Megvédte címét a tavalyi bajnok a nőknél és az U20-as kategóriában is!

Napsütéses, meleg időben került megrendezésre 2019.05.19-én a Megyei Női, U15 és U20-as Utánpótlás Bajnokság Mezőberényben a Hosszú tavon. Az U15-ben versenyző 10 fiatal egy 3 órás fordulóban mérte össze erejét és nagyon szép fogások születtek, a helyezések több helyen is csak dekákon múltak. U20-ban és a hölgyeknél két 3 órás fordulóban versenyeztek. Az első forduló után mind a két csoportban a tavalyi bajnok hozta a szektor egyet, ezzel tisztes előnnyel fordultak a második fordulóra. Utánuk kis különbségek alakultak ki és döntöttek az értékes helyezési pontokról.

 

A második fordulóra már-már igazi nyári meleg tette próbára a versenyzők és kísérőik kitartását. Az utolsó percekre a semmiből az időjárás úgy gondolta, hogy megmutatja másik arcát is. Szerencsére a megérkező zivatar már csak az eredményhirdetést zavarta meg.

A KHESZ a versenyzőknek az első forduló után ebéddel kedveskedett, köszönet a Tópart Vendéglőnek. Gratulálunk minden versenyzőnek!

KHESZ Verseny Bizottság

Dobogós helyezettek:

U15 kategóriában:

  • I. helyezett: Karácsonyi Dávid
  • II. helyezett: Szász Péter
  • III. helyezett: Keller-Pintér Barnabás lett.

U20 kategóriában:

  • I. helyezett: Takács Martin
  • II. helyezett: Lázár Krisztián
  • III. helyezett: Pataki Sándor lett.

Női kategóriában:

  • I. helyezett: Deli Ibolya
  • II. helyezett: Koczka Krisztina
  • III. helyezett: Sebestény Mihályné lett.

(Részletes eredmények a képeken láthatóak.)