható.
A feeder kosárnak vagy az azt rögzítő bármilyen eszköznek a főzsinór teljes hosszában szabadon kell csúsznia, semmilyen fix szerelék vagy egy adott korlátozó pontig csúszó szerelék sem használható. A method-feeder technika használata tilos, tehát az etetőanyagot (vagy földet, pelletet, stb.) tartalmazó kosáron nem futhat keresztül a főzsinór. A feeder kosár illetve ólom a főzsinórra csak oldalról rögzíthető és kizárólag szabadon csúszó módon.
A versenyző csak fenekező felszereléssel horgászhat, egy darab egyágú horoggal.
Tilos az úszózás, a pergetés, a műlegyek használata, az ólmozott úszó, az oldalt szerelt előke, kanalak, élő vagy élettelen csalihal, ikra használata. A horogra tűzött csalik csak feltűzve használhatók, tilos a csali ragasztása, egybeolvasztása, tilos a PVA háló és zsinór és a „jégbomba” használata.
A botok maximális hossza: 4,5 m. A versenyen egy időben csak egy darab rezgőspicces bottal lehet horgászni, tartalékként bármennyi rendelkezésre állhat.  A kapás jelzésére kizárólag a bot spicce szolgálhat, lengőspicc, oldalspicc, elektromos és bármilyen más kapásjelző használata szigorúan tilos!

A szabályzatban nem szereplő esetekben a versenyszervezők állásfoglalása a mérvadó.

Díjazás: Az 1-3. helyezett serlegben és tárgynyereményben részesül.
Találkozás: 2015. július 5. vasárnap 600-kor a verseny helyszínén.

KHESZ Pontyfogó Kupa

Helyszín: Poklás csatorna, Gyula
Időpont: 2015. május 31.
Nevezési határidő: 2015. május 26. kedd

Szabályok:
horgászni egy bottal lehetséges, melynek típusa szabadon választható – feeder, match, picker, rakós – egyaránt lehet,
a versenyben engedélyezett a rövidelőkés un. method módszer használata,
a fordulók 2×4 órában kerülnek megrendezésre,
gyülekezés és horgászhelyek kisorsolása május 31-én vasárnap 6 órakor,
első forduló etetés 7:50-től , horgászat 8-12 óráig, második forduló etetés 13:50-től, horgászat 14-18 óráig
mérlegelés, eredményhirdetés 18:30-kor a csatorna Újülés utcai végén
etetőanyag fordulónként maximum 12 liter (szemes és pellet is használható)
élőcsali fordulónként 1 liter, melyből szúnyoglárva kizárólag horogra használható

Gyülekező: 6 órakor a Poklás csatorna Újülés utca felőli végén, a Poklás csatorna védtöltésénél.
Díjazás: az 1-3. helyezett serleget és érmet kap.
A Poklás csatorna megközelítése: http://khesz.hu/node/921

TOVÁBBI VERSENYEK

FÁS TAVI HARCSAFOGÓ VERSENY

Időpontok:

 I. 2015. április 24. péntek 16 órától április 26. vasárnap 11 óráig
II. 2015. július 31. péntek 16 órától augusztus 2. vasárnap 11 óráig.

Nevezési határidők:

2015. április 21. keddig a KHESZ Székházában személyesen, továbbá telefonon, írásban, vagy e-mail-en.
2015. július 28. keddig a KHESZ Székházában személyesen, továbbá telefonon, írásban, vagy e-mail-en.

A szervezők mindkét versenybe 15 csapat nevezését fogadják el.

Nevezési díj: 4 000 Ft/csapat, mely díjat csekken, átutalással vagy személyesen kérünk befizetni (a csekken kérjük feltüntetni, hogy „harcsafogó verseny nevezési díj I, vagy  II.”)

A versenyben résztvevő csapatoknak a szervezők a szombati napon a helyszínen ebédet biztosítanak.

Verseny szabályai:

a versenyen horgászni csak csónakból, pergetés kivételével valamennyi elfogadott szabályos harcsafogó módszerrel és felszereléssel lehet,
a versenyre csónakonként 2 fős csapatok jelentkezését várjuk,
az értékelésbe a kifogott szürkeharcsa (Silurus glanis L.) grammban meghatározott súlya számít be. A versenyben az 50 cm standard testhosszt el nem érő harcsák nem kerülnek bemérésre.
holtverseny esetén a csapatok által kifogott harcsák közül a nagyobb egyedsúlyú dönt.
a verseny idejére a Fás tavon saját csónak használata elektromos motorral saját felelősségre engedélyezett (a csónakhasználat szabályai szerint)
a versenyzők csónakjaikat a horgászvízen a versenyek kezdőnapján 1400-tól 1545-ig, helyezhetik vízre (kizárólag megfelelő műszaki állapotú csónak), amit a verseny befejező napján 1100-től 1400-ig a vízről ki kell venni és el kell szállítani. A csónak vízre tétele és kivétele, a csónakkal való kikötés csak a kijelölt helyen történhet, ellenkező esetben a versenyből való azonnali kizárást vonja maga után.
csalizni csak megengedett élő csalival lehet
a versenyen halradar használata engedélyezett
a mérlegelést a versenyszervezők folyamatosan végzik.  Záró mérlegelés a csónaklerakásra kijelölt helyen 1100-kor. Eredményhirdetés: a verseny zárónapján 1130-kor.
az értékelésbe kizárólagosan az élve mérlegelt harcsa számít be, a versenybírók a mérlegelést folyamatosan végzik.

Díjazás: 1-3. helyezett csapat tagjai serlegben részesülnek.

PARTI HARCSAFOGÓ VERSENY A BÉKÉSSZENTADRÁSI SIRATÓN

Időpont: 2015. május 30. 10 órától – május 31. vasárnap 10 óráig
Nevezési határidő: 2015. május 22. péntek 13 óra

A verseny két fős csapatverseny. A szervezők a versenybe 20 csapat nevezését fogadják el.

Nevezés: a versenybe előzetes nevezést (regisztrációt) kérünk a KHESZ elérhetőségeinek bármelyikén. Nevezésnél kérjük a csapat nevét, a csapattagok nevét és a nevezési díj befizetésének módját előre jelezni.
Nevezési díj: 3 000 Ft/csapat, mely díjat csekken, átutalással vagy személyesen kérünk befizetni. (a csekken kérjük feltüntetni, hogy „Sirató harcsafogó”) Kérjük a nevezési díj helyszíni fizetését a nevezésnél előre jelezni. (Számlaszám: OTP: 11733003-20030188)

Verseny szabályai:
a verseny partról, a versenyre előre kitűzött, sorsolt horgászhelyeken kerül lebonyolításra
horgászni a pergetés kivételével valamennyi elfogadott szabályos harcsafogó módszerrel és felszereléssel lehet,
a verseny alkalmával a harcsafogásra készített felszerelés csónakból történő behordása engedélyezett
a versenyre csónakonként 2 fős csapatok jelentkezését várjuk,
az értékelésbe a kifogott szürkeharcsa (Silurus glanis L.) grammban meghatározott súlya számít be. A versenyben az 60 cm standard testhosszt el nem érő harcsák nem kerülnek bemérésre.
holtverseny esetén a csapatok által kifogott harcsák közül a nagyobb egyedsúlyú dönt.
csalizni csak megengedett élő csalival lehet
a versenyen halradar használata engedélyezett
a mérlegelést a versenyszervezők folyamatosan végzik.  Az értékelésbe kizárólagosan az élve mérlegelt harcsa számít be, a versenybírók a mérlegelést folyamatosan végzik.
a versenykiírásban külön nem szabályozott kérdésekben a versenyszervezők állásfoglalása a mérvadó.

Díjazás: 1-3. helyezett csapat tagjai serlegben részesülnek.
A verseny ideje alatt bekövetkezett balesetekért, eltulajdonított tárgyakért a rendező felelősséget nem vállal.
Találkozó: Békésszentandrási Siratói holtág, Öcsöd felől, a holtág külső ívén, a hétvégiház sor után. Esős idő esetén a verseny egy héttel elhalasztásra kerül.
Információ: Gyulai Mihály halászati őr +36 (30) 205-3822

PÜNKÖSDI FÉLHALMI NAGYHALFOGÓ VERSENY

Helye: Félhalmi holtág „ötös” szakasza (a holtág horgásztanyák felőli végétől)
Időpontja: 2015. május 15-17.
Regisztráció: május 15. péntek. 10-1130-ig a Félhalmi „ötös” holtág végén a Körösvidéki Sporthorgász Egyesület horgásztanyájának udvarán (a büfénél), (a helyszínen napi horgászjegy, éves horgászjegy váltható) horgászhelyek sorsolása: 11.30, kisorsolt helyek elfoglalása 1130-1200, verseny (etetés) kezdete (kürtszó jelzi): 12 óra, verseny vége: június 8. vasárnap 10 óra (kürtszó jelzi), eredményhirdetés 11:00 óra (a holtág végén a horgászanya-büfé udvarán).

Nevezési határidő: 2015. május 12. kedd (Nevezni a KHESZ Székházában személyesen, telefonon a 66/328-945-ös telefonszámon munkaidőben, illetve e-mailen az info@khesz.hu címen lehetséges.)

A részvétel korlátozott. A versenybe 30 csapat nevezését tudjuk elfogadni!

A verseny nyílt, megyén belüli és kívüli, valamint külföldi versenyzők jelentkezését egyaránt elfogadjuk a versenykiírás feltételeinek elfogadása mellett.

Kérjük részvételi szándékukat jelezzék a fentiek alapján a KHESZ-nek  telefonon, e-mail-en vagy személyesen. A nevezés elfogadásának feltétele az érvényes horgászathoz szükséges okmányok megléte, mely a helyszínen ellenőrzésre kerül. Határidő utáni és helyszíni nevezést nem áll módunkban elfogadni. (A KHESZ által kiadott Gyula, Békésszentandrás, Sebes-Körös, Fás tó és Egységes-Körösök éves térségi területi engedélyeket a verseny idejére elfogadjuk.)

Nevezési díj: 5 000 Ft/csapat, mely díjat csekken, átutalással kérünk legkésőbb 2015. május 12-ig befizetni (csekken és átutalásnál kérjük közleményként feltüntetni: „Pünkösdi Félhalmi nevezési díj”) A nevezési díj helyszíni regisztrációkor történő befizetését kérünk előzetesen a nevezéskor jelezni.

Számlaszám: OTP 11733003-20030188

Verseny szabályai:
a versenybe kétfős csapatok jelentkezését várjuk
az értékelésbe kizárólagosan az élve mérlegelt méretkorlátozott és tilalmi idővel védett (napi darabszám korlátozással szabályozott) hal számít be méretkorlátozásra tekintettel. A rendezők a mérlegelést folyamatosan végzik, (visszahelyezés esetén matrac, fertőtlenítő használata javasolt) a mérlegelésig a kifogott hal tárolása kíméletesen, szákban, pontyzsákban, pányvázva, stb. történhet.
az eredménybe a csapatok által kifogott hal összsúlya grammban kerül beszámításra, (holtverseny esetén a versenybírók állásfoglalása alapján a kifogott halak darabszáma, vagy a legnagyobb egyedsúlyú kifogott hal dönt.)
a versenyen horgászni minden nemű szabályos horgász készséggel és módszerrel lehet (feeder, bojlis készség, match, stb.)
a verseny partról történik, csónak, etetőhajó, egyéb – nem partról horgászkészség által bejuttatott – etetésre használt vízen úszó eszköz használata tiltott.
a versenyszabályokat, a KHESZ Helyi Horgászrendjét és a MOHOSZ Országos Horgászrendjét be nem tartó csapatok a versenyből azonnali kizárásra kerülnek
a versenykiírásban nem szabályozott, egyedi kérdésekben a versenyszervezők állásfoglalása a mérvadó.

Díjazás:1-3. helyezett csapat tagjai éremben, serlegben és a támogatók által tárgyjutalomban részesülnek. A legnagyobb halat kifogó csapatot különdíjjal jutalmazzuk.

A verseny csapadékos idő esetén is megtartásra kerül, a résztvevő csapatokat földutas közlekedés (csapadékos időben _kemény terep) várja. Gyomaendrőd, vagy Köröstarcsa felől a Hármas-Körös bal parti árvízvédelmi töltésén közlekedéshez külön engedély szükséges. (Megvásárolható a gyomaendrődi horgászboltokban). A verseny ideje alatt bekövetkezett balesetekért, eltulajdonított tárgyakért a rendező felelősséget nem vállal.

Információ, elérhetőségek: Rendező: Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége (telefonszám, e-mail a fejlécben)

Információ:

Scherk László +36 (30) 694-36-37 hivatásos halőr (versenyszervező)
Fehér Csaba +36 (30) 498-49-27 hivatásos halőr (versenyszervező)

NORIZI-KHESZ „MARATONI” PERGETŐVERSENY

A verseny jelenleg tervezés alatt áll. A verseny megrendezése esetén a pontos kiírás 2015. május közepéig a KHESZ weblapján lesz közzétéve.

FÁS TAVI BOJLIS HORGÁSZVERSENY

Versenyszervező: KHESZ Verseny Szakbizottsága
Helyszín: Fás tó, versenypálya szakasz
Időpont: 2015. szeptember 15. kedd 8 órától 20. vasárnap 11 óráig
Nevezés: 2015. április 7. keddtől 2015. szeptember 8 keddig (e-mailen, telefonon, vagy személyesen a KHESZ elérhetőségein) A nevezés elfogadásának feltétele a nevezési díj befizetése. Kérjük a nevezésnél megjelölni a nevezési díj befizetésének módját. Helyszíni nevezés nem lehetséges. Határidőn túli nevezést a Szakbizottság nem fogad el.
Nevezési díj: 15 000 Ft / csapat. A nevezési díj utalással, csekken, vagy a KHESZ székházában személyesen is befizethető. Csekken és utalással történő fizetésnél kérjük feltüntetni: „Bojlis verseny nevezés”.

Díjazás: az 1-3 helyezett csapat serlegben és két éremben, továbbá támogatóink által értékes tárgynyereményben részesül. A legnagyobb halat kifogó csapat különdíjban részesül.

Részletes versenyszabályzat:
A verseny csapatverseny. Egy csapat két főből áll, azonban minden csapat igénybe vehet egy fő segítőt. A segítő a horgászatban nem vehet részt. Nem etethet, nem fáraszthat, nem dobhat be, kapáskor nem akaszthat. Az engedélyezett horgászati tevékenység számára a megfogott halak szákolása, horogszabadítása, letárolása, mérlegelésben történő segítségnyújtás.
A sorsolás menete: a nevezett csapatok, a nevezési díj befizetésének sorrendje szerint húzzák ki azt a számot, ami meghatározza, hogy a következő körben mely sorrendben történik az helyek kisorsolása. A sorsolásról esetlegesen elkéső csapat a megmaradt helyek közül húz, vagy a megmaradt horgászállást foglalja el. Több ilyen csapat esetén ez az érkezés sorrendjében történik.
A horgászállásokon a csapatok csak a számukra kijelölt zónán belül tartózkodhatnak, azt horgászattal összefüggő tevékenység (etetés, fárasztás, bedobás stb.) céljából nem hagyhatják el.
A szektorokat a versenybíró felügyeli. A versenybíró ellenőrzi a szabályok betartását, felügyeli a mérlegelést. A versenybíró utasításait minden csapat köteles végrehajtani.
Mérlegelés általános esetben napi két alkalommal történik, reggel és este. Minden halat a szervezők által biztosított mérleggel és mérlegelőhálóval kell lemérni. Mérlegelés megkezdése előtt a száraz mérlegelőhálót meg kell nedvesíteni, és meg kell állapítani az önsúlyát (tárázás). A mérlegelésnél jelen kell lennie: 1 fő csapattagnak, aki lehet a segítő is. Megtelt haltartók esetén, illetve 10 kg-ot meghaladó egyedsúlyú hal fogása esetén soron kívüli mérlegelést kell kérni. 
Minden csapatnak rendelkeznie kell a kifogott halak sérülésmentes és kíméletes tárolására alkalmas haltartóval (pontyzsák), pontymatraccal és sebfertőtlenítővel. A merítőháló használata kötelező. A felsorolt eszközök meglétét a regisztráció alkalmával, illetve a verseny egész ideje alatt a szervezők ellenőrizhetik.
A kifogott halakat mérlegelésig haltartóban kell tárolni, majd a mérlegelés után azonnal kíméletesen vissza kell helyezni a tóba.
 A versenyen csak a legalább 40 cm feletti, élő ponty és 60 cm feletti élő amur kerül értékelésre. A verseny végeredményének megállapítása a fogott összsúly alapján történik. A legtöbb összsúlyt elérő csapat nyeri a versenyt. Azonos fogott összsúly esetén a nagyobb átlagsúlyt elérő csapat kapja a jobb helyezést.
A csapatok csak a sorsolással kijelölt versenyhelyen horgászhatnak. Csónak használata a tavon csak radarozásra illetve bója elhelyezésére (a verseny kezdetén) és etetésre engedélyezett. Radarozás kizárólag a verseny elején a helyek kihúzása után fél óráig lehetséges.
A jelölt területen kívül tilos a horgászat és az etetés. Amennyiben fárasztás közben a megakasztott hal elhagyja a csapat szektorát, azt a lehető leghamarabb vissza kell vezetni úgy, hogy a többi csapatot a legkevésbé zavarja a horgászatban.
 Csak a szabályosan megfogott hal kerül értékelésre. Ha a kifogott hal mérlegelés előtt elpusztul, nem kerül mérlegelésre.
A versenyen csapatonként összesen 4 bottal (személyenként kettő) történő horgászat engedélyezett. Botonként egy darab egyágú horog, hajszálelőkés felkínálási módban engedélyezett. A főzsinór csak monofil lehet, ideértve az esetleges dobóelőtét zsinórt is. Fonott zsinór csak horogelőkének használható, maximum 30 cm-es hosszban. Leadcore (ólombetétes zsinór), illetve egyéb súlyozott zsinórok az ólomtól számítva maximálisan 1,5 m-es hosszban használhatók.
Csalizásra, etetésre tilos használni bármilyen élő vagy elpusztult (szárított sem) állatot, bogarat, férget, lárvát stb. Csalizni kizárólag pelletekkel, bojlikkal engedélyezett, hajszálelőkén felkínált módszerrel. Plasztik, műanyag csali utánzatok, parafa (kivéve a horogcsaliba őrleményként bedolgozott formában) csalizásra, kikönnyítésre, lebegtetésre halvédelmi okokból nem alkalmazhatóak. Oldódó csalik, paszták használata engedélyezett. A pasztaólom használata engedélyezett. A csalik pasztával történő bevonása, PVA termékek használata engedélyezett. A csalik szabályszerű használatát a szervezők folyamatosan ellenőrzik, ideértve a bevetett készségek szúrópróbaszerű kivétellel járó vizsgálatát.
Etetésre bojli, pellet, method mix, főzött és erjesztett magvak használhatóak. Az etetésre mennyiségi korlátozás nincs. Csónakból történő etetés kizárólag délelőtt 8-8:30-ig, délután 13-13:30-ig, este 18-18:30-ig lehetséges. A csónakban kizárólag egy csapattag tag tartózkodhat. A partról történő etetés a verseny időtartama alatt folyamatosan lehetséges. Az etetés a verseny kezdetét jelző hangjelzés után kezdhető meg.
A verseny ideje alatt csapatonként 2 darab jelölő bója használata engedélyezett, ami lehet világítással ellátott.
A verseny kezdetét megelőzően botonként maximum tíz próbadobás engedélyezett. A próbadobások alkalmával a szerelékek horgot nem tartalmazhatnak. 
Az éjjeli horgászatok során nagyteljesítményű reflektorok nem használhatóak. Az alkalmazott világító berendezések más csapatokat nem zavarhatnak.
A horgászaton kívüli tartalék botokat külön kell tárolni. A horgászatra aktuálisan használt botokon kívül a bottartó állványon más bot nem lehet.
A csapattagok bevetett horgászkészségeik őrizetlenül hagyása a versenyből való kizárást vonhatja maga után.
A verseny végét jelző hangjelzés elhangzása előtt megakasztott hal beleszámít az értékelésbe akkor is, ha a hangjelzés elhangzását követően lett csak megszákolva.
A tóban fürdeni tilos! Fárasztás, illetve haltárolás kizárólag partról lehetséges.
Kiemelten felhívjuk a versenyzők figyelmét a kulturált viselkedés írott és íratlan szabályainak betartására, a túlzott alkoholfogyasztás veszélyeire.
A versenyzők csónakjaikat a horgászvízen a versenyek kezdőnapján 6 órától 7:30-ig, helyezhetik vízre (kizárólag megfelelő műszaki állapotú csónak), amit a verseny befejező napján 14 óráig a vízről ki kell venni és el kell szállítani. A csónak vízre tételére és kivételére kialakított lerakóhely áll rendelkezésre.
A csónakkal való kikötés csak a kisorsolt versenyhelyen történhet, ellenkező esetben a versenyből való azonnali kizárást vonhatja maga után.

Szankciók:

Figyelmeztetés jár jogosulatlan segítség igénybevételéért, valamint a verseny kezdetét megelőző jogosulatlan horgászati tevékenységért, meder feltérképezésért, etetésért. Figyelmeztetés jár a sporthorgászhoz méltatlan viselkedésért, egymás és a halak testi épségének veszélyeztetéséért, beleértve a túlzott alkoholfogyasztást. Figyelmeztetésben részesül a Versenyszabályzatot megsértő csapat.

Versenyből történő azonnali kizárással jár:

– a tiltott csalik és nem megengedett eszközök használata
– a csalás
– a versenyszabályzat durva megsértése

A horgászállásokat tisztán, rendezett állapotban kell hagyni.

A szervezők, a résztvevő csapatok tagjainak, a versenyt meglátogató vendégeknek testi épségéért, illetve értékeiért sem anyagi, sem más jellegű felelősséget nem vállalnak, a versenyen mindenki saját felelősségére vesz részt. A verseny ideje alatt az étkezést mindenki magának biztosítja. Akkumulátor, mobiltelefon, zseblámpa, stb. töltési lehetőséget a helyszínen biztosítunk.

A csapatoknak saját csónakkal kell rendelkezni. Csak megfelelő műszaki állapotú csónak használható, kizárólag saját felelősségre.

Jelen versenyszabályzatban külön nem szabályozott kérdésekben a versenyszervező állásfoglalása a mérvadó.

„MÓDSZEREK HARCA” A POKLÁS CSATORNÁN

Versenyszervező: KHESZ Verseny Szakbizottsága
Helyszín: Poklás csatorna, Gyula
Időpont: 2015. szeptember 27. vasárnap 8 órától-16 óráig
Nevezés: 2015. április 7. keddtől 2015. szeptember 18. péntekig (e-mailen, telefonon, vagy személyesen a KHESZ elérhetőségein) A nevezés elfogadásának feltétele a nevezési díj befizetése. Kérjük a nevezésnél megjelölni a nevezési díj befizetésének módját. A helyszíni nevezési díj fizetését kérjük a nevezéskor előre jelezni. Határidőn túli és helyszíni nevezést a Szakbizottság nem fogad el.
Nevezési díj: 1 000 Ft / csapat, mely a verseny eredményhirdetését követően vacsorát tartalmaz. A nevezési díj utalással, csekken, a KHESZ székházában és a helyszínen személyesen is befizethető. A helyszíni nevezési díj fizetését kérjük a nevezéskor előre jelezni. Csekken és utalással történő fizetésnél kérjük feltüntetni: „Poklás verseny’
Díjazás: az 1-3 helyezett serlegben és éremben, továbbá támogatóink által értékes tárgynyereményben részesül. A legnagyobb halat kifogó különdíjban részesül.

Verseny időbeosztása: Találkozó: 8 órakor, sorslás 8 órától, verseny 10-16 óráig.

Versenyszabályok:

a verseny előre kitűzött, sorsolt helyeken történik. A sorsolás menete: a nevezett csapatok, a nevezési díj befizetésének sorrendje szerint húzzák ki azt a számot, ami meghatározza, hogy a következő körben mely sorrendben történik az helyek kisorsolása.
Egy csapat három főből áll, melyből két fő horgászik, egy fő segítő, aki jelen van, etetőanyagot keverhet, szákolhat, előkészíthet, de a horgászni a két helyet húzott horgásznak kell.A csapat két horgászó tagja külön szektorban foglal (illetve sorsol) helyet.
A versenyen versenyzőnként egy időben egy horgászkészség-horgászbot használata engedélyezett.
A verseny alkalmával az általános horgászokmányok meglétét a szervezők ellenőrzik (állami horgászjegy, fogási napló, egyesületi tagság és szövetségi regisztráció), a verseny nevezési díja tartalmazza a verseny alkalmára a területi jegy árát is.
A kifogott halakat mérlegelésig haltartóban kell tárolni, majd a mérlegelés után azonnal kíméletesen vissza kell helyezni a vízterületre
az értékelésbe kizárólagosan az élve mérlegelt méretkorlátozott és tilalmi idővel védett (napi darabszám korlátozással szabályozott) hal számít be méretkorlátozásra tekintettel. A rendezők a mérlegelést folyamatosan végzik, (visszahelyezés esetén matrac, fertőtlenítő használata javasolt) a mérlegelésig a kifogott hal tárolása kíméletesen, szákban, pontyzsákban, pányvázva, stb. történhet.
az eredménybe a kifogott hal összsúlya grammban kerül beszámításra, (holtverseny esetén a versenybírók állásfoglalása alapján a kifogott halak darabszáma, vagy a legnagyobb egyedsúlyú kifogott hal dönt.)
Etetésre darált etetőanyag, bojli, pellet, method mix, főzött és erjesztett magvak, élő csali egyaránt használhatók. A verseny időtartama alatt összesen 12 liter etető anyag használható fel. Szúnyoglárva etetésre és csalizásra sem használható.
a versenyen a hatályos jogszabály szerint horgászni minden nemű szabályos horgász készséggel és módszerrel lehet (feeder, bojlis készség, match, stb.) A horgászkészség összeállítására (pl: feeder módszerek) külön korlátozás nincsen. Módosítva: 2015.07.20: A halcsali kizárólag a horgon helyezhető el. Mellékötés, csalitüske, szilikonos rögzítők, stb. nem használhatóak. A csapat tagjai által az alkalmazott módszer szabadon választható.
a verseny partról történik, csónak, etetőhajó, egyéb – nem partról horgászkészség által bejuttatott – etetésre használt vízen úszó eszköz használata tiltott.
a versenyszabályokat, a Poklás csatorna helyi horgászrendjét és a MOHOSZ Országos Horgászrendjét be nem tartó versenyzők a versenyből azonnali kizárásra kerülnek
a verseny alkalmával megfogott hal nem vihető el
a versenykiírásban nem szabályozott, egyedi kérdésekben a versenyszervezők állásfoglalása a mérvadó.
A horgászállásokat tisztán, rendezett állapotban kell hagyni.

A szervezők, a résztvevő csapatok tagjainak, a versenyt meglátogató vendégeknek testi épségéért, illetve értékeiért sem anyagi, sem más jellegű felelősséget nem vállalnak, a versenyen mindenki saját felelősségére vesz részt.

A versenyen résztvevőknek a verseny végén, az eredményhirdetést követően helyszínen vacsorát biztosítunk.

 

A KHESZ Ifi Horgászklubjának 2015. évi versenyei

2015. május 31. vasárnap – spiccbotos horgász bemutató és gyermeknapi horgászverseny az Élővíz csatornán (Békéscsaba, bíróság előtti szakasz)

Gyülekező 7:30-kor Békéscsabán, a József Attila utcai hídnál. Nevezés, majd a helyek kisorsolása 7:30-8:00-ig, a verseny 9:30-tól 11:30-ig tart. Határidőn túli nevezést a szervezők nem fogadnak el. Horgász bemutató 8:15-től 8:40-ig. A helyek elfoglalása sorsolás alapján történik. Etetőanyagot és csalit a szervezők biztosítanak. Az első három helyezettet serleggel és értékes tárgynyereménnyel jutalmazzuk. A versenyben egy horgászbot és finomszerelékes úszós készség használható. A részvétel ingyenes! MINDEN NEVEZŐ AJÁNDÉKOT KAP.

 A verseny első helyezettje ingyenes részvételt nyer a KHESZ által támogatott egyhetes nyári horgásztábor turnusok egyikére.

2015. szeptember 6. vasárnap – Pontyfogó horgászverseny a gyulai Poklás csatornán (Gyülekező: Gyula, Újülés utca végén, a Poklás csatorna Kisökörjárás tó felőli végénél)

Gyülekező 8:00-kor Gyulán, az Újülés utca végén, a Poklás csatorna Kisökörjárás tó felőli végénél. a Nevezés, majd helyek kisorsolása 8:00-8:30-ig, a verseny 9:00-tól 12:00-ig tart. Határidőn kívüli nevezést a szervezők nem fogadnak el. A helyek elfoglalása sorsolás alapján történik. Etetőanyagot és csalit a szervezők biztosítanak. Az első három helyezettet serleggel és értékes tárgynyereménnyel jutalmazzuk. A versenyben egy horgászbot – tetszőlegesen megválasztott pontyfogásra alkalmas módszerrel – használható. A részvétel ingyenes! A programra előzetes nevezést kérünk elérhetőségeink bármelyikén. Részvételi létszám korlátozott: 40 fő

2015. szeptember 13. vasárnap – Horgászverseny az Élővíz csatornán (Békéscsaba, Bíróság előtti szakasz)

Gyülekező 8:30-kor Békéscsabán, a József Attila utcai hídnál. Nevezés, majd helyek kisorsolása 8:30-9:00-ig, a verseny 9:30-tól 11:30-ig tart. Határidőn kívüli nevezést a szervezők nem fogadnak el. A helyek elfoglalása sorsolás alapján történik. Etetőanyagot és csalit a szervezők biztosítanak. Az első három helyezettet serleggel és értékes tárgynyereménnyel jutalmazzuk. A versenyben egy horgászbot és finomszerelékes úszós készség használható. A részvétel ingyenes!

Kapcsolódó rendezvény:

Körösvidéki Sulikupa – Iskolák közötti csapatverseny

Selejtező: 2015. április 25. vasárnap

Helyszínek: Békés megye járásainak helyén:

–        Békési tankerület: Élővíz-csatorna békési belvárosi szakasza (lebonyolító: Békési Horgászegyesület), találkozó:

–        Békéscsabai tankerület: Élővíz-csatorna békéscsabai belvárosi szakasza (lebonyolító: KHESZ) találkozó: Békéscsaba, Csabagyöngye Kulturális Központ előtt

–        Gyomaendrődi tankerület: Fűzfás-zug (lebonyolító: Gyomaendrődi HE), találkozó:

–        Gyulai tankerület: Poklás-csatorna (megtalálható a Nagyrománváros városrész keleti szélén, a Sittye utca és Uhrin János utca által közrezárt területen, lebonyolító: Gyulai SHE)

–        Mezőkovácsházi tankerület: Mezőkovácsházi Homokbánya-tó (lebonyolító: Mezőkovácsházi SHE)

–        Orosházi tankerület: Orosházi Béke Homokbányató (lebonyolító: Kinizsi HE)

–        Sarkadi tankerület: Éden-tó (lebonyolító: Bárkás HE)

–        Szarvasi járás: Kákafoki holtág békésszentandrási keresztszakasza, (lebonyolító: Békésszentandrási Dolgozók HE)

Szeghalmi járás: Kecskés-zugi holtág, Vésztő (lebonyolító: Mágori SHE, Szeghalmi HE)

Döntő: 2015. május 16. (szombat)

Helyszíne: Mezőberény, Hosszú-tó (Thököly utca, Tópart vendéglő mögött), (lebonyolító: KHESZ, Mezőberényi HE)

Elnök-titkári Horgászverseny tervezett időpontja és helyszíne: 2015. szeptember 4-5. péntek-szombat, Csökmői horgásztó

A programban szereplő versenyek kiírásának módosítási jogát a Verseny Szakbizottság fenntartja. A fent nem tisztázott, vitás kérdésekben a Verseny Szakbizottság állásfoglalása a mérvadó.

Kérjük Tagegyesületeink Elnökeit, Tisztségviselőit, hogy a kiírásban szereplő versenyek időpontjairól és a részvételi feltételekről tájékoztassák egyesületük tagságát. A versenynaptár Szövetségünk honlapján is megtalálható lesz a főlap jobb oldalán a „Versenynaptár 2015” címszó alatt. (www.khesz.hu)

A Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége Verseny Szakbizottsága valamennyi versenycsapatnak és nevezőnek sok sikert és sportszerű versenyzést kíván.

Békéscsaba, 2015. március 4.

Krattinger Márton
Verseny Szakbizottság Elnöke

 

 

A KHESZ 2014. évi teljes versenyprogramja megnyitható letölthető az alábbi ikonra kattintva:


A KHESZ Verseny Szakbizottsága 2014. február 25-i ülésén meghatározta az idei évi versenykiírást az alábbiak szerint:

  • MATCH-FISHING-KHESZ KUPA – 2014. április 6. vasárnap – Élővíz csatorna békéscsabai szakasza, Szoborsétány-Békéscsabai Törvényszék előtti szakasz
  • MEGYEI FELNŐTT EGYÉNI BAJNOKSÁG – 2014. június 14-15 – Fás tó, Békéscsaba – versenypálya szakasz (Wagner utcai egyenes)
  • MATCH-FISHING-KHESZ Match-botos kupa – Fás tó2014. július 20 – Fás tó, Békéscsaba – versenypálya szakasz (Wagner utcai egyenes)
  • MEGYEI CSAPATBAJNOKSÁG – 2014. augusztus 17 – Fás tó, Békéscsaba – versenypálya szakasz (Wagner utcai egyenes)
  • KHESZ-BALOGH és BALOGH FEEDER BAJNOKSÁG – 2014. augusztus 23-24. szombat-vasárnap – Éden tó, Sarkad

További versenyek:

  • Fás tavi Harcsafogó Horgászverseny I. – 2014. május 2. péntek 16 órától május 4. vasárnap 11 óráig
  • Fás tavi Harcsafogó Horgászverseny II. – 2014. augusztus 1. péntek 16 órától augusztus 3. 11 óráig
  • Pünkösdi Félhalmi Nagyhalfogó Horgászverseny – 2014. június 6. péntek 12 órától június 8. vasárnap 10 óráig, Félhalmi holtág ötös
  • KHESZ Első Bojlis Horgászverseny – 2014. május 13. kedd 8 órától 18. vasárnap 11 óráig a Fás tó versenypálya szakaszán
  • KHESZ-Norizi “Maratoni” Pergetőverseny – 2014. augusztus 22-24, Kettős-Körös, Köröstarcsa
  • “2014. évi vadvízi kuttyogatója” – Kuttyogató horgászverseny – 2014. június 14-15, Hármas-Körös, Szarvas, a mezőtúri komptól a 63. fkm-ig
  • Első Fás-tavi Bojlisverseny szabályzata: letölthető innen

A KHESZ Ifi Klubjának 2014-es programjából gyermekversenyek az Élővíz csatorna békéscsabai szakaszán:

  • 2014. április 27. vasárnap – Horgászverseny az Élővíz csatornán (Bíróság előtti szakasz)
  • 2014. május 25. vasárnap – Gyermeknapi horgászverseny az Élővíz csatornán (Bíróság előtti szakasz) – bemutatót tart Vidó Ferenc, a világbajnoki ezüstérmes magyar feeder-válogatott tagja
  • 2014. szeptember 14. vasárnap – Horgászverseny az Élővíz csatornán (Bíróság előtti szakasz)

Timár Mix – Miniker – Mikolik Pontyfogó Kupa 2014. –  versenykiírás  – KAttintson a képre aletöltéshez pdf formátumban!


A teljes versenykiírás kidolgozás alatt.

 

Összefoglaló a 2013. évi versenyprogramról:

  • MEGYEI FELNŐTT EGYÉNI BAJNOKSÁG – 2013. június 1-2, Fás tó, Békéscsaba – versenypálya szakasz (Wagner utcai egyenes)
  • OHCSB CSAPATÉPÍTŐ FELMÉRŐ EDZÉS – 2013. június 23. vasárnap – Kecskés-zugi holtág, Vésztő
  • U14, U18, U23, NŐI EGYÉNI BAJNOKSÁG –  2013. augusztus 24. szombat – Élővíz csatorna Békéscsaba – Szoborsétány – Békéscsabai Törvényszék előtti partszakasz
  • MEGYEI CSAPATBAJNOKSÁG – 2013. június 30. vasárnap – Fás tó, Békéscsaba – versenypálya szakasz (Wagner utcai egyenes
  • MATCH-FISHING-KHESZ KUPA – Élővíz csatorna – 2012. április 7. vasárnap – Élővíz csatorna békéscsabai szakasza, Szoborsétány-Békéscsabai Törvényszék előtti szakasz
  • MATCH-FISHING-KHESZ Match-botos kupa– Fás tó – 2013. május 19. vasárnap – Fás tó, Békéscsaba – versenypálya szakasz (Wagner utcai egyenes)
  • KHESZ-BALOGH és BALOGH FEEDER BAJNOKSÁG – 2013. szeptember 7-8. szombat-vasárnap – Kákafoki (Szarvas-Békésszentandrási) holtág, „kereszt” szakasz.

Egyéb versenyek

  • FÁS TAVI HARCSAFOGÓ VERSENY

    • I. 2013. április 26. péntek 16 órától április 28. vasárnap 11 óráig

    • II. 2013. augusztus 2. péntek 16 órától augusztus 4. vasárnap 11 óráig.

  • PÜNKÖSDI FÉLHALMI NAGYHALFOGÓ VERSENY – Félhalmi holtág „ötös” szakasza (a horgásztanyák felől) – 2013. május 17. péntek 12 órától május 19. vasárnap 10 óráig
  • NORIZI-KHESZ „MARATONI” PERGETŐVERSENY – 2013. szeptember 20-21-22

A versenykiírás részletes tartalma a fenti letölthető fájlban olvasható.

A KHESZ Ifi Klub 2013-es programjából:

  • 2013. szeptember 15. vasárnap – Horgászverseny az Élővíz csatornán (Bíróság előtti szakasz)
  • 2013. május 26. vasárnap – Horgász bemutató és gyermeknapi horgászverseny az Élővíz csatornán (Bíróság előtti szakasz)
  • 2013. április 21. vasárnap – Horgászverseny az Élővíz csatornán (Bíróság előtti szakasz)

Az Ifi Klub részletes programismertetője a főlap jobb oldalán az Ifi Klub programja 2013 menüpont alatt található.