Összefoglaló a 2014. évi Békés Megyei Egyéni Sporthorgász Bajnokságról

A Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége Verseny Szakbizottsága három, 2014. június 14-én egy délelőtti és egy délutáni, még 15-én vasárnap egy délelőtti fordulóban rendezte meg a Békés Megyei Egyéni Sporthorgász Bajnoságot. Az előzetes információk begyűjtése megijesztette a szkeptikusokat, olyanokról lehetett hallani, hogy  opálos, zöld a víz, nem eszik a hal, sőt egyenesen azt, hogy nincs is hal a Fás tóban… Tény, az időjárás, a májusi folyamatos frontátvonulások nehézzé tették a halfogást. Azoknak, akik nem úgy ültek, ülnek ki a Fás-tó partjára, hogy halat, sőt sok halat akarnak fogni. Pedig lehetett, lehet ott halat fogni. Rogyásig! Már csütörtökön, pénteken (az edzéseken) adott a víz halat, hol kevesebbett, hol sokat, hol kicsit és hol nagyot. Keresgélték a versenyzők a megoldásokat, így már ekkor látszott, hogy eltérő technikák is vezethetnek sikerre, azt kellett megfejteni, melyik mennyire. A verseny-szakbizottság a 15 versenyzőt egy szektorban ültette le, a három fordulót irányított sorsolással bonyolította le (1, 2 és a 13, 14, 15 hely lett kiemelve).

A tavalyi versenyek tapasztalatai az sugalták, hogy a pálya jobb oldala ad majd több halat. Kivéve ha a bal. Szombaton reggel az első fordulót a 10. helyről Hollósi László nyerte 6.960 g fogott hallal egy szemre is elkápráztató rövidbotozással (inkább topszetezéssel). Kis pontyok, keszegek, kárász, stb. A második az 1. helyről Nyári Tamás (6.220 g) lett szintén rövid bottal a kezében, de neki kellett egy jó óra, hogy be tudjon indulni. A harmadik Dr. Bagdi Árpád (4.780 g) lett, saját bevallása szerint is 8 különböző módot válltogatott folyamatosan. Sajnálatosan a pálya megint megmutatta, hogy a 2-től 8-ig számozott helyekről sajna sok pontot lehetett begyűjteni. A délutáni fordulót (de. 3. hely – 10 pont) az 1. helyről Kiss István nyerte idei rekorddal: 14.360 g. Szigorúan rövidbotozva! Volt ott minden!!! A második Szilvási Szilárd lett a 13. helyről – akkora már kiforottan csak(!) vízközti keszegezéssel matchbottal (10.960 g). És ha meg tudja fogni az összes megakasztott halát…

A harmadik Szilágyi Zsolt lett (8.020 g) szépen csendben, illetve Dr. Bagdi Árpád az egyik “gyilkos” helyről (5.) kicsikart egy negyedik helyet – újra végig zongorázva a lehetséges módszerek teljes palettáját. Hollósi és főleg Nyári a második fordulóban nem remekelt, bár Laci esetében ez a 2. hely kihúzásával is magyarázható. Így két forduló után vezetett is Bagdi (7 pont) Szilvási, Erdődi András és Hollósi előtt (9 pont). A vasárnap reggeli sorsolás kellően feszült volt. Az esélyesek egyike sem ülhetett kiemelt helyre, így azon ment az izgalom, hogy lehetőleg magas sorszámot húzzon (10-11-12) és kerülje a kis számokat (3-4-5). Ez sikerült is Bagdinak (10.) Hollósinak (12.), közöttük ült le Szilágyi Zsolt, így az biztos volt, hogy ha dobogóra nem is kerülhet, de bele fog szólni a végeredmény kialakulásába. Erdődi (8.) helye amolyan lehet eső, lehet hó… És aztán ugye a kis számos helyek egyikére ült le Szilvási (3.) és Kiss István is (5.). Lehet élni a lehetőséggel, lehet bizonyítani vagy be lehet látni, hogy erősen helyfüggő a pálya.

Hollósi Laci erősen kezdett rövid boton, de szép lassan beindult Szilágyi és Bagdi is. Pazar verseny volt, bot be, hal ki. Kinek 60 percig, kinek 75 percig, kinek 90 percig. Ahogy megjelent a nyárfalevél méretű keszeg, a mini sügér vagy a mikró törpaharcsa ott szinte vége lett mindennek. Váltani kellett, bizony mentek is befelé matchbotozni. Ők hárman jól megkínozták egymást, rendesen etették el egymástól a halat, mikor kisebb, mikor nagyobb sikerrel. A pálya felső széle megint nem remeket (15. hely), a szombati napon odasorsoló Szűcs Endre (bácsi) illetve Csák István sem tudott élni a szélső hely adta lehetőséggel, de vasárnap még az oly sok versenyt megnyerő Miloszrdni László sem! Mi történt középen illetve a balszélen? Az 1. helyet Szűcs Zsolti nem tudta sikerrel hozni, a 2-ről a legfiatalabb Kiss Dániel is csak gyenge eredményt ért el. Viszont az 5-ön Kiss István a maga szokásos csendes módján, illetve a 8-ason Erdődi rakósbotozással fenékre leetetett (kemény földes szúnyoggal) keszegek, pontyok, compók, kárászok garmadáját fogta meg is szerezték a vasárnapi 3. illetve 2. helyet Szilágyi (4.) és Bagdi (5.) között. Így mivel Bagdi több pontott is vesztett vezető helyről, az volt a kérdés, hogy Erdődi vagy Szilvási tudja-e megnyerni a versenyt. Ugye Szilvási a 3. helyre sorsolt (de sokan jegyezték meg: na lehet bizonyítani), de ez sem zavarta meg, de még a néha viharos szél sem. Sokan ismerjük azt a tényt, hogy erős szélben az úszóra és a damilra ható oldalszél miatt erős rátartással kell balra vagy jobbra bedobni, hogy a cucc elénk essen a vízbe. De hogy az etető gombócokat is méterekre vigye a szél, az már extrém!!!! Kitartott eredeti terve, a vízközti matchbotozás mellett. Fogott is 15-16 db keszeget. 13.260 gramm!!!! Szektor 1, és 2014-es bajnoki cím!

A győztesek: 1. Szilvási (középen), 2. Erdődi (jobb szél) 3. Bagdi (bal szél) 
Gratulálunk mindenkinek, nagyon szép versenyt vívtak a megye legjobb horgászai!

A végeredmény:
1. Szilvási Szilárd 10 p
2. Erdődi András 11 p
3. Bagdi Árpád 12 p
4. Kiss István 14 p
5. Hollósi László 16 p
6. Szilágyi Zsolt 20 p
7. Potecz Attila 21 p
8. Miloszrdni László 23 p
9. Nyári Tamás 26 p
10. Deli Ibolya 29 p
11. Hajdú János 31 p
12. Csák István 31 p
13. Szűcs Zsolt 37 p
14. Szűcs Endre 39 p
15. Kiss Dániel 40 p

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük