Menyhalak nyomában…

Néma csend a  télesti folyóparton, tűztől pattogó uszadékfa táncoló lángjai a sötétben, termoszban forralt bor, tea, néha egy lomhább loccsanás a víz felől. Jellegzetes képek és hangok a téli Körös csillagfényes magányából. Talán valaki még ilyenkor is horgászik? Igen. Botok bevetve, de a sokszor fagyos éjszakák semmihez sem fogható hangulata csak a legkitartóbbakat ejti rabul. Ők a körösi menyhalazók.

Horgászatilag számottevő halaink közül talán egyiket sem övez annyi titokzatosság és „ismeretlenség”, mint a menyhalat. Mert ugyebár folyóvízi pecás horgára akad olykor „ki fia, borja” hal egy-egy bucó és géb, netalán selymes durbincs alakjában, de azok nem igazán sorolhatóak a „horgász-hal” kategóriába, sosem voltak célhalai a pecásoknak. Ezek csak  vétlen és véletlen találkozások.

A menyhal azonban régi ismerős. Már akinek ismerős. Mert a legtöbb horgász csak hírből és képről ismeri, horgára, kezébe sosem kerül akárhányakról legyen is szó. Hogy pisztránggal nem volt még dolga a horgászok javának, az érthető. De hogy egy földiként oly kevesen találkozzanak e tarka hallal, az mégiscsak különös.

Nincs abban semmi csoda, hogy a legtöbb horgász annak ellenére sem találkozik a mennyhallal, hogy az általában régi jó „szomszéd”, azaz valamelyik közeli folyó vagy folyócska őshonos lakója. Mert a menyhalnak akkor a legkedvesebb, amikor a horgásznak a legmostohább. A menyhal akkor jár, amikor a horgász leginkább nem. Körösi tapasztalatok szerint leginkább télen. És leginkább este, koraéjben.


Menyhalas hangulat a Sebes-Körös partján (Fotó: Holóka Demeter Péter)

Aki decemberi, januári holdvilágban eltöltött már néhány órát egy helyt a vízparton, az tudja, mit jelent a horgászra nézve mindez. Hogy milyen kévés is elég akkor a jóhoz. Egy csésze meleg ital, pislákoló parázs a kéznek, vastag hungarocell talp alá a lábnak, néhány reménykedő gondolat. És ha a koromfekete víz mélyéből felbukdácsol néhány tarka csoda a horgon, az már ünnep. Valódi ajándékérzés. Főleg így karácsony táján.

Régente sem menyhalaztak nagy sokaságban, de manapság, a kétségtelenül kényelmesedő horgászvilágban még kevesebben. E szép halunk életmódbeli sajátosságait kicsit megismerve ez egyáltalán nem meglepő. Ennek a foltos halnak az életmódja alaposan megszűri még azok körét is, akik egyébként kitartóak, vállalkozó szelleműek és bírják az embert próbáló körülményeket.

A menyhal (Lota lota), rejtett életmódot folytató, őshonos halunk, a tőkehalfélék családjának egyetlen hazai képviselője. Külalakra leginkább egy kölyökharcsához hasonlít, de gyakorlott szem a faji bélyegek alapján könnyen elkülöníti attól: a száj alatti egy szál bajusz könnyen felfedezhető perdöntő bizonyíték hovatartozását illetően.

Legkedvesebb élőhelyi környezete a jó sodrú, hideg víz, a köves, agyagos kemény, mély mederfenék, a márnás, paducos szinttájak, ahol kövek alá, partoldali üregekbe húzódik. A lassúbb folyású, jobban melegedő vizekhez is alkalmazkodik, de a növekvő vízhőmérséklettel csökken az aktivitása. Inkább a sötét napszak hala, mint a világosé, de egyáltalán nem kizárásos módon.

Szaporodása a téli hónapokra esik, ilyenkor csapatokba verődik, a mélyebb szakaszokat keresve nagy tömegben gyűlik össze. Egy kifejlett nőstény akár egymillió, olajcseppbe „burkolt” ikrát is rakhat, amelyek kezdetben lebegve sodródnak, majd megtapadnak az aljzaton.

A fiatal példányok étrendjét gerinctelen állatok alkotják, a kifejlett egyedek egyre inkább áttérnek a klasszikus ragadozó életmódra, ami egyes megfigyelések szerint gyakorta saját fajtársaik elfogyasztását jelenti.

A hazai horgászrekord 3,56 kg (2001), de fél kilós menyhal már a szebbek közé tartozik. Herman Ottó méretéről így ír: „Nálunk 30, igen ritkán 60 cm. hosszúság mellett 1-1.5 kilóig növekedik; de én láttam a Garamból származót, mely 93 cm. volt; az osztrák tavakban és északon 8-15 kilogrammig is előfordúl.”

Hazánkban a legtöbb folyóban, nagyobb áramló csatornákban is megtalálható, a Balatonba – ahonnan részben az 1960-ás években történő halpusztulás, részben az angolnatelepítés miatt tűnt el – idén történt meg a visszahonodítása.

Népies  nevei: kutyahal, téliharcsa, méhal, ményhal, menyus, törzsökhal, nagyagyú hal, tarka meny.  Régi halásztapasztalat szerint a harcsa bolondul érte, a halászok a folyó mélyére lesúlyozott vesszőkosarakban tárolták a télen megfogott menyhalakat, ami annyi szép harcsát jelentett tavasszal a fenékhorgokon, ahány menyhal „készleten” volt.

Mája, zsírja régen a népi gyógyászat megbecsült eleme volt, szálkamentes, jóízű húsa ma is a gasztronómia egyik különleges, bár ritka csemegéje.

A menyhal fogása nem igényel különleges technikai felkészültséget, a szimpla „egy ólom-egy horog„ klasszikus folyóvízi szerelék tökéletes felszerelés egy egyszerűbb, fenekező horgászatra alkalmas boton is. Nehézség inkább a jó helyek megtalálásában rejlik, amit nagyban segít a bevált helyi tapasztalat, ám még ebben az esetben is keresni kell, hogy mikor, hol bukkannak fel csapataik.


A Körösökön sok jó menyhalas hely van, de a tapasztalat elengedhetetlen

Csaliként a giliszta és a halszelet a legnépszerűbb, de vannak akik esküdnek rá, hogy az akvarisztikában teknőseledelként kapható igencsak szagos szárított apróhalaknak nincs párja. Lehet benne valami, hiszen szintén tapasztalat, hogy a horgászboltokban beszerezhető, orrot facsaró halas-kagylós kulimászokkal dippelt csalit szintén előnyben részesítik. Extrém példaként pedig ismeretes a szabályos módon, pergetve, műcsalival történő fogása is.

A horgászköztudatban masszívan tartja magát a képzet, hogy a menyhal kizárólag télen aktív. Fogása ugyan jobbára november és március közé esik és főként az este/éjjel óráira, vannak tapasztalatok tavaszi, nyári, őszi sikerekről, nappali fogásokról is. Bár a Körösök vidékén is inkább december-január hónapokban és az este korai óráiban van a klasszikus menyhalas szezon, mégsem érdemes mindezt kőbevésett szabályokként elkönyvelnünk.


Esti látogatók a téli Körösből (Fotó: Holóka Demeter Péter)

A tudomány tisztában van vele, hogy a menyhal egyedülálló fiziológiája révén hidegkedvelő fajként sokkal jobban alkalmazkodik a melegebb időszakokhoz, mint a melegkedvelő halfajok a hideghez. Ennek megfelelően a táplálkozást sem hagyja abba a tél elvonulásával, csupán aktivitási, vándorlási hajlama csökken, inkább helyhez kötött életmódra és szakaszosabb táplálékfelvételre tér át. Tehát egyáltalán nem alszik „nyári álmot”, ahogy azt a legtöbb horgász tudni véli. Erre már néhány tapasztalt menyhorgász is rámutatott abbéli megfigyeléséből kiindulva, hogy a nyáron fogott menyhalak is jó kondícióban vannak, mindig kerek a hasuk, gyomruk sokszor tele van rákocskákkal és egyéb állati táplálékkal.

Az igazsághoz legközelebb tehát akkor járunk, ha erre a halra úgy tekintünk, mint a hideg, 10 fok alatti vizekben igazán aktív/mozgékony halra, amely adott élőhelytől, víztípustól, vízhőfoktól, stb. függően „szűkíti” élettevékenységét a melegebb hónapokban.

A Körösök vidékén jobbára a régi öregek örökségeként őrzik még néhányan a menyhalazás szokását és válaszolnak a téli vízpart hívó szavára, mikor enyhébb estéken kiindulnak.

A menyhalazás Körös-menti fővárosa kétségkívül Békés. S bár az imént úgy szólt a fáma, hogy erre a halra nem túl sokan horgásztak régen sem, Békésen egykor minden komoly horgozó elmondhatta éltesebb korára, valamikor ő is járogatott menyhalazni, hol több, hol kevesebb sikerrel.

A békés környéki Kettős-Körös menyhalas helyei messze földön is híresek: a híd, az egykori téli hajómenedék és a tárház környéke, a Krisztina-befolyó, a Samu-kanyari részek a tégla támfallal, a csatornabefolyók, illetve a már inkább Mezőberény alatti hármas szivattyú, legendás helyszínek.


A békési vizek a leghíresebb körösi menyhalas területek

A békési tapasztalatok szerint este 7-től, este 10-ig tart a jó kapásidőszak, a régi helyeket még manapság is „simára” járják a horgászok. Néhány éve még nem volt ritka a 15-20 darabos alkalmankénti fogás sem, annak előtte pedig akár 30 is horogra akadt.

Néhány éve azonban történt valami. Egy ideje nem nagyon fognak még a legkitartóbb horgászok sem. A legjobb helyeken sem. Egy-egy jellemzően kis méretű példány kerül elő az egykor jelentős mennyhal csapatokat rejtő békési vizekből, a közbeszéd szerint a tavalyi évben az „egy estés” rekord csupán egy 6 darabos fogás volt.

Mi történt Békésen?

A cikknek nem célja az év végétől amúgy is komoly érvágást szenvedő halászatot ostorozni, de nem mehetünk el a békési horgászok körében tényként megformált azon általános vélemény mellett, miszerint a menyhalállomány drasztikus megcsappanását az utóbbi évek kíméletlen és célzatos menyhalhalászata okozta.

Sok horgász szerint tudvalévő, hogy a Kettős-Körösön aktívan tevékenykedő halász(ok) törpeharcsavarsával fogták a menyhalakat az elmúlt teleken. E módszer igen hatékonynak bizonyult a csapatosan, fenéken vonuló, nyúlánk halak csapdázására, minek eredményeképpen a Kettős-Körös menyhalállománya gyakorlatilag egy-két év alatt összeroppant.


A legjobb békési menyhalas területek egyike

A horgászszóbeszéd azóta is emlegeti, hogy akkoriban, addig és azelőtt soha nem látott menyhalas étel is szerepelt egyes környékbeli vendéglátóhelyek étlapján, illetve hogy volt olyan horgászszervezet, amelynek akkortájt több mázsa menyhal lett megvételre felkínálva a saját víz halasítására, de a horgászok ezt nem fogadták el. Azt is tudni vélik sokan, hogy a körösi menyhalak egy része akkor a békési szeméttelepen végezte…

De nem csak a békési vizek rejtegetnek jó menyhalas helyeket. Bár a körösladányi horgászok körében talán nem annyira erős tradícióra tekint vissza a menyhalazás, a Sebes-Körös nagy szerelmesei is mindig rápróbáltak a „kutyahalra” ilyentájt.  Annyit sohasem lehetett fogi, mint Békés felé – a féltucat már számításba ment –, de azért akadnak a múltból szép emlékek 40 cm feletti példányokról és általában mindig lehetett fogni párat egy estén.


Egy „tarka csoda” a Sebesből (Fotó: Holóka Demeter Péter)

A település alatti folyószakasz kövezésein, illetve kissé távolabb, a Pap-kanyar akadói között, a Berettyó-torok bugyraiban jó eséllyel lehetett pályázni erre a titokzatos életet folytató halra, gyakran süllő is vendégeskedett a horgon.

A régi öregek tapasztalata ott is az volt, hogy az őszről „megmentett” gilisztára inkább az apraja, halszeletre pedig a nagyja jött. Manapság már csak két-három kitartó, ahogy egyikük mondja „bolond” horgász jár néha menyhal után Ladányban, de idén még nem ragyogott rájuk a menyhalasok szerencsecsillaga.

A Sebes-Körös hazai felsőbb szakaszain szintén nem ismeretlen a menyhalazás. Régebben sokan járták a Komáditól egészen Körösszakál térségéig húzódó felső-sebesi szakaszokat, a mélyebb mederrészeken, gödrökben gilisztával, halszelettel rápróbálva a menyhalra. Lehetett fogni akár 8-10 példányt is alkalmanként, nem ritkán fél kiló felettiek is akadtak. Mostanság azonban már arrafelé sem dívik ez a „horgásztpróbáló” télesti horgászat, a menyhalazás utolsó mohikánjai járják csupán az itteni vizeket is, de idén még arrafelé sem jelentkeztek a menyusok.


A Sebes-Körös hazai felső szakasza kedvező élőhely a menyhalak számára

Meg kell azonban jegyezni, hogy a az itteni tapasztatok szerint a felső Sebes-Körösön – a békési és ladányi példával ellentétben – szilárdabban jelen van egy viszonylag jónak mondható menyhalállomány. Persze minden esztendő más, ezek az ilyenkor aktív halak folytonos mozgásban vannak az ígéretes szakaszokon belül és között is, de azért minden esztendőben  megmutatják magukat az „egybajszúak”, ami egy stabil populációt feltételez.

Ez támasztja alá a területen néhány éve elvégzett halfauna vizsgálat is, amely szintén igazolta a menyhalak stabil jelenlétét a Sebes-Körös hazai, felső szakaszán. Aki ismeri az ottani részek viszonylagos háborítatlanságát és tudja, hogy arrafelé sosem volt gyakorlat a hivatásos (más néven „szövetkezeti”) halásztevékenység, annak nem észrevehetetlen a következmény-párhuzam a békési állapotok tükrében.


A felső-sebesi részek halfauna vizsgálata igazolta a menyhalak jelenlétét

Számos kövezett kanyarulata és akadója miatt azt gondolná az ember, hogy a Fekete-Körös szintén menyhalas tökély, valahogy azonban mégsem jellemző arrafelé a menyhalazás. Még a folyóhoz „nőtt” sarkadi horgászok körében is ritka, hogy valaki rápróbál e halra, a helyben kapható információk szerint tavaly csak egy ember járt le alkalmanként menyhalazni, de nem járt szerencsével.


Téli vízállás a Fekete-Körösön

A Hármas-Körös szintén nem maradhat ki a menyhalas sorból. Bár a klasszikus „újkori” élőhely-típusát jelentő kövezett partoldalak a felvízen ritkák, egy-egy különösen szép „tarka meny” e helyeken időről-időre felveszi a süllőnek szánt halszeletet vagy a „bármire” felkínált gilisztacsokrot a nappali horgászok nem kis gyönyörűségére.


Nappali menyhal és paducfogás a téli Hármas-Körös felvízéről (Fotó: Hegyi László)

A Hármas-Körös alvíze azonban már inkább menyhalas élőhely. A felvízzel ellentétben itt rengeteg a kövezés, a legtöbb kanyarulat alaposan ki van párnázva a vulkanikus nehezékekkel. A közelmúlt éveiben itt szintén voltak halfauna vizsgálatok, amelyek a kövezett részeken rendre kimutatták a menyhalak jelenlétét.

Nem csoda tehát, hogy a szentandrási duzzasztó alatti mederágy régi jó menyhalas pálya, és hogy a mintegy bő húsz folyamkilométerrel lejjebb lévő Kunszentmártonban is ismert ez a sajátos téli horgászportya. A hőskor azonban arrafelé is lassan-lassan a múlt idő ködébe vész. A híres Farkas-kanyar köveire ugyan a mai napig le-lejárnak a menyhalasok, de ők is jobbára az utolsó hagyományőrzők.


Kövezett partrészlet a kunszenti vizeken


Halfauna felmérés alkalmával előkerült menyhal az alvízről

A fenti körkép azt láttatja, hogy a menyhalazás, ez a különös hangulatú, egykor általánosan közismert horgászszokás ma sok helyen visszaszorulóban van és ez a Körösökön sincs másként.

Okként minden bizonnyal felróható a cikk által érintett ipari halászat hatása mellett megjelenő számos egyéb tényező (pl. kormorán, szennyvíz), amely az utóbbi években és évtizedekben folyamatosan sorvasztott a faj életerejét. Legalábbis a Körösökön minden bizonnyal. És bár egyes tapasztalatok szerint az ország bizonyos vizeiben örvendetes módon erősödött az állománya, a negatív tendencia sok helyütt tapasztalható.

Tudományosan talán nem igazolt, de figyelemreméltó tapasztalat a menyhal szennyvízre való fokozott érzékenysége. Bizonyára sokan emlékeznek a 2010-es, a Hortobágy-Berettyóról induló, de a Hármas-Körös középső-alsó szakaszait is érintő, azonosítatlan eredetű szennyvíz levonulására és a nyomában járó irtózatos halpusztulásra.

Halpusztulás a Hortobágy-Berettyón 2010-ben

A fenti szakaszokon a halakat fajra nem szelektív módon gyilkoló, levegőt is bűzössé tevő szennyezés a Hármas-Körös alsóbb szakaszira érve folyamatosan hígult és a Tiszába kerülve a helybéliek elmondása szerint jobbára már csak egy halat ölt meg: a menyhalat.

A menyhal egykor általánosan, mondhatni, helyenként tömegesen fordult elő, fogását törvény, országos  horgászrendelet nem szabályozta. Ma már azonban, mint környezeti hatásokra különösen érzékeny őshonos halunkat szükségszerűen és indokoltan védi a törvény méretkorlátozással (25 cm) és napi darabszám kvótával (3 db). Óvása nem egyedülálló a nemzetek sorában, Románia egész területén az esztendő egész szakában védettséget élvez.

Tömegeket sosem vonzó horgászatának csökkenő népszerűségéhez azonban bizonyára hozzátartozik a mai horgászszokások számos civilizációs betegsége is. Néhány jellemző példa ezekre: komfortérzések fontosságának növekvő hangsúlya, horgásztapasztalatok visszaszorulása a technológiára támaszkodó szemléletmód miatt, halfogás sikerének árucikként való megvásárolhatósága.

Csak remélni lehet, hogy a körösi menyhalazás, a különleges természeti értékünket jelentő menyhallal együtt meg tud őrződni a jövő horgásznemzedékei számára a békési, a ladányi, a kunszenti részeken és a többi vadregényes körösi folyószakaszon is.

Cikk: Tószögi György
Fotó: Nemes Attila, Tószögi György

Köszönet az információközlő körösi horgászoknak:
Szekerczés Sándor – Békés
Holóka Demeter Péter – Körösladány
Gulyás Szabolcs – Komádi
Debreczeni Gábor – Sarkad
Vitkó Gyula – Kunszentmárton

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük