Magyar tudósok vezetésével indult el a 3. Nemzetközi Duna Expedíció

Magyar kutató tudományos vezetésével – 2001 és 2007 után – harmadik alkalommal indult el kedden Regensburgból, a világ legnagyobb folyókutató felmérése a Duna Védelmi Nemzetközi Bizottság (ICPDR) koordinálásában – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium kedden az MTI-vel. (Forrás: MTI)

A tájékoztatás szerint a Nemzetközi Duna Expedíció négy hajóval indult útjára. A kutatók 6 hét alatt összesen 2375 kilométert tesznek meg, ezalatt 10 országban végeznek mintavételeket, méréseket. A tudósok a Duna és a mellékfolyók vízminőségét, üledékét, élővilágát, ökológiai állapotát vizsgálják. 
A 3. Nemzetközi Duna Expedíciót Csányi Béla biológus vezeti. A 20 tudósból álló nemzetközi csapatban a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Ökológiai Kutatóközpontjának négy kutatója kapott helyet. Magyarország felajánlása az expedíció munkájához egy mélyvízi halvizsgálati program végrehajtása, amelynek segítségével az eddiginél teljesebb képet kaphatnak a kutatók a Dunában élő fajokról.
A szerb Argus laboratóriumhajó és a román Istros tengerparti és folyami kutatóhajó vezeti az expedíciót. Emellett két osztrák hajó is bekapcsolódik a tudományos munkába és elvégzi a part menti, úgynevezett “halas mintavételezést”.
A felmérésen a tudósok összesen 68 mintát vesznek a Duna vizéből, ezek egy részét a hajó fedélzetén elemzik, míg a többit a dunai országok laboratóriumaiba szállítják további vizsgálatra. Egyebek mellett megvizsgálják a víz állapotára jellemző paramétereket: a biológiai elemeket, a lebegő anyagokat, a víz hőmérsékletét, az oldott oxigén- és tápanyagtartalmát. Az üledékvizsgálat, vízsebesség-mérés mellett a szakemberek azt is kutatják, hogy a halakban felhalmozódtak-e méreganyagok. Emellett leltár készül a kikötőkről, a morfológiai változásokról, a természetes és mesterséges partszakaszokról.
Az expedíciónak köszönhetően megbízható, összehasonlítható vízminőségi adatok állnak majd rendelkezésre a Duna és főbb mellékfolyóinak állapotáról. A program célja még, hogy felhívja a figyelmet a folyó értékeire, fenntartható használatára, a vizek állapotának megőrzésére.
A Nemzetközi Duna Expedíció augusztus 27-én érkezik Budapestre, ahol a kutatás vezetője sajtótájékoztatón számol be az addigi tapasztalatokról. A hajók szeptember 26-án érik el a Duna-deltát, ott fejezik be a 6 hetes tudományos munkát.
Az expedíció tevékenysége az interneten is követhető lesz, az ICPDR és a Vidékfejlesztési Minisztérium honlapján és Facebook-oldalán, valamint a www.danubesurvey.org honlapon – közölte a VM.

Cikk forrása: MTI
Kép: www.danubesurvey.org

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük